Sakura után a hónapban visszatérünk a fősodorba - vagyis igen, tényleg váltogatva megy majd a két sorozat, így jó sokáig kitart majd a Street Fighter az oldalon - és a harmadik számban is főleg két helyszínre fogjuk korlátozni a cselekményt. Az első természetesen Ryu, akinek ez a sorozat az utolsó esélye arra, hogy még a középpontban legyen, így a füzet felében végignézhetjük, miként próbálja Dhalsim őt is megtanítani arra, hogyan lehet a békére és a világgal való harmóniára törekedve szétrúgni mindenki seggét, aki nem akarja felfogni, hogy mi békeszeretőek vagyunk. Mert semmi sem hirdeti jobban a békés szándékot, mint egy marha nagy energiagömb a delikvens képébe. A jóga egész jó dolog. Persze mivel egy bölcs mester által tanított kissé vehemens tanítványról van szó, így nem maradhatnak el az elengedhetetlen kellékek sem. Mocsárból nem fogunk kiemelni semmit, de lesz helyette egy megfelelő testrész segítségével szétzúzandó szikla, és bár a hátizsákos mestercipelés is kimarad, de Ryunak attól még szembe kell néznie az Erő... vagyis a Hado sötét oldalával. Aminek a végeredménye megint ismerős lehet majd sokaknak. Főleg a jedijeinknek. A másik szál - a kép alapján nem meglepő módon - Cammy és Chun-Li körül forog, akik megismerkednek Mexikóban egy újabb választható karakterrel... akarom mondani a Shadaloo elleni ütközet újabb harcosával, az indián Thunderhawkall (vagy Thunder Hawkkal, esetleg T. Hawkkal, attól függően, melyik játék melyik konzolos portjának melyik alfajának melyik gyorsaságú verziójával játszik az ember). Természetesen a megismerkedés körülményei hűen követni fogják a sorozatban megszokottakat, vagyis legalább két koponyarázó pofon kiosztásra fog kerülni, mielőtt hőseink leülhetnének rendelni.
Plusz: Mivel a múlt héten Oz okán elmaradt a Mortal Kombat története (bár az Ozban is elkövettünk egy hidegvérű gyilkosságot, de azért mégis), így most dupla adagot kap mind a két olvasó, aki még nyomon követi Taven és a töbiek sorsának alakulását. A 11.8-as és 11.9-es fejezetekben már érezni lehet, hogy közeleg a végkifejlet, mert felbukkan a nagy közönségkedvenc, Scorpion is, aki egy kicsit ideges, de úgy is mondhatnánk, hogy pokoli dühös, de hogy miért, azt csak a nyolcas fejezet olvasói tudhatják meg. A lényeg az, hogy sikerült annyira felingerelni, hogy új létcéljául a Létezés eltörlését tűzte ki, ami azért lehet, kicsit túlzás még egy meglehetősen bizonytalan morálokkal bíró lidérc esetében is. De Tavennek még talán nem is ő jelenti majd a legnagyobb gondot, hanem a családi találkozó, amit ráadásul folyton megzavar Blaze is. Két fejezetnyire kerültünk ezzel az Armageddon történetének végétől, és most egy hét szünet következik a sztoriban, hogy a hó végi Mortal-frissítésbe kerüljön bele az a fejezet, amiben végre tényleg választ fog kapni a megmaradt - valószínűleg egy fős - olvasótábor arra, hogy pontosan mi történt az utóbbi három részben, és igen, higgyétek el, tényleg sikerült egy olyan csavart belerakni, amit legfeljebb csak a legszemfülesebbek vehettek eddig észre, és ami miatt egyáltalán megérte megírni és talán olvasni is a második MK-trilógia lezáró eposzának eseményeit.
Legalábbis a Bosszú Angyalainak. Emlékeztek még a Bosszú Angyalai 10. számára? Úgy kezdődött, hogy az Angyalok – sajnos csak látszólag – próbálták péppé verni Amerika Kapitányt. Nos, a Bosszú Angyalainak 251. száma hasonló módon indul, de sajnos megint csak nem a kívánt eredményt hozza… :( :) Viszont az Örvénnyel történt leszámolás után tovább dübörög Vízió terve, valamint elkísérhetjük Darazsat is egy kis karibi kirándulásra. Jól hangzik, nemde? Szóval, mint említettem, a bámulatos android tovább folytatja tervét, melynek végső célja, hogy rendbe szedje ezt a kaotikus világot. Azonban Vízió fura viselkedése már több tagnak is szemet szúrt, akik nem tudják mire vélni az egészet. Miközben páran a tagok közül ezen töprengenek, az Angyalok jelenlegi vezetőjét rémálmok gyötrik, miközben komoly dilemma elé került, hogy beteljesítse-e régóta dédelgetett tervét, vagyis jobbá tegye-e a világot, akkor is, ha a világ nem vágyik arra. Mindeközben Darázs elutazik egy kis lazító kikapcsolódásra, a karibi szigetvilágra, ahol megismerkedik egy jóképű idegennel, aki egyszerűen túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. Természetesen igaza is van, a háttérben titok lappang, és Darázs tervezett nyaralása általa nem várt fordulatot vesz… A karibi kalandot és a nyári utóérzetet Hopkinnak és nekem köszönhetitek meg az értékelőrendszeren vagy a fórumon keresztül.
A mai szerdán ismét nem a már megszokott sci-fi képregényeké lesz a főszerep, hanem egy kicsit inkább visszamegyünk a múltba. Bár kicsit jobban belegondolva, ez is már majdnem olyan, mint egy sci-fi. Szóval most ismét a régi Spidertomos honosítások közül szemezgetünk. Ezúttal az egykori honosítóoldal utolsó képregényét tesszük ismét elérhetővé. Ez pedig a Pókember - Szólíts csak Alnek című képregény. Ebben az egyrészes történetben a jó öreg hálószövő barátunk egyik régi ellenfelének, Kraven fiával találkozik. Kraven fia bár sokban hasonlít az apjára, de annyiban azért különbözik tőle, hogy ő nem akar Pókember életére törni. Viszont mivel a szuperhős képregények védjegye (vagy kliséje, nézőpont kérdése), hogy a főhősnek meg kell küzdenie valami gonosztevővel, így ebben a történetben sem leszünk ennek hiányában. Már szinte rögtön az elején több régen látott ismerős Pókember-ellenség tiszteletét teszi a panelokon, és ezzel még nincs vége. Jó szórakozást ehhez a régi honosításhoz, amelyet a két régi öregróka, kaine és Micho készített nektek.
Selinának kifejezetten nincs jó hete. Nem elég, hogy egy nap úgy ébredt a lakásában, hogy azt az utolsó bugyijáig kifosztották, ráadásul még fel is robbantották, majd az egyik barátja elkábította, hogy aztán egy kocsmában összeverhessék, nem sokkal később a Földtől kétzillió kilométerre találta magát a Terra legeszementebb bűnözőinek kötelékében, és ami még szebb, nem is ők jelentették a legnagyobb veszélyt rá nézve, hanem egy szerkezet, ami egy neki tetsző illúzió segítségével próbálta meg foglyul ejteni. És hiába szabadult ki onnan, gyakorlatilag a legelső emberek, akikbe belebotlik, régi pajtásai, Sarló és Kalapács, akik még egy kicsit nehezményezik, hogy Selina egy kicsit átejtette és feladta őket, és akik eme nehezményezést immár másodszorra próbálják meg megfelelően barátságosan kivitelezett csontőrléssel egybekötött élve megnyúzás által feldolgozni magukban. Hiába, van, amikor csak egy jó véres kínzás képes megnyugtatni az ember idegeit. És egyesek ilyen triviális stresszoldó gyakorlatok miatt képesek pszichopatának bélyegezni és mindenféle idegen halálbolygókra száműzni őket. Viszont akármilyen hihetetlen, nem a két orosz jelenti Selina legfőbb baját, mert a jelek szerint azok akármilyen erősek legyenek, a hasuk a gyenge pontjuk, és Macskanőnek sikerül lyukat beszélni abba. Nem, az igazi gondot ebben a hetvennyolcas sorszámot viselő füzetben egy másik macskaszabásúval kezdődnek, Selina másik régi ismerősével, Wonder Woman állandó vitapartnerével, Gepárddal, neki viszont csak puszta időtöltés végett szeretné kikaparni Macskanő szemeit és más egyéb szerveit. És Selina helyzetén nem sokat segít, hogy Gepárd épp egy általános mindenki-mindenki-ellen össznépi mulatsággal egybekötött tömegverekedés közepén látott hozzá ennek. Még szerencse, hogy kedvenc DC-hősnőnknek van ideje rápöfékelni egyet a problémára. Avagy hamar megtanuljuk mi is, hogy néha jó a bohóc a háznál.
Plusz! Három hónappal ezelőtt megjelent egy cikk Genzo blogján tőlem, amiben kifejtettem részletes véleményemet oldalunk egyik legbüszkébb gyöngyszemét, a Chuck Norris Karate Kommandójának második számát illetően. Mivel ott már kezd lassan feledésbe merülni, így archiválási célokból (is) most átmásoltam a cikket a rovatomba, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy hátha így még olyanok is olvassák, akik eddig nem, és hogy ez érvényes lesz az említett füzetre is - na meg persze talán reklámot csinálok Genzónak, mert az sose árthat.
Szeptember van, vége a nyárnak, lassan besárgulnak a fák levelei, kezdődik az iskola és új évadok indulnak kedvenc sorozatainkból és a Barátok köztből. Ennek örömére (nem a Barátok köztére) folytatjuk a még nyár előtt félbevágott Fantasztikus Négyes-minit, az Instabil molekulákat a harmadik résszel. James Sturm történetében a névrokona, Johnny Sturm kerül most előtérbe a Római gyertya címet kapott 22 oldalas irományban, melyet azonban nem az ő szemszögéből fogunk végignézni, hanem a legjobb barátjáéból, Richie Mannelmannéból, aki, mint már korábban is kiderült, a Vakondember ihletője volt. Richie tipikus középiskolás kölyök, onnan is a magányos, kirekesztett fajtából, aki képtelen bárkivel megtalálni a közös hangot, és a valóság elől hajlamos a képzeletbeli világokba menekülni. Persze az se segít rajta, hogy az anyja egyedül neveli, és elég érdekes módszerekkel próbál magának férjjelöltet fogni. Nem csoda hát, hogy amikor Richie összeismerkedett Johnnyval, aki szintén elég komoly szociális gondokkal küszködött, barátok lettek, méghozzá elválaszthatatlanok... ami még több támadás céltáblájává tette őket. Ám nem ez lesz a mostani füzetben a baj. Johnny és Richie ugyan megint bajba keverednek az iskolatársaikkal, de Richie-t jobban megijeszti majd az a veszedelem, ami Johnny közelébe férkőzik, az egyik legszörnyűségesebb dolog, ami felkavarta a II. vh háború utáni szélsőségesen konzervatív Amerika nyugodt álarc mögé rejtett szociális gondjait, és ami egyben a legveszedelmesebb fenyegetés volt a történelmükben egész addig, amíg valaki ki nem találta, hogy mi lenne, ha egyházat alapítana egy sci-fi regényre és megnyerje az ügyének Tom Cruise-t. Igen, felbukkannak a beatnikek, akik okoznak majd még komoly meglepetéseket szereplőink életében.
Szeptember hónap első vasárnapja van, ami azt jelenti, hogy a Gears of War soron következő részével érkeztem. A soros, nyolcadik füzet ismét csak egy független, egy fejezetes mű, amiben Fenix és csapata csupán pár oldal erejére, mindössze melékszereplőként aprítja a sáskákat, de ennek ellenére nincs mitől tartanotok, legalábbis azoknak, akik élvezték a múlthavi fejezetetet, mert ahhoz hasonlóan ismét egy, a halál torkából visszamászó katonákat jellemtő érzés áll a középpontban, mégpedig nem más, mint az élni akarás.
Igazság szerint egyből hoztam is egy ráadás füzetet, ami valójában csak egy pár oldalas kis szösszenet, egy különszám, amiből kicsit többet is megtudhattok Dominic Santiago múltjáról és az Ányával végeztetett kutatásának miértjeiről.
Ma nem igazán vagyok beszédes kedvemben, úgyhogy itt véget is vetek a mondandómnak, illetve még annyit azért elárulok, hogy a magyar változatot mindkét esetben én készítettem, míg a különszám esetében jelentős segítséget kaptam beigli69-től a borító elkészítéséhez.
Avagy amikor nem a boszorkányt üldözik, hanem a boszorkány üldöz valaki. És nem a Blair Witchben. Vagyis üdvözlünk mindenkit, itt van a Marvel-féle Oz-feldolgozás ötödik száma, amiben, amint a címből, felvezető mondatból és ebből a szép nagy, hírbe tett képből látható, a mostani füzetünkben Dorka és útitársai a gonosz Nyugati Boszorkány birodalmába bóklásznak azzal a célzattal, hogy megölés általi elhaláloztatás útján permanens megoldást találjanak a nyugorok, meg úgy nagy átlagban Oz birodalmában mindenki elég nagy problémájára. Már persze amennyiben problémának tekintünk egy állandó fenyegetést, ami egy kicsit túlzott szociális gondokkal küszködő, természetfeletti hatalommal és egy roppant érdekes, ámde hatásos csörgősipkával bíró öregedő, despotikus hajlamokkal megáldott nőszemély képvisel. Mindenesetre, mint azt az előző számból megtudtuk, a nagy és hatalmas Oz, akinek számos alakja van, kifejezetten preferálná, amennyiben a Kansasből odaröppent Dorka és nem éppen szokványos segítői megszabadítanák a birodalmát fentebb nevezett nyugati önkényuralkodótól, akinek sajna ama patriotizmusát se veszi jó számba, hogy felvette magára az országa nevét is. Persze a boszorkány jó diktátorhoz méltóan nem tűri, hogy csak úgy mindenféle jöttmentek meggyilkoltatás útján jobb létre szenderítsék, így beveti a sereget, a flórát, faunát és még a felmosóvödröt is, hogy útját állja az ellene küldött félelmetes halálosztagnak, ám azok nem rettennek meg semmitől, és remélhetőleg nem árulunk el túl nagy titkot azzal, hogy a végén a D.O.R.K.A. kódnévvel bíró, álcázott elit Oz-alakulat sikerrel teljesíti az akciót, sőt, út közben még a Boszorkány birodalmát is sikerül annektálniuk. Amikor már azt hittétek, a mesék kedves, aranyos történetek, miközben véres politikai leszámolásokat mutogattak itt már a gyerekeknek száztíz évvel ezelőtt is.
A mai számmal befejeződik a Zűr című mini, ami Ben bácsi és May néni első találkozásáról szól, valamint Peter Parker szüleiről. Az előző számban ott hagytuk abba, amikor May-ben tudatosult, hogy terhes, és kiderült, hogy nem Ben az apja. Ben persze azonnal szakított May-jel és elhagyta a Hamptons-t. May pedig nem tudott dönteni, hogy megtartsa-e a gyermeket, vagy elvetesse azt. Végül úgy döntött, hogy inkább egy harmadik lehetőséget választ, és elmenekül. Úgy remélte, hogy ez majd megoldja a problémáit. A befejezésben kiderül, hogy mi lesz a pici gyermek sorsa, hogyan alakul Ben és May kapcsolata, és hogy mi lesz Richarddal és Maryvel. Millar múltatfelülíró, a rajongókat feldühítő alternatív minije még tartogat meglepetéseket.
A mai napon egy kicsit gondban volt a sci-fi szerdával, mert kicsit megcsúsztunk pár képregénnyel. De találtunk azért valami olyat, ami pont erre a napra illik. Ahogy a cím is elárulja, ma egy új képregénysorozat kerül fel az oldalra. De persze ez most csak itt lesz új, mert ez a sorozat korábban már elérhető volt a Co-Mix oldalon. És ez a sorozat a Serenity című sorozat, ami a Dark Horse kiadónál jelent meg. Biztos sokaknak ismerős lehet a cím, hiszen volt egy hasonló című mozifilm is. Akik látták a filmet, azok biztos tudják, hogy a Serenity valójában egy űrhajó neve, és a képregény a hajó legénységéről fog szólni. Sok poént nem tudok, és nem is akarok így hirtelen lelőni a sorozattal kapcsolatban, inkább olvassátok el a Serenity első számát, és ismerkedjetek a szereplőkkel.
Mindenekelőtt egy technikai(nak tűnő) részlet: a mai Fantom frissítéstől egy kis változást tapasztalhattok majd a letöltő részben, ugyanis végre külön fület kap kedvenc képregényünk. Mindenkinek javaslom, nézze meg bátran, és ha bármi hibát tapasztal, azt nyugodtan jelezze a fórumon! Eredetileg nem szándékoztam megemlíteni, hogy elértük a 60-at a Fantomok számát illetően, de aztán kiderült, hogy nagyjából 6 év telt el azóta, hogy Hatalmas Barátunk első kalandját olvashattátok itt a HZs-n, úgyhogy ez mindenképp szót érdemel. Abba most nem is mennék bele, hogy ez a 60 sok vagy kevés, ezt megtettem már az 50-es szám kapcsán, nézzük inkább tartalmilag mit is takar ez az időszak.
2004. júliusában a Krokó-szigeti rejtéllyel indult útjára a sorozat honosítása, mely mint ismeretes, két egymástól jól elkülönülő érára bomlik. Az első éra nagyjából 2006 őszéig tartott. Ezen periódusban - a Fantom olvasóknak nyilván nem jelent újdonságot - a képregényeket döntő többségben Micho fordította és írta be, akinek személyes kedvence lett a Vándorló Szellem. De olyan legendás tagok is billentyűzethez illetve egérhez jutottak Fantom kapcsán, mint Dórika, Troll, Zerit vagy Joruto. Az első jó két évet egyértelműen a változatosság jellemezte. Összesen 33 képregény került ki, melyből 3 klasszikus történet, köztük az unikumnak számító legelső Fantom sztori Lee Falktól 1936-ból, a Singh Testvériség. Honosításra került a teljes Marvel, valamint a DC Kiadó miniszériája is, olvasható volt egy Charlton kiadvány, bemutatkozott egy új vonal a Moonstone kiadó gondozásában, de természetesen nagyon sok skandináv Fantom is készült. Csak a szerintem legnagyobbakat kiemelve, ilyen volt a La Mancha lovagja, AHalálos színjáték, A ragály, A szellem, aki kétszer halt meg... és ne feledkezzünk meg a kétrészes Fantom Zigomar ellen című ritkaságszámba menő történetről sem, ami egyenesen szerbiából érkezett hozzánk.
Időközben Micho úgy döntött, felhagy a honosítással nem kímélve a Fantom részleget sem... a 2007 és 2008-as évek űrje alapján talán jogosan kritizálhatja bárki a címben szereplő 6-os számot, de ez a két év magában hordozta az újrakezdés lehetőségét, ami be is következett 2009 márciusában, amikor is elhatároztam, folytatom itt a Vándorló Szellem kalandjait. Nem volt egyszerű vállalkozás a sorozat újraélesztése, azonban már a felhozó évadnak is megvoltak az olyan népszerű történetei, mint A rejtélyes roncs, a Moonstone féle A sárkány öt napja vagy épp a Jerikó kürtjei, mely utóbbi mint kiderült, kishíján már a Micho-érában előkerült, csak már nem készülhetett el teljes egészében a viszavonulása miatt. A 2009-10-es időszakot egyre inkább a skandináv kiadványok uralják, egy-egy klasszikussal, Moonstone-nal díszítve. Jól mutatja ezt, hogy a HálóZsákon olvasható mintegy 37 skandináv Fantomból immár 21 ebben az érában készült el, került ki az oldalra.
Így érkeztünk el mai képregényünkhöz, mely meglehetősen mostoha sorsú, ugyanis eredetileg a július közepén jelentkező szerverproblémák idejére terveztük, majd egyéb gondok miatt csúszott és csúszott, de mától végre olvasható. Címe A kísértetrom, ami egy krónikás sztori, és az 1888-as évek Angliájába kalauzolnak el minket, a 18. Fantom és fia együtt próbálnak megoldani egy rejtélyt. A két héttel ezelőtti számhoz hasonlóan ez a darab is Micho gyűjteményéből származik, sőt ezúttal egy-két szófordulatot is ő kölcsönzött a képregénybe. Csak a rend kedvéért az alkotók Claes Reimerthi és Kari Leppänen, míg a magyar változat munkatársai Micho, Galen (szuper új "Krónikák sorozat" borító) és jómagam, Kit, de külön köszönet illeti Farek mestert, aki beszkennelte nekünk a képregényt, és Trollt, aki ezt az ünnepi Fantom-animációt készítette nekünk... vigyétek felé az egeret, valóban "kísérteties" lett. És hogy mit hoz a jövő? Legrövidebben úgy tudnám összefoglalni, ahogy Micho mondta egyszer: a legjobb történetek csak ezután kerülnek elő! Jó szórakozást, és várunk minden kedves régi és új olvasót legalább egy szóra a fórumon!
