Első fejezet: Meglepő találkozás

Taven a Vörös Sárkány barlangjából egyenesen egy hegy tetejére érkezett. Ami, akárhogy nézte, nem Édeniában volt. Taven egyenesen az Árnybirodalom szívében találta magát, és a testvérének már nyomát sem látta. Mivel az átjáró közben bezárult mögötte, nem volt más hátra, mint lefelé...
Az Árnybirodalomban az odatévedő gyakran hónapokig bandukolhat anélkül, hogy egyetlen élő(halott)lénnyel is találkozna önmagán kívül. Argus fia azonban nem volt ilyen szerencsés. Úgy tűnt, hogy ahányszor elér egy szélesebb párkányt a hegyről lefelé menet, ott mindenütt hemzsegnek a zombik. Órákba telt neki, míg végre sikerült félútig verekednie magát a soraik között. Eleinte megpróbálta hagyományos módon elverni őket, de aztán rájött, hogy az élőholtak nem akarnak holtak maradni, így más megoldáshoz fordult: lehajította őket az alant fortyogó lávatóba.
A küzdelmek alatt kezdte érezni, hogy mióta csak a pokolba érkezett, a mágikus képességei elkezdtek lassan, de folyamatosan növekedni. Eleinte nem nagyon törődött ezzel, hisz az élőholtak, bár nehezen akartak a földön maradni, könnyű ellenfelek voltak, ám amikor lefelé menet félúton járva összefutott egy vasbunkót hordozó onival, ami úgy nézett ki, mint akit megnyúztak, már örült a hirtelen jött új képességeinek. A küzdelmük nem volt rövid, a démon a sebei ellenére is kitartóan támadott. Majd egyszer csak megfordult, és leugrott a párkányról. De előtte még odavetette Tavennek, hogy még egy félistenre is komoly veszélyek leselkedhetnek az Árnybirodalomban.
Taven kezdte úgy érezni, hogy hiába volt évezredekig egy kőoszlopban, valahogy mindenki, akivel csak találkozik, pontosan tisztában van vele, ki ő és mi a küldetése célja. Ha nem lett volna sietős a dolga, talán megpróbált volna elgondolkozni ezen. Helyette inkább folytatta az útját lefelé.
A hegy aljában azonban látszólag zsákutcába futott. A hegy körül egy hatalmas lávatenger terült el, nem olyan messze azonban megpillantott egy lebegő szikladarabot, amin mintha egy régi ismerőst látott volna. De el sem tudta képzelni, mit keresne egy Idősebb Isten az Árnybirodalomban. Lehet, hogy nem ismerte túlságosan Shinnokot, de az, hogy az Árnybirodalomban találta őt, kifejezetten meglepően hatott rá. És ami még furább volt, úgy tűnt, hogy egy ismeretlen, jóformán félmeztelen fiatal lány épp arra készült, hogy agyonverje az istent.
Taven odateleportált melléjük. Ha nincs a megnövekedett varázsereje, ez talán sose sikerült volna. Szívesen megkérdezte volna Shinnokot, mi folyik ott, de amint megérkezett, az a nevén szólította és a segítségét kérte. Mivel az isten apja ismerőse volt, aki időről időre meglátogatta a családjukat, a támadóját pedig egyáltalán nem ismerte, így Taven teljesítette a kérést. Bár ez nem volt olyan könnyű neki, mint hitte volna. A lány nagyon fürge volt, de Taven fizikai erőfölénye végül meghozta számára a győzelmet.
Miután sikerült lehajítania a támadót a párkányról, Shinnok megköszönte Tavennek a közbeavatkozását. A félisten kíváncsi tekintetére feleletül elmondta neki, hogy az istenek vetették a pokolba, amiért egyszer beleavatkozott a halandók ügyeibe, most pedig csak annyi maradt neki, hogy uralkodhat a démonok és a lidércek felett. De nemrég még ettől is megfosztották, amikor lázadó démonok törtek be a citadellájába, és elűzték őt onnan, kihasználták, hogy az utóbbi időben különösen meggyengült. Taven rögtön felajánlotta a segítségét. Cserébe pedig Shinnok megígérte neki, hogy segít megtalálni Daegont az Árnybirodalomban.