Második fejezet: A Citadella

Odafelé menet Shinnok elmagyarázta Tavennek, hogy a citadellája több, teljesen elkülönült szintből áll, és mindegyikre csak az eggyel alatta vagy felette lévőből lehet eljutni egy mágikus teleportkapu segítségével, így kénytelenek lesznek szintről szintre megtisztítani az épületet. És Shinnok sajnálkozva fejezte ki mellé, hogy mivel elvágták az erejének forrásától, a trónteremtől, így ő legfeljebb csak tanácsokkal tud segíteni Tavennek.
Taven vett már részt könnyebb küzdelmekben is, de nem az a fajta volt, aki meghátrál egy kihívás elől. Még ha az első pillantásra lehetetlennek tűnt is, mint rögtön a legelső emelet...
A bejárattal szemben három toronymagas alak fogadta őket, akik viszont a közeledtükre látszólag sehogyan sem reagáltak. De csak látszólag. Ugyanis amint Taven elég közel ment, megidéztek három démont, amiket Taven hiába győzött le, amint elesett egy, a mágusok újabbat idéztek. Shinnok azt tanácsolta neki, hogy próbálja meg inkább újraaktiválni a bejáratot őrző mágikus védelmet, amit a támadók láthatóan hatástalanítottak valahogy. Ehhez Tavennek aktiválnia kellett hat varázskövet a terem hat pontján, és mindezt úgy, hogy folyamatosan három démon üldözte. A páncélja azonban könnyű volt, ő pedig a hosszú álom ellenére is jó formában volt, egyszerűen lehagyta az üldözőit, miközben körbe-körbe rohant, azoknak meg nem volt annyi eszük, hogy megpróbálják kicselezni. Amint az utolsó kővel is végzett, a támadóknak egy villanás után nyoma veszett, és megnyílt a következő szint előttük.
A második szint már egyszerűbbnek bizonyult. Mindössze egyetlen démon védelmezte. Taven viszont nem tudott a közelébe férkőzni, mert az megállás nélkül tűzgömbökkel bombázta őt. Taven inkább a tüzet tűzzel taktikájához fordult, és a saját tűzgolyóival felelt a támadásra. Shinnok nem győzött félreugrálni a záporozó lángtenger elől… Mikor úgy tűnt, sikerült ezzel a módszerrel legyőzni a démont, az felrobbant... és a helyén egy sereg apró kis démon állt, akik félő volt, hogy egyszerűen ellepik őket. Shinnok azonban ekkor az egyik sarokból odadobott egy kalapácsot Tavennek...
A harmadik szint ismét csak egy megszállót tartogatott a számukra. Shinnok azonban figyelmeztette Tavent, hogy ne becsülje alá őt. A támadó ugyanis Havik, a Káosz papja volt, és köztük is az egyik legerősebb, akit csak Shinnok ismert. Figyelmeztette továbbá Tavent, hogy a Káoszpapok a természetükből kifolyólag teljesen kiszámíthatatlanok, ami roppant veszélyes ellenfelekké teszi őket. És Havik csakugyan annak is bizonyult. Taven egyszerűen képtelen volt megmondani, milyen technikát alkalmazott az ellenfele, és ha nem lett volna rajta a páncél, lehet, hogy megjárta volna. És ami a legkülönösebb, Havik a küzdelem egy pontján egyszerűen fogta magát, és eltűnt a lefelé vezető teleporton át. Taven értetlenkedve nézett utána, de Shinnok egyre csak sürgette, hogy inkább felfelé menjenek.
A negyedik szint... Taven akárhogy nézte, nem tudott rájönni, milyen célt szolgálhatott eredetileg. Az egész egy eléggé szűkös fapadlózat volt, aminek a szélén egy látszólag feneketlen szakadék tátongott körös-körül annak ellenére, hogy alattuk a harmadik emeletnek kellett volna lennie... és a falak mindenütt óriási szögekkel voltak kiverve. És persze ott volt még egy egész sereg démon is. Az egész olyan volt, mintha csak egy ügyességi próbán kellett volna részt vennie. A démonokat egyszerűen csak a szakadékba kellett löknie vagy a szögekhez csapni, miközben ő maga próbált a pallókon maradni, és megóvni Shinnokot. Nem volt egyszerű feladat, de – igaz, néha csak a vakszerencsének köszönhetően – sikerült neki.
Ha a negyedik emelet az ügyesség próbája volt, akkor az ötödik a kitartásé. Amint odaértek, Shinnok odadobott neki egy kardot az emeleten található oltárról, ami a kezében lángolni kezdett. Majd a falakon található járatokból démonok kezdtek el özönleni. Több, mint amennyit az egész toronyban látott addig. Azonban a kard egyetlen suhintással szelte át őket. Tavennek csak arra kellett ügyelnie, hogy folyamatosan mozogjon, ne hagyja, hogy azok teljesen körülfogják, és hogy ne égesse meg magát, amikor a halott démonok teste egyszerűen magától hamuvá égett. És végül, amikor már azt hitte, azok sose fogynak el, megnyílt a terem közepén az átjáró, és Taven Shinnok után belevetette magát. Furamód egyetlen lenti démon se követte őket.
És végre ott voltak a legfölső szinten. Taven már látta a céljukat, Shinnok trónját. Az egyik oszlop mögül azonban előlépett egy shokan. Nem értette, mit keres egy félsárkány az Árnybirodalomban, hisz az ő királyságuk mindig is a Külső Világban volt. Úgy tűnt, Shinnokot is meglepte a négykarú nő ottléte, de legalább Taven megtudta a sokan nevét: Sheeva. Bár ez nem jelentett sokat neki.
Taven nem szerette a shokanokat. A négy kezük miatt nem könnyű harcolni velük, és a legendás kitartásuk és kemény fejük se javított sokat a helyzeten. Az meg különösen érthetetlen volt a számára, hogy miután – komoly fáradság árán – kiütötte a nőt, és Shinnokhoz fordult, az tátott szájjal csak annyit motyogott, hogy "Kintaro"... Taven nem értette, mit akar ezzel mondani, de a pofon, amit ekkor kapott, már sejttette vele. Sheeva teste eltűnt, a helyét egy férfi shokan vette át, aki jóval robusztusabb volt a nőnél, és a shokanoktól kissé szokatlan módon csíkos volt a bőre. Taven ugyan fáradt volt, az ellenfele pedig még veszélyesebb, mint az előző, de sikerült összeszednie minden erejét, és szembeszállni vele. Áldotta az eszét, hogy Sheeva ellen nem használt tűzmágiát, így sikerült meglepnie és legyűrnie ezt a bizonyos Kintarót vagy kit.
A harc végeztével Shinnok végre zavartalanul elfoglalhatta a trónját. Amint visszakapta az erejét, teljesítette a Tavennek tett ígéretét, és megkereste neki Daegont. Vagyis megkereste volna, de Taven megrökönyödésére Shinnok nem találta őt sehol sem az Árnybirodalomban. Helyette azt mondta, hogy a Földön érzi őt ismét. Taven furcsállta, hogy miért tért vissza a Földi Birodalomba az öccse, ha egyszer olyan sürgős volt neki az Árnybirodalomba jönni, de nem akarta ezzel vesztegetni az idejét. Shinnok nyitott neki egy átjárót vissza a Földre, a sárkánya barlangjába, Taven pedig megköszönte a segítségét, és elbúcsúzott tőle.
Nem is sejtette, mi fogadja majd a túloldalon...