Hozzászólások

  • Aldarion 2020.04.10. 01:47
    Most csak egy hónapot. Becs szó! Sőt, valószínűleg az (had)ura is beköszön nemsokára.

    Bővebben...

     
  • babrafax 2020.04.09. 22:18
    Helló Aldarion, nagyon örülök a legújabb Mars résznek. Sokat kell várni a folytatásra? Üdv

    Bővebben...

     
  • elmouse 2020.04.09. 20:39
    Csöcsös képregények közül ez a kedvencem. Köszönöm!

    Bővebben...

     
  • DONNIE71 2020.04.09. 15:36
    Köszi ! Igazából jobban szeretem az ilyesmit ,mint a szuperhős izéket . Jó ,hogy folytatódik.

    Bővebben...

     
  • AdamK88 2020.04.08. 17:39
    Aldarion! Ezer köszönet! Igaz, már végig olvastam angolul az egész képregényt, de örülök a folytatásnak.

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 390 vendég és 4 tag böngészi

  • Gabi
  • laca804
  • Mohi01
  • versushu

Előző fejezet

Édenia elfoglalását követően a Birodalmakra a viszonylagos béke korszaka köszöntött be. Shao Kahn a figyelmét a kisebb világok felé fordította, és lassan több idejét vette igénybe a már meglévő birodalma fenntartása és az uralma alá tartozó különböző fajok közti viszály elrendezése, mint az új területek szerzése. Az Idősebb Istenek immár tényleg nyugalommal szemlélhették a Birodalmakat, ám az egyiküknek ez egyre kevésbé nyerte el a tetszését.
Ő ugyanis még emlékezett arra, amikor a Hetekként együttesen fedezték fel, milyen érzés a korlátlan hatalom, amivel az akkor még éppen csak megszületett birodalmak sorsát tartották a kezeik közt. A többiek nyomására ugyanúgy elnyomta magában ezt az érzést, ahogy a társai, az idővel mégis újból felszínre tört benne. És minél tovább szemlélte tétlenül a számos birodalmat meghódító Külső Világ uralkodóit, annál inkább kezdett egy új érzés megfogalmazódni benne, egy olyan érzés, amin kivételesen nem osztozott társaival. Irigykedett. Irigyelte a halandó hadurakat, akik újabb és újabb világokat, fajokat, népeket hajtottak az uralmuk alá, ahogy egyre nőtt azok száma, akik felett gyakorolhatták a hatalmukat. És dühítette, hogy az ilyen közönséges halandók ilyen befolyással bírnak a Birodalmak életére, ő pedig, aki részese volt a megalkotásuknak, magatehetetlenül nézi a hadurak sikereit, csak mert egykor a társaival együtt úgy gondolták, túl veszélyes lenne, ha ismét beavatkoznának a halandók életébe.
Nem sejtette, hogy ezek a gondolatok nem teljesen az övé voltak. Ugyanis ő volt az az isten, akinek az esszenciáját tartalmazó fegyver utolsóként sújtott le az Egyetlenre. A fegyver, ami mélyebbre hatolt az Egyetlen lényébe, mint bármely másik istené, és amitől az Egyetlen képes volt, ha csak egy pillanatra is, de megérinteni azon keresztül az Idősebb Isten esszenciáját. A befolyás csekély volt, és még elenyészőbbé vált, ahogy az Idősebb Istenek lassan darabjaira tépték az Egyetlent, hogy megalkothassák a Birodalmakat. Az idő azonban, ami az Egyetlen mivoltát alkotta, kérlelhetetlenül tört előre, és az évmilliárdok alatt lassan eljutott odáig, hogy gondolatokat, érzelmeket sugalljon az Idősebb Istennek. Az Egyetlen tudata ugyanis nem enyészett el teljesen, egy szándék megmaradt belőle, a szándék, hogy ismét eggyé válhasson és szembeszállhasson legyőzőivel. És ez a szándék elég erőteljes volt, hogy önálló tudatként működjön. Alig akadtak birodalmak-szerte, akik megérezték a jelenlétét. Viszont az Egyetlen akaratának nem is kellett, csak pár kiválasztott, aki elég erős volt ahhoz, hogy segítsen neki újjáegyesíteni a valóját, egységessé tenni a különálló birodalmakat.
Az első próbálkozása kudarcot vallott. Az Idősebb Istenek megakadályozták a világok egyesítését és a már újjáalkotott részeket ismét szétszedték. A későbbi kísérlet már eredményesebb volt, Onaga és Shao Kahn cselekedeteit nem vették az Idősebb Istenek fenyegetésnek, nem látták, hogy az Egyetlen akarata egyre jobban belefonódik a Külső Világ provinciáit összekötő portálhálózatba. És ahogy itt nőtt az ereje, úgy nőtt a befolyása a magányos Idősebb Isten felett. Édenia, ez a hatalmas, mágiában roppant gazdag birodalom elfoglalása és a Külső Világhoz csatolása pedig megadta neki a végső lökést, amivel cselekvésre kényszeríthette az Idősebb Istent. Aki mindebből semmit se sejtett.
Az Egyetlen akaratától hajtott Idősebb Isten elhagyta az Ürességet és belépett a Földi Birodalomba. Ezzel a világgal akart hozzálátni a saját hódításához, hiszen jól tudta, hogy onnan bármely másik birodalomba könnyedén eljuthat. És különben is a Föld volt a kedvenc világa a maga folyamatosan változó szépségével és sokszínűségével, ami egyedülálló volt az összes többi birodalommal szemben. Az Idősebb Isten ezt a birodalmat tartotta a legtökéletesebb alkotásuknak.
A hódításhoz nem volt szüksége hadseregre, elvégre hatalma folytán senki sem akadhatott, aki szembeszegült vele. Még a mágusoktól sem félt, ugyanis a Földi Birodalomba érkezvén az egyik legelső dolga az volt, hogy megnyitotta a saját fegyverébe összpontosított esszenciáját és megfürdette azt a Föld mágikus mezejében. A fegyver magába olvasztotta a mágikus erő nagyját, miközben lassan átalakult egy amuletté, ami egyszerre tárolta magában az Idősebb Isten erejét és a birodalmakat átszövő varázslatok hatalmát.
Miután az amulett feltöltődött, az Idősebb Isten lezárta azt oly módon, hogy még ő se legyen képes soha többé újra felnyitni. Tudta, hogy erre a műveletre soha, senki nem lesz képes még egyszer, és nem állt szándékában kockáztatni, hogy valamilyen ostoba tett miatt örökre elenyésszen az amulettbe fektetett energiája. Miután ezzel végzett, mindössze egyetlen apróság volt hátra. A birodalmak jövőbeni uraként nem elégedhetett meg azzal, hogy ő legyen a birodalmak felett álló Idősebb Isten, szüksége volt valamire, amivel megkülönböztetheti magát a volt társaitól. Szüksége volt egy névre. Mivel nem tudta, mi alapján kellene nevet adnia önmagának, így végül maradt annál, ahogy a többi, alacsonyabb rangú isten nevezte őt. Így lett belőle Shinnok.

Következő fejezet

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta