Hírek
Ki ez a csaj?
Letöltés
Fórum


 

2003. 12. 30. (kedd) - Micho

Ez évi utolsó frissítéséhez érkezett a HálóZsák. Igaz, egy nappal hamarabb, mint terveztük, de úgy gondoltuk, hogy szilveszter napján a kutya se ülne le számítógépezni. Először is hadd mondjunk Nektek köszönetet, a fél év alatt összejött 20.000-es látogatottságért. Reméljük mindenki talált kedvére valót a képregényeink között, és ígérjük, 2004-ben sem fogunk titeket elhanyagolni, sőt, számos meglepetéssel készülünk jövőre is. Pár szót a most felkerült képregényekről: a Hiúz #005-el befejeződött a sorozat, de aki időközben megkedvelte Rina-t, ne szomorkodjon, még fel-fel bukkan majd a B2 füzetekben is, akinek most a második számmal folytatjuk a kalandjait. Végül egy ezidáig méltatlanul elhanyagolt karakter, Thor a Viharisten mutatkozik be egy szokatlanul véres, és érdekfeszítő történetben. Ez a Thor - Vikingek első része, az ötből. Itt jegyeznénk meg, hogy a HálóZsák Team ezzel a művel nevez a decemberi versenyen fordító/beíró kategóriában, úgyhogy akinek elnyerte a tetszését, a kepregeny.net-en adja le rá a voksát. Minden olvasónknak jó bulizást kívánunk az év utolsó napján, és egy sokkal jobb évet, mint amilyen ez volt! - akinek ez az év is bejött, annak folytatódjon a sikersorozata :))
HálóZsák Team
 

2003. 12. 24. (szerda) - Micho, Troll, Zaj

Sziasztok! Megérkezett hozzánk is a Jézuska, és remélhetőleg nem fogtok benne csalódni. Az első és legfontosabb dolog az, hogy megtörtént a 2003-as Év Embere választás. Ezután minden évben megrendezzük nyílt szavazással, de idén kivételesen titkos volt. A nyertes pedig... Gratulálunk neki! A karácsonyi hangulathoz hozzátartozik a "csend" is, mi három számban is szállítjuk. Ezeket találjátok Soka Duma fedőnév alatt. Ezen kívül egy karácsonyi Pókember sztori, és egy aranyos Donald Kacsa(!) történet is helyet kapott. Szokás szerint az extra meglepit ismét a fórumban keresgéljétek. Végül, de nem utoljára maradnak a jókívánságaink:

Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket, eredményekben és képregényekben gazdag 2004-es esztendőt kíván, a HálóZsák Team!
/Johnny, Killjoy, Micho, Troll, Vtomi és Zaj/  -idén még találkozunk- ;)


 

2003. 12. 22. (hétfő) - Zaj

A mai napon egy vadonatúj fordító mutatkozik be Killjoy személyében, aki nomen est omen alapon nem is választhatott volna magának jobb fordítanivalót, mint H. P. Lovecraft: A kép a házban mesteri novellájának képegény adaptációját.

Lovecraft neve sokak számára biztos nem ismeretlen, akiknek esetleg mégis, azoknak felhívjuk figyelmüket arra, hogy a horror egyik ősatyja a szerző, tehát a képregény olvasása is csak az erősebb idegzetűek számára ajánlott.
 

2003. 12. 19. (péntek) - Zaj

Micho összehozott egy jó kis feliratot a nálunk található Pókember 2 teaserhez. (Használati útmutató a fórum Hálókodás témájában.)

PÓKEMBER 2. - Teaser - FELIRAT / srt
 

2003. 12. 17. (szerda) - Zaj

A kepregeny.net-ről tegnap óta letölthető a Pókember 2. film előzetese szuper minőségben, mov formátumban. Akinek az avi formátum szimpatikusabb, az hasonló minőségben mától töltheti tőlünk is ( min. divx5.0.5 codec szükséges hozzá - pl. ez...).

PÓKEMBER 2. - Teaser / avi, 17,5MB
 

2003. 12. 15. (hétfő) - Micho

Megérkezett a Póklány decemberi frissítése. Kedvenc lányunk eddigi talán legelképesztőbb kalandjának első részét olvashatjátok!
 

2003. 12. 09. (kedd) - Troll

A mai frissítésünkkel egy új tagunk mutatkozik be, aki által útnak indítjuk az M2 széria utolsó előtti sorozatát, a legyőzhetetlen Bulldózer fiát. (vajon ki vállalhatta az anyaszerepet?) A helyenként izgalmas, helyenként ironikus, sőt humoros történeteket 12 részben élvezhetitek majd. Az új fordító mellett a gárda maradt a régi, Zaj megszokott szuper borítói és Micho elviselhetően pazar beírása a garancia. (én meg elolvastam) Jó szórakozást hozzá.
 

2003. 12. 06. (szombat) - Micholás

Sziasztok, hát a Micholás és Tsai Zajpusz & Trollpusz nem tétlenkedett, és szállították a hálózsákjukban az idei ajándékot, az Isten Tervez Ember Végez befejezését. Nem kis idő telt el a legutóbbi fejezet óta, de nyilván már sokan vártátok ennek az egyik leghíresebb X-Men történetnek a végét. Javaslom, hogy mielőtt nekikezdenétek a lebilincselő utolsó fejezetnek, olvassátok újra az előzőeket is, mert így fog igazán összeállni nagy kerek történetté. Plusz megtörténtek benne a beígért végleges helyesírásjavítások, így nyugodtan lehet archiválni! Mindenkinek virgácsmentes télapót kíván: Micho Troll Zaj
(bónusz ajándék a fórumban)
 

2003. 11. 27. (csütörtök) - Zaj

Hosszú szünet után mától olvasható a Fantasztikus Ötös következő, számszerint 2. része.

Fordítókat még mindig keresünk!
 

2003. 11. 20. (csütörtök) - Zaj

Befejezéséhez közelít egyik sorozatunk, mától olvasható Hiúz negyedik (utolsó előtti) része.
 

2003. 11. 13. (csütörtök) - Zaj

Tegnaptól új tárhelyszolgátatónk a miskolc.org. Egy jó nagy köszönet érte!

Ha minden jól megy jövő héten Hiúz, aztán F5 is várható.

Fordítók jelentkezését még mindig várjuk!
 

2003. 11. 10. (hétfő) - Micho

Sziasztok! Mint az utóbbi időben észrevehettétek, a frissítések elmaradoztak az oldalról, most ezt kívánjuk orvosolni... tovább
 

2003. 11. 05. (kedd) - Zaj

Még pont nincs egy hónapja, hogy frissítettünk, de ez szinte csak az óraátállításnak köszönhető. Belassulásunk oka az idén nagyon korán kezdődő tavaszi fáradtság, amely mély alkotói válságba taszított bennünket. Erősen törjük a fejünket a probléma megoldásán, ötletünk már van... de erről majd a jövő héten.

Ami viszont most a lényeg: Póklány 9.
 

2003. 10. 06. (hétfő) - Zaj

Mától olvasható a Hiúz 3. része Troll tolmácsolásában.
 

2003. 10. 04. (szombat) - Micho

Végre befutottak hozzánk is a mutánsok. A finálé előtti felvonásból végre lehull a lepel arról, mogy mire is alapozza nagytiszteletű Stryker mérhetetlen gyűlöletét.
Isten tervez, ember végez - 3. fejezet.
 

2003. 09. 29. (hétfő) - Zaj

Az X-Men-ünk még mindig késik egy kicsit (a héten mindenképpen felkerül), de a Póklány 8. megérkezett.
 

2003. 09. 24. (szerda) - Zaj

Mi lett volna, ha a Megtorló megöli Pókembert? Megtudhatjátok a legújabb képregényünkből.
 

2003. 09. 15. (hétfő) - Micho

Majrés dolgai bonyolódnak, és hogy tetézze a bajt, ismét feltűnik FeketeFene. Vajon mit akarhat? Plusz benéz még egy régi/új szereplő: Nova, az emberi rakéta!
   - Mindezek a Póklány 7-ik részében.
 

2003. 09. 09. (kedd) - Zaj

Ha esetleg valaki próbálkozik és a chat oldalon nem lát semmit, csak egy nagy java-ürességet, annak javaslom a következő Java Virtual Machine kiegészítést mindenféle microsoft op.rendszerhez (olyan 5 és fél mega összesen):

http://store.netacademia.net/MSHU/INTERNET/vm40/w9598ment/msjavx86.exe
 

2003. 09. 09. (kedd) - Micho

A tegnap esti csevej-csenöl hihetetlen forgalmán felbuzdulva Zaj ma reggel azzal kezdte a napját, hogy összedobjon nekünk egy pofás kis chat-et, így akinek van kedve, az on-line megoszthatja a mondadóját, plusz lehet ismerkedni!
 

2003. 09. 08. (hétfő) - Zaj

Ím, megérkezett a Fantasztikus Ötös első része.
 

2003. 09. 04. (csütörtök) - Zaj

Itt van tehát a sokak által nem várt Hiúz 2. része. 
Jövő héten a Fantasztikus Ötös első része kerül majd bemutatásra.
 

2003. 09. 01. (hétfő) - Zaj

Egyelőre Póklány 6, de a héten érkezik a Hiúz legújabb része is.
 

2003. 08. 19. (kedd) - Zaj

Úgy látszik tegnap nem csak a letöltés nem ment a tar-nál, de a feltöltés sem volt az igazi...
Most reloaded, javítva a Póklány 5 és az X-Men linkjei.
 

2003. 08. 18. (hétfő) - Zaj

Itt a Póklány ötödik része, melyben egy régi ismerőssel találkozhatunk...
Aztán még: X-Men - Isten tervez, ember végez - 2. fejezet (még kettő van vissza).
Vagyis minden csak elvileg, ugyanis a tar-ra feltöltött képek jelen állás szerint (reggel 8-kor) nem elérhetőek, reméljük csak pillnatnyilag...
 

2003. 08. 08. (péntek) - Zaj

Tehát az ígért frissítés: Hiúz #1...
 

2003. 08. 04. (hétfő) - Zaj

Szóval Póklány #4...
(E héten egyéb frissítés is várható!) 
 

2003. 07. 21. (hétfő) - Zaj

Végre itt van Hiúz! Elsőként a bevezető, kurta 0. rész, ellefele a hihetetlen HULK!? A borítón, és az első oldalon elfoglalta méltó helyét a szavazás nyertese: kihaennem. (Ez talán mindenki jobban motivál, ha ismét szavazásra kerülne majd sor!)
Póklány is érkezett menetrendszerűen a 3. résszel, mely vendégszereplője a Fantasztikus Ötös, akik hamarosan saját sorozattal jelentkeznek itt a HálóZsákon!
Végül olvasói kérésre felkerült egy rövid leírás a Bdz Explorer progiról. Jó olvasást, miegymást!
 

2003. 07. 17. (csütörtök) - (mármegint)Zaj

A szavazás ünnepélyesen lezárult, a nyerő név Hiúz lett!
Egy kicsit Big Brother szerű volt a döntő, sokszor vezettett az ellenfél VadMacs név is. Így aztán látogatóink fele most rosszkedvű, de talán nem annyira, hogy a Hiúz számokat nem olvassák majd...
Ha minden jól megy, akkor jövő héten jön is az első (pontosabban a 0.) rész.

Na meg, amit nem is tudom hogy mondjak: Szóval eddigi világbajnok szolgáltatónk kényszerből idebigygesztette a fejünk fölé ezt a vidám reklámcsíkot, ami olyan jó kis széles, hogy belőlünk szinte nem is maradt semmi... Ezért aztán újabb szolgáltatóváltás, megyünk az uw-re, ahol legalább csak popup van. Az oldal még két hétig marad az srv-n is (állítólag lehet, hogy itt is lesz popup), de a www.halozsak.ini.hu név jelen esetben egyenlő a halozsak.uw.hu-val. Nna, amit ki akarok nyögni: használjátok mindig az ini-s nevet, akkor megleszünk...
 

2003. 07. 14. (hétfő) - Zaj

Iciri-piciri frissítés, hogy Porthos el ne hagyjon minket: letölthető az Isten tervez, ember végez első fejezete is.
Póklány #3 a jövő héten...  

Szavazás: VadMacs és Hiúz fej-fej mellett, ezért aztán csütörtök reggelig kéretik közülük választani! (Azért csak addig, hogy jövő héten jöhessen is a képregény.) Ja, és mindenki újra szavazhat! :)
 

2003. 07. 07. (hétfő) - Zaj

A mai frissítésben Póklány második része mellett egy - az X2 film alapjaiul szolgáló - X-MEN történet prológusa is helyet kapott. Ez utóbbi csak ízelítő, mindössze 5 oldal, de hamarosan folytatjuk az első fejezettel. A történet kezdete elég kegyetlen, ezért 16 éven aluliak nem..., tudjátok! (ez félig komoly)

Szavazás: a Rozsi-lány nevének keresése lassan a finisben, mától újra szavazhat mindenki egyszer, de már csak az eddigi legtöbb szavazatot kapott 5 közül választhattok!
 

2003. 06. 26. (csütörtök) - Zaj

Hátha valaki még nem ismeri: Bdz Explorer kép(regény)-néző program a Letöltésben! 

Fórum: Wild Thing nevét még mindig ezerrel keressük, tessék ötleni!
 

2003. 06. 23. (hétfő) - Zaj

Ím, az első frissítés: Póklány #001.

E-héten Manot próbáljuk jobb kedvre deríteni, aki toronymagasan vezeti a kritika-versenyt...

A Vörös Pókos számban történt némi helyesírás javítás, tehát, ha valaki már letöltötte későbbi olvasásra, az töltse le újból, bocs...

Fórum: Névadó topic-unkban Rozsomák lányának nevét keressük, akinek van ötlete segítsen, hogy mihamarabb közreadhassuk ő történeteit is.
 

2003. 06. 16. (hétfő) - Zaj

Nagyon köszönjük az aktív fórum-használatot! Két fontos hozzászólalásra reagálnánk itt a hírekben is:

1.) Kaine figyelmeztetett bennünket, hogy a Póklány már a 61. számnál jár és igaza van :)

2.) Többen szóltak, hogy klón-poén-lelövés a What If #086, ez is igaz, tehát, akik még nem akarnak spoiler-t, azok várjanak a letöltésével, míg a Spidertomon (vagy máshol) elérkezik a Vörös Pók és Pókember összecsapásához a klón-sztori.

Úgy különben: jövő héten Póklány #001!
 

2003. 06. 10. (kedd) - Zaj

Üdv a HálóZsák képregények oldalán!...
Egyenlőre főleg Póklány történeteit olvashatjátok itt, aki egy What If történetben való felbukanását követő siker eredményeként saját sorozatot kapott a Marvel-nél (ez az un. 0. szám elsőként került fel letöltési oldalunkra). Történeteit 1998-ban kezdék kiadni, és jelen pillanatban az 56. számnál jár.

A Póklány történeteivel párhuzamosan nagyszerű What If történetek is jelennek meg oldalunkon. Ezek közül elsőként a Mi lett volna, ha Vörös Pók végez Pókemberrel c. sztori olvashatjátok.

Tervezzük még a MC-2 univerzum (hogy mi ez, arról a Póklány 1. részének utolsó oldalán olvashattok majd) további sorozatainak fordítását is.

A képregényekhez jó szórakozást, és ha tetszenek az itt olvasott történetek, ígérjük hogy olyan 2 hetente érdemes lesz visszatérni oldalunkra...