Hírek
Ki ez a csaj?
Letöltés
Fórum





 

2007.11.07. (szerda) - Elwood


Sziasztok!
Eheti, első frissítésünkben egy újabb epizóddal folytatódik John Byrne F4-es munkásságát feldolgozó sorozatunk. A négyes továbbra is a Negatív Zónában tölti az idejét, ahol Taranith Gelstal, Mantracora város, és erődjének uralkodója felettébb furcsán értelmezi a vendégszeretet, ahogy az a meghívója és az általa rendezett vacsora során kiderül. Eközben New Yorkban Annihilus az F4 főhadiszállásán beindítja ördögi masináját, aminek hatásaival elsőként a Baxter épületben dolgozó több száz ember, valamint Amazon és Darázs szembesül. Az izgalmas történet talgaby és Sepi igényes tolmácsolásában jut el hozzátok.

Folytatódnak Bruce "Hulk" Banner kalandjai is, aki egyre inkább fordul befelé, de hát akinek Lou Ghering szindrómája van, attól nem nagyon várható el, hogy csillogó szemekkel tekintsen a jövőbe. Mindenesetre nem csak a harag, hanem az elhunyt felesége iráni fájdalom is felébresztheti Bannerben a Hulkot, az amerikai hadsereg pedig szívesen kap az alkalmon, hogy a belső fájdalmakat külsőkkel is kiegészítse, amiben néhány blöki is fontos szerephez jut. Az emós Hulk magyar változatát dr samson fordításában és Sepi borítójával és beírásával élvezhetitek.

Végezetül, egy éves évfordulójához érkezett a 1986-os Transformers rajzfilm-mozi bemutatásának 20. évfordulója. Ebből az alkalomból a Hálózsák bemutatja a tavaly megjelent képregényadaptációt, annak is a legelső részét. 2006-ban, a jövőben(!) járunk, ahol az Autobotok és Álcák háborújában az Álcák elfoglalták az Alakváltók szülőbolygóját, a Kibertront. az Autobotok viszont ellentámadásra készülnek a bolygó két holdján, és űrhajót küldenek a Földre, utánpótlásért. Az Álcák azonban elfoglalják a hajót és ezzel támadnak az Autobotok földi bázisára. Elkeseredett harc kezdődik, valaki nyer, valaki veszít, ahogy a költő mondja. A honosítást tyrant, a világ legjobbfej "zsarnoka" készítette

A végén meg egy bejelentés... Amint azt olvashattátok a Charax Comix oldalán, nemsokára ők is a Hálózsák zászlója alatt fognak hajózni (emelve a színvonalat szerény oldalunkon) Egyelőre csak a vetítőtermet (fedőnevén matinét) hozzuk át , de idővel a képregények is itt fognak zsibongani (nem beszélve az ottani honosítóstábról). Akit érdekelnek a részletek, azok kérdezősködhetnek majd a fórum adott topikjában (szombatig létrehozzuk). :)

 

Jó szórakozást kíván:
A HZS team



2007.11.03. (szombat) - Elwood


Sziasztok! Mai frissítésünk ugyan csak egy címből áll, az áráért azonban mindjárt 10 kisebb történettel is gazdagodhattok, kedves olvasók! A Marvel Mozaik, saját hibánkból kicsit megkésett, halloweeni 2. különkiadásában többek közt találkozhattok Vízióval és a Skarlát Boszorkával, Fenegyerek jó polgárőr módjára egy vak kisfiún és egy bankrablás áldozatain is segít, és megtudhatjátok, hogyan tölti magányos estéi otthon Peter Parker. De jön Amerika Kapitány is, keményen és igazságosan, ahogy szokott, Reed Richards megtanulja, hogy az idővel játszani nem túl bölcs dolog, és minden gyerek álma válik valóra, mikor a kis Billy Baker akciófigurái életre kelnek, és még rendet is raknak vacsora előtt. Végezetül Vadóc korai éveit idézzük fel a Rejtély vette Gonosz Mutánsok Testvériségében, beugrunk egy baráti pókerpartira a Bosszú Angyalaihoz, ahol tiszteletét teszi Rozsomák, a Lény és Ms. Marvel/Gemini is, legvégül pedig egy fontos mozzanatot kapunk a Polgárháború idejéből, ami a World War Hulk egyik előzményének is tekinthető, nevezetesen egy beszélgetést Amadeus Cho, Hulk utolsó földi barátja, és Mr. Fantastic között, melynek kihatás, hogyismondja, földrengetőre sikerült. :) Mai frissítésünk nem jött volna létre talgaby, dr. samson, Farek és Sepi áldozatos fordításai, és ugyancsak Sepi nagyszerű beírásai és szerkesztése nélkül.

Jó szórakozást kíván:
A HZS team



2007.10.31. (szerda) - Elwood


This is Halloween, this is Halloween...

Spontán a Mindenszentek éjszakájához időzítettük a legújabb frissítésünk, amibe véletlenül szinte csupa-csupa sötét, túlvilági, vagy ahhoz közeli történetet válogattunk.

Még gyorsan a lefekvés előtt kiosztjuk a gyermekirodalmat. Akik nem a Karácsonyi Lidércnyomás tucatszori újranézésével töltik az ünnepet, de a Tim Burtonre hajazó stílus azért nem áll tőlük távol, azok valószínáleg értékelni fogják Kaszáska történetének első fejezetét. Hősünk, a Nagy Kaszás kicsi fia, már bemutatkozott a nyáron, épp egy halloweeni különkiadással, most hát eljőtt az ideje a fő történetnek. Kicsi Kaszink igazi ártatlan gyermeki lény, csillogó szemgödrökkel indul az iskolába, ahol azonban a beilleszkedés nem megy egykönnyen. Veszélyek pedig még a Halál fiára is leselkedhetnek, például egy múzeumban... A fordítást valami elwood nevű fickó készítette, a remek beírásért, és a honosítás ötletéért Blixxxát illeti a dicséret.

A felnőtt szekciót a nagy mellek és a jó fenekek démoni duója, Tarot és Raven szolgáltatják az idősebbek nagy-nagy örömére. A két, pornószínésznő alkatával megáldott boszi egy hűs, téli estén készül lazításképp forró fürdőt venni a szabadban. Egy pajkos fagytündér is épp arravetődik, és hamar kikezdi Raven igencsak véges türelmét, aki jól ellátja a kis piszok baját. De lehet, hogy a boszorkányok rossz tündérrel húztak ma ujjat? A részleteket talgaby, a boszik nagy barátjának tolmácsolásában olvashatjátok.

Raven mellett egy másik fekete madár, Crow is tiszteletét teszi a mai frissítésünkben, mi azonban mindkettőt Hollónak hívjuk. A Crow/Holló sorozat 9. részében barátunk egy "magányos cápa", azaz utcai uzsorás nyomába ered, útját azonban egy titokzatos cowboy ruhás csontváz is keresztezi. Hiába, a túlvilágon már semmin sem lehet csodálkozni. A fordításról avman, és tesója, , a beírásról (és a borítóról) a biztos kezű Troll gondoskodott.



Úgy alakult, hogy az Comix Art szekció is most frissül először, egy Transformers képregénnyel, és mivel Halloween van, az alkalomhoz illeszkedő történetet választottunk. A Reflektorfényben sorozat mindig más-más robira összpontosít, mai főhősünk Kup, a veterán harcos, aki egy kényszerleszállás utolsó túlélője. Ereje már a végét járja, de csak nem tud nyugodni, mert esténként zombi robotok háborgatják őt és az éj csendjét. A sok stressz az őrület határa kergeti már Kupot, a végeredményt pedig a trafómániás idióta elwood, és a horror rajongó Blixxxa tolmácsolásában olvashatjátok.

Manapság már nem csak a robik élőholtak, hanem a magyar képregény-underground is. Hogy mégsem teljesen halott, arról most nálunk a Strigoi című képregénysorozat első része hivatott gondoskodni. Igazi magyar vámpírtörténettel állunk szemben, ami viszont olyan véres, borzalmas, belezős, iszonytató és ijesztő, hogy csak a 18 éven felülieknek blokkba mertük betenni, és egyik-másik jelenetnél - bevalljuk - mi sem néztünk oda. Az egyszemélyes iró-rajzoló stábot az impresszum szerint Szebeni Péternek hívják, mi azonban tudjuk, hogy a valódi neve: Todd.


És hogy ne csak véres történetekből jusson ki, végül, és persze egyáltalán nem utolsó sorban, meglepünk benneteket a Bosszú Angyalai 217. folytatásával, amiben is a két elvált szuperhős, Darázs és Fullánk újra összetalálkozik. Igaz, legkevésbé sem barátként. Hogyan lehetséges ez? Miként lehet az, hogy a két egykori szerelmes egymás ellenfelévé lett? És hogy lehet az, hogy Fullánk egykori legnagyobb ellenségével, Tojásfejjel együtt dolgozik? A válaszok meglepőbbek, mint az elsőre gondolnánk! A magyar változat Galen mesterien feljavított szkenjei, Farek frappáns fordítása és Dórika professzionális beírása segítségével öltött a klasszikus történethez méltó, mai formát.


Jó szórakozást kíván:
A csokit vagy csaló! HZS Team

 




2007.10.26. (péntek) - Elwood


Nem sokszor mondhatjuk el, hogy egy frissítés alkalmával 183 füzetet frissítünk egyszerre. Nézzetek szét a LETÖLTÉS menüben! A Comix Arton, öt éve során megjelent 179 képregény! Mindez persze csak apró fiók a HálóZsák hatalmas könyvtárában, de engem, mint egykori Comix Artost, meglep, hogy hoztuk össze mindezt! Új fül tehát a letöltés menüben; aki eddig nem ismerte, fedezze fel, aki pedig ismerte, fedezze fel újra képregényeinket. Olyan sorozatok, mint a Warlands, a Shidima, az Aspen, a Fathom, a Soulfire, a Boszorkányok Órája nagy valószínűséggel folytatódni fog, ahogy a Transformers is, De aki talál bármit, aminek folytatásához kedvet érez, nyugodtan jelezze a fórumon.



F5 #04 - Reed és Sue megdöbbentő titka...

Kerekítsük fel a F4-et egy Franklin Richards-zal, és máris megkapjuk a Fantasztikus ötöst, akiknek legújabb története az emlékezés jegyében telik. Az egész világ úgy tudja, Susan Richards halott, azonban ez így, ebben a formában, nem teljesen igaz. Mindezek mögött egy súlyos titok bújik meg, amit ha tudna az emberiség... Nos, akkor nem gondolkoznának sokan azon, lemenjenek-e még a boltba tartós tejért. A lélegzetelállító titokról a fantasztikus hármas: Dr. Sámson fordítása, Sepi beírása és Troll borítója segít lerántani a leplet.

Marvel kalandok F4 04
Újabb érdekes epizód következik például a Marvel Kalandok oldalain a Fantasztikus négyesről! Mi lehet izgalmasabb, fordulatokban gazdagabb történet a szerelemnél? Bizony, Johnny fiú, a Fáklya, szerelmes lett! ...megint. A rész akár erről is szólhatna, de nem, megjelenik a színen egy Őrszem is, és bár a négy Fantasztikus szembeszáll vele, valahogy mégsem megy nekik úgy, mint régen. Csak nem elvész az erejük? Talgaby egymagában adja meg a választ újabb remek honosításában, borító terén megbízható társa Troll, a minőség garnaciája.




MaxSec 3.

Harmadik, befejező részéhez érkezett az aktuális, világmegmentő all-star válogatottat felvonultató szupertörténetünk, a Csúcsbiztonság! Hőseink közül páran még tökölnek egy kicsit mindenféle galaktikus szenátusokban, hogy leleplezzék a Kree inváziós terveit, de végül úgyis minden itt a Földön dől el. Vajon sikerül-e legyőzni a bolygónkat bekebelező Egót? Vajon a Bosszú angyalai, az X-men, a Fantasztikus négyes és még néhány idegen faj egyesített ereje elég lesz-e megfékezni a Kree előrenyomulást? Vajon Vtomi fordítása, Achant beírása és Troll borítója méltóképp emlékezik meg az eposzi léptékű összecsapásról? Ez csak nem kérdés!

Jó szórakozást kíván:
a HZS team


HZs friss, kibővített változat by Troll...
- Őszi AnimeCon -

Sziasztok. A minap csacso invitálására, elfogadtam egy sajtójegyet (vagyis kettőt. + egy fényképész) az őszi animecon rendezvényre, amit a PeCsá-ban (gy.k. Petőfi Csarnok) tartottak. Cserébe most egy rendes kis cikket kell prezentálnom az általam átéltekről. (Aki ki akar maradni belőle, most hagyja abba az olvasást! :)


Nos, voltam már párszor képregény börzén, tisztában vagyok vele, hogy mi sem vagyunk egy matyó hímzés, de seeehol sem vagyunk az Anime-Manga közösséghez képest. (sem méretben, sem megszállottságban, sem lelkesedésben)

Nézzük miből is áll egy ilyen összejövetel. Az első, amit észrevesz az ember, hogy az átlag életkor elég erősen a tizenévesek felé tendál (12-13-14). Igaz, hogy voltak jó páran a 20-as, sőt 30-as korosztályból, de nem ez volt a jellemző. A második észrevétel, hogy az ivararány jótékonyan a női nem felé billen. (biztos a habos-babos kendős-masnis iskolás lányos hercegnés drámaian romantikus szerelmes anime történetek miatt, bár ez nem magyarázza a sok harcias női shinobi-t)

Harmadikként, az egyik legjobban várt eseményt a cosplay-t (cos = kosztüm) emelném ki. Ez úgy néz ki, hogy azok, akik késztetést éreznek rá (persze előre egyeztetve a szervezőkkel), szólóban, vagy csoportosan beöltöznek a kedvenc animéjük legkedveltebb (esetleg legutáltabb?) szereplőjének és egy öttagú zsűri előtt pózolnak, nyilatkoznak, mutatványokat mutatnak be (valljuk be, több-kevesebb sikerrel). A többiek eközben, mint közönség, tetszésüknek, rosszallásuknak, elismerésüknek, stb. adnak hangot. Érdemes a képeket megnézni. Némely kosztümben félelmetesen sok munka volt, a legapróbb részletekre is ügyeltek. Mások meg letépték otthon a függönyt és egy sor ruhacsipesszel, megoldották a problémát. Többségben voltak a ninják (naruto), harcosok, vámpírok, istenek, videojáték szereplők, és elvétve volt pár szolidabb karakter is. :) (a miniszoknyás japán iskolás egyenruhába, és a dominaszerkóba bújt 7.-8. osztályosokkal meg foglalkozzanak inkább a pszichiáterek, nem beszélve a nőnek öltözött 2 napos borostát hordó fiukról, bár szerintem ők csak poénosra vették a figurát)


Külön kasztot képviseltek a szerepüket talán túlságosan is teljesen átélő karakterek. Volt pl. haláldémon akkora kaszával, hogy nem is tudom, hogy hozta át az ajtón. Volt részeges karatést alakító, komoly gyakorlást igénylő, koreográfiát bemutató Rock Lee imitátor. Meg mondjuk az a két csóka, aki Berserk két főszereplőjét alakította. Az egyik szinte csak pihegni tudott, mivel a kézzel készült krómozott páncélja nyomott vagy 35 kg-ot. A másik, meg ha nem pózolt legalább 90 percet a fényképészeknek, kicsiny 180 cm-es, 3 tenyérnyi széles fa pallosával, akkor egyet sem. Jah és persze ki ne hagyjam a kicsi lányt, aki porszívócsövekből készített profi forgócsöves sugárágyút magának. Tanulságos dolgok ezek.

Ezen történések mellett, ha körbement az ember a nagyterem körüli folyosókon, találkozhatott táncklubbal (két versenyző zokniban ugrál, a játéktermekben található 3x3-as négyzetes táncgép konzolbeli megfelelőjével a talpa alatt), karaoke klubbal (szigorúan japán dalokkal), go játékosokkal, a kalligráfia és a japán nyelv művészetét tanító emberekkel, pódiumszínpad szerű beszélgetésekkel (pl. kik szinkronizálták ezt és ezt a rajzfilmsorozatot) és fanart képek tárlatával.

Voltak még programon vetítések, kendo bemutató (nem tudom miért), sajátrendezésű anime klipp bemutatók (alias AMV) és ANIMAX dijkiosztó. És este disco (azt szerény személyem kihagyta). Na és persze jelen volt még egy rakás árusító is. a kis-nagy műanyag bábuktól a DVD-ken keresztül az Inuyasás kulcstartókon át, egészen a Mangákig, mindenféle kultusztárgyat meg lehetett szerezni. (ha kellett, ha nem) Mindezt szigorúan úgy, ha a nagy zsúfoltságban sikerült odajutnia az embernek.

Mindezt összefoglalva a jónak hangzó program, több sebből vérzett. A rendezvény maga (még így is hogy 2 teljes napon át tartott) megérett egy komolyabb helyszínre. A PeCsa kapacitása 2500 fő, az ajtónyitástól számítva már másfél órája mentek a programok, amikor még mindig bőven engedték be az embereket, és olyan dél körül minden jegy el is kelt. Tehát aki esetleg kicsit később akart csatlakozni az ráfázott. A zsúfoltsággal együtt járt a lökdösődés és az iszonyú meleg. A szervezéssel is voltak gondok. Nem emlékszem olyan programra, ami a megadott időben kezdődött volna, és a szereplők is megérdemeltek volna egy kicsit profibb műsorvezetést. (tudom hogy nem egyszerű feladat, de biztos lenne rá megfelelő ember)


Úgy tűnik a fiatal generációk vevők erre a műfajra, plusz a számítógépek és a netes kapcsolatok növekedésével egyre inkább hozzá is fognak férni (nna igen, globalizálódunk). Kíváncsi vagyok 5-10 év múlva, hogy fog kinézni ez a közösség és milyen meséken fognak felnőni az új generációk. Anélkül, hogy bármilyen nemű értékelési vitába bonyolódnék, felteszem a kérdést. Lehet hogy pár év múlva a 7. fiú és a Szélkötő Kalamona a múlt homályába vész, és helyette Inuyasha és Naruto fogja a mesék tanulságára tanítani gyermekeinket? :)

Köszi az olvasást...
Üdv
: Troll voltam ;)




2007.10.18. (csütörtök) - Elwood


Sziasztok. Egyből a lovak közé is csapunk, lássuk, mi jót tartogatunk nektek!

A 2. résszel folytatódik Dongó története, aki ugye nem más, mint a hírharsonás J. Jonah Jameson kicsi unokája, a Póklány kedvence, JJ. Dongó életét ez alkalommal jócskán megkeseríti valaki, mikor átveszi a hatalmat jelmeze felett, és pont JJ kedvenc nagypapáját akarja vele likvidálni. Ugyan ki állíthat meg egy ilyen szörnyű, gaz cselekedetet?! Az izgalmas történetet Archant mesteri beírásával, Troll gondosan kimunkált borítójával, és talgaby remek fordításában olvashatjátok.

Mokány zöld (ha épp nem szürke) szörnyetegünk, a Hulk is visszatér, legalábbis dr. Bruce Banner elméjében. Méghozzá egyszerre több példányban is. Igazi lélektani történetben folytadik hát a harc, ki is uralja a beteg tudós testét, de ahogy a pszichológusok már oly sokszor tanácsolták, csak az elfogás vezethet a konfliktusok békés rendezése felé. Más kérdés, hogy a "békés" rendezés mennyire összeegyeztethető Hulk ingerküszöbével. Az elgonolkodtató epizódot Dr. Samson fordításában, Sepi beírásával és persze Troll borítójával csodálhatjátok meg.

A felnőtt tévésorozat szekcióban kedvenc vegas-i helyszínelőink sem tétlenkednek. A rapperek korán halnak a kaszínók fővárosában, és bár most már az egyik legfőbb gyanúsított is halott, az ügy azért még nem futott zsákutcába. Egy figyelmes szállodaportás ugyanis érdekes információkat szolgáltat, és még a befolyásos emberek köreiből is kerülnek ki gyanús alakok... Lesz itt még meglepetés! A magyar változat a talgaby filmstúdióban készült.

És aki azt hinné, már végeztünk is, hát NEM! Hiszen meg kell emlékeznünk arról a figyelmességről, amivel forumozó tagtársainkat kívánjuk kényeztetni. Eheti filmpremierünk a Vasemberről készült animációs film, amiről a kíváncsiak a Filmek topikban találhatnak utalást.

Jó szórakozást kíván:
a HZS team




2007.10.12. (péntek) - Elwood


Halló, próba egy, egy-kettő, jól hallotok?


No kérem alássan, az van, hogy megkaptam a megtisztelő feladat, hogy átvehetem a hírolvasói és konferansz feladatkört itt a HálóZsákon. Pár szó bemutatkozásképp: Nevem elwood, a Comix Arton a Transformers képregényekért feleltem, és emiatt arra lesztek kárhoztatva, hogy ezzel a képregénnyel jóval többször találkoztok majd a frissítések közt.

De mivel ez a rovat nem rólam szól, ezért egy huszáros vágással térjünk át mai új képregényeinkre. Először is figyelmetekbe ajánljuk kedvenc házi szuperhős csajunk, Póklány történetének 24. epizódját. A mai rész a generációs különbségekről szól, de nem elsősorban az ifjabb és idősebb Parkerek nézeteltéréseiről lesz most szó, mint inkább Sárkányököl (egybe, kötőjel nélkül) és Vasököl találkozásáról. Utóbbi szögre akasztotta már egy ideje a maszkot, most viszont visszatér, hogy elkenje a tejfeles száját a feltörekvő generációnak. Vajon sikerül-e neki?

És mit csinál mindeközben Póklány? Válaszok a 24. számban, ami nem jött volna létre, talgaby remek fordítása, és Archant profi beírása nélkül. Mivel Troll szerény, ezért mostantól az én tisztem kiemelni, hogy a profi borító az ő keze munkáját dicséri.


Második frissítésünk a 18-as karikába tartozik, úgyhogy csak a felnőttek olvassanak tovább. A nyári frissítések között remélem nem sikkadt el, hogy indult egy remek kis vámpíros, apokaliptikus, bolygóközi háborús sorozat Requiem címmel, ami nem Mozart, nem is egy álomért, hanem a vámpírlovag Heinrich történetét meséli el. Jelentem, most már a második résznél tartunk az egykori náci tiszt túlvilági történetében, lovagunk ebben a folytatásban is kemény harcokba bocsátkozik, de leginkább a nőkkel gyűlik meg a baja.

Nem elég, hogy egykori szerelme legjobb harcostársát akarja kinyíratni vele, egy vámpírnő is szemet vet rá, bár hogy jó szándéktól vezérelve, abban nem vagyok biztos. De van ezen kívül sok véres torok, kalóz szüzek (ők is démonok), anthrax szörny, és mindez gyönyörű véres rajzokba öntve, Olivier Ledroit ceruzájából. A magyar változat a HálóZsák Stúdióban készült, magyar szöveg: Thurye, beírás: Blixxxa. Az elképesztő minőségre az elképesztő duó neve a garancia!

Ne mulasszátok el a jövő héten sem a HálóZsák oldalát, amikor ismét új, izgalmas kalandokkal jelentkezünk. Kiderül például, hogy zárul a Csúcsbiztonság című All-star Marvel történet, de upsz. lehet, hogy máris sokat mondtam. Addig se feledjétek, hogy vasárnap (2007. október 14-én) Képregény Börze reggel 10-től délután 3-ig, a jól megszokott helyen (Budapest, IV.kerület Munkásotthon utca 3. szám alatti Általános Iskolában). Igény szerinti inkognitós közönségtalálkozót is szervezünk, tehát aki felismer minket, és van kérdése, az megkereshet minket!

A mai frissítésben kevés volt a képregény és sok a szöveg, de igyekszünk az arányokon gyakoribb frissítésekkel és kevesebb leütéssel javítani. A legközelebbi viszontlátásig, jó szórakozást!

Üdv: HZs Team



View Larger Map




2007.10.10. (szerda) - Troll

Sziasztok!. Akkor jöjjön a bejelenteni való... Tekintve a régi ismeretséget valamint barátságunkat a ComixArt oldallal, és mivel egy ideje kissé alacsonyabb üzemfokon működünk mindketten (a jól értesültek tudhatják azt is, hogy miért), úgy döntöttünk, hogy ezentúl összekötjük működésünket az undergroundban. Ez alapvetően azt jelenti, hogy Schmatzy és Elwood átköltöznek hozzánk, áthozzák az összes Art-os képregényt, és az elkövetkezőkben mint megbecsült tagok, ők is tevékenyen részt vállalnak az oldal működtetésében. Pl. - sok egyéb dolog mellett - a köv. frissítéstől Elwood fogja írni a híreket. Feltett szándékunk a heti többszöri frissítés, és az oldal további fejlesztése. Akinek bármi kérdése van erről, az jöjjön beszélgetni a Csevej-csenöl topikunkba.


Ha már ezzel is megvagyunk, akár frissíthetnénk is. A heti első adag 3 hépregényből áll. Először is, újra mozgásba hozzuk az M2-es univerzumot egy rég várt folytatással. A Fantasztikus 5-ös harmadik részében az F5 harcol vállvetve a Póklánnyal. A fordítást dr. Samson követte el, a remek beírásért pedig Sepi a felelős. Köszönet nekik.


Yosha
után a másik külsős honosítónk, Tomgrey is jelentkezett a Haláli Hullák Hajnalának befejező, 4. részével. Akit érdekel, hogy hogyan kell kezelni egy, "Zombik a Kocsmában" szituációt, az ne hagyja ki ezt a sorozatot. :)


Harmadjára meg jöjjenek a helyszínelők a CSI: Kemény Zene 3 részével. A teljes magyar változatért talgaby a felelős. :)


A végére pedig egy újabb szolgálati közlemény:

14. Képregény Börze

A tizennegyedik képregénybörzét 2007. október 14-én (vasárnap) tartják 10:00 órától 15:00 óráig, a szokott helyen (Budapest, IV.kerület Munkásotthon utca 3. szám alatti Általános Iskolában). Megjelenés kötelező!


View Larger Map

A börzére megjelenő kiadványok:

  • Fumax: Dampyr 4, Rozsomák: Adósság és becsület
  • Képes Kiadó: Largo Winch 2, Vass Mihály : Tinglitangó
  • Kingpin: Bosszú Angyalai: Káosz, Vertigo antológia 4
  • Windom: Dönti Károly képregényei

Gyertek el, mi is ott leszünk!... valahol. :)) Kellemes olvasgatást.



Érdekes hetek jönnek..
.
Üdv: HZs Team




2007.10.05. (péntek) - Troll


Sziasztok
. Bár egy kicsit mozdulatlanok vagyunk mostanság, (meaculpa) azért a felszín alatt történnek változások... Például, hogy Sepi mellett még egy újdonsült Hálózsák-tagot üdvözölhetünk, Dr. Samson személyében... Üdv nálunk! Aki látta már honosításait, az tudhatja, hogy nem most kezdte a "szakmát" (a volt Spidertom honosítások olvasóiknak, ismerős lehet Sámson Doki néven is) :). Lényeg a lényeg, örömmel látjuk sorainkban, t.i. már így is sok füzetet köszönhetünk neki. Ha gondoljátok, ti is üdvözölhetitek a fórumon.

Lenne még pár fontos bejelentenivalóm, de azt hiszem átrakom a jövő hétre, amikor már nem nyomja vállunk annyira a frissítés terhe. :)
De ami késik...

Jöjjenek tehát az újdonságok: Akik a jobboldali képre pillantanak, azokban felmerülhet, "mit csinál egy mézeskalácsnő a HZS főoldalán?"... Heh, mi mást csinálna, embert eszik! (Nálunk már csak így mennek a dolgok.) Mivel az egyik kedvenc (számomra a guilty pleasure kategóriájába tartozó) képregényünk a:

TAROT #16 - A Mézeskalács-zombik éjszakája

alcímmel pont erről szól... Sátánizmus, mágia, misztikum, na és hatalmas mellek, mi kell még!?. (Valljátok be! Ti sem főleg a történetért olvassátok). Köszönet a magyar változatért talgabynak... Folytatódik a Fantasztikus Négyes (v3 #251-257) - John Bryne nevével fémjelzett - 3. korszakát bemutató honosításunk is a következő adaggal, mely oldalakért Dórit, talgabyt és Sepit illeti a dicsőség. Egyre impozánsabb az F4 gyüjteményünk...

Yosha is jelt adott magáról... Elküldte a 3. Spawn honosítását, ami a Spawn #149 - Rendszertelen Minták #2 névre hallgat. Aki nincs képben, az olvassa vissza a híreket. Van ott egy nagyon jól megírt Pokolivadék ismertető, még nyár elejéről... Negyediknek jöjjön a talgaby által honosított Boszorkák, a 2. , (amúgy is érdekeltek voltunk Dr Strange-ben a múltkor) Összezörrenések alcímű részével...

Ezen kívül az utolsó elötti frissítéshez hasonlóan, megint látóterünkbe akadt egy a képregényekkel (és hüllőkkel) kapcsolatos videoanyag elérési helyének ismerete. akit érdekel eme információ, az keresgéljen a fórum megfelelő részén...

Más... : Szolgálati közlemény!

A hétvégén megrendezik a
2007-es Őszi AnimeCon-t!

Amelynek van némi képregényes vonatkozása is (főleg ha kedveli az ember a mangákat). Akit érdekel a dolog, azt szívesen látják a rendezők... (természetesen beugróért)

Jegyárak a helyszinen
Kétnapos belépő
: 2400 forint
Egynapos belépő: 1400 forint:

Helyszín: Petőfi Csarnok
Időpont: 2007. október 6-7, szombat-vasárnap
A programot meg itt olvashatjátok.



PÁR napon belül újra jelentkezünk,
ne csüggedjetek. :)
Üdv: HZs Team




2007.09.01. (szombat) - Troll


Mint mondottam volt, a héten még jelentkezünk. :) Mindenképp ki kell frissítenem (fovesztés terhe mellett), a Chi által készített öröklét tolvajának következo két részét (2., 3. rész)...

Az Öröklét Tolvaja 2. rész
A Clive Baker által írt, és Gabriel Hernandez rajzaival díszített, kicsit sötét kicsit természetfeletti gyermektörténet második része. A teljes magyar változatot Chi készítette, igazán minoségi munka. Köszönet érte.

Az Öröklét Tolvaja 3. rész
Emmeg a 3. rész... Ha lett volna érkezésem olvasni, biztos írnék róla valami érdekeset. De az biztos, hogy el fogom! :) (hamár sikerült végre kifrissíteni)


Folytatjuk a Bryne féle Fantasztikus Négyes (v3 #251-257) V3-as történeteit, ahol Mr Nyúlánk és barátai épp várost néznek, (hol máshol mint egy másik univerzumban)... A fordítást talgaby követte el és Sepi írta be. (ezért is köszi)


És végül utoljára, de nem utolsó sorban, Tomgrey jelentkezett egy kis összeköto töténettel a Haláli Hullák Hajnalát feldolgozó képregények sorába... (ebbol a mondatból hogy jövök ki...!) A HHH - Mary egy kicsit más szemszögbol mutatja a történéseket, frappáns választ adva arra, miért nem érdemes szexuálisan zaklatni egy zombit. Kellemes vérfürdot...


Ennyi volt a móka mára, fogalmam sincs
mikor fogunk újra jelentkezni... :)
Üdv: HZs Team




2007.08.27. (hétfo) - Troll


Sziasztok képregény olvasók!
Igen nagy trehányságnak lehettetek tanui az utóbbi hetekben... Ugyanis, mivel az idei nyaram leginkább az oskáoszhoz volt hasonlatos (volt minden: a lakásfestéstol a C:\ partició lenullázásáig), a frissítések is elmaradoztak...(Köszönet Galennek és Dórinak, hogy azért tartották a frontot, és bocsánat a többi honosítótól.) Nadeámde, most, hogy már megvan, hova tettem a fejem, gondoltam ideje egy frissítésnek, (persze a teljesség igénye nélkül, majd jövo héten pótolok). Lássuk mik a napi befutók:


A Bosszú Angyalai v1-216 - Megbosszulni a Bosszú Angyalait

Farek és Dórika munkájából, Galen boritó-retusálásával itt egy újabb Bosszúangyal sztori, melyben Tigra és a Molekulaember játssza a foszerepet. Mit jelent ha abszolút hatalma van valakinek az anyag felett, és meddig terjedhet a megelozés? Meg lehet-e ölni valakit csak azért, mert képes bizonyos dolgokra?



A Bombakirályno a Feketefény ellen

Talgaby (fordítás) és Sepi (beírás+boritó) összefogásából bemutatjuk a Bombakirályno és Feketefény összecsapását, HAJTÉPÉS alcímmel. Ahogy olvastam, ez a BombQueen eredetileg egy Jimmie Robinson által kitalált képregény-karakter, aki kikergetett, aztán kitiltott minden szuperhost a fiktív New Port városából. Ezáltal o lett a bunözokkel telt város szeretett diktátora is. Akit bovebben is érdekel...




Fantasztikus Négyes v1-364 - A Mindenható Occulus
Dr.Sámson és Sepi együttmuködésébol egy újabb F4 füzet, melyben az Ifj. Franklin Richards mutáns erejét elrabló Occulus a fogonosz. Megvan benne minden, ami kell... Ego és megalomán viselkedés, hülye, nagyzoló és affektáló beszéd (kicsit mintha a Marveles Darkseid lenne) :) Ja és persze ez az egész a valóság egy interdimenzionális "öblében" játszódik... Kihagyhatatlan!





Fantasztikus Négyes v1-365 - A Vereség Egyenlo a Halállal! Ez meg a folytatás... "Bosszantó közbeavatkozásotokkal, kiérdemeltétek a kérlelhetetlen Ocullus örök gyulöletét... Most pedig érezzétek zabolátlan HARAGOMAT!" Mondom, hogy el kell olvasni. (Lehet gyakorolni ezeket a mondatokat a fonökön, tanáron, esetleg a hivatalban sorbanállás közben.) :)


HELLSPAWN #06 szám
VTomi saját kezébol (teljesen saját honosítás)... Aki szerint a Pokolivadék nem lehet komorabb, mint a rendes kiadványban, az olvassa végig mind a 6 eddigi számot. :) Már az átlagostól eltéro megjelenítés miatt is érdemes beleolvasni. Éljen az eltéro perspektíva!

Hulk v3-012 - A Szörny tekintete #1
"Az élet hazárdjáték Dr. Banner, és te vagy a kocka..." Egy kis HULK visszatekintés Dr.Samson és Sepi jóvoltából... (Sepi nagyon belejött a honosításba) Köszönjük...

Marvel Kalandok F4 #3 - Az Ördögi Dr. Santos
A csapat egy jótékonysági bankettre hivatalos, ahol összefutnak öreg postásukkal, Willie Lumpkinnel, aki felhívja a figyelmüket egy különös doktorra...Vajon miért változik egy kiállított bálna valódivá, és miért esik a Lényre? És miért nehéz kinyomni izomból? Fontos kérdések ezek... alig várom, hogy elolvassam a füzetet. Köszönet talgabynak a magyar változatért.

TAROT #15 - A Csontok Ore
Jon néhai barátnojét próbálja rávenni arra, hogy térjen át a másvilágra. Vitájukat egy váratlanul felbukkanó teherautó és egy roppant idegesnek tuno osi szellem zavarja meg... Szexi velotrázó rock'n'roll by talgaby.



Ha már ejutottatok az olvasással idáig (dicsértes kitartás), jutalmul még megemlítenék egy, a fórumban megtalálható 2007-es kiadású Dr Strange rajzfilmet, vagyis annak hollétének maghatározását... Ezek az adatok kb. egy hétig lesznek elérhetoek... :) (Mozi/Tv/Rádio... topic)



Ennyi jutott mára, a héten még jelentkezünk!
Üdvözlettel HZs Team...





UI:
Megkértek minket egy kis reklámra...

A COMICSQUAD csapat most egy éves, és egy
héten keresztül mInden nap új honosításokkal ünnepelnek.
Szép lassan javulgatnak a honosításaik,
ha gondoljátok látogassátok meg oket.







2007.07.25. (szerda) - Galen

Itt vagyunk, izzadságtól csillogó testünkkel ragyogunk. Olyan meleg van, hogy még a monitort sem látjuk normálisan a meleg okozta délibáb-effektustól. Amikor azonban az ujjaink végére ragadtak a billentyuk is, megelégeltük a dolgot és egy "hogyaza..." felkiáltással merészet tettünk. A számítógépet a jeges vízzel teli fürdokád közelébe hurcoltuk, és újra nekigyürkoztünk. Ennek eredménye a következo 4 füzet.

A John Byrne féle Fantasztikus Négyes eddig leközölt V1 és V2 ciklusa mellé most megérkezett a V3 is. F4-hez kapcsolódóan még itt van a kis Franklin is. Vagy már nagy Franklin? Na mindegy a fantasztikus kölök TPB-je is elérheto immár. A fantasztikusokat talgabynak és Sepinek köszönjétek meg.

Tarot is megérkezett a következo részével, köszönet érte Dórikának és talgabynak. Egy hozzáérto szerint ide azt kell írnom, hogy: "Május elsejét ünnepelnek Tarotéknál, osi hagyományok szerint..." A történet mellett valószínu a szokásos cici-adagjaikat is megtalálják az erre vágyó olvasóink.

A sort pedig egy Gaiman történettel zárjuk talgaby jóvoltából, a címe: Mocsárlény "Jack a zöldben"

Fanatsztikus Négyes-Byrne Vision V3
Franklin Richards-Egy zseni fia TPB
Tarot #14
Neil Gaiman: Mocsárlény



2007 első félév hírei

2006 második félév hírei

2006 elso félév hírei

2005 második félév hírei

2005 elso félév hírei

2004 második félév hírei

2004 elso félév hírei

2003-ashírek