Ki van itt?

Oldalainkat 671 vendég és 0 tag böngészi

Az Elsők

(Asgard királyai)

csaladfa kicsi
(klikk a képre a nagyobb méretért)

th_buri-1Buri Tiwaz
Rang: az Asgardi Birodalom alapító atyja, az Istenek Tanácsának korábbi elnöke
Első megjelenés: Journey into Mystery 97. (1963. október)
Története: Buri az ókorai észak-európaiak által asgardinak elnevezett, és a viking illetve germán törzsek által istenekként tisztelt dimenzión kívüli faj legelső ismert tagja. Ymir és Audhumla (vagy Audmilla), az istenanya történetét már ismertettük Asgard erettörténetében. Buri élete pedig szorosan összefügg ez utóbbival. Nos, történt egy napon, hogy Audhumla éppen a határtalan jégmezőkön sétált, mikor is gondolt egyet és életre hívta az első asgardi gyermekét, akit keménynek és szilajnak teremtett, mint amilyen a jégpáncél maga. Gyermekének a Buri nevet adta és isteni erőket adományozott utódjának.
Buri nőttön nőtt és minden nappal egyre hatalmasabb erőre tett szert. Erejével nyerte el a jégóriások úrnőjének szívét, aki fiút szült neki, Burt (de Borr és Bor néven is ismert). Fiától, Burtól indult ki aztán az asgardi királyi vérvonal.
Buri később megszökött hitvesétől és visszatért korábbi kalandor életéhez. Ekkor vette fel a Tiwaz nevet. Tiwaz évezredeken át élt egyfajta önkéntes száműzetésben, bejárva a Kilenc Világot. A legelső asgardi, aki aztán találkozott vele, a mennydörgés istene, Thor volt, aki élet és halál között lebegett a Helával vívott ádáz csata után. Tiwaz menedéket nyújtott neki és ápolta Thort. Thor nem is sejtette, hogy életét igazából a dédapjának köszönheti.

th_Bor-1Bur Burison
Rang: Asgard építője, első harcosa, majd királya
Első megjelenés: Journey into Mystery 97. (1963. október)
Története: Miután apja, Buri lemondott a trónról, Bur lett Asgard jog szerinti uralkodója. Bur (vagy Bor) igazi harcos volt, és vezetőnek született. Uralkodása alatt felvirágzott Asgard, erős és befolyásos lett, a nép pedig hűséggel szolgálta őt akár az udvarban, akár a csatamezőn. Az Istenek Tanácsának kiemelkedő tagja lett, és azon istenek egyikeként tartják számon, aki a legtöbbet tette az Univerzum alapjainak lerakásáért.
Felesége az óriásnő, Bestia (vagy Bestla) lett, akitől három fia született, sorban: Vili, Vé és Odin - akit Bur utódjának jelölt ki. Bur már gyermekkorától kezdve különös tekintettel figyelt Odin neveltetésére, jó királlyá akarta faragni kedvenc fiát. Ő tanította Odint harcolni, uralkodni és a népet szolgálni. A legfontosabb, amit tanított neki, az volt, hogy hogyan védje meg álmait, és hogyan valósítsa meg azokat. Ám mindezek ellenére rá kellett jönnie, hogy fia nem azokat a nézeteket vallja, mint ő, és ez haraggal töltötte el a szívét. Úgy tartják, a dolgok akkor fajultak el közöttük, amikor Odin hatalmat adott az emberiségnek arra, hogy saját életük felett rendelkezzenek. Burnak nem állt hatalmában semmissé tenni Odin emberiség felé tett gesztusát, de haragját nem is fián, hanem az emberiségen töltötte ki, rettenetes terrort szabadítva rájuk (ez még nem a Teletubbies volt).
Bur ezzel rengeteg ellenséget szerzett Asgardnak és ez háborúba is torkollott. A hadakat Bur vezette, de fia Odin ott harcolt mellette. Apa és fia könnyedén visszaverte az ellenséget, és ettől a naptól datálható az Asgardiak és a Jégóriások közti viszály.

 

Vé Borson és Vili Borson

th_ve-1Rang: Asgard korábbi uralkodója és helytartója
Első megjelenés: Journey into Mystery 97. (1963. október)
th_vili-1Története: Vé testvéreivel, Vilivel és Odinnal egy ideig közösen kormányozta Asgardot abban az időszakban, amikor a második nagy háború tört ki népe és a jégóriások között. Ő kezdte meg a székesfőváros, Asgard felépítését. Később Vé és testvérei Muspelheimbe zarándokoltak, ahol tudomást szereztek az ördögi Szurtur tervéről, aki egy örökké lángoló kardot kovácsoltatott magának, hogy azzal sújtson le a Kilenc Világra. A három testvér egy alakba olvadt össze, minden erejüket és varázslatukat egyesítették, hogy megfékezzék Szurturt, és végül sikerült is széttörniük a démon veszedelmes pallosát. A harc után visszanyerték saját testeiket, és mindegyikük magához vette az Örök Láng Pusztító Pallosának egy-egy darabját. Szurtur és seregei pedig visszaszorultak egy keskeny határvidékre Asgard és Muspelheim között. Vé és Vili hátramaradtak, hogy ezt az állapotot fenn is tartsák, az uralkodás jogát pedig átadták öccsüknek, Odinnak. Vé és Vili lemondtak erejük nagy részéről is, amelyet átáramoltattak Odinba. Így született meg az Odinerő (Odinforce).

th_odin-1Odin Borson
Rang: Asgard királya, Mindenek Atyja
Első megjelenés: Journey into Mystery 85. (1962. október)
Története: Odin teljes története senki előtt sem ismert, és az a pár részlet is, ami napvilágra került, olyan rövid anekdotákból tevődik össze, amelyeket ő maga mesélt el. Odin Asgard első igazi királyának, Burnak és a jégúrnő Bestiának a legkisebb fiaként született. Miután testvérei önként feláldozták magukat Szurtur birodalmának határán, átadva minden erejüket öccsüknek, Odin lett Asgard egyetlen jogos trónörököse a királyi vérből. Mint ahogy ősei, úgy ő is nemcsak Asgard trónját, hanem az Istenek Tanácsának egyik vezető posztját is elfoglalta.
Odin nevéhez fűződik a legelső kapcsolatfelvétel az emberek világával, valamikor időszámításunk előtt 10.000 környékén. Odin legtöbb kalandja és legdicsőbb csatái jóval fia, Thor születését megelőzően zajlottak le. Ilyenek voltak a Rimthursar, a trónbitorló elleni harc, vagy Kryllik és trolljai ellen vezetett ütközet. De Odin két ősi entitással, a Félelemmel és a Kétséggel is összemérte erejét. Ám amivel igazán beírta magát Asgard történetébe, az a Mangog felett aratott diadal volt. Odin gyakorta kalandozott idomított hollói, Hugin és Munin, valamint farkasai, Freki és Geri társaságában.
Odin később felfogadott két törp fegyverkovácsot, Eitrit és Brokkot, hogy az asgardi hatalom jelképének szilárd formát adjanak. Ők készítették el a király parancsára a varázslatos uru fémből a Mjölnirt, melyet Odin fiának, Thornak szánt. Az időszámításunk szerint 1.000-ben bekövetkezett katasztrófa miatt azonban Asgard hatalma is megrendült. Az Istenek Tanácsa egy félelmetes ellenféllel nézett farkasszemet, akik az égieknek (Celestials) nevezték magukat. Az ő megjelenésük miatt az Istenek és a Föld kapcsolata megszakadt. Az Égiek kiűzték az asgardiakat a bolygóról. Odin ellencsapásként megalkotta a megállíthatatlan Pusztítót és az Odinpengét, majd a szörnyet az égiek ellen küldte. A terve csak részben sikerült. Az Égiek nem tudták megvetni a lábukat a Földön, de az asgardiak is jó ideig nem térhettek vissza.

th_thor-1Thor Odinson
Rang: villámisten, Asgard királya
Első megjelenés: Journey into Mystery 83. (1962. augusztus)
Története (F'harekk, a Szemlélő feljegyzéseiből): Thor volt Odin kedvenc gyermeke, és atyja nyomdokaiban nevelték születésétől fogva. Thor mostohatestvére, Loki viszont alacsonyabb rendűnek érezte magát Odin előtt, és már korán szervezkedni kezdett Thor ellen. Növekedvén Thor legjobb barátai Szif és Baldr lettek.
Thor számos kalandban tette próbára saját bátorságát és képességeit. Ezeknek köszönhetően végül elnyerte a jogot, hogy apja átadja neki a varázslatos harci pörölyt, a Mjölnirt. Ekkor vette fel továbbá Thor a villám és mennydörgés istenének tisztségét.
Az i.sz. IX. században Thor sok idejét töltötte a Földön, egy csapatnyi vikinget vezetett harcba. De miután a hozzá hű vikingek lemészárolták egy keresztény monostor lakóit, hátat fordított követőinek és a következő évszázadokat Asgardon töltötte, s hagyta, hogy hódolói kihaljanak.
Mivel Odinnak egykoron emgjósolták, hogy az Istenek Alkonya, a Ragnarök Thor halálával veszi majd kezdetét, miután a Midgardi Kígyó végez vele, úgy döntött, halandó testbe rejti fiát. Először Siegfried, majd Siegmund képébe helyezte, de végül Thor odaveszett mindkét személyiségében. Odin ekkor feladta a próbálkozásait, és visszahozta Thorként a fiát Asgardra az istnek közé.
A következő évezredben Thor találkozott és legyőzte a renegát mezopotámiai istent, Mardukot, szembeszállt a vámpír Varnae nagyúr követőivel és meghiúsította Loki tervét a XIX. századi vadnyugaton. A XX. században, a II. világháború alatt, úgy gondolván, hogy a nácik jelentik az Ő modern kori követőit, becsapták és Adolf Hitler bábjává tették. Röviden megküzdött a Megszállókkal is. Rövidebb periódusokra aktív hős volt az Egyesült Államokban és máshol is kalandozott a XX. században, de mindig visszatért Asgardra.
Miután Thor felrúgott egy egyezséget Asgard és a jégóriások között, Odin elhatározta, hogy leckét ad Thornak alázatból. Odin Donald Blake, egy sérült orvos alakjába helyezte Thort, akinek botra volt szüksége a járáshoz. Miután éveket töltött így a halandók között, Odin sugallatára Norvégiába utazott, ahol megtalálta a fabotnak álcázott Mjölnirt egy barlangban. Amikor Blake a botot egy kőhöz csapta, visszaváltozott Thorrá. Thor ezután évekig azt hitte, Donald Blake a valódi személyisége, idejét pedig megosztotta isteni formája és az emberek gyógyítása között. Azok a később elterjedt hresztelések (Mervel-univerzumon belül és kívül), mely szerint Donald Blake egy korábban létező alak volt, akinek Thor átvette a helyér és/vagy egybeolvadt vele, nem igazak. Blake teljes egészében Odin agyszüleménye volt.
Thor ekkor egy új generáció hőse lett. Olyan ellenfelekkel küzdött meg, mint Artur Zarrko, a Holnap Embere, a Radioaktív Ember és Mr. Hyde. Ám akadtak asgardi ellenségei is, például Loki és a Varázslónő. Blake-ként szerelembe esett Jane Foster nővérrel, de Odin megtiltotta neki, hogy felfedje igaz valóját neki, és nem engedélyezte, hogy egy halandót szeressen. Végül Odin ismét összehozta Sziffel és felújították kapcsolatukat.
Loki egyszer arra készült, hogy összeusítsa Thort a Hulkkal (aban reménykedvén, hogy a zöld óriás mérhetetlen fizikai ereje még Thoron is kifog), de Thor hamar átlátott a cselszövényen, s szövetkezett Vasemberrel, Hulkkal, Hangyával és Darázzsal Loki legyőzésére. Ezután az öt hős eldöntötte, hogy együtt marad, és megalapították a Bosszú Angyalait. Az évek során Thor gyakran a csapat legerősebb tagja volt.
Thor egyik legkomolyabb szövetségesének az olümposzi isten, Herkules bizonyult. Bár a két isten először riválisként találkozott, Thor elnyerte Herkules elismerését, miután megmentette Plútótól, s erős barátság szövődött közöttük. Herkules az egyetlen Bosszúangyal, akit Thor egyenrangúként képes kezelni. Thor végül rájött, hogy Donald Blake csak egy Odin által készített személyiség volt; idővel egyre kevésbé érdekelte őt orvosi karriere. Bár erős érzelmeket táplált a Föld iránt, emberek közt élni emberként egyre bonyolultabbnak tűnt.
Thor le volt nyűgözve, amikor az idegen Beta Ray Bill kétszer is legyőzte csatában, és képesnek bizonyult felemelni Mjölnirt, bizonyítván, hogy méltó a viselésére. Odin új kalapácsot készített Billnek, Vihartörőt, hogy segítségével megvédhesse népét; Odin továbbá átadta Bill kalapácsába a varázslatot, mellyel Thor Blake-ké változott. Blake személyisége ezzel végleg eltörlődött. Thor új személyiséget vett fel: Sigurd Jarlson építőmunkásét. Azonban később nem maradt elég ideje, hogy megfelelő személyiséget dolgozzon ki szemüveges alteregójának.
Később Muspelheim Gyermekei, az ősi tűzdémon, Szurtur ivadékai elpusztították Bill bolygóját. Szurtur kikovácsolta a Homálykardot, azzal a céllal, hogy kiégessen minden valóságot. Thor, Bill, a Bosszú Angyalai, a Fantasztikus Négyes és az Egyesült Államok hadserege egyesítette erőit, hogy legyőzze a démont a Földön, de Odin látszólagos önfeláldozása kellett, hogy legyőzzék Szurturt. Bár Odin később visszatért, Asgard egy időre uralkodó nélkül maradt. Noha kézenfekvő választás volt, Thor visszautasította az uralkodás terhét, nem akarván feladni földi létezését. Helyette Baldr uralta Asgardot, mely idő alatt Thor legnagyobb kalandjait élte át, többek között egy találkozást az óriással, Tiwazzal (valójában Thor ükatyja, másik nevet használva), valamint hogy békává változott Loki egy varázslatát követően.
Miután Thor megmentett halandó lelkeket, kiket Hela jogtalanul kaparintott meg és vitt Helbe, Hela megátkozta Thort, hogy ne halhasson meg, de ne is gyógyulhassanak be a sebei. Amikor Loki megtudta, hogy gyermeke mit tett, Thorra küldte testvére különböző ellenségeit, remélve, hogy egyszer s mindenkorra szétzúzhatja. Thor kovácsolt magának egy páncélt, hogy védje, s védőruhát, hogy megtámassza törött bordáit.
Loki végül a Midgard Kígyót küldte Thorra. A kígyó remélte, hogy Thort porrá zúzva megcáfolhatja a Ragnarök próféciáját. Thornak sikerült levágnia a kígyót, de saját testével fizetett érte, melyet masszává zúzott. Hatalmába kerítette a Pusztító páncélt, és segítségével zűrzavart keltett Helben, mígnem Hela visszavonta átkát, s visszaállította Thor testét teljes épségben.
Egy ideig Thor összeolvadt egy mérnökkel, Eric Mastersonnal, aki Thorral először Jarlson alakjában találkozott. A két ember testet tudott cserélni Mjölnir segítségével, ahogy Thor korábban Blake-kel tette. Miután Loki megpróbálta megölni Susan Austint, a nőt, aki Eric gyermekére vigyázott, Thor dühös lett és megölte Lokit. Büntetésként száműzték a Földről, s a villámisten ereje Mastersonhoz került, hogy továbbvigye Thor szerepét. Végül, miután Thor ismét feltűnt, Eric megtalálta Thort, aki Eric saját tudatalattijában rejtőzött, és megmentette a száműzetésből.
Eric bebizonyította, hogy magától is hős, és Odin megjutalmazta őt az elvarázsolt buzogánnyal, Villámcsapással. Villámcsapás álnév alatt Eric folytatta hősi életét a Földön, egészen az egyiptomi isten, Szét elleni csatában bekövetkezett hősi haláláig. Thor meggyászolta Ericet, aki legközelebbi barátja volt az emberek között. Ekkoriban tűnt fel Valkűr is, akiről Odin és Thor nemsokára megtudták, hogy valójában Thor egyre elhatalmasodó őrületének egy kivetülése. A viharisten elméjét az Odin által is támogatott folyamatos testcserék és erőmegosztás, a halandó és isten közötti kettős élet viselte meg. Adam Warlock és Dr. Strange segítségével Thor visszanyerte ép eszét, és Odin ráébredt a hibára, amit vétett.
Ismét megpróbálván elkerülni Ragnarököt, Odin megpróbálta becsapni Yggdrasilt, a Világfát, elhitetvén vele, hogy Ragnarök már megtörtént. Hogy ezt megtegye, az asgardiakat halandókká változtatta, hogy ne ismerjék fel őket istenként. Odin terve szerint Thor változtatta volna vissza az asgardiakat, de Szét véletlenül hamarabb aktiválta a tervet. A helyzet rosszabbodott, amikor Thor eltűnt a Végítélet elleni csatában, s az új Ellen-Földön kötött ki, melyet Franklin Richards készített. Mire Thor visszatért a Földre, az asgardiak visszaszerezték személyiségüket, de elfogták őket a Sötét Istenek. Végül Thor kiszabadította népét a Sötét Istenektől Herkules és a Pusztító segítségével.
Miután egy Jake Olsonnak nevezett mentős meghalt a Bosszú Angyalai és a Pusztító közötti csatában, Marnot, Odin egy szolgálója Thornak adta Olson személyiségét. Bár Thor felvehette Olson alakját, nem birtokolta Olson emlékeit, s így zűrösnek találta ezt a személyiséget. Eközben ismét találkozott Jane Fosterrel, és egy apró szikra ismét fellángolt kettőjük között. Odin végül elválasztotta Thort Olsontól, és végül Olson visszatérhetett normális életéhez. Miután Odin elesett a Szurtur elleni csatában, Asgard uralkodó nélkül maradt. Thor végül vonakodva elfogadta a trónt és atyja Odinerejét, még sokkal erősebbé válva. Thor elhatározta, hogy visszaállítja az asgardi istenek tekintélyét a Földön, hogy ismét hódoljanak nekik, e célból összeolvasztva Asgardot a Földdel. Thor megnövekedett földi aktivitása az asgardi hivők számának növekedését eredményezte, és hamarosan felbukkant a Thor Egyház. Thor hajlandósága, hogy harcoljon a híveiért, végül szembeállította őt bosszúangyal társaival, amikor megpróbálta megdönteni Szlokovia kormányát.
A Föld polgárai egyre inkább tartottak Thortól, és a Nemzetek Konzorciuma végül támadást indított Asgard ellen, mely porrá zúzta azt. Ettől a ponttól kezdve Thor a Föld meghódításának szentelte magát, hogy rendbe szedje az emberiséget; közel kétezer évig uralta a Földet. Eközben elvette a Varázslónőt, aki fiút szült neki, Magnit. Thor végül ráébredt, hogy rosszat tett, és felhasznált egy Zarrko által készített gépezetet, hogy visszautazzon a jelenbe és megakadályozza Asgard elpusztítását. Újraegyesítette ifjabbik énjét Jake Olsonnal, hogy biztosítsa, hogy Olson embersége megakadályozza, hogy ez a jövő létrejöjjön ebben az idővonalban. A saját valóságába visszatérve egy újabb Ragnarökkel szembesült, mikor Loki szövetkezett Szurturral, s olyan fegyvereket használtak, melyeket ugyanabból a fémből készítettek, mint Mjölnirt.

Thor fegyvere Mjölnir, egy uru fémből kovácsolt harci kalapács. Mjölnir gyakorlatilag törhetetlen, és segítségével Thor képes parancsolni az a vihar erejének: esőt fakasztani, villámot kelteni, mennydörgést elszabadítani. Thor képes a vihar tombolását pusztító energiacsapásokba átvinni, aminek még a másodlagos adamantium sem állhat ellen. Szintén képes isteni életenergiáit Mjölniren keresztül oly erős csapásokba átvinni, mely még halhatatlanokat is képes megölni. Mjölnir képes más energiákat magába szívni, melyet Thor aztán szabadon engedhet.
Mjölnir engedelmeskedik Thor parancsainak, mintha élne, és ha Thor akarata elég erőteljes, a kalapács majdnem minden akadályon képes átvágni, hogy elérhesse, ha úgy kívánja. Mjölnir képes továbbá Thort civil személyiségébe alakítani. Amikor Thor civilben van, a kalapács leggyakrabban egy öreg fabottá változik. Amikor halandó álcát használ, Thor visszaalakul halandó formájába, ha 60 másodpercnél tovább van elválasztva Mjölnirtől.
Mjölnirt megpörgetve Thor képes átjárókat nyitni más dimenziókba. Régebben ez képessé tette az időutazásra, de Immortus elvette ezt a képességet. A Mjölnirt körülvevő varázslat megakadályozza, hogy bárki más viselhesse, kivéve azokat, kik erre méltónak bizonyulnak. Ezidáig erre csak Thor, Odin, Tiwaz, Vörös Norvell, Beta Ray Bill, Amerika Kapitány és Superman volt képes (alternatív idősíkokat nem számolva). Más számára képtelenség Mjölnirt felemelni, vagy kicsavarni Thor szorításából. Asgard uraként Thor birtokolja az Odinerőt, mely képessé teszi, hogy majdnem végtelen kozmikus és misztikus erőforrásokat használjon a képességei növelésére. Az Odinerő hatalmas mágikus erejével Thor képes volt még Amerika Kapitány pajzsát is behorpasztani Mjölnirrel. Thor szintén birtokolja az Erőövet, mely megduplázza erejét, de használat után legyengíti; egy pár vaskesztyűt, mely megvédi őt, amikor szabadon engedi Mjölnir legerősebb energiáit; és egy szekeret, melyet egy pár kecske, Fogvicsorgató és Fogcsikorgató húz.
Képregények, amelyekben Thor is szerepel.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta