Ajánló

A Bosszú Angyalai v1 170.
Bosszú Angyalai

A Bosszú Angyalai v1 170.

Hozzászólások

  • Bran Galed 2017.12.16. 18:35
    Azér' a Gyűjtő elég sokáig bírta és elég gyorsan kapcsolgatott ( mondjuk Kang is kapcsolásban ...

    Bővebben...

     
  • Sepi 2017.12.15. 21:12
    Köszi. :) Igyekszünk is rendesen. Már-már a régi időket idézi a napi frissítés. :)

    Bővebben...

     
  • Bran Galed 2017.12.15. 17:55
    Én csak gratulálni és köszönni tudom hogy ennyi elképesztő méretű és minőségű ajándékot kapunk. Jó ...

    Bővebben...

     
  • Kamiontauri 2017.12.12. 21:27  
  • Sepi 2017.12.12. 10:16
    Egyelőre nem valószínű, mert még mindig nem tudni, hogy megjelenik-e valamikor a közeljövőben.

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 215 vendég és 4 tag böngészi

  • 24747
  • laca804
  • Marcell
  • nocclost

Leásunk helyetted II. - Mystery Wolverine 4 - utóirat: A Kicsi, a Nagy, a Walter és a kis japán

A múltkor kitárgyaltuk Rozsomák közös eredetét, megemlékezve elődjéről, id. Szürke (született Magányos) Farkasról, továbbá kvázi-utódjáról, Agyarról, és nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy van még pár ikertestvérük… illetve akár el is mehetnénk, de mindenki veszettül unatkozik, szóval miért is mennénk? Node először is tisztázzuk az „ikertestvér” fogalmát; nem a Rozsomák népszerűsége csúcsán született olcsó másolatokról, „rip-off”-okról lesz szó, mert akkor itt ülnénk reggelig, ráadásul az unalom csak fokozódna (ami nem jelenti azt, hogy esetleg valamikor ne térnénk majd vissza rájuk). Ehelyett olyanokat szedünk össze, akiknek a születése Rozsomák (azaz a címbeli Kicsi) teremtésével vagy egészen korai történetével függ össze.

Jöjjön először a Walter! Miért Walter? Mert Dave Cockrum sajnos nem Arthur-nak keresztelte, pedig mennyivel jobban passzolna a Lokomotív GT dalához… de hát erre még Dave sem gondolhatott. Maradt hát Walter Bonner, azaz Blackmane, azaz „Fekete sörény” vagy ilyesmi. Vele hamar végzünk, mert egyszerű a sztori, ráadásul már volt is róla szó a Dave Cockrum-sorozat második részében: Dave, miután befutott az X-Mennel, saját szerzői jogú karakterekkel kezdett kísérletezni. Természetesen a már jól bevált Szürke Farkas – Rozsomák – Agyar sorozatot is folytatta a szőrmók-karakter új iterációjával:

EH 035 01

Blackmane legfeljebb annyiból érdekes, hogy a pofázmánya egyértelműen visszautal Dave eredeti Rozsomákjára, az Idegenek rosszfiú (és lány)-csapatából…

EH 035 02

…a jelleme viszont egyáltalán nem, mivel Dave áttette a jófiúkhoz (és lányokhoz), a Jövevények-hez. A csapat ugyan derekasan állták az ellenfelek pofonjait, ám a kiadó bedőlése őket is maga alá temette, sörényestül.

A többi tesóval már kicsit több dolgunk lesz. Kezdjük egy legalább olyan bagatell véletlennel, mint amivel már annyi dolgunk volt Rozsi kialakulása kapcsán: az alkotók nemzetiségével. Nekünk ugyan tökmindegy, hogy a képregények körül felbukkanó, angolos nevű emberek valójában amerikaiak, ausztrálok vagy britek (rosszabb esetben: skótok, angolok, wales-iek, még rosszabb esetben: írek vagy észak-írek), de nekik nem teljesen az. Sőt, az sem az, hogy hol nevelkednek. Például a már sokszor említett – más témákban pedig még sorban álló –, legendás John Byrne ugyan Angliában született, de nyolcéves korától Kanadában élt, és éppen 25 éves volt, amikor megjelent Rozsomák, azaz az első kanadiáner szuperhős. Mondanunk sem kell, hogy John gyerekkora óta rajongott a képregényekért, eddigre már maga is az „iparban” dolgozott, úgyhogy egy kanadai karakter olyan csábítást jelentett, hogy John egyből nekiadta a szívét… komolyan, lehetett ebbe az arcba nem beleszeretni első látásra?

EH 035 03

Természetesen nem – még úgy sem, hogy Rozsinak arca valójában nem is volt, csak maszkja. Byrne azonban az arc puszta lehetőségébe is beleszeretett – azaz lehetséges, hogy Kanada helyett inkább valamelyik arab országba kellett volna kivándorolnia. De ha már a rideg Északre került, akkor a Yukon kaszabolóművészének gyorsan meg is álmodott egy arcot, és megmutatta az X-Men írójának, Chris Claremont-nak. Íme, John vágyának titokzatos tárgya:

EH 035 04

Ekkoriban azonban még nem Byrne rajzolta az X-Ment, hanem ugye Dave Cockrum, aki addigra már megtervezte Rozsi közismert fizimiskáját. Idézzük fel gyorsan, mennyi volt a valóság John álmaiból:

EH 035 05

Miután mindenhol az erősebb kutya rajzol, Byrne terve a fiókba került, de mivel a képregény-szakmában ugyanaz a jelszó, mint az élelmiszer-iparban: „Nincs hulladék, csak nyersanyag!”, várható volt, hogy nem sokáig marad majd ott. Addig is, leltárban: 1 pofa, oka: hogy Byrne Kanadában nevelkedett.

Folytassuk ott, hogy hamarosan beférkőzött az Uncanny X-Men alkotógárdájába, és az addig a képregényben épp csak megtűrt, meglehetősen egysíkú vademberként ábrázolt Rozsomák karakterét igyekezett minél inkább kimunkálni – például egy rokonának a bemutatásával. Dobpergés: jöjjön a Nagy, azaz Kardfogú! Miért Nagy? Egyrészt, mert fizikailag nagyobb Rozsomáknál, másrészt pedig az eredeti elgondolás szerint a kedves apuciról lett volna szó.

Persze John akkori bűntársa, Chris „fontolva haladó” Claremont inkább a fél karját adta volna, mint hogy egy ilyen infót néhány évnél hamarabb felfedjen. (Mármint nem a saját, hanem John fél karját. Mármint azt, amivel nem rajzolt. Mármint ameddig együtt dolgoztak, mert utána már adta volna mindkettőt – egyszer majd erre is visszatérünk.) Úgyhogy kedvelt szőrpofánkat még csak nem is az X-Menben, hanem az Iron Fist 14-ik részében, 1977 augusztásban kezdte vicsorogatni – és aztán, hogy, hogy nem, egészen a Mutáns Mészárlásig, azaz majd’ tíz éven át be se hozta az X-Menbe. Ezért Kardfogút sokan mint „régi Vasököl-rosszfiút” ismerik, akit sokkal később recycle-oltak Rozsomák ellenfelének. De nézzük csak meg az Iron Fist #14 alkotóit: az író Claremont volt, a rajzoló Byrne – a borítót pedig ki más rajzolhatta volna, mint Dave Cockrum?

EH 035 06

Egyébként Vasököl rögtön a következő részben, a #15-ben akadt össze az X-Mennel

Így lépett színre Rozsi egyik potenciális rokona – és miért is ne jöhetett volna egy másik, mondjuk nem a múltból, hanem a jelenből, mondjuk nem Rozsomák állatias oldalához hasonlatos, hanem épp az ellenkezője, és mondjuk nem egy nagy debella fickó, hanem egy törékeny leányzó?

Jöhetni éppen jöhetne, csak hát ugye szuperhősök csajának lenni nem egy életbiztosítás, általában a jövést gyorsan követi a menés… Ritka az olyan szívós leányzó, mint Mary Jane Watson, aki már ötven éve bírja Pókember mellett (habár perpillanat Vasembernél haknizik); a többség hamar a Helibázis fedélzetébe harap, mert már a színrelépés pillanatában meg van írva, hogy mikor dobja fel a tűsarkút. Hiszen a szíve hölgyéért bosszút álló hős olyan klisé, ami sose megy ki a divatból – viszont miért áldozna fel az író egy jól bevezetett, életszagú karaktert, ha egy névtelen senki ugyanolyan jól meg tud halni? (Persze az ellenkezője is előfordult, Pókember esetében – ki ne tudná? – Gwen Stacy-vel, Batmannek pedig nálunk kevésbé ismert csaja – aki egyébként a képregénytörténelem leghülyébb nevéért is sikerrel léphetne szorítóba –, Silver St. Cloud, azaz „Ezüst Szentfelhő” járt így, azaz halt meg kb. teljesen váratlanul.) Chris Claremont is ilyesmiben törte szakállás fejét, amikor megteremtette az első női karaktert, akit kifejezetten Rozsi tragikus sorsú szerelmének szánt, a japán Jasida Marikót.

Később persze számos „egyszer használatos” utódja lett Rozsi szívének 301-es parcellájában, de a hetvenes évek, azért az mégiscsak más! Akkoriban nem csak a Forma 1-es autókban, a Kádár János-féle krumplilevesben és a „Rakéta” porszívókban, de a halálra szánt csajokban is „volt még anyag”, vagyis a mai rögtönhulló karakterekhez képest, akik az egyik pillanatban még elalélnak a menőcsávó karjaiban, a másikban meg jobblétre szenderülnek ugyanott, igazán szép háttérsztorit kerekítettek a jövendő-néhai Mizu Jasidának.

Először is bemutatták az Uncanny X-Men #118-ban 1979 februárjában. Emlékszünk még az Iron Fist #14 alkotógárdájára? Nem? Semmi vész, most is ugyanazokat kell megjegyezni: írók: Chris + John, rajzoló: John, és hogy a borítót szintén Dave vetette papírra, már csak hab a tortán:

EH 035 07

Ahogy már sokszor említettük, Dave köztudottan nem rajongott túlságosan Rozsomákért, és számos borítóról akkor is lehagyta, amikor a sztoriban fontos szerepe lett volna

Szóval bármennyire is hihetetlen, a brutális szőrmókok családjában az utolsó ikertestvér a törékeny Marikó, hiszen ugyanakkor és ugyanazok teremtették, mint Kardfogút, és eredetileg a végzetük is összefonódott volna. Rozsi jellemének kimunkálásában fontos szerepe volt a közte és Marikó között kialakuló, a kaffogó kanadai eddigi dúlásaihoz mérten szinte már túl gyönyörű románcnak, ami valóban túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen: Byrne és Claremont szándékai szerint Marikó csak azért lágyította volna meg Rozsomák szívét, hogy aztán majd jöhessen majd Kardfogú – és nem egy szál harangvirággal.

Az elképzelt sztori szerint az Iron Fist-ben és addigra az X-Menben is kellőképpen állatiasként bemutatott Kardfogú egyszer csak jószerivel széttépi Marikót, akinek ugyan megmentik az életét, de beáll az agyhalál. Logan nem akarja elhinni, ezért Xavier professzor telepatikusan belép vele Marikó tudatába – illetve megmutatja, hogy nincs ott semmi. Erre Logan elvágja Marikó létfenntartó rendszerét. A történet lényege az lett volna, hogy Rozsomák egész addig sohasem tudta legyőzni nála nagyobb, erősebb, brutálisabb apját, amikor azonban szembekerülnek, végképp és visszavonhatatlanul végez vele.

Az apa-fiú kapcsolat magvait el is kezdték hinteni: a Marikó és Logan jegyességét összehozó első Rozsomák minisorozatban Logan el is kottyintja, hogy míg Marikó évszázadokra vissza tudja vezetni a családfáját, ő csak az apját ismeri. Ezért hasonlítana Rozsi Kardfogúra – de csak hasonlít, nem ugyanolyan, mert ahogy alighanem már mindenki rájött, Byrne az Iron Fist #14-ben a néhány évvel korábban mellékvágányra került Rozsomák-arcból alkotta meg a kardfogakat rejtő pofikát. Nincs hulladék…

Tehát nemcsak Marikó, hanem Kardfogú is halálra volt ítélve, csakhogy Byrne elhagyta az X-Ment, mielőtt a sztori megszületett volna, így első körben az egymásnak és a halálnak teremtett ikerpár mindkét tagja megúszta a kaszást. John utódja rajzolóként és Claremont társírójaként egy ideig ismét Dave lett, aki nemigen törődött Rozsomák jellemfejlődésével, olyannyira, hogy a Byrne regnálása alatt rendszeresen fel-feltűnő Marikót tudomásom szerint egyetlenegyszer sem vetette papírra. Amikor másodjára is lelépett, Paul Smith vette át a helyét, aki – rajzolói zsenialitása mellett – a történetírásba nem folyt bele.

Rozsi és Marikó szerelme így hosszú időre befagyott, és ki tudja, meddig maradtak volna távkapcsolatban, ha Claremont és az akkor még egy árnyalattal kevésbé legendás Frank Miller nem kerülnek egy autóba egy képregény-börzére jövet vagy menet. Az út hosszú volt, mindkét utas szakbarbár, úgyhogy mi mást is tehettek volna, mint hogy Rozsomákról beszélgetnek? Ötletelésükből született meg az első, négyrészes Rozsomák-minisorozat 1982-ben, amiben Marikó is szerepet játszott, és amelyben az ifjú pár sorsa az eredetileg elképzelthez képest teljesen más irányba fordult. Így Kardfogú továbbra is hentelnivaló nélkül, azaz az X-Menen kívül maradt (noha, ahogy már említettük, egy fejbiccentést azért kapott, amikor Rozsi említést tett az apjáról).

Ugorjunk előre 1986-ig. Ekkoriban még csak az Uncanny X-Men, a New Mutants és az épp csak az év februárjában útjára indított X-Factor képviselte hónapról-hónapra az X-univerzumot. Májusban megjelent az X-Menben a „Sebzett farkas” történet (Claremont a jövőbe látott, amikor Rozsomákot mint Farkast említette tizenöt évvel azelőtt, hogy a magyar szinkronipar átnevezte volna), Rozsomák szóló kalandja, ami meggyőzte a Marvel fejeseit arról, hogy életképes lehetne egy állandó Rozsomák-sorozat. Ehhez pedig égető szükség volt „supporting cast”-ra, vagyis a címszereplőn kívüli állandó fő- és mellékszereplőkre.

EH 035 08

Katie Power egyszeri vendégszereplőnek oké, de hosszú távon azért nem lehet rá alapozni

Miután körülszaglásztak meglévő, használható szereplők után Rozsi környékén, nemcsak Marikó került felmelegítésre, hanem az agyaras töltöttkáposzta is – annál is inkább, mert közben Peter David lecsapott a mellőzött Kardfogúra, és szerepeltette egy teljesen idétlen történetben Pókember és a Fekete Macska oldalán (Peter Parker: Pókember #10-11). Ez olyan rossz volt, vagy legalábbis olyan rossz fényben tüntette fel Kardfogút, hogy a karaktert teremtő Claremont állaspontja szerint nem is Kardfogú, csak egy Mr. Sinister által legyártott, exportból visszamaradt, selejtes klón szerepelt benne.

EH 035 09

Kardfogú rémálma: a Fekete Macska. Tényleg.

Mindenesetre Kardfogút már csak a további inzultusok elkerülése végett is sürgősen szerephez kellett juttatni az X-Menben, mert innen már csak egy lépés lett volna, hogy kiterítik a bőrét a Bosszúállók kúriájában a kandalló elé. Így az 1986-ban megjelent Mutáns Mészárlásban bajuszt akasztottak Rozsomákkal, és Claremont be is lengette, hogy régről ismerik egymást. Ezt aláhúzandó az 1987-es Classic X-Men 10-ben egy kiegészítő, régebben játszódó történettel utólag az X-ek korai történetébe is becsempészték a szőrmókot, és ezzel el is foglalta helyét mind az X-Menben, mind Rozsomák 1988-ban elinduló saját sorozatában. Így Kardfogú karrierje mégiscsak beindult, ráadásul anélkül, hogy komolyan félnie kellett volna attól, hogy Rozsomák előbb-utóbb mégiscsak megöli – hiszen immár egyszer használatos rosszfiú helyett stabil, értékes szereplőnek számított. (Igaz, több évtizeddel az eredetileg tervezett dátum után Kardfogú mégis meghalt, de már jobban lett.)

Még a korábban kukázott „megölte Logan szerelmét” szál is előkerült (mondtuk, hogy nincs hulladék, csak nyersanyag!), ha nem is Marikóval: Kardfogú brutálisan végzett Rozsi egy később kreált tragikus szerelmével, Ezüst Rókával. Kétszer is. Sőt, ha a filmet is ideszámítjuk, háromszor: a kétséges emlékű X-Men kezdetek: Farkas-ba is bevették a történetszálat.

EH 035 10

Ez egy ilyen szakma…

Marikót viszont érdekes módon elkerülte: bár Rozsomák legszűkebb környezetéhez tartozó szereplőkről van szó, tudomásom szerint soha nem is találkoztak. Marikó pedig az évek-évtizedek során az egydimenziós „megmenteni való csajból” valódi karakter vált: a Jasida klán megmentéséért küzdő vezető, aki egyben a családi és a szerelmi útvesztőkből is kiutat próbál találni. Így aztán szembekerült a szuperhősök csajának második számú végzetével: ha az instant halált meg is ússzák, a legtöbb író nem akar házas szuperhősökkel vacakolni.

EH 035 11

Mézeshetek  a „Mi lett volna, ha?…”-sztorikban

Egyrészt elég nehéz összeegyeztetni a házasságot és a hősködést, másrészt bár egyre kevésbé ciki harminc-negyvenévesen is szuperhősökről olvasni, az elsődleges piacot még mindig a koruknál fogva egyedülálló olvasók képviselik – azok pedig miért akarnának a kedvenc szuperhősükkel „Rém rendes család”-ot olvasni? Egy darabig el lehet odázni az elkerülhetetlent mindenféle hülye kifogással, hogy a hős miért nem élhet boldogan a szíve hölgyével – ennek talán legrémisztőbb példája Pókember jelenlegi figurája, aki azért nem házasodhat össze Mary Jane-nel, mert ezt a házasságot adták cserébe Mephistónak May néni életéért cserébe. (Nem, nem vicc, ezt a Marvel kitalálta, kiadta, és ragaszkodik hozzá, de ha más mondaná, én se hinném el.) Claremont maga is ezt tette, amikor a Rozsomák-minisorozat után Rozsi és Marikó megesküdtek – volna, de a Pokoltűz Klub Agymestere puszta kitolásból megakadályozta. (Bár a képregényből számomra nem derült ki, hogy miképpen.) Aztán nyúlt a sztori, mint a rétestészta, míg végül Claremont 1991 augusztusával otthagyta az X-Ment, és az általa mindeddig lélegeztetőgépen tartott Marikónak ezzel harangoztak: 1992 júliusában már mennie is kellett.

A Rozsomák szóló füzetét akkoriban jegyző Larry Hamának jutott a sírásó feladata. Larry-t talán még az ellenségei sem vádolják azzal, hogy fantáziátlan, egysíkú sztorikat vetett papírra – állítólag ő maga sem tudta, hogy a következő oldalon miről fog majd írni, csak munka közben találta ki az egészet. Szóval a Rozsomák-ban minden piszok bonyolult és időnként röhejesen „over the top” volt, olyannyira, hogy egy képregényes oldal egyszer feltette a kérdést, hogy végül ki ölte meg Marikót? Ezüst Róka? (Bizony, ugyanaz, akit Kardfogú – legalább – kétszer megölt!) Macuó? Reikó? Cylla? (Ha valaki nem tudná, hogy ezekből ki kicsoda, az ne aggódjon; lényeg, hogy ennyien voltak a sztoriban. És Gambit és Jubilee.) Ő maga, Marikó? Rozsomák?

A megfejtés: mindannyian! 1. Ezüst Róka és 2. Macuó ugyanis szövetséget kötöttek, melynek keretében a szokásosan felfoghatatlan japán hagyományok értelmében Marikó egyik ujját kérték az ellenségeskedések beszüntetéséért. Az ehhez szükséges tőrt 3. Reikó vitte Marikónak, és bemutatandó, hogy a gyíkleső nem mérgezett, megvágta vele a saját ujját. Arról azonban elmulasztottak említést tenni, hogy Reikó immunis a mérgekre, így amikor 4. Marikó belevágott a saját ujjába a tőrrel, halálos méreggel fertőzte meg magát. Minderre csak azért kerülhetett sor, mert 5. Cylla, a kiborg megakadályozta, hogy Rozsomák ott legyen, mert ő persze azonnal keresztüllátott volna a szitán. Amikor 6. Logan végre feltűnt, már csak annyit tehetett, hogy megmentette Marikót a lassú és fájdalmas haláltól – egy gyors és fájdalommentes halállal.

EH 035 12

Larry sztorijaira talán még visszatérünk, addig is ennyit Rozsi „ikertestvéreiről”, és jól jegyezzétek meg a tanulságot: sok bába közt elveszhet a gyerek, de sok hóhér közt sem vész el a halálraítélt.

Tetszésindex: 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 5.00 (8 szavazat)

 

Szólj hozzá!

Hozzászólások  

# Drayen 2017-11-27 22:14
NAGYONJÓ!
bár a házasságról szóló részen lehidaltam...hülye ötlet Pókembernél az ördöggel üzletelés...(censored) hülye...
Válasz
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta