Hozzászólások

  • dejko 2019.10.18. 20:41
    Szia küldtem mailt!!

    Bővebben...

     
  • herschmi 2019.10.17. 20:59
    Majd nézz rá a fiókodra :)

    Bővebben...

     
  • herschmi 2019.10.17. 20:53
    Szia, majd várom az emailed :) Enyém: herschmi.div2@gmail.com Köszi előre is!

    Bővebben...

     
  • dejko 2019.10.17. 20:10
    Szia,dejko1980@freemail.hu ezer köszönet előre is!

    Bővebben...

     
  • herschmi 2019.10.17. 20:07
    Adsz emailcímet, kb. 10 dbt letöltöttem. De sajna kiküldetésben voltam Pesten, a hotelben meg ...

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 212 vendég és 4 tag böngészi

  • 24747
  • Delminator
  • mupet
  • Urbanvoice

Ha hozzávesszük a SpiderTom/Kingpin fórumán olvasható előzményeket, akkor lassan fél évtizede készítek cikkszerűségeket az észak-amerikai képregényes helyzet alakulásáról. Egy ilyen téma kapcsán úgy 2013 augusztusa óta egyre nehezebben megkerülhető a kérdés: mégis, mi folyik most a DC-nél?

Egy képregénykedvelő számára, akit hidegen hagynak a statisztikák és az üzleti grafikonok, a válasz egyértelmű: a New 52/DCnU névre keresztelt kísérletük zajos sikert aratott. Megközelítették és pár esetben le is körözték az örök riválist, Batman pedig népszerűbb, mint valaha – a vele megjelenő képregények nem győzik egymást taposni a top10-ben.
És pontosan ez az a kép, amit jelenleg a DC mindenáron igyekszik fenntartani.
Minden áron.

Ugyanis az a helyzet, hogy megközelítőleg 2012 második félévétől kezdődően egyre több jel bukkant fel, amik azt sejttették, hogy a cégnél igazából semmi sincs rendben. Hogy az egymillióval megnőtt eladási szám talán nem is egy üstökös, hanem egy roppant erős falú léggömb, ami egyre csak ereszt, miközben alulról veszettül pumpálják.

Nehéz lenne felsorolni, hogy mik ezek a jelek, mert sok van belőlük és sokfélék. Az OutHousers nevű blogoló/újságíró (habár e kifejezést a netes sajtó esetében sajnos kissé maradi felfogásom és igényeim miatt nehezen írom le még akkor is, ha kis hazánkban a nyomtatott újságírás színvonala is fogalmazási készség és objektivitás terén finoman kifejezve eléggé talajközelben tartja azt a bizonyos szimbolikus lécet) csapat megtette már helyettem. Aki ért angolul és van egy kis ideje, az olvassa el inkább a linken található cikkeket, és zárja be nyugodtan ezt. Én itt most megpróbálom kiragadni az egészből a lényeget.

A DC körüli balhék középpontjában két dolog áll: az alkotókkal történő bánásmód és a szerkesztőség általános hozzáállása. A következőkben mindkettőt kivesézzük egy kicsit, kezdve az alkotók kérdéskörével.

Mára egyértelművé vált, hogy a DC-nél a szerkesztők jó esetben fejőstehénnek, rossz esetben rabszolgának nézik az alkotókat, akiknek a műveit adott személy hivatalos státuszától függően akár teljesen átírhatják. Ez egy nagyon erős vád, ám sajna 2013 szeptembere óta megdönthetetlen bizonyítékunk van arra, hogy teljes mértékben igaz.

A bilit először Rob Liefeld borította ki 2012 őszén, ám ezzel akkor még senki sem foglalkozott, már csak azért is, mert Liefeld közismerten hisztis alkat. Decemberben azonban Simone közölte az olvasóival, hogy e-mailben kirúgták a Batgirlről, ami akkora rajongói felháborodást keltett, hogy a PR-részleg két héttel később nyilatkozatot tett, hogy az nem is úgy volt, félreértés az egész, Simone vitte tovább a címet. (A PR-osok hozzáállását jegyezzük meg, fontos lesz még.)

2013-ban aztán egymás után három bomba robbant. Először James Robinson jelentette be a távozását a cégtől: okként a már Liefeld által is említett tényezőket hozta fel. A PR ezt nagy erőfeszítéssel, de elnyomta a legfontosabb érintett (és legtöbbször fizetett) szaksajtóban/portálokon.
Majd Pete Woods adta be a felmondását. A kérdésre, hogy miért, nem volt hajlandó nyilatkozni.
Végül jött az, amit már nem lehetett elhallgatni, a Batwoman-affér. Erről majd később, ugyanis itt ér össze az alkotókkal való bánásmód és a szerkesztőség állapotáról szóló értekezés.

Maga az a tény, hogy a DC kutyául bánik az íróival/művészeivel, nem igazán példátlan vagy meglepő. Lehet, az olvasók közül sokan nem tudják, de a DC mindig is egy képregényes koncentrációs tábor volt, ahol kezdetben a hírnevük okozta presztízzsel, később jó fizetéssel, mostanság meg nagyon alaposan megfogalmazott szerződéssel ejtették foglyul az alkalmazottakat.
Csakhogy 2012 óta a szerkesztőség olyan általános inkompetenciát és nagyképűséget mutat, amely lassan minden elkötelezett rajongójuknál kicsapta a biztosítékot.

Eleinte apróságokban mutatkozott csak meg: elírták egy alkotó nevét, esetleg lehagyták a borítóról, vagy másnak tulajdonítottak egy borítórajzot. Majd jött az, amikor három héttel a rendelési határidő után cserélték le egy füzet rajzolóját egy csapat beugróra. Majd ezt még egyszer elsütötték.

Aztán jöttek a 3D-s borítók.
(Közbevetés: ez a cikk akkor került ki, amikor az eladásos értékelésekben még nem esett szó ezekről a borítókról, a szeptemberi értékelésbe kerülnek majd bele. Ha valami nem érthető, onnan kiszedhető a lényeg.)
A borítók, amiknél a PR hatalmas arca teljes mértékben megmutatkozott. Tudni kell ehhez, hogy hiába volt átlátszó kunszt a DC részéről a 3D-s borítók bejelentése, az amerikaiak várható módon benyelték a trükköt és gigantikus előrendelést adtak le számos címre. Aztán jött a feketeleves: a DC nem tudta teljesíteni a rendeléseket. És ezzel már akkor tisztában voltak, amikor bejelentették a 3D-t. Annyira elmaradtak, hogy a legtöbb képregénybolt a rendelt példányok 5-40%-át kapta csak meg, a többit gyorsan legyártott 2D-s variánsokkal pótolták.
Amikor a boltok panaszt nyújtottak be, a hivatalos válasz az volt, hogy megkapták, amit lehetett, adják el a 2D-seket, és amúgy is zaklassák a Diamondot. Nem, nem túlzok. A DC egyszerűen elküldte melegebb éghajlatra a saját termékeinek viszonteladóit.
Aztán persze rögtön jött egy mosakodás, hogy lesz második nyomat, amint lehet. Amit a bejelentés után visszavontak, mondván, hogy az túl veszteséges volna nekik, mégis 2D-sekkel pótolnak mindent. Amit szinte rögtön visszavontak azzal, hogy lesz mégis 3D-s pótszállítmány.
Decemberben. És nem veszik vissza, ha nem megy el az összes. Se az olvasóktól, se a boltoktól. Adják el, ahogy tudják.

És persze ott volt még a Harley Quinn-botrány, amit muszáj részletesebben kifejteni…
Az USA-ban – ahol sok fejlett országhoz képest is magas a fiatalok közötti öngyilkosságok aránya – szeptember 12-étől tartják az öngyilkosság-megelőző hetet, amikor is a lehető legváltozatosabban igyekeznek pozitív világ- és jövőképet felfesteni a szegényebbek és a fiatalok előtt.
A DC szeptember 5-én kitett egy pályázatot lelkes rajzolóknak, amelyben egy olyan oldalt kellett beküldeniük, amelyen Harley Quinn a lehető legbizarrabb módon kísérel meg öngyilkosságot. Az egyik panelen meztelenül.
A felhívás alapvetően vicces akart lenni, de a közlemény nagyon nem az volt. A PR első reakciójában kerek-perec tudatta az olvasókkal, hogy valójában csak nem fogták fel a pályázatban leírtakat. Majd a következőben Harley leendő sorozatának gazdájára, Palmiottira kenték az egészet, akinek ezt egy nyilatkozatban kellett magára vállalnia.
Csakhogy a mainstream média felkapta az esetet, és ez eljutott egy alapítvány és két szövetségi intézmény fülébe. Akik az országos sajtóban mentek neki a DC-nek.
A kiadó első válasza minderre: igazából nem is úgy volt. Majd amikor megtudták, hogy itt az egész média érintett híradókig bezáróan, akkor végre nyilvános bocsánatot kértek… amiért az egyik alkotójuk ilyen lépést tett. Amiről persze csakis Palmiotti tehetett, a szerkesztője és főszerkesztője, sőt a pályázatot kezelő PR-részleg mit sem tudott igazából az egészről.

Mostanra feltűnhetett, hogy mi igazából itt a gond a PR-rel és valójában az egész céggel: olyanok, mint egy politikai párt. Sohasem felelősek a döntéseikért, legfeljebb egy-egy strómannak kell elvinnie a balhét. És ha a kezükkel a mézesbödönben kapják rajta őket, akkor mindig kimagyarázzák. És ha már nem tudják kimagyarázni, akkor ellentámadásba lendülnek, mint a CBR esetében.
A CBR, hogy kicsit alányaljon a DC-nek, felajánlotta, hogy indítanak egy rovatot, amely során a főszerkesztő és a művészeti szerkesztő (Bob Harras és Bobbie Chase) írásban válaszolnak a feléjük közvetített rajongói kérdésekre. Négy hónap után a DC sajtóosztálya írt a CBR-nek, hogy a rovatot megszüntetik. Az ok: a rajongók rákérdeztek arra, tényleg rosszul bánnak-e az alkalmazottakkal, ők pedig nem hajlandóak olyan oldallal együttműködni, amely negatív színben akarja feltüntetni őket. Ez ugyanaz a viselkedésminta, amivel a robinsonos balhét tussolták el. (Sőt, lehet, ez volt maga a robinsonos ügy.)

És most jön az, ahol összeér a két fő csapásirányunk, ahol egyszerre jön ki a szerkesztők anarchikus diktatúrája és a sajtó/PR osztály iszonyatosa ellenszenvessége… a Batwoman-botrány.

Nagyon röviden: 2013. szeptember 5-én (a quinnes pályázat kirakásakor) éjszaka J. H. Williams közölte a rajongóival, hogy a szerkesztőjével folytatott állandó harcok következtében társával, Haden Blackmannel otthagyják a Batwomant. Mint megírták, ők is ugyanúgy elszenvedték a folyamatos átírásokat és utolsó utáni pillanatban kikövetelt módosításokat, ám amikor a kiadó megvétózta a következő nagy sztorivonalukat, amelyet gyakorlatilag a sorozat egésze óta építettek, úgy döntöttek, hogy a 26. számmal lezárják, amit éppen készítenek, és továbbállnak. Lentebb majd kitérünk arra, mi volt ez az ok.
A DC természetesen zokon vette, amiért kiteregették a szennyest, méghozzá a legtöbb helyen és úgy, hogy már a fizetett portáloknak is muszáj volt lehozniuk. Hiszen ez az eset a Bat-részleget, a DC jelenleg legérzékenyebb pontját érintette, és onnan is a legfanatikusabb olvasótáborral bíró, Snyder Batman v2-ese mellett magasan a legjobbra értékelt címet. Érthető volt, hogy a sajtó azonnal rákapott, és a szaftos botrányt érezve leplezetlenül leközölték Williamsék panaszait is.
A válasz: két nappal a hírek megjelenése után a DC kirúgta őket a címről, még a 25. számot sem készíthették el, az új íróra bízták, hogy minél hamarabb más irányba terelje a sztorit. A reakció: bár egy hónap telt el azóta, de nagyon úgy néz ki, Williams otthagyja a DC-t teljesen. Kérdés, hogy megteheti-e, mert egy sereg borítóra szerződés köti. De nagyon érződik a bejegyzéseiből, hogy nagyon finoman kifejezve is torkig van az egész céggel.

Az egész eredménye: A rajongók nagyja tisztába került azzal, milyen kiadónak is adják most a pénzüket. (Amely nem akadályozta meg őket abban, hogy szeptemberben kitömjék őket még jó pár millióval, de ez igazából eléggé jellemző az amerikai fogyasztókra.) A kemény mag eléggé nyíltan lázadozik, és az újságírók sem tesznek már meg mindent, hogy segítsenek az ügyek elhallgatásában. Nekik már jobban megérik a botrányok és az azok által keltett hírverés.

Az ügyet nem segíti az sem, hogy a 2011-es vezetői tisztogatás eredményeképpen főszerkesztőből kiadóvá bukó Dan DiDio nem bírt magával és többször is egyértelművé tette az olvasók előtt, hogy hiába ígérték meg akkor, hogy nem szólhat bele a kreatív munkába (hivatalosan ez Geoff Johns feladata), mégis ugyanolyan kiskirályként él az alkotók nyakán, mint előtte. Ami azért veszélyes a DC szempontjából, mert mára bizonyítható, hogy sok olvasó DiDio miatt fordult el a cégtől és a termékeitől. És ő volt az, aki sikeresen annyi napalmot locsolt a tűzre Batwoman kapcsán, hogy abból a fentebb említett balhé keveredett.

Ugyanis DiDio Williamsék után hamar nyilatkozta, hogy semmiféle szerkesztői vitáról nem volt szó, sem általános átírásról, ők csupán annyit mondtak Williamséknek, hogy a címszereplő Kate Kane nem veheti feleségül a barátnőjét, Maggie Sawyert.
Ekkor valaki a PR-ról nagyon hamar rászólhatott DiDióra, mert mielőtt az összes létező LMBT szervezet ízekre szedte volna a DC-t ezért a finoman szólva is nyílt diszkriminációért, gyorsan írt újból, hogy nem a melegházassággal van baja, hanem amíg ő ott van, addig a szuperhősök nem lehetne házasok. Egyik se.

Nos, ekkor derült ki két dolog… Az egyik, hogy Aquaman nem házas annak ellenére, hogy a sorozat írója sem tudott erről és Merát a királynőjének mutatták be mindenhol. (A figura szempontjából amúgy az egyik sarokkő a házassága.) A másik, hogy DiDio freudi elszólása megmutatta, hogy még mindig ő dirigál, és nem is kevéssé.

De nem ő a felelős mindazokért a dolgokért, amik eddig a cikkben olvashatóak voltak. Igazából két elkötelezett segítőtársa is akad ebben, így alkotnak ők egy jó kis apokaliptikus triumvirátust:
DiDio az, aki mindig megmondja a frankót mindenről és megmagyarázza nekünk, hogy igazából a totalitárius diktatúra miért jó dolog.
Bob Harras, a főszerkesztő az, aki mindig megmagyarázza, hogy miért nem a szerkesztőség a felelős, és ő keni mindig másokra a hibákat. Azokat is, amelyeket egyértelműen csak a főszerkesztő vagy egy felettese hozhatott meg. Szintén ő az, aki gumigerinccel kígyózik a beosztottjai között, hogy mindig a legjobb képet fessék róla. Hogy szít-e mesterséges ellentéteket, hogy abból profitáljon, még nem bizonyított, csak pletyka. Annyi biztos, hogy a szerkesztői művelik ezt, talán az ő utasítására/biztatásával.
Jim Lee – akinél hihetetlen nagy energiát fektetnek abba, hogy megőrizzék a jó fej, olvasókhoz közel álló vezető képét – az, aki a karizmája segítségével próbálja elterelni a figyelmet, illetve mindig ő adja elő a lehető leghitelesebbnek vélt magyarázatokat. Tudom, hogy most sokakban egy világ omolhatott össze, de sajna Lee ugyanúgy nyakig benne van a DC mostani állapotának kialakításában, mint DiDio vagy Harras.
És persze ott van még mögöttük a PR csapat. A Marvel marketingeseit sokat szidtuk a kreativitás hiánya és a nem egyszer paraszti ésszel felfoghatóan orbitális baklövésnek minősülő döntéseik miatt. A DC viszont sokkal rosszabb: a PR-osaik azt hiszik, bármit megtehetnek, mert elég hülyék az olvasók ahhoz, hogy kidumálják magukat előttük. A marvelesek csak inkompetensek, a DC viszont nyíltan lenéző.

És mi ennek az egésznek a tanulsága?
Semmi. Az égegyadta világon semmi.
A DC bevétele több millió dollárral nőtt a mostani állapotok bevezetése óta, és majdnem az összes kis piszkos, vásárlót megvezető trükkjük hat számjeggyel növelte a tiszta profitot. A triumvirátus továbbra is szabadon terrorizálhatja a céget. Az olvasók pedig morognak és vesznek tovább mindent, különösen ha rajta van a borítóján Batman, aki időközben egy leplezetlen pénzharácsoló fogássá vált a DC kezében. Vagyis hiába az alkotói elvándorlás, amíg az nem ér el Geoff Johnsig (ami esélytelen, mivel gyaníthatóan a triumvirátus cinkosa) vagy Scott Snyderig, addig semmi sem változik se a DC részéről, se a vevők szokásaiban.

Csakhogy most már legalább tisztában vagyunk mindazzal, amit eddig gondosan eltitkoltattak előlünk. És így talán egy kicsit másképp közelíthetünk a DC egyes döntéseihez.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# Balakin 2013-10-16 15:37
Egyfolytában fogadkozom, hogy nem veszek több DC képregényt, és a New52-s kiadványoknál sikerült is ezt betartani, mivel egyáltalán nem érdekelnek (eltekintve pár kivételtől, de azokért se szaladok amazonra, hogy előrendeljem). De sajnos a 2011 szeptember előtti termésből van pár kötet amit a polcomon akarok tudni, és mindig bűntudatom van amiatt, hogy nem egy olyan kiadónak megy a pénzem, amelyik jobban megérdemelné. (mondjuk tényleg csak a köteteket veszem, az ilyen 3D coverek, és hasonló baromságok nem hoznak lázba).
Amúgy ha már kötetek, az is érdekes, hogy a jövő évi JSA omnibusból kihagyják Robinson első sztorijtát, amit meg lehetne indokolni azzal, hogy ez egy Johns omnibus lesz, csakhogy a sztorinak így hiányozni fog az eleje. Szerintem ez is fura.
# mozo 2013-10-16 16:05
Engem az ilyen dolgok nem nagyon hatnak meg. Érdekes ugyan, de ha a képregények jók, én venném azokat továbbra is. Ha meg rosszak, akkor úgy sem venném, ha a világ legjobb emberei csinálnák...
# BladeDPI 2013-10-16 18:47
Koszi az oszefoglalot. Jo cikk, erdekes miket csinalgatnak.
Valamenyire kell egy felso vezetes, mivel egy univerzumba jatszodnak, de megkell hagyni a kreativitast is.
Nekem speciel a New52 nagyon bejonn, mostanaba csak ezeket olvasom.
# talgaby 2013-10-16 19:49
mozo: Igen, ezért is írtam, hogy sok minden nem fog változni, mert a fogyasztókat nagy többségben nem érdekli, milyen mostohán bánnak egy termék előállítóival, csak az igényeiknek feleljen meg.
# Snake 2013-10-17 08:25
Csak az a bibi, hogy a termékeik minősége is eléggé megsínyli ezt. Alapvetően a New52 egy jó ötlet volt, tele jobbnál jobb elképzeléssel. Ezeknek a címeknek egy része azóta vagy véget ért, vagy más vette át az adott cím írását, ezeken felül csak a Batman részleg maradt (bár igazából ott is csak 2-3 cím) plusz a Wonder Woman. A Batwoman tipikus példája ennek, nem véletlen, hogy sok rajongó zsebében kinyílt a bicska, egy teljesen jól működő koncepcióba köpött bele a vezetőség, aminek az okait te már kifejtetted.
# Ben Reilly 2013-10-17 09:13
Köszönöm a cikket! A nagyját eddig is tudtam vagyis képben voltam a DC-vel kapcsolatban, de ez rettentő szánalmas.
# mxyzptlk 2013-10-17 10:19
Eléggé mellbevágó hogy a képregényeseknél is mik vannak. A marvelen meg a dc-n kívül
a többi kiadóval (valiant, dynamite, dark horse) még vannak ilyenek, vagyok azok még nem romlottak le így?
# talgaby 2013-10-17 11:03
Nem feltétlen jobbak, de mivel jóval kisebbek, így arányaiban is kevesebb balhé juthat rájuk, plusz másképp is irányíthatják őket, mint a két legnagyobb médiabirodalom leányaként üzemelő Marvel/DC-t. De attól még a kicsik sem szentek. Amikor az Image volt a második legnagyobb kiadó a Marvel és DC között, sokkal több balhéjuk volt és nem egyszer a sajtó előtt. A szép emlékű felhozatallal rendelkező DreamWave-et gyakorlatilag egy papírral rendelkező csaló vezette. Az IDW üzletpolitikája az évtized közepén majdnem megint kinyírta a médiumot, a csoda mentette meg őket. A ZeneScope ismert arról, hogy bepalizza és nem fizeti ki az újonc alkotóit. A Bluewater nem is leplezi, hogy gyakorlatilag a vadkapitalizmus rossz fajta karikatúrájának megtestesülése (bármiből pénzt csinálnak bármi áron, erkölcsi gátakat hírből sem ismerve). Talán a DH az, ami a leginkább képes volt ezeket belsőleg kezelni, valami halovány mignolás vitát leszámítva nem is rémlik tőlük semmi bulváros ügy.
# Balakin 2013-10-17 11:06
Viszont most kb mindenki az Image-hez menekül (meg néhányan a DH-hoz). Az Image-nél mintha rájöttek volna, hogy azzal járnak a legjobban ha a lehető legnagyobb teret hagyják az alkotóknak.
# talgaby 2013-10-17 11:22
Nem egészen erről van szó. Az Image gyakorlatilag kétféle tevékenységgel bír. Az egyik egy rakás rajzstúdió laza szövetsége, egyfajta szindikátus. Ezen stúdiók aztán olyanok, amilyenek.
A másik egy nagy felület, ahová szerzők jelentkezhetnek. Biztos, hogy kell hírnév vagy egy jó erős nyelv ahhoz, hogy bekerüljenek, de alapvetően az egyik legjobb feltételekkel bíró felületnek tartják ilyen téren. Nem csak annyit csinálnak, hogy reklámozzák és kiadják a cuccot, annál bonyolultabb, de alapvetően nagy teret engednek az alkotóknak és sokféle művet hajlandóak beletenni a portfóliójukba.
A DH-ról nem tudok mit nyilatkozni. Tudom, hogy próbálnak erősíteni szerzői téren is, de náluk továbbra is a licencportfólió az, ami kicsi mérete ellenére nagyon értékes.
# Fairlight0 2013-10-17 12:53
érdekes cikk, nem ismertem ezeket a részleteket, bár én mindig is csak a történetekkel foglalkoztam, nem a mögötte álló elkészítési folyamattal.

Szegény Állatembert akkor nem tartják szuperhősnek? :-) mert ő bizony házas. Aquaman is házas, de ő nem szuperhős, ő kiirrály :-) (szóval lehet :-))
# doggfather 2013-10-17 15:00
érdekes volt, köszi érte.
mondjuk igazából nem érdekel, hogy egy cégnek milyen a politikája mindegy, hogy az a meki a nokia, vagy a dc, marvel.
A "termék" legyen jó és kész.
# talgaby 2013-10-17 18:08
Fairlight: Nem, Aquaman nem házas, ezt bele is írtam. Erre közvetlen rákérdeztek DiDiónál és megerősítette, hogy sose vette el Merát.
# PGergo9 2013-10-18 23:48
Talgaby, a Dreamwave-ről már korábban is hallottam, hogy elég nagy mutyik voltak. Megtudnád mondani hogy mik?
# talgaby 2013-10-19 10:35
Nagyon leegyszerűsítve: a cégalapító Pat Lee, aki valamiféle képregényes rocksztári/playboynak hitte magát, lenyúlta előbb a nyereséget, majd a cég pénzét és elköltötte magára. A kiadó így hamar csődbe jutott. Ez így nagyjából lefedi a lényegét annak, amit tudni érdemes az egészről.
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta