Ki van itt?

Oldalainkat 1712 vendég és 0 tag böngészi

Május, amikor már a küszöbön kopogtat a kánikula, és többnyire megkezdődik a nagy nyári szezon az amerikai képregényekben. Az üzleti év második felének kezdete, amikor is a nagyobb cégek a profitjuk nagy részét összelapátolják.
Vagy nem. A májusi lista mellett ugyanis a márciusi maga a tömény örömhír volt. Az áprilisi látványos fellendülés után a képregénypiac a tengerentúlon akkorát zuhant, hogy egyes elemzők már a végéről beszélnek. Hogy ez túlzónak hangzik? Jöjjenek a számok.

A... teteje... jó szívvel annak nevezve:

na53Míg márciusban a százezresek hiányában legalább három képregény képes volt a 90e eladott példányt elérni, májusban ez csak egyetlen füzetnek sikerült, a New Avengers 53. részének, ami amúgy azon elenyészően kevés címek közé tartozik, ami egy icipicit még emelt is a példányszámán. De a 94e-re után már csak egy 89e-s Batman: Battle for the Cowlt láthatunk, ami viszont legalább nem esett. A dobogó alsó fokán a nagy nehezen a vége felé közeledő Old Man Logan utolsó előtti része, a Wolverine v3 #72 jutott, ami azért is szép, mert később jött ki, mint az ötödik helyre jövő 73. rész, és kevesebb ideje is volt összeszednie ennyi vásárlót. Kettejük közé a 102e-ről 86-re csúszó Flash: Rebirth jutott. gljuneA hatodik hely nagy meglepetés, a még mindig fölfelé mászó Green Lantern fészkelte be magát oda 81e-rel, ami +2e eladott példány az áprilisi csúcsához képest. És egyben a mezőny egyetlen igazán pozitívan szereplő sorozata, és a lista kevés jó híreinek egyike.
Apropó, ha már jó hírek: az áprilisi eladások valószínűleg csak átmeneti elmezavar okán léptek fel, szerencsére májusra már közel 10e ember esze ismételten megjött, és ennyivel sikerült csökkenteni a sajnos még mindig 73e-n álló Vörös Förmedvény eladásait. A jelek szerint amikor már úgy tűnik, végre sikerülne megszabadulni a sorozattól, sikerül néhány tízezer szerencsétlen újból bepalizniuk, hogy aztán örökre elvegyék a kedvüket minden képregénytől.
A top10 maradék három helyén a még mindig lassacskán lefelé csúszó Uncanny X-Men, a Dark Reign logóval és az American Sonnal 71e példányra felugró Amazing Spider-Man #595 és a Captain America v5 félszázadik része osztozik. Amúgy utóbbi már csak 66e példánnyal, ami nem túl jelentős emelkedés az előző részhez képest. Nem baj, a 600. szám júniusban előre láthatólag úgyis simán 100e fölé fog menni.

Felül... vagyis jó helyezéssel:

A következő tízesben nagyon meglepetés nincs, azok a címek jutottak be, amik amúgy is jól szoktak teljesíteni. Persze a "jól" most meglehetősen buffy25siralmas számokat takar, hisz a 11-20. hely 63-55e példányos intervallumot fed le, ami tavaly ilyenkor még a harmincadik helyre, ha jó volt. Amúgy ilyenek vannak itt, mint a JLA v4, a Buffy (jubileumi számmal amúgy), az American Son előtt eléggé stagnáló ASM, a Messiah Wartól feljött X-Force v2, a JSA v3 és az Ultimate Wolverine vs. Hulk vége. Az egyetlen új versenyzőnk a New Mutants v3 első száma, ami a 20. helyen nyitott, ezzel éppen csak megelőzve a páratlanul meseszép borítóval kiadott legacy224X-Men Legacy #224-et. A nagy vesztes meg Aaron Wolverine Weapon X-e, ami a százezres nyitás után szépen visszazuhant 59e-re, ami azért nem túl biztató.
Húsz alatt is tovább folytatódik a Marvel-uralom, itt kezd el jönni a Dark Reign-dömping: Invincible Iron Man v5 (ez mostanság egész jól tartja az 50e környékét), a Deadpool v4 (a 10. szám ebből a sorozatból nagyon különleges, mert elég vicces... persze nem kell aggódni, a júniusi már olvashatatlan lett), amit tovább tudott emelni a crossovere a Thunderboltsszal - ami amúgy azért fura, mert a Thunderboltsot meg sokkal kevesebben vették meg - és a Wolverine Origins. A Fantastic Four a nagy eséseknek hála ismét bejutott az első harmincba, bár még mindig lefelé megy az is.
pg01A DC új ongoingja, a kiváló tüdőkapacitással bíró Power Girl új sorozata nem nyitott valami fényesen, 47e példányával a 25. helyre bírta csak küzdeni magát még ezen a listán is. De a War of Kings is elég aggasztóan menetel lefelé (nem értem az amerikaiakat, a semmiről sem szóló Secret Invasiont vették, mint a cukrot, a sokkal összeszedettebb és jobban megírt War of Kings meg nem érdekli őket... dilisek ezek). A nagyobb vesztesek közé tartozik még a Cable v2 is, ami a crossover ellenére képtelen feljebb jönni, a Marvel Dark Tower/Setét Torony-adaptációja, aminek az új minje nyitott most 43e-n, szóval innen már csak lefelé mehet, és a Secret Warriors is, ami 50e-ről lement szépen 42e-re. De a valaha százasok közül induló Avengers/Invaders is már a negyvenesek között maradásért küzd (pont most, amikor történik is benne végre valami). A nagy Marvel-dömpinget végül az amúgy egyre laposabb Initiative zárja a maga 3e-s esésével, 42e példánnyal a 33. helyen.

Helyet a DC-nek!

wonk03Elérkeztünk a 34. helyhez és egyben a negyvenezresek aljához, ahol viszont az arány egyre jobban kezd a DC felé fordulni - ebből gondolom nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a Warner leányvállalatát még jobban megviselte a recesszió, mint Marveléket. Amúgy a nyitásuk egy szép mesterhármas, ami igazán szuperre sikeredett, méghozzá World of New Krypton, Action Comics és Superman sorrendben, de egy kis Thunderboltsos megtörés után ott van mögöttük a Superman/Batman is. Mindegyik cím 2e vásárlót vesztett, és egyben kb. be is álltak minőségi sorrendbe. Ja, és már a harmincezresek sorában szemezgetünk.
oracle3Ha már itt vagyunk, említést érdemel a Superman-részleg melletti Batmanben futó Battle for the Cowl két kiegészítője is, amik az eddigi két hónap tendenciáját követve feleannyira se mentek, mint a főmini. A Network egyrészes és az Oracle: The Cure is a harmincasok felső felében végezte.
Marvelék zombijait a jelek szerint Kirkmannek tényleg sikerült a második sorozatával teljesen megölnie, mert az egész jó harmadik széria után a még jobb negyedik második része elég isteneset esett az elsőhöz képest is. kíváncsi vagyok, a szerkesztőség mikor lww32átja be, hogy ezt már tényleg nem lehet tovább húzni, abba kellene hagyni.
A kis kitérő után vissza a DC-hez. Nem tini Titánjainknak lassan befellegzik, a cím már a Supergirllel küzd a félszázba jutásért, ami azért egyik cím esetében se valami dicséretre méltó teljesítmény. De ugyanazon a szinten van a Wonder Woman v3 is, és hogy még szemléletesebb legyen a kép, az egész banda 1500 példányszámon belül van az amúgy is közepesen indító, és azóta folyamatosan csak zuhanó Trinity eladásaihoz képest, amely széria amúgy az utolsó előtti részével 32e-n állt meg, szóval a réges-régi tippem a 30e körüli fináléra beigazolódni látszik.

A kicsik:

A nagy DC-dömping után teret engedünk a Marvel kisebb címeinek is. Rögtön egy Dark Reign: Young Avengersszel indítunk, ami azon kívül, hogy xf43értelmetlen és érthetetlen volt, legalább rosszul is indított. Sajnálatosabb azonban, hogy még így is az ismét emelkedő színvonalú X-Factor v3 előtt végezte, de az még jobban, hogy a Black Panther v5 már a negyedik részével erre a szintre esett, és a jelek szerint még mindig megy lefelé. Ezzel a tempóval az ongoingnak tervezett sorozat egy évet se fog megélni. Kevésbé rossz hír, hogy a szintén nem sok értelemmel bíró Dark Reign: Sólyomszem/Célpont sorozat se tudott 30e olvasónál többet összeszedni, amivel rögtön amúgy az olvasók negyedét veszítette el egyetlen szám alatt.
De ha már nagy nyári események utóhatásainál tartunk, szintén ezen a környéken - igen, nagyon sűrű a 35e-től 25e-ig tartó szakasz - pihengetnek a Final Crisis négy levezető minijének (Escape!, Dance!, Run! és Ink) első számai (amik szerintem hatszor jobbak a DR-miniknél, de ez egyéni vélemény). És ha már fentebb szóba kerültek a Titánok, a tini verzióik még nagyobb bukást szenvedtek el, mint felnőtt társaik, és már éppen csak 30e példány fölött vannak.

A válaszvonal:

aoa4msm39Vagyis 20e környéke. Itt... sajnos még mindig itt gyülekezik a Marvel értelmes sorozatainak zöme a DC nem egy kiváló sorozatával együtt, szóval megint nem nagyon tudok semmi konkrétat mondani, mert mindig úgy érzem, rengeteg jó címet ki kell hagynom így is. Van itt minden War Machine v2-től kezdve Secret Sixen és Nován át egészen az eXiles v2-ig és az Agents of Atlasig, hogy csak a töredékét említsem. És mind megint vészesen közel került a 20e-s határhoz, vagy a Moon Knight v5 és a Runaways v3 esetében már alá is esett. Ami talán kicsit megnyugtató lehet ebben a gyászos környezetben, hogy a Dark Horse kiváló Umbrella Academy: Dallasa szépen megcsinálta a 20e-s finist. Várhatjuk mind izgatottan a következő fejezetet ebből a remek sorozatból.

A kicsik:

Hajaj, mit emeljek ki innen... Az IDW-nek továbbra is bejön a G.I.Joe-licenc, a főmini 20e fölött van még mindig, de a többi is szépen teljesít a kisebb kiadók listáját nézve. Ez viszont nem mondható el a Marvel szinte zéró marketinggel megtámogatott Timestorm sorozatáról, de elég sok DC-s sorozat is mgv2_6már a tizenpár ezresek táborát erősíti, például a Strange Adventures is. Ha ez előszele annak, mi vár az Adventure Comics v2-re, akkor a doki öröme igencsak rövidke életű lesz... de a szintén általuk kiadott StarCraft-képregény se váltott ki egymást letaposó tömegek őrjöngését a maga 11e-s nyitóhónapjával. A Resident Evil-minijük meg még siralmasabban áll (bár az magában is siralmas).
Egyetlen halovány jó hír innen, hogy a több díjat bezsebelt egyemberes képregénysorozat, a Mouse Guard második szériájának (igen sokat késett) fináléja 12e példányon zárt, ami azért ahhoz képest, hogy az egészet a rajzolástól a beírásig egy ember csinálja a szabadidejében, nem rossz teljesítmény. Mikor mennek majd el idehaza is ilyen tömegben a szerzői képregények...?

Gyerekrészleg:

Az első rész csodákra képes, ez történt most is a Lockjaw and the Pet Avengers kapcsán, ami 17e páldányával magasan vezeti a gyerekképregényeket. Utána jön az amúgy elég szlatpa1épen megyegető Wonderful Wizard of Oz, majd végül az első ongoing a csapatból, a Wolverine First Class, ami sajnos most egy elég csúnya esést könyvelhetett el magának. (Roppant érdekes kontrasztot alkot egyébként a listán mellette lévő Crosseddal, ami Garth "Szeretekélvebelezni" Ennis legelmebetegebb agyszüleménye, ami eddig papíron csak megjelent.) A tízezer felettieket pedig az éppen csak ide becsúszó X-Men First Class befejező minije zárja. A sorozat kedvelői viszont ne búslakodjanak, már megjelent a következő széria, az Uncanny X-Men First Class felvezető egyrészese.
sonic200A következő nem a DC-től van, hanem, ahogy azt várni lehetett, a Sonic kerek 200. száma segített a sorozaton, és feljött egészen 9000 példányig, amivel megelőzte a 8800-ra visszaeső Tiny Titanst is.
Egy nagyobb lyuk jön ezután, egészen a 214. helyen tanyázó Supergirl: Cosmic Adventures in the 8th Grade-ig, ami legalább nem esett túl nagyot, még mindig 6e példány fölött van. Aztán persze van még egy 5 és félezres Super Friendsünk (érdekesség, hogy a környékén rengeteg Old Man Logan McNiven-borítós reprint található), majd mielőtt áttérnénk a Marvel Adventuresre, bejön még egy új Muppet-mini (Robin Hood), hogy aztán jöjjenek az MA-címek, amikből érdekes módon a Spider-Man és a Super-Heroes estek, viszont az Avengers kicsit erősödött. És a Fantastic Four megint nem jutott be a Top300-ba, szóval egyre jobban kezdek aggódni miatta, mert ez 2500 alatti példányszámot jelent. Amúgy az utolsó helyen is egy gyerekképregény, a Looney Tunes 174. része van. És az obamás Pókember-szám még mindig rajta van a listán, igaz, már csak 279. helyen 3200 példánnyal.

Könyvélet:

És az első helyen a kötetek élén... NEM a Watchmen van. loegc1910Sem a másodikon. Sem az akárhanyadikon. A Diamondnál valamit nagyon elcsesztek, mert az fizikai képtelenség, hogy az elmúlt sok-sok hónap folyamatos elsősége után ne adtak volna el 427 példánynál többet az egész észak-amerikai kontinensen (ennyi ment el a lista utolsó helyezettjéből, ami amúgy valami független kiadó graphic novelje)
Na de hogy akkor mi van az első helyen? Hát természetesen Alan Moore League of Extraordinarly Gentlemen-szériájának legújabb kötete, a Century 1910, méghozzá a füzetként is meglehetősen szépnek számítandó 36,5e példánnyal. Azért egy nyolcdolcsis prestige-füzethez képest nem is rossz.
A második hely természetesen már eltörpül emellett, ami amúgy a Buffy negyedik tpb-je 8.5e-s eladással. A harmadik hely viszont meglepő,wdcomp mert azt mutatja, hogy volt közel 5e elszánt és semmitől sem félő ember, aki képes volt húsz dollárt fizetni azért, hogy birtokolhassa Joe Madureira rajzait. Mert hogy nem a történetéért vették meg az Ultimates 3 tpb-t, az is biztos.
Egyebek... elég vegyes innentől a kép, és nincsenek is nagy különbségek. Ami talán érdekes lehet azoknak, akik nem vizslatják folyton a megjelenéseket, de szeretnek köteteket vásárolni, hogy megjelent az Y, the Last Man második HC-ja (tucatjával mennek benne a füzetek), a második Thor v3 HC, az első Superman: New Krypton HC, az új Goon tpb, a Walking Dead első rohadt sok részét magába gyűjtő hatvan dolcsis Compendum TPB, a World War Hulk HC, a második Tiny Titans tpb, és végre-valahára a Magneto Testament HC (ami premiere formátumú, úgyhogy a Marvel tehet egy szívességet...), ami viszont furamód alig fogyott.

Végezetül... A lista eléggé elkeserítő, és az még jobban, hogy éves összehasonlításban kis híján az ötödével rosszabbul ment a kiadóknak odaát, mint tavaly ugyanilyenkor. Ha ez így megy tovább, elég komoly nyirbálások lehetnek ott is, és akkor fennáll sajnos a veszélye, hogy pont az alsóbb részeken tanyázó és minőségileg kiváló sorozatok fognak áldozatául esni ennek. És még ki tudja, milyen hatása lesz ennek a magyar kiadásokra és az értük kért jogdíjakra...

És persze azoknak, akiknek ennyi nem elég, vagy csak szeretnék megnézni a saját kedvencük nem túl szívderítő helyezését, itt a két lista közvetlen linkje is:
Képregényfüzetek
Képregénykötetek

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta