Amennyiben az ide tévedő törzsolvasók hármasából bárki azok közé tartozik, akik hajlamosak elítélő véleményt kialakítani a nagy és profitorientált vállalatok profitorientáltságáról és a bevétel növelését célzó intézkedéseikről, az ne olvassa el ezt a cikket, mert ami most az USA-ban megy bevételi szinttartás címén, az kezd kriminális lenni. És az se segít ezen a helyzeten, hogy a harmadik féléves eredmények immár napvilágra kerültek és... nos, a cikk végén majd visszatérünk erre. Sőt, a szeptemberi listáról szóló bejegyzés most inkább erre fog koncentrálni, mint a konkrét listára.
Ám először természetesen végignézzük a lista legtetején végzetteket.
Első helyen a Wolverine v4 első száma végzett, ami nagyon senkit se lepett meg, az viszont igen, hogy alig érte a százezret. Konkrétan 104e-rel indított, vagyis esélyes a nyolcvanas közepe-eleje a második füzetre. Pláne, ha hozzávesszük, hogy ahány kritikát olvastam róla, mindegyik kiemeli, hogy mennyire klisés és nem történik benne semmi, plusz nem javít a helyzeten, hogy a vámpírok helyett a Marvelnél most mindenütt démonok rohangálnak. Itt is. Pedig az írója Jason Aaron, aki az elmúlt nagyon sok év terméséből az egyetlen író, aki képes volt valami olvashatót is alkotni a Marvel kaszaboló szőrmókjával, de a jelek szerint az örök ellenség, a szerkesztői nyomás ellen ő is tehetetlen volt.
És mielőtt továbbmennénk, némi okfejtegetés arról, hogy tényleg mennyire fontos egy képregény címlapja. Aki figyelemmel követi, tudja, hogy a Wolverine v3 a végén átalakult Dark Wolverine-né és a főszereplője James Howlett helyett Akihiró Daken, vagyis Rozsomák fia lett. Ennek ellenére a címet vették, mert ez volt „a” Rozsomák-ongoing. (Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a Bendis-faktor alatt, mely szerint tök mindegy, mit ír Bendis, amíg valahol a borítón rajta van egy nagy A betű, veszik.) Így van ez most a jelen esetünkben is, mert a Wolverine v4 a körülményekhez képest jól indult. Daken története pedig egy új sorozatban folytatódik, a Daken: Dark Wolverine-ben, ami abban a pillanatban feleződött és első számára el se érte a 49e eladott példányt. Ami nem igazán akar ellentmondani a már egy ideje hangoztatott birka-elméletemnek, mely szerint egy csomó tengerentúli vásárló a címet veszi meg, nem a tartalmat. Ami még a modern fogyasztói társadalom szempontjából is félelmetesen nagy hülyeség, mintha valaki egy dvd-t csak a borítóért venne. De menjünk tovább, még csak a lista első helyénél tartunk. Viszont a fentebbi állításomhoz még gyorsan hozzátenném a DC esetében a Geoff Johns-faktort is, mégpedig azért, mert...
A dobogó másik két fokán a két Brightest Day van, amik még mindig meglepően jól mennek. Johns mostanában rengeteg mindent magára vállalt a DC-nél, amik nem igazán akarnak jót tenni az amúgy is látványosan leromlott minőségének. Bár ha tényleg minden energiáját a filmes tervekbe öli, a cég biztos nem fog panaszkodni, csak meglegyenek a bevételek. Bár a közönség a jelek szerint a Zöld Lámpásaihoz még mindig ragaszkodik, ugyanis a negyedik helyen meg a GL v4 aktuális része áll, háromezerrel megelőzve a Batman & Robint.
A legjobb nem első számos Marvel-ongoing még mindig az Avengers v4, és igen, a hatodik helyen találunk csak elsőre Bendist, ami biztosan a végletekig frusztrálja a kopasz írómasinát. De ha az nem, akkor az a tény már biztos, hogy a múlt havi látszólagos stabilizálódás után megint mindkét sorozata több mint 6%-ot esett, még a hetedik helyen lévő New Avengers v2 is, ami most már 80e alatt van... amire már nagyon rég nem volt példa. Alig pár száz füzet választotta el, hogy ne csússzon a Batman mögé, amely viszont a másik két Zöld Lámpás-sorozatt és a Flash v4 társaságában a DC egyedüli lőszermennyiségét képviseli a top20-ban.
A kilencedik helytől ugyanis tömegével jön a Marvel: a Secret Avengers éppen beelőzte az Amazing Spider-Mant, aminek volt egy kiugrása a 641. számra, bár az a hó végére gyorsan eltűnt és a sorozat visszament szépen 60e alá. Így a Pók tényleg csak azért hozott több pénzt a konyhára, mint az X-Men, mert hetente jött ki egy füzet, de az X-Men v3 és az Uncanny továbbra is magasan verik az eladásait. Egyedül a Legacy gyengélkedik megint, viszont X-23 sorozata ahhoz képest, hogy mennyire nem előtérben szereplő karakter, a maga 48e példányával egész szépen nyitott (majdnem annyin, mint a Dark Wolverine, miközben Daniel Way már vagy hat éve próbálja kézzel-lábbal A-listát szereplővé tenni Dakent a cégen belül).
A lista tetején a számok igen gyors ütemben esnek, a 80e-s határt a hetedik, a 70e-st a kilencedik, a 60e-st a tizenhetedik helyen elhagyjuk, de az ötvenesek is csak a 23. helyig bírják rajta. A negyven- és harmincezres részleg azonban egyre nagyobbá válik, szeptemberben 38 sorozat tartozott ide, amiből egyedül továbbra is a Dark Horse Buffyja az egyetlen, ami nem a két nagytól jött. De a negyvenhárom tagot számláló húszas bandában is csak a szokásos kicsiket lehet látni: az Image Walking Deadjét a 27e-rel, az IDW True Bloodját 24e-rel (ez a háromezer példány amúgy 12 helyet jelent) és a Dynamite Green Hornet-jét és Boysát 20-20e-rel. Ezek ketten amúgy a top100-at is zárják egyben.
A DC-ről eddig is lehetett tudni, hogy jóval toleránsabb volt a saját sorozatival szemben, mint a Marvel - ahol a 20e példány alá esés gyakorlatilag egyet jelentett a halálos ítélettel - ám úgy tűnik, a Marvel is kénytelen volt átértékelni ezt a hozzáállását, miután a 15-20e-s sávban két tucat sorozata is ott van, köztük olyan nevekkel, mint a Punisher, Black Widow vagy Iron Man. Sőt, jelenleg a DC-nek már gyengébb a felhozatal a nagyok legalsó sávjában, mint a Marvelnek. Teljesen kiszorították innen a kicsiket, bár persze azokat se kell félteni. A Dark Horse-nál érezhetően fellendülés tapasztalható a Star Wars-részlegen, mintha a rajongók gyorsan ki akarnák élvezni az univerzum kínálta kalandok lehetőségeit, mielőtt megérkezik az eredeti trilógia 3D-s, szagos, agyi érzékelőközpontba sugárzott változata új számítógépes jelenetekkel és a kor igényeihez alakított átírásokkal, mely szerint az összes birodalmi rohamosztagos és lázadó lézerfegyverek helyett walkie-talkie-t fog ezentúl a kezében fogni, és a csaták is az amőba nevezetű játék segítségével dőlnek el. (És sajna ez nem valami szarkasztikus túlzás...)
De a Zenescope is örült szeptemberben, mert az egykor nagyon jó, mára nagyon nem jó sorozatuk, a Grimm Fairy Tales elérte az ötvenedik számát, ami elég szép eladásokat produkált nekik. Akárcsak az Aspennek az új Fathom-mini. És ami még furább, mindkettő igen erősen megelőzte a Boom! Studios Irredeemable-jét.
Kötetek szintjén most már teljesen meglátszik, hogy az első és valószínűleg egyetlen Scott Pilgrim-film megbukott a tengerentúlon, mert teljesen lementek az eladások. Persze még mindig ott van az összes képregény a kötetlista felső negyedében, de a legerősebbjük már csak az ötödik.
Az első amúgy az Old Man Logan tpb változata, ami potom 30 dollárba kerül csak. Viszonyításképpen a kétharmad-annyi oldalt számláló hatodik helyezett Image-tpb tíz dollárért fáj. De úgyis mondhatnánk, hogy az Old Man Logan tpb-ben majdnem többe kerül, mintha az ember megveszi füzetben. Ami eléggé ellentmond a tpb-k intézményének, aminek az volna az egyik lényege, hogy egy kötetben, olcsóbban be lehessen szerezni egy sztorit.
Scott Pilgrim mellett van még egy sorozat, ami szépen képviselteti magát, mégpedig a Walking Dead. Szinte semmit se tudni a tv-sorozatról, mégis az összes képregénygeek elkezdte venni, hogy mi lehet olyan jó benne, hogy már egész filmsorozat lesz belőle. És valószínűleg hasonló fog történni legközelebb a DC által kiadott Red vadonatúj kiadásával, amit a film szinte biztosan eléggé meg fog nyomni.
És egy gyors körút azokról, amiket talán még érdemes megemlíteni:
Kijött Alex Ross és Paul Dini közös könyvsorozatának, a World's greatest Super-Heroes-nak a nagyközönség számára megvehető változata, egy normál méretű tpb. Ez öt, eredetileg albumként (mármint méretre) kiadott kötetet foglal egybe, amit eddig egyben csak Absolute formátumban lehetett kapni, arany áron. De van most már második Incorruptable tpb és új kiadásos Metropolitan is, nem beszélve az új Tiny Titansről. Bár ami egy gyűjtőt izgathat, az a Dark Horse-tól a gyűjteményes The Amazing Screw-on-Head vagy a Vertigótól az American Vampire első HC-ja.
És most kicsit szokatlan módon előbb a kiadók részesedési aránya:
A Marvel továbbra is őrzi piacvezető helyét 39/44%-kal (bevétel/példányszám), ami egy 1/1%-os esés augusztushoz képest. Összességében azonban egyre inkább kinéz nekik egy 35-40/38-43%-os éves részesedés, amivel elég stabilan kijelenthető, hogy hiába szokás a nagy kettősről beszélni (Marvel és DC), egyre inkább a Marvel az, ami monopolhelyzetbe kezd kerülni a piacon. Jelen pillanatban nagyobb a részesedése, mint az utána következő háromnak együttesen.
A hónap és az év vesztese immáron bizonyosan a DC. Jelenleg 25/30%-on állnak, és a vezetőség meg is szólaltatta emiatt a vészharangokat. Erről majd lejjebb. Az viszont egyre biztosabb, hogy már lassan az éves 30%-os részesedés is kezd bajba kerülni, ami egyben azzal fenyeget, hogy a kiadó történetének egyik legpocsékabb évévé váljon.
Mivel a két nagy részesedése közel 4/4%-ot ment lejjebb, várható módon a kicsik törtek előre. A két legnagyobb nyertes a Dark Horse és az Image volt, ami azért érdekes, mert mindkét kiadó elég konzervatív hozzáállást mutat az utóbbi időben, nem igazán látni semmi merész húzást tőlük. A Dark Horse-nál még magyarázható az újabb Star Wars-hullámmal a jelenség – és az SW-füzetek feljebb is mentek némileg -, de az Image esetében még a tonnányi Walking Dead-tpb nyomása sem igazán tekinthető oknak, lévén, hogy a nagy dömping inkább októberre várható.
A két „közepes kicsi”, az IDW és a Dynamite nem igazán tudták kihasználni a nagyok által nyitott rést; az IDW erősödött talán a leggyengébben, ami némi matekkal kikövetkeztethető, hogy önmagukhoz képest estek az eladásaik. Ez lehet közönséges időszaki fluktuáció, ám megjegyzendő, hogy érdekes ellentétet mutat a többi kicsivel, akik kivétel nélkül erősödtek némileg (kivéve a másik „közepes kicsit”, a Dynamite-ot, ők stagnáltak). A többi kicsi arányosan osztozott a fennmaradó plusz 1,5/1,5%-okon.
És akkor a végére a számok. Mármint a nem részesedésarány számai. Az ICv2 elemzője nemes egyszerűséggel a cikke címében közölte, hogy az amerikai képregényeladás 2010 harmadik naptári negyedében totális katasztrófa volt. A második negyedévhez képest a füzetek eladásai tizennégy, a köteteké pedig hat százalékot estek (az össz változás -12%). Augusztusról szeptemberre nézve pedig egy -12/-2%-os esést könyvelhettünk el, ám ez nem igazán mond sokat. A füzeteknél egyértelműen betett az X-Men v3 első számának tiszavirág éltű sikere, köteteknél meg a Scott Pilgrim-láz lecsengése.
Ami már érdekesebb, az az egy éves visszatekintés. Tavaly szeptemberhez képest már csak -4/-8%-os a visszaesés, ami összesítve egy 5%-os szűkülést jelent a piacon. Ám figyelembe véve, hogy a rosszabbodó trend már a tavalyi év második felében megmutatkozott, így ez egy kicsit csalfa remény. Jelen pillanatban egy igazán fontos adat van a cégek, elemzők, de ami a főbb, a részvényesek előtt, hogy a negyedév több mint tíz százalékos bevételkiesést mutat. Egészen pontosan 16%-ot a füzeteken (a fenti számok mind példányszámra vonatkoznak), a kötetekről nincs pontos információ – különösen, hogy azok nagy része könyvesboltokban van forgalomban, így a szokványos egy éves átfutási idejük miatt inkább csak év végén lehet normális köteteladási statisztikákat kimutatni.
Hogy ennek mi az oka, lehet róla vitatkozni. A legtöbb olvasó és képregény-kereskedő azonnal és hevesen az áremelést szokta hibáztatni. Hogy mennyiben van igazuk, nem tudni. Két dolog biztos. Az egyik, hogy a példányszámok 14%-os esése mellett a 16%-os dollárkiesés nem azt sugallja, hogy az ár annyira komoly tényező lenne, ugyanakkor az érintett sorozatokon tapasztalható 20-50%-os olvasószámvesztés megint nem ezt mutatja.
A másik biztos dolog, hogy ez az egész áremelés egy nagyon rosszul kivitelezett, elkapkodott válaszreakció volt egy nem létező problémára, ami újabb gondokat szült.
A válság kezdetekor a képregénypiac, mint minden más, elkezdett összehúzódni. Ez tény. Ahogy az is, hogy a kezdeti időszakban, közel egy évig, ez az összehúzódás sokkal kisebb mértékű volt, mint szinte akármelyik iparágban, sőt, ha a szórakoztatóipar egyes szegmenseit nézzük, az egyik legstabilabb ágazat volt. Ennek ellenére az első negatív számok láttán a Marvelnél a pénzügyi igazgatóság úgy döntött, kármentés címén megemelik a legfőbb címeik árát egy teljes dollárral, ami a kiadó történetében példa nélkül álló, 33%-os emelést jelentett. Ezt ügyes marketinggel sikerült eleinte elfeledtetniük (a Secret Invasion c. nagy eseményük kezdetére esett, és még le lehetett nyelni, hogy a biztos példányszámugrást akarták meglovagolni, ami szintén kicsit gusztustalan tett, de üzleti szempontból még megérthető), ám idővel minden egyes érintett sorozat kivétel nélkül komolyan meglátta a kárát. Jó esetben a lecsökkent példányszámot kiegyensúlyozta a bevételnövekedés, sőt, egy-két esetben némi plusz dollárt is jelentett havonta a konyhára, ám ha elkezdenénk összességében nézni a négy dolláros címek példányszámait, valószínűleg ideális esetben nullszaldósra, de reálisabban nézve (melyet a fentebbi -14 és -16% közti két százalék sugall), ez a kunszt hosszú távon ártott a cégnek. És akkor még a köteteket érintő átlag öt dolláros áremelésről, ami egy időben felment tíz(!) dolcsis növekedésre, még nem is esett szó. A Marvel-könyvek képregénybolti eladásai egyértelműen több éves mélypontra zuhantak.
A bajt tetézte, hogy a DC elkezdte követni lassan a konkurenciát. Ők megfontoltabban próbálkoztak, igyekeztek új címekhez, alacsonyabb példányszámra várt minikhez igazítani az áremelést, ami az utóbbiak esetében még valamilyen szinten elfogadható: mivel kicsi a forgalom, így némi áremeléssel próbálják ezt kompenzálni, ami egyes esetekben egy ritkán elővett karakter saját címének az ára. Ez régebben is így volt (a minik igen gyakran drágábbak az ongoingoknál), ezután is valószínűleg így lesz. Persze a Marvelnél ezt is tovább vitték, ott gyakorlatilag minden létező mini eleve négy dollár volt, de az már megint más eset. A lényeg, hogy a DC elkezdte majmolni őket, és az érintett címek hirtelen elkezdtek ott is esni.
Ám nem igazán foghatjuk a DC hanyatlását az áremelésre, lévén, hogy míg a Marvelnél a top sorozatok 60-80%-át érintette a jelenség, a DC-nél ez a harminc százalékot se érte nagyon el. Nem, a DC-nél ennél sokkal komolyabb bajok voltak, és az egyiknek még neve is volt, Dan DiDio. DiDióról esett már szó itt korábban, mint arról a főszerkesztőről, aki mellett Joe Quesada a visszafogottság mintaképe. DiDio Quesada után került a saját főszerkesztői székébe, és a konkurenciához hasonló módon teljes energiával belevetette magát az alá tartozó fiktív világ megújításába, hogy átemelje azt a XXI. századba. Ami sikerült is neki, a szakma ünnepelte. Csak nem tudott leállni, és a végén mindenbe beleszólt olyan módon, hogy egy-két író nyilvánosan elkezdett panaszkodni, hogy DiDio mellett semmi kreatív munka nem tud folyni, mert mindent felülbírál. (közismert, hogy ebbe rokkant bele a teljesen ellehetetlenített JLA v4-es sorozat.)
Ez a jelenség csak egy része volt a bajnak, ami a DC szerkesztőségében uralkodott, és ami végül odáig vezetett, hogy maga az anyavállalat szólt közbe. Idén év elején kiszivárgott, hogy tisztogatás lesz a DC fejesei között, ami gyakorlatilag ott helyben halálra is ítélte az egész évüket. Senki se mert semmibe se belekezdeni, és jellemző, hogy az egész év legnagyobb durranása náluk Straczynski átigazolása volt, de még neki is fél évig malmoznia kellett a Brave and the Bold v2-n, mire oda merték adni neki a jelenlegi címeit. A sztori következő állomása már viszonylag közismert. DiDiót úgymond előléptették kiadóvá, amivel kivették a kezéből a DC világa feletti ellenőrzést, és berakták mellé Jim Lee-t. Ez utóbbi döntés kicsit érdekes annak tükrében, hogy Lee alkiadója, a WildStorm, pénzügyileg jó ideje nem volt már sikeres, lévén hogy Lee művész, nem üzletember, és most, hogy teljesen kiszedték a kreatív pozícióból, az egyetlen komoly ütőkártyájától, a rajzolásra szánható idejétől fosztották meg. A WildStorm imprint így januártól meg is szűnik, hogy mi lesz a sorozataikkal, egyelőre még kialakulóban van. De most nem is ez a lényeg.
Hanem hogy a DC-nek mostantól nincs főszerkesztője. A poszt megszűnt, helyette Geoff Johnst nevezték ki kreatív igazgatónak. Ezzel csak egy probléma van: Johns egy roppant, már-már gyermekien lelkes író, aki rajong a DC ezüstkori képregényeiért. Annyira, hogy gyakorlatilag mindent, amihez hozzáért az elmúlt öt évben, negyven évvel visszaforgatta a múltba, amivel egy roppant anakronisztikus, a jelen korhoz abszolút nem illő világot kezdett el kialakítani a DC-nél, az úgymond „unalmas fehér férfi főhősök univerzumát”. De ez még a kisebb baj, mert van elég tehetség a DC-nél, hogy ellensúlyozzák ezt (még akkor is, ha Greg Rucka nem olyan rég bejelentette a távozását a cégtől). A másik gond, hogy Johnsnak semmi szerkesztői tapasztalata. Zéró. Sőt, ha az ember megnézi, a legjobb időszaka egyértelműen az volt, amikor szerkesztői kontroll alatt dolgozott, és amint szabad kezet kapott (Infinite Crisistól), az általa nyújtott átlagszínvonal érezhetően esett. És ez a tapasztalatlanság a harmadik gonddal kiegészítve már aggasztó: Johns jelenleg a DC tévés részlegének feje is, amely részleg szeretne két éven belül egy egész kis élőszereplős világot kialakítani a képernyőn. Plusz mellé Johns írja a Flash mozi forgatókönyvét, visz vagy két-három havi sorozatot és a képregényekben is szeretne egy újabb nagy eseményt előkészíteni. Emellett el lehet képzelni, mennyi ideje lehet igazgatni az egész szerkesztőséget. Csak szemléltetésképp, mióta Joe Quesada átvette a saját posztját a Marvelnél, többször is panaszkodott, hogy egy hónapban kevesebb ideje van rajzolni, mint előtte egy nap alatt. Johns pedig úgy akarja ezt a tisztséget betölteni, hogy megnégyszerezte a saját önálló munkáit.
Ennek persze megvan a maga hatása az egész cégben, a DC láthatóan kezd széthullani. Lehet, hogy ez csak átmeneti időszak, úgymond most vezetődik le a tisztújítás során kialakult feszültség, ám tény, hogy zéró központi irányítás van, ami kezd anarchiához vezetni a címeiken belül is. A felső vezetés meg nem nagyon tehet semmit, elvégre most avatkoztak bele a szerkesztőségbe elég drasztikusan. Ennek ellenére a pénzügyi igazgatóság gyorsan kapcsolt, mert elkezdték a saját mentőakcióikat, karöltve a marketinggel, és minden valószínűség szerint pár részlegszerkesztővel is. A lényeg, hogy januártól nem lesz négy dolláros DC-füzet, vagy ha mégis, akkor az nem 32 oldalas (ebből 20 vagy 22 a történet) lesz, hanem 40-44 oldalas (30-32 sztorioldallal). Teljesen visszaállítják a másfél évvel ezelőtti állapotot, ami már most határozottan pozitív visszajelzést kap mindenhonnan. Leszámítva egy apróságot. Ezzel az akcióval megszűnnek a háttértörténetek, így a DetCom Gordon-sztorija és az AcCom Jimmy Olsen-rövidje, amit már most a legjobb Olsen-sztorinak szokás kikiáltani az All Star Superman óta. Sajna ez már a valamit valamiért elv érvényesülése. (Bár lehetne még tovább fanyalogni azon, hogy 75%-os árért 66%-os történetmennyiséget adnak ezentúl). Ám mégis, ezzel az árcsökkentéssel és vele együtt a Batman-részleg látványos megerősítésével, abban reménykedhetnek, hogy lassan a helyére billen a mérleg és visszaszerzik a korábbi helyüket a piacon. Talán igazuk van, ám még ha így is lesz, ez csak az első lépésnek ígérkezik egy hosszú, és számukra minden bizonnyal fájdalmas folyamatnak. Ám lehet, hiába.
Ugyanis egy kissé hosszú végszó: A DC tehet bármit, jelenleg nem ők határozzák meg az amerikai képregénypiacot. Hanem a Marvel. Ahol az eséseik ellenére nagyon kényelmesen elvannak a piacvezetőségük fölényes tudatában. Igaz, a DC fentebbi bejelentése után azonnal kiadtak egy nyilatkozatot, mely szerint ők is igyekeznek majd visszaállni a régi árakra, ám amíg megmarad ez a csökkentett, de stabil példányszám az említett címeken, erre vajmi kevés az esély (ugyanakkor kétségtelen, hogy a fentebbi címek egy része megint esik, ami sok százezres kiesést jelent így hónapról hónapra). És emiatt, részesedés ide vagy oda, a teljes piac továbbra is megy lefelé, a teljes eladott példányszámok hét számjeggyel esnek éves szinten, és minden eddigi tendencia a felé mutat, hogy az amerikai képregénypiac kezd teljesen összeomlani... megint. Amely összeomlás kevésbé lesz zajos, mint a másfél évtizeddel ezelőtti, ahol sok százezres sorozatokból hirtelen néhány tízezresek lettek, ám attól még a tény az marad, hogy amíg a nagyok, de pláne a Marvel ragaszkodnak a mostani stratégiájukhoz, egyre esélyesebb, hogy nem kell hozzá 15 hónap, és az egész kártyavár látványosan összeomlik. Márpedig erre se a kiadóknak, se a terjesztőknek, de pláne az olvasóknak nem lenne semmi szükségük. Nem szükségintézkedések kellenének ide, hanem ugyanaz a bátor újító szellem, ami 2001-ben megreformálta a teljes észak-amerikai képregényipart. Ehelyett a két akkori vezéralak (Quesada és DiDio) is a saját biztosnak vélt taktikájukat erőltették, ami három év alatt teljesen tönkretette az addig elért eredményeiket. DiDio már távozott és a helyén talán már megindult valami a káoszból. Quesada azonban marad és maradni is fog a jelek szerint, és tovább erőlteti a saját elképeléseit, amik eddig két részleg összerogyásához is vezettek. Lehet, jó lenne, ha a Disney-nél is megfontolnák, hogy talán mégse ártana kicsit körülnézni a frissen vásárolt képregénykiadójukban. Ugyanakkor az is, hogy talán nem csak Quesada hibája ez, és ennél sokkal komolyabb beavatkozás kellene a Marvelnél is, mert az is szinte tény, hogy a szerkesztői munka mint olyan, már évek óta nem létezik ott. Csak ez nem azt jelenti, hogy az írók azt a kreatív szabadságot élvezik, amit az elődeik a hetvenes években - amikor még szinte kizárólag az író döntött a sorozataiban megjelent történetekről - hanem azt, hogy egy irányítás nélkül maradt cégben mindenki azt tesz, amit éppen jónak lát, és aki figyelemmel követi a Marvel sorozatait, az jól tudja már, hogy ez mennyire kritikán aluli átlagszínvonalt eredményezett az elmúlt 3-4 évben.
A cikk végén a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése
Hozzászólások