Sziasztok!
Remélem, az Őrszem legutóbbi részének vége felkeltette az érdeklődéseteket a folytatás iránt, Sepivel karöltve el is hoztuk nektek. Annyit el szeretnék árulni elöljáróban, hogy nekem ez a kedvenc Őrszem-füzetem, sőt, az egyik kedvenc képregényem is. Majd meglátjátok, miért.
Az előző rész úgy fejeződött be, hogy Robert egy kényszerzubbonyban ült egy mocskos ágyon, a fal mögötte pedig teli volt ismert Marvel-karakterekről készült rajzokkal. De mit keres ilyen helyzetben, hiszen a milliónyi robbanó Nap erejével bármikor könnyedén kiszabadulhatna, nem így van? Nos... A helyzet ennél valamivel bonyolultabb, ahogy azt az Őrszemtől már megszokhattuk.
Az most a gondom, hogy nehéz úgy kedvcsinálót írni erről a történetről, hogy ne lőjem le a legnagyobb poénját, engem annak idején annyire megdöbbentett, hogy csak tátott szájjal bámultam magam elé percekig. Remélem, ez elég meggyőző. :)
Szóval gyertek, olvassátok el az Őrszem v2. hetedik részét, aztán pedig mondjátok el a fórumon, hogy mit gondoltok róla. Főleg az első feléről érdekel a véleményetek, és ha elfogadtok egy jó tanácsot, a maximális hatás érdekében, a (borítóval együtt számított) 13. oldal közepén egy kicsit hagyjátok abba az olvasást, és gondoljátok át Robert helyzetét. Határozottan emlékszem, hogy azon a ponton döntöttem el, hogy ennek az embernek a történetét szeretném másokkal is megismertetni.