Végére értünk a Póklány Bandaháború alcímet kapott tpb-jének. A kötet lezárása sok tekintetben különleges. A legszembetűnőbb valószínűleg a borítón díszelgő 'Nuff Said! feliratból következő némaság. Az egész füzetben egyetlen szót sem szól senki sem, és mégis... a képek többet érnek ezer szónál is. Egyetlen esemény körül forog minden, egyetlen olyan esemény körül, ami az előző füzet végén szó szerint majdnem minden főbb szereplőnk életét megváltoztatta. Vizesnyolcas temetésének szenteljük ezt a számot, és annak, hogy megmutassuk, a halálánál jelenlévőkre milyen hatásssal volt ez a váratlan és tragikus esemény. Lesz olyan szereplőnk, aki lelke legmélyéig megrendül, és megkérdőjelezi minden addigi tevékenységét, lesz, aki képtelen lesz magába fojtani a haragját, lesz, aki próbálja ugyanúgy folytatni az életét, ahogyan addig - még ha az nem is sikerül neki - és lesz olyan, aki egész egyszerűen nem képes eldönteni, mihez kezdjen magával a történtek után. Avagy továbbra is tanúi lehetünk annak, miként képes DeFalco mester, a Marvel egyik legismertebb veteránja egyszerre kezelni számos főbb karakterét úgy, hogy mindenkinek megadja azt a pillanatot, ami kijár neki, anélkül hogy úgy éreznénk, muszájból látunk egy-egy szereplőt. Ez az, ami annyira különlegessé teszi ezt a képregényt a mai modern sorozatok között is.
Ez a szám egyben vízválasztó is. A bandaháború első szakaszának vége, és egyben a következő kötetünk központi konfliktusának felvezetője is. Amely konfliktus választ ad arra a kérdésre is, kicsoda a testvérek már korábban emlegetett anyja, aki, ahogy sejteni lehet, nem fogja szótlanul hagyni gyermeke halálát. De ez még odébb van. Előtte még az alkotóknak és nekünk is búcsút kell vennünk Póklány egyik legkorábbi ellenségétől...
A füzet beírásáért továbbra is ifjú és lelkes tagunk, Predash felelt. Ezúton is köszönet neki érte.