Ki van itt?

Oldalainkat 1175 vendég és 2 tag böngészi

  • human1104
  • Mohi01

dc-holiday-08Sziasztok! Ahogy azt tegnap ígértem, ma is én jelentkezem nektek, az év utolsó frissítésével. Ami az elmúlt napok Marvel dömpingje után most a DC Univerzum szerelmeseinek fog kedvezni, mivel a DC Univerzum 2008-as Ünnepi Különszámával jelentkezünk most nektek. És szándékosan használom a többes számot, ugyanis a 70 oldalas, több rövid történetet tartalmazó különszámot nem egyedül készítettem el nektek. A fordításban rajtam kívül még részt vett talgaby, a beírásban segédkezett Zerit és Sepi, a borítót pedig a már-már tiszteletbeli tagnak számító BuB vállalta magára! Ha pedig végeztetek az olvasással, akkor lehet a fórumot használni, ahol kifejhetitek véleményeiteket és észrevételeiteket.

Más pedig ezután nem maradt hátra, minthogy ezúton kívánjak magam és a teljes tagság nevében előre is boldog újévet, illetve javaslom, hogy mindenki használja ki az év utolsó napját és bulizzon egy napot.
Illetve még két szolgálati közlemény van hátra, az egyik az, hogy jelezzem, az elmúlt évekhez hasonlóan a január most is nagy leállással telik majd, és nem lesz rendszeres frissítés (azt nem ígérem, hogy egyáltalán nem lesz). Egy kicsit nekünk is fel kell töltődni, hogy februártól újult erővel tudjuk folytatni nektek az új és a már megszokott, régi sorozatok folytatását. Ha pedig már szóba kerültek az új sorozatok, nos addig is, amíg mi leállunk, ti szavazhattok a fórumon, hogy melyiket is várjátok a legjobban ezek közül. A linkre kattintva a téma első hozzászólásából mindent megtudhattok majd. Na meg persze a fórum nem áll le, amíg mi szünetelünk, addig is várjuk a már eddig is kikerült képregényekről a véleményeket, észrevételeket. Ez az egy hónap pedig meglátjátok, gyorsan elszáll majd, aztán folytatódik minden a már megszokott módon…

A másik szolgálati közelmény pedig, hogy NewGenre kikerült a DC Karakterleírások Gonoszok 2. adagja, tessék ezeket is olvasgatni, és ismerkedni a DC univerzummal!

Kis kiegészítés a frissítéshez: A Vencel, a jó király egy itthon kevéssé ismert karácsonyi ének dallamhelyes fordítása. Itt meghallgathatjátok az eredetit, és aki nagyon késztetést érez rá, megpróbálhatja magyarul is elénekelni a dallamra. :-)   -talgaby

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta