Kissé bizonytalan vagyok, hogy hogyan is kezdhetném el az összefoglaló írását, de már az elején le szeretném szögezni, hogy ez kicsit el fog térni a szokásostól. Amikor jó néhány hónapja felajánlottam, hogy beírom Zozinak az Uralom négy részét, még nem gondoltam, hogy ennyire kalandos útja lesz a képregénynek. Egyrészt ugyanis a történet nagyon lebilincselő és izgalmas, és ahogy a fórumon láttam, nektek is tetszett, Kedves Olvasók. A negyedik rész azonban szó szerint hónapokig váratott magára, hiszen egy kis kényszerpihenőre mentem. Azonban sosem hagyott nyugodni a Pókember eme különös története, és amikor nemrég elkezdtem gőzerővel megcsinálni a negyedik részt, minden oldallal egyre több érzelmet szippantottam magamba. Ha a rajzok nem is szépek, ha nem is kedveled Peter Parkert, ez a képregény jó példája annak, hogy egyszerű képek és szövegek képesek megteremteni olyan hangulatot, mely magával rántja az olvasót egy olyan történetbe, amely bemutatja a kétségbeesést, a kiégettséget, az öregkort, a szerelem hatalmas erejét, az önfeláldozást és az összefogás hihetetlen hatalmát. Az Uralmat olvasva rájöhetünk, hogy Pókember és a városlakók cselekedetei a valóságban is megtörténhetnek, és bármekkora közhely, de együtt tényleg minden sikerülhet. Fontos képregény ez számomra, és remélem nektek is olyan érzelmes pillanatokat okoz majd, mint nekem. Ajánlom tehát a Pókember - Uralom negyedik részét, mindazoknak, akik szerették az első hármat, és azoknak is, akik szeretnének egy kicsit más, de mérhetetlenül őszinte és emberi képregénnyel meglepni magukat.