Sziasztok!

Akármilyen hihetetlen, elértük az Udon első Street Fighter-sorozatának utolsó előtti részéhez. Kellett vagy négy év hozzá, de most már tényleg a finisben vagyunk. És ezért természetesen még mindig Kendrának jár a köszönet, aki elvégezte a grafikai előkészítő munkát a füzeten. Gondolom, ő se bánta, hogy a következő sorozatoknál már nem kell ezen dolgoznia, azok minősége már nem igényel külön előkészítést.
De maradjunk egyelőre a 13. számnál. Amiben Ryu beveti magát egy amennyi-csak-beléd-fér büfébe (a tulajdonos nagy bánatára), Sakura ismét tanul valami fontosat a harcművészetekről, ami egy későbbi történetben nagyon jól fog majd jönni neki (imádok ilyen titokzatoskodó lenni), Ken pedig lassan kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy az agglegényéveknek vége. Ami a kisebbik gond a számára. A nagyobbikat egy nehézsúlyú bokszoló és egy kerge spanyol pszichopata jelentik a számára, akik kissé sajátságosan értelmezik a társas összejövetelek célját és az ott elvárandó viselkedést. És ami még rosszabb, Vega miatt még arra az örök dilemmára se kapunk választ, hogy egy Uzi vagy egy lefűrészelt csövű sörétes-e az ember legjobb barátja a nagy szükségben. Ha emiatt nem lesz ellenszenves ez a karakter a szemetekben, akkor már semmitől sem.