Selinának kifejezetten nincs jó hete. Nem elég, hogy egy nap úgy ébredt a lakásában, hogy azt az utolsó bugyijáig kifosztották, ráadásul még fel is robbantották, majd az egyik barátja elkábította, hogy aztán egy kocsmában összeverhessék, nem sokkal később a Földtől kétzillió kilométerre találta magát a Terra legeszementebb bűnözőinek kötelékében, és ami még szebb, nem is ők jelentették a legnagyobb veszélyt rá nézve, hanem egy szerkezet, ami egy neki tetsző illúzió segítségével próbálta meg foglyul ejteni. És hiába szabadult ki onnan, gyakorlatilag a legelső emberek, akikbe belebotlik, régi pajtásai, Sarló és Kalapács, akik még egy kicsit nehezményezik, hogy Selina egy kicsit átejtette és feladta őket, és akik eme nehezményezést immár másodszorra próbálják meg megfelelően barátságosan kivitelezett csontőrléssel egybekötött élve megnyúzás által feldolgozni magukban. Hiába, van, amikor csak egy jó véres kínzás képes megnyugtatni az ember idegeit. És egyesek ilyen triviális stresszoldó gyakorlatok miatt képesek pszichopatának bélyegezni és mindenféle idegen halálbolygókra száműzni őket.
Viszont akármilyen hihetetlen, nem a két orosz jelenti Selina legfőbb baját, mert a jelek szerint azok akármilyen erősek legyenek, a hasuk a gyenge pontjuk, és Macskanőnek sikerül lyukat beszélni abba. Nem, az igazi gondok ebben a hetvennyolcas sorszámot viselő füzetben egy másik macskaszabásúval kezdődnek, Selina másik régi ismerősével, Wonder Woman állandó vitapartnerével, Gepárddal, ő viszont csak puszta időtöltés végett szeretné kikaparni Macskanő szemeit és más egyéb szerveit. És Selina helyzetén nem sokat segít, hogy Gepárd épp egy általános mindenki-mindenki-ellen össznépi mulatsággal egybekötött tömegverekedés közepén látott hozzá ennek. Még szerencse, hogy kedvenc DC-hősnőnknek van ideje rápöfékelni egyet a problémára. Avagy hamar megtanuljuk mi is, hogy néha jó a bohóc a háznál.
Plusz!
Három hónappal ezelőtt megjelent egy cikk Genzo blogján tőlem, amiben kifejtettem részletes véleményemet oldalunk egyik legbüszkébb gyöngyszemét, a Chuck Norris Karate Kommandójának második számát illetően. Mivel ott már kezd lassan feledésbe merülni, így archiválási célokból (is) most átmásoltam a cikket a rovatomba, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy hátha így még olyanok is olvassák, akik eddig nem, és hogy ez érvényes lesz az említett füzetre is - na meg persze talán reklámot csinálok Genzónak, mert az sose árthat.