Sziasztok!
Abból a jeles alkalomból kifolyólag, hogy Galenből ismét sikerült kiszedni egy meseszépen feljavított és magyarított borítót (a virágokat nyugodtan küldjétek az öltözőjébe), és mert továbbra is elhatározásunk lenne, hogy próbáljuk tartani az évi minimum kettő kötetnyi tempót belőle, büszkén szeretnénk bemutatni nektek a második legtermetesebb ünnepek közötti történetünket, ami Aldarion másfél száz oldalas eposzához hasonlóan a fantasy részlegünket erősíti: íme a Vörös Sonja v4-es sorozat negyedik kötete, ami a 19-24. füzeteket foglalja magába. És egyben egy szép hosszú szöveget kapott a linkje, hogy könnyű legyen rákattintani.
Miután az előző gyűjteményben tanúi lehettünk annak, amint Kulan Gath potom nyolc füzeten át más se csinált, csak feltámadt - hiába, ő nem egy Jézus, neki kicsit lassabban ment -, az író, Oeming úgy döntött, kellene valami pörgősebb szakasz, aminek könnyebb tíz szónál hosszabban összefoglalni a cselekményvázlatát. Ez ugyan nem sikerült tökéletesen, de még így is elmondhatjuk, hogy ebben az öt füzetben gyakorlatilag két komplett sztorit kapunk magunknak.
A kötet első felében kiderül, hová jutottak hőseink a Borat-Na Forival történt nagy leszámolást követően. Nem túl meglepő módon a kellemes környezet eléggé veszedelmes csapdákat rejt (ez még mindig a howardi világ, ahol a flóra és fauna minimum 40%-a emberhúson él), hőseink pedig jól belemásznak mindegyikbe, hogy mellé még egy kisebb faji területi vitába is bonyolódjanak. Amiből csakis úgy tudnak kimászni, hogy drámarendezővé és -dramaturggá válnak. Ilyen fajta megoldásra biztos nem számított volna senki sem a hősnő jellemének ismeretében. Az előadásra amúgy érdemes lesz odafigyelni, mert bár nagyrészt csak az eddig unalomig ismételgetett (vér)filozófiát hajtogatja ez is, lesznek benne elemek, amik a maguk nyakatekert módján fontosak lesznek még a sorozatban.
A színitanodát követően hajóra szállunk, és mialatt a mesélőnek hála tanúi lehetünk annak, miként mészárolja le a fél bolygót kedélyesen Kulan Gath hétvégi kedvtelésből, belecsöppenünk egy meglehetősen melville-i történetbe. Zombikkal. Szóval unalomra nagyon nincs kilátás benne. Különösen, hogy jelen esetünkben a fehér bálna szénfekete és nem mellékesen egy isten. Ó, és háromszor akkora, mint egy cet. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy Sonjáék időközben szert tesznek egy szárnyas (fej)vadászra kísérőnek és hogy a zombik komoly dilemmába kerülnek, hogy a bálnát vagy a rőt hajút öljék előbb, sejthető, hogy elég szép kis akciók várnak ránk a kötet második felében. Rengeteg (és tényleg rengeteg) duplaoldalas képpel, ami egy újabb remek indok arra, hogy ha valakinek nincs két monitorja inkább letöltse a mai frissítést. Ó, és előre is elnézést a bálnás sztori képminőségéért. Nem malac edition, ez igaz, de nagyon sokat nem sikerült kezdeni vele. A jó hír viszont az, hogy képminőségileg ez volt a sorozat mélypontja, innen már többnyire kezelhetőbb szkennek álltak rendelkezésre.
A másik újdonságot mára Ben Reilly hozta nektek, bővítette a Marvel Enciklopédiát. Ezúttal nem egy új karaktert mutat be, hanem Doktor Strange leírását folytatta a második résszel.