Ki van itt?

Oldalainkat 762 vendég és 4 tag böngészi

  • Dynerose
  • human1104
  • k@rcs1
  • Lajos

A Fantasztikus Négyes: Ellenfelek című minisorozat ötödik, vagyis utolsó előtti részében elkezdenek hirtelen igencsak felpörögni az események. Miután elkészült a Reed által megálmodott gigantikus börtönkomplexum a Negatív Zóna mélyén, hogy ott tartsák fogva az összes szuperképességű kétes elemet (heeellllóóóóó, Millar!), a kvartett nekilát, hogy szépen fel is töltsék azt.
Az összes ellenfelükkel.
Akik többen vannak, mint Flash teljes kompániája együttvéve.
Kitalálható, hogy mozgalmas napok várnak így hőseinkre, ahogy szépen, egyesével levadásszák az összes, komoly veszélyt jelentő nemzetközi fenyegetést és a Szárnyatlan Varázslót. De a Fantasztikusok mégis annyira komolyan belelendülnek, hogy a végén már majomkodni is jut idejük némi szellemeskedés mellett. Igaz, ez a cselekvés sajnos nem fog kikapcsolódásnak minősülni esetükben, és aki ért a szójátékokhoz és ismeri a csapat történeteit, az már sejti, hogy miért.
Ó, és Maureen is aktivizálja magát végre. Úgy tűnik, öt rész kellett, hogy végre kiolvassa az újságot. De lesz majd egy új nyaklánca, amit meg lehet csodálni. Aki meg nem tudja, hogy ki az a Maureen, annak javasoljuk, hogy gyorsan olvassa el az eddigi részeket, mert hamarosan (oké, amennyire az augusztus hamarosannak minősül) érkezik a meglepetésekkel és izgalmas fordulatokkal, de főleg rengeteg bunyóval teli finálé!

f4-foes-5-hir

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta