Ascension. A mennybemenetel. Onnan is a tizenegyedik szám.
Furán halad ez a sorozat, ez egyre kétségtelenebb, ám az is különös kicsit számomra, hogy lassan két éve... vagy talán már három?... nem sikerült egy értelmes rendszert találnom neki, hogy megjelenhessen, pedig még csak azt se lehet mondani, hogy olyan szériáról van szó, amiből nincs elég tartalék, mert Darkness és Kendra ebből elég szépen termeltek raktárra. Na mindegy...
Szóval a mai rész. A mai részről kicsit nehéz írni. A cselekmény igencsak szűkös, a legnagyobb esemény valószínűleg még mindig az, hogy Grigorieffnek sikerül megszereznie Kenneth Ironstól az az ékkövet, amit annyira hajkurászott. Az más kérdés, hogy a jelenet igazából köszönőviszonyban sincs a Witchblade-ből megismert Ironsszal.
A fókusz azonban most egyértelműen Andromedán van, aki Spencer szenátorral beszélgeti végig a fél füzetet. És emiatt nehéz írni a 11. számról, mert most nagyrészt csak beszélgetés folyik, gyakorlatilag megpróbáljuk az eddigi eseményeket valamilyen koherens módon beleintegrálni a Top Cow akkor már erősen kialakulófélben lévő, a mai állapotától amúgy erősen eltérő világába. (Bár a kilencvenes évek amerikai képregényei javarészt égetésre se méltó hulladékok voltak, és az Ascensiont is kiadó Image toronymagasan az élen állt a rosszabbnál rosszabb sorozatok tömeges ontásában, furamód a Top Cow tényleg a valós világra erősen építő, mégis egyfajta modern fantasyt felvonultató univerzuma egyike volt azon kivételeknek, amik elviselhetővé tették az akkori képregényeket.) Ugyanakkor nem marad el a mozgalmasabb cselekmény sem, amit a különösebb magyarázat nélkül teljesen felépülő és továbbra is bevadulni hajlamos Lucien szolgáltat majd nekünk. Hogy aztán most kifejezetten közel kerüljünk a David Finch által még legalább részben írt éra befejezéséhez.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.