Habár a Macskanő v3 indítótörténete - vagy legalábbis a havi sorozat első négy számán átívelő sztori, mert ahogy a letöltőben is látni, lesz még előtte egy kiadvány - többé-kevésbé egy sablonos és eléggé leegyszerűsített Hasfelmetsző-utánérzet, az Ed Brubakertől akkoriban megszokott módon az erőteljes noiros elemeknek köszönhetően mégis sikerült legalább egy kevés társadalomértekezési és -kritikai felhangot belecsempészni. Természetesen Selina belső monológjai által.
A belső monológok általában veszélyes dolgok. Nagyon infantilissé tehetnek egy történetet, ha túlmagyaráznak valamit - többnyire ez zavarja az embereket az arany- és ezüstkori sztorikban. Vagy az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak feleslegesek és erőltettek. Mint... nos, gyakorlatilag bármiben, amit Frank Miller olyan '92 óta papírra vetett. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen borzalmasan vannak megírva, mint... nos, gyakorlatilag bármiben, amit Frank Miller olyan '92 óta papírra vetett.
Vagy lehet úgy is, hogy gyakorlatilag ezek a belső gondolatok vigyék el a hátukon a füzetet. Mint ahogy Brubaker is tette a múlt évtized első felében írt füzeteiben. Vagy ahogy Brian Bendis is, sőt, ő akkoriban még Brubakernél is sokkal jobban.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.