Ismét lezárunk egy Póklány-kötetet. És ha van egy kis szerencsénk, akkor ez volt az utolsó előtti alkalom, hogy ezt a mondatot le kellett írnom. Ha nagyobb szerencsénk, akkor az utolsó.
A Kígyó éve címet viselő, a cím tekintetében eddigi rekordhosszúságúnak tekinthető történet utolsó felvonásában, az ötvenkilencedik részben, May végül kénytelen lesz szemtől szemben kiállni Szettel, a kígyóistennel, aki fővonalas Marvel-sorozatok lapjain verte már péppé Thort is. Szóval a pali továbbra sem a kispályások közé tartozik, még úgy sem, hogy az MC2-ben sok ellenség ezüstkori módon le lett gyengítve. Persze attól még képes volt a komplett Bosszú Angyalait és még jó pár szuperhőstársukat bezárni egy életenergia-elszívó kupolába. Így Póklányra hárul az az aprócska és elhanyagolható feladat, hogy megmentse Manhattan jelmezes lakosságának háromnegyedét egy idővel egyidős ősi isten és az ő kismillió elvakult követőjének csapdájából, és még időben odaérjen a kistestvére születésére, hisz az anyja eközben a kórházban vajúdik.
Szóval egy egyszerű, unalmas hétköznapi kaland mindenki kedvenc falmászójának számára.
Ami meg a Mortal-történetet illeti, most egy bizonytalan idejű szünet következik. Avagy akit érdekel, az szurkoljon, hogy legalább az MKvsDC történetét legyen időm lepötyögni év végén a két ünnep között...