Valamikor régen, valós és Marvel-időben egyaránt, egy haldokló űrrendőr egy földi tinire ruházta az alakulata által neki adott képességeit, hogy ezzel akadályozza meg egy bűnöző szökését. A kiválasztott kamasz nem volt igazából se különösebben okos, se erős, se bátor, csak egy hétköznapi iskolás srác, akinek a nyakába egyszer csak egy egész űrszektornyi felelősség és egy csomó szupererő szakadt. Ő volt Nova, egyike azon nagyon kevés szereplőknek, akik a saját nevükkel bíró sorozatukban debütálhattak a Marvelen belül.
És ugyanez a fiatalember jóval később a Nova Alakulat egyedüli túlélőjeként kénytelen szembeszállni a Falanx nevű intergalaktikus fenyegetéssel, egy technoorganikus parazita fajjal. A harc hosszú és kegyetlen, és az se segít sokat, hogy az évtizedek múlásával sikerül újjáépítenie a Nova Alakulatot, hogy ne egymagának kelljen harcolnia egy egész galaxisnyi ellenséggel.
A kitartása végül elnyeri a jutalmát, ám az ára nagy. Talán nagyobb, mint amit idősödő elméje elviselni képes. Az öreg Nova vezér azonban nem adja fel, mert tudja, hogy szükség lesz rá az Alakulat legsötétebb órájában. Nem adhatja fel, mert meglehet, az univerzum szabadsága múlhat azon, hogy még egyszer, utoljára felvegye a küzdelmet. Nem adhatja fel, hisz egykor régen az a kamaszfiú se adta fel, pedig a lelke mélyén végig tudta, hogy olyasvalamibe csöppent, ami pillanatok alatt végezhet vele. Ez lesz az ősz halántékú Richard Rider utolsó csatája. Erről szól a Nova v4 2008-as különszáma.
És mellé egy apróság: a Heathcliff ugyan 10 napja áll és ezt a jelek szerint senki se vette ezen idő alatt észre, de ennek ellenére a magam szórakoztatására betettem az újabb három havi adagot, benne az elmaradt csíkokkal.
Ki kell találnom valamit, hogy ne menjenek ki a fejemből állandóan a napik.