Sziasztok!
A tegnapi frissítésünk nyomdokain haladva ma sem szakadunk el a fantázia világától, ámbár a mai adagunk már jóval komolyabb hangvételű, nem éppen olyan korosztálytól függetlenül fogyasztható darab, mint az Alice.
Ahogy a kép is sejteti, ma kerül sor az évi végi szokásosnak mondható második Vörös Sonja-adagra, aminek most a 30-34. számokat egybefogó hatodik kötete jön most soron. Melynek borítóját továbbra is Galen szolgáltatta nekünk.
A mostani könyvnek akár az Alvilági út címet is adhattuk volna. Ugyanis az előző kötet végén látottak bizony nem átverésként kerültek oda. Vörös Sonja meghalt a Kulan Gath ellen vívott csatájában, méghozzá annyira, hogy esélye se maradt a képregényhősök szokásos laza visszatérésére. Hirkániai Sonja - kinek sose tudtuk meg végül a valódi vezetéknevét - élete véget ért, és most az Alvilágban kénytelen részt venni a kötelező csónakázáson a Sztüx folyón keresztül.
Habár Conan valószínűleg megpróbálna valamilyen módon kikeveredni innen, Sonja igazából minden hirtelensége és féktelen haragja ellenére az a fajta karakter, aki képes felmérni a saját helyzetét és annak megfelelő következtetéseket levonni. Tudta, hogy egy nap oda fog veszni egy ütközetben, nehéz lett volna nem úgy végeznie az életvitele után. Ezért morogva ugyan, de elfogadja sorsát, ám a révész társaságát már nem igazán. A ladik irányítója ugyanis roppant cseverésző hangulatban van, egyben kissé csipkelődő a stílusa. Például hajlamos felemlegetni Sonja előtt a harcosnő életének nem igazán legfényesebb pillanatait. Amiből ki lehet találni, hogy a kötet nagyjában tanúi lehetünk úgymond Vörös Sonja elmondatlan regéinek, melyek nagyja még a marveles idők előttről vagy közbenről származik. Hogy aztán a végén kiderüljön, hogy a csodában lehet úgy folytatni egy sorozatot, hogy a cím- és főszereplőt igencsak véglegesen és totálisan megöltük...