Utolsó előtti nyolcadához érkezett az Ozma, Oz hercegnőjének marveles feldolgozása. A mostani füzetben megtudhatjuk, hogy a tyúkeszű bizony nem feltétlenül jelent mindig ostobát, ugyanis Bill(ina), a kissé felvágott nyelvű baromfi olyasmit tesz most, amelyre egész Oz serege és előkelőségei nem voltak képesek, és ami kis híján Dorkát is egy végtelen hosszúságú és felfoghatatlanul, a világ összes furcsa nagynénikéjét és nyugdíjasát lefölöző módon sok díszmütyürt tartalmazó teremrengeteg csecsebecséinek egyikévé változtatta permanensen.
Persze ebben szerepel némi nagyüzemi csalás is, ám ha a mesék megtanítottak valamire, akkor arra, hogy amíg mi vagyunk a jófiúk, magasról tehetünk szükség szerint a szabályokra.
Persze azért időnként nem árt, ha van egy seregünk is arra az esetre, ha lebuknánk, hogy nem egészen a kijelölt ösvényt betartva értük el nemes célunkat. És egyben végre megmutatkozik az is, hogy a királyi vér nem válik vízzé, még akkor sem, ha az egy kislányban van. (Ami egyben előrevetíti azt a roppant hosszú távú tényt, hogy Ozma a birodalmának egy nem éppen lágy szívű, igencsak elszánt uralkodónőjévé válik majd, amikor elülnek a birodalom körüli, egyelőre még leendő, eléggé heves politikai viharok.)

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.