Sziasztok!

Brubaker Macskanő-érájában az előző szám igencsak nagy tempójú rohanása után szerkesztési vagy Gulacy lemaradásának okán most az író behúzza a történetben a mechanikus, a kézi- és a motorféket egyszerre. (Azon most lépjünk túl, hogy ez műszakilag kissé érdekesen kivitelezhető lenne.)
Ennélfogva a szuperhős-képregényeket az akciók miatt olvasók számára rossz hír, hogy a mostani epizódban garantáltan nem fog történni semmi. Ugyanakkor a széria követői számára kellemes meglepetés lesz, hogy visszatértünk a Gulacy előtti rajzstílushoz… még ha csak a mostani, kissé fókból elővett szagú történet hatására is.
Az előző rész végén valahol ott hagytuk abba, hogy Selina macskaszerű makacssága egy picit felforgatta az indokínai egyiptomi szekta életét, ő pedig ismeretlen módon (értsd: az író sem tudta már, hogyan) visszakerült Gotham Citybe. Odahaza pedig egyelőre minden csendes. Annyira, hogy Selinának is elege lesz a macskanősdiből, a jelmezekből, az éjszakai őrjáratból, Gotham minden létező nyűgétől, amit csak az évtizedek során kitaláltak az írók, hogy sanyargassák szerencsétlen metropoliszt.
Nem, a mostani füzet egyszerűen arról szól, hogy Selina ráveszi Bruce Wayne-t egy randevúra. Jelmez nélkül. Szuperbűnözők nélkül. Háztetők nélkül. Csak egy közönséges este vár most rájuk minden izgalmat nélkülözve. Nem lesznek meglepetések, nem bukkan fel a semmiből egy alak, akit közös erővel kell legyűrniük (Millar ebből tanulhatna…), a harminckettedik számban egyszerűen végignézzük, miként köszöntik az ismerősei Selinát, és hogy miként telik az estéje Bruce oldalán.