Folytatjuk Nova negyedik sorozatát a tizennegyedik számmal… amivel kapcsolatban őszintén nem lepne meg, ha a sorozat sok olvasójának kedvencévé válna ebből a címből. Ugyanis az, amit a sztori ígért, Nova és az Utazó összecsapása, tényleg megtörténik. És nem úgy, ahogy mondjuk egy átlagos Pókember-füzetben zajlana, ahol a címszereplő hirtelen egy átlagos utcai bűnüldözőből átmegy egy legyőzhetetlen kozmikus istenségbe és nagy-nagy erőfeszítésnek tűnő szambázás árán lenyom egy nála milliószor erősebb ellenfelet (igen, kissé tüske a szememben az a Tűz Urával vívott csata), hanem pontosan úgy, ahogy az elvárható.
Többet nem is mondok róla, inkább hagyom, hogy mindenki maga olvassa el ezt a számot, a bolygómentős sztori középső fejezetét.
És mellé megint egy szöveges frissítés. A tegnapi eladásos cikket a heti Mortal Kombat-sztori követi, ami most tényleg az MK világába vezet minket. Az MKvsDC első mortalos fejezetében Liu Kang útját kísérjük végig, aki megpróbálja kideríteni, miféle különös jelenség sújtja a birodalmakat. A nyomok természetesen, a játék hagyományaihoz híven sok-sok bunyóhoz vezetik őt. Elvégre egy bunyós játék sztori módja érdekes lenne verekedés nélkül.