A tegnapi kissé akciódús történet után a Múzeum visszatér a békésebb, minden korosztály számára élvezhető sorozatokhoz. Ugyanis a mai reggeli frissítés tárgya nem más, mint a Disney-féle Vidám zsebkönyvek 1990/01-es száma, az egyetlen, amely Dagobert bácsi nevét viseli Donald helyett.
A mostani könyvben Dagobertnek ismét meggyűlik a baja egy űrből érkezett galibával, bár most szerencsére legalább az űrlényeket elkerüljük (cserébe a következőben kissé túlságosan is pótolva lesznek). De Mickey sem jár jobban, belekeveredik egy komoly cselszövésbe a kínai negyedben, és ráadásul még Minnie-t is elrabolják mellőle!
És végül, hogy lezárjuk a füzetet, megnézhetjük, miként segédkezik Gusztáv Dagobert bácsi üzleti ügyeiben. Habár ő a világ legszerencsésebb szárnyasa, mint kiderül, ez nem igazán jelenti azt, hogy a szerencséje mindenkire egyformán hat ki.
Vidám zsebkönyv 1990/01: Űrkavicsok, kínaiak és a mázli
- Írta: HZs Múzeum