Hó vége felé haladunk, tehát várható módon folytatjuk L. Frank Baum regényeinek marveles adaptációját… más szóval a mai frissítésünk a Dorka és a varázsló Oz világában 6. fejezete.
Hőseink az előző epizód végén sikeresen besétáltak egy sárkánybarlangba, és ez a helyzet bizony pontosan olyan rémisztő, mint amilyennek hangzik. Legnagyobb szerencséjükre azonban egy olyan sárkánylakba botlottak bele, ahol anyuci éppen távol volt, hogy némi vacsorát szerezzen a hátramaradt sárkányfiókáknak. Ez persze még kevéssé hatná meg hőseinket, hiszen említett pikkelyes ifjak mindegyike nagyobb egy elefántnál… ám a körülmények szerencséjükre úgy alakulnak, hogy mégis elkerüljék azt, hogy ők legyenek az aznapi menü. Sőt, mint a hírképen is láthatjuk, végre a kálváriájuk is véget ér, mert Ozma értesül a gondjaikról és átvarázsolja őket Oz birodalmába.
Na de hogy akkor miről fog szólni itt a következő két füzet? Erre az a válasz, hogy ez egy XX. század eleji műmese, és ott nem ritka, hogy a nagy kaland után igazából jön rögtön még egy. Most is ez vár majd ránk.
És a mai hír mellé kikerül az észak-amerikai képregényes listaelemzés szeptemberi kiadása. Ami nem csak abban más, hogy végre sikerült időben megjelentetni, hanem abban is, hogy az objektivitásfaktora megközelítőleg a KNDK közszolgálati híradójáéval vetekszik. Habár lehet, egyesek elég szórakoztatónak tartják majd emiatt.