Sziasztok!

Múzeumunk lassan kezd kifogyni a csütörtöki anyagból, szóval reméljük, valaki fel tud még ajánlani friss kiállítási tárgyakat nekünk nemsokára. De addig is…
Visszatérünk Robotzsaru világába, egy elképzelt jövő Detroitjába, amely itt egy lepusztult, törvényt nem ismerő, amorális vállalatok által irányított, a politikai vezetők által teljesen magára hagyott város egy cinikus, a realitásoktól egyre távolodó Amerika peremén.
Ööö… amitől igazából pontosan olyan, mint a jelenünk valóságos Detroitja. Leszámítva, hogy ott nem mászkálnak kiborgok. Vagy legalábbis nem tudunk róla.
Szóval Robotzsaru. Aki a mostani szám első felét gyakorlatilag egy valóságshowban tölti, csak itt ahelyett, hogy egész nap másnaposan fetrengene egy kanapén vagy beleböfögne a kamerába egy kis nézettségért (félelmetes, hogy a Transmetropolitan bizonyos elemei hogy életre keltek, mi?), filmzsánerek tipikus jeleneteiben vesz részt vadnyugati párbajtól kezdve egy kis temetőbéli vidám démonirtásig. A nagyobbik gond az, hogy mindezt szolgálat közben, az utcán végzi. Amitől persze a társai kissé furán néznek rá. És aggódva. Bár valószínűleg mindenki aggódna, ha egy ház falát kidönteni képes tűzerővel bíró, nagy kaliberű lövegeknek is ellenálló páncélzatú kiborg hirtelen mindenféle ellenségeket hallucinálna maga elé, és ő ennek a kiborgnak a közvetlen közelében tartózkodna.