Talán még nem volt annyira régen, amikor a BlaTeCón dolgozó SilSurral együtt megismertettünk benneteket a Fantasztikus Négyes: Nagyváros című futurista alternatív idővonalas minisorozat eléggé terjedelmes első számával. Legalábbis remélem, hogy most, a második füzet közzétételekor nem tárul egy vadidegen világ az olvasók szeme elé.
Már csak azért is, mert akármilyen ismerősnek hasson, ez bizony továbbra sem a megszokott Marvel-univerzum megszokott New Yorkja. Bár tény, hogy itt is rengeteg szuperhős él, köztük a Bosszú Angyalai, akik e számban igen komoly összecsapást vívnak az ellenük szövetkezett Torpedóval, Hulkkal és Ultronnal. Annyira, hogy a Föld állítólag legnagyobb hőseinek bizony elkél majd a címszereplő csapat segítsége e három veszedelem ellen.
F4: Nagyváros 2.
- Írta: talgaby