Egy újabb rész hozunk el nektek az Angyalok mindennapjaiból a Bosszú Angyala vagyok 3-as részében. Az eddig megszokott módon 4 hosszabb-rövidebb, hol komoly, hol mókás történet kap helyet a füzetben. (Mellékesen a fősorozatban most a Bosszú Angyalai 283. része következik. Azok kedvéért, akik még nem olvasták volna.)
Az elsőben nyomon követhetjük, amint Pókember belecsöppen egy nem hagyományos értelemben vett bankrablásba. És itt a bankrablást szó szerint kell érteni. Majd meglátjátok. A lényeg, hogy amikor a dolgok lassan kicsúsznak a kezéből, feltűnik Nova, és a két régi barát megbeszéli, hogy kit hogy érintett, mikor Amerika Kapitány meghívta őt az Angyalok közé. Ja, és mellékesen leverik a gazlényeket is.
A másodikban folytatódik Tűzcsillag és Jogbajnok furcsa kalandja fiatal kiadásaikkal. A szokásos „én vagyok az igazi, nem te” menetek és a törvényszerű összecsapás után az idősebb verziók meggyőzik a fiatalabbakat az igazukról, azok legnagyobb szörnyűségére. És napvilágra kerül, hogy ki áll minden mögött…
A harmadik sztori egy rövid elmélkedés Rájától arról, hogy hol is van nagyobb szükség az ő hősiességére.
A negyedikben pedig láthatjátok, hogy Hulk hogyan éli meg, ha kirúgják az Angyalok közül.
A Bosszú Angyala vagyok 3.: Kozmikusan trükkös víz alatti dühöngés
- Írta: Farek