Utolsó többrészes CO-hagyatékunkhoz érkeztünk ma délelőtt, amely a Korinthoszi: Halál Velencében címet viseli.
A háromrészes mini eredetileg az eléggé népes Sandman spin-off köteg részét képezte, a címszereplő rémálmunkat abban a szériában ismerhettük meg. Sőt, ehhez elég a magyar kiadás is, hiába fulladt be túl hamar, ugyanis a Korinthoszi a második kötetben tűnt fel először.
Ez a minisorozat kissé visszább visz minket az időben, távol az Újvilágtól. Velencében járunk, ahol a rémálmok világából kiszabadult Korinthoszi mindent megtesz azért, hogy megtanulja, hogyan kell ölni, és ezzel újabb szintre emelhesse létezése célját, az emberek sanyargatását. Érdekes módon ehhez Constantine-t szemelte ki tanítómesteréül, azt az embert, akinek legnagyobb testi fogyatékossága abból fakadt, hogy az I. világháború során sem volt hajlandó végezni az ellenséggel.