I. fejezet: Mítosz (5/1)
A titánok és az univerzum kialakulása
Senki sem tudja pontosan, hogyan született az univerzum. Némely teóriák szerint valamiféle katasztrofális kozmikus robbanás hozta létre a világok végtelen szövedékét a Sötét Mélység végtelenében - világokat, melyek egy nap csodálatos, vagy elborzasztó létformák seregeit hordozzák majd. Mások abban hisznek, hogy az univerzumot egyes-egyedül teremtette egy mindenható entitás. Noha a kaotikus univerzum valódi eredete máig homályba burkolózik, annyi azonban bizonyos, hogy egy nagyhatalmú faj tagjai kezdtek el stabilitást vinni a különféle világokba, hogy biztonságos jövőt építsenek a nyomdokaikba lépő lényeknek.
A titánok, a kozmosz távoli végeinek kolosszális, fémes bőrű istenei fogtak először az újszülött univerzum fölfedezésébe, és kezdtek munkálkodni a számtalan világon. Átformálták a planétákat, hatalmas hegységeket emeltek és végtelen tengeröblöket mélyítettek. Belélegezhető levegőt és viharokban dús atmoszférát teremtettek. De ez csak egy részlete volt mérhetetlenül grandiózus tervüknek, hogy rendet teremtsenek a káoszban. Oly erővel ruházták fel a primitív lényeket, mellyel azok gondját viselhették művüknek, és megőrizhették az átformált világok sértetlenségét.
A Phanteon nevű elit csoport által vezetett titánok a Sötét Mélységben szétszórt világok százmillióinak hozták el a rendet a teremtés első korszakában. A jóindulatú Phanteon, mely meg akarta védelmezni ezeket a világokat, mindig éberen a figyelt a Torz Túlnan dimenzión kívüli gonosz entitásainak támadásaira. A túlnan, a kaotikus mágia egyik éteri síkja, mely kapcsolódik az univerzum miriádnyi világához, volt az otthona egy gonosz, végtelen számú tagból álló démoni fajnak, melynek egyetlen vágya, hogy megsemmisítsen minden életet, és kiszipolyozhassa az élő univerzum energiáit. A titánok, minthogy eredendően képtelenek voltak megérteni a gonoszság akármilyen formáját, igyekeztek megtalálni a módját, hogyan vethetnének véget a démonok szüntelen fenyegetésének.
Sargeras árulása
Idővel a démonok meglelték az utat a Torz Túlnanból a titánok világaira, ezért a Phanteon kiválasztotta legnagyobb harcosát, Sargerast, hogy ő maga alkossa a védelem első vonalát. A csodálatos, olvadt bronz bőrű óriás számtalan évezreden keresztül teljesítette kötelességét, felkutatott és elpusztított annyi démont, amennyit csak tudott. Az eónok során Sargeras két nagyhatalmú démon fajtával találkozott, melyekben közös vonás volt, hogy mindkét faj uralni akarta a valós univerzumot.
Az eredar, egy démoni varázslókból álló faj arra használta boszorkánymesteri mágiáját, hogy lerohanja és leigázza a világokat. A megtámadott világok őslakos népeit átalakították a gonosz energiák, míg végül maguk is démonokká változtak. Noha Sargeras majdhogynem végtelen hatalma bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy legyőzze gonosz eredarokat, hatalmas bajt zúdított nyakába a lények romlottsága, és mindent átjáró gonoszsága. Védtelenül a mélységes gonoszsággal szemben, a hatalmas titán elkezdett egyfajta zavarodott depresszióba süllyedni. Egyre növekvő gondjai ellenére Sargeras megtisztította az univerzumot a boszorkánymesterektől - bebörtönözte őket a Torz Túlnan egyik eldugott szegletében.
Miközben gondjai és kétségei egyre nőttek, Sargeras a titánok parancsára kénytelen volt szembeszállni egy újabb csoporttal: a nathrezimmel. Ez a gonosz vámpírikus démonfajta (ismertebb nevükön rémurak) meghódított néhányat a lakott világok közül azáltal, hogy lakóikat a hatalmukba kerítették, s az árnyak felé fordították szívüket. Az alávaló, intrikus rémurak egész nemzeteket fordítottak egymás ellen, bizalmatlanságot és esztelen gyűlöletet szítva közöttük. Sargeras könnyedén legyőzte a nathrezimeket, de romlottságuk mélyen megérintette őt.
Ahogy a kétely és a kétségbeesés felülkerekedett Sargeras ítélőképességén, elvesztette a küldetésébe és a titánok rendezett univerzumáról szőtt álmába vetett hitét. Végül arra a következtetésre jutott, hogy már a rend puszta gondolata is képtelenség, és hogy a sötét, magányos mindenséget valójában a káosz és a gonoszság uralja. Bajtársai, a titánok próbálták meggyőzni tévedéséről, és lenyugtatni háborgó kedélyét, de ő semmibe vette a reményteli álmaikat, ostoba önámító illúzióként kezelve azokat. Soraikat véglegesen elhagyván Sargeras elindult, hogy megtalálja saját helyét az univerzumban. Noha a Phanteont elkeserítette távozása, a titánok nem láthatták előre, meddig merészkedik eltévelyedett fivérük.
Idővel Sargeras őrülete felőrölte egykor dicső szellemének utolsó morzsáit is, s meggyőződésévé vált, hogy a teremtés kudarcáért maguk a titánok a felelősek. Elhatározta hát, hogy megállíthatatlan sereget toboroz, mellyel semmissé teszi a titánok munkáját, és lángba borítja az anyagi univerzumot.
A szívét megfertőző romlottság oly erős volt, hogy még Sargeras titáni külsején is nyomot hagyott. Szemei, haja és szakálla lángba borult, fémes, bronzszínű bőre pedig megrepedezett, felfedve alatta a végtelen gyűlölet fortyogó katlanját.
Haragjában Sargeras összezúzta az eredarok és a nathrezimek börtönét, és szabadjára eresztette a démonokat. A ravasz teremtmények fejet hajtottak a sötét titán tomboló dühe előtt, és felajánlották, hogy romlott tudásuk legjavával szolgálják őt. Sargeras kiválasztott két bajnokot az eredárok nagy erejű népéből, hogy vezessék a pusztítás démoni hadseregét. Kil'jaedennek, a Megtévesztőnek jutott az a feladat, hogy felkutassa a mindenség leggonoszabb fajait, és Sargeras seregébe toborozza őket. A másik bajnoknak, Archimonde-nak, a Tisztátalannak Sargeras azt a feladatot adta, hogy vezesse egyre gyarapodó seregét mindazok ellen, kik szembe mernek szegülni a titán akaratával.
Kil'jaeden első lépéseként borzalmas erejét felhasználva leigázta a vámpírikus rémurakat. A rémurak szolgáltak személyes ügynökeiként a mindenségben, és örömüket lelték a primitívebb fajok felkutatásában, hogy mesterük megronthassa, és a nyájhoz csatolhassa őket. Tichondrius, a Sötétséghozó volt a rémurak legkiválóbbika. Tichondrius kiváló katonaként szolgálta Kil'jaedent, és örömmel teljesítette Sargeras akaratát a mindenség sötét zugaiban.
A hatalmas Archimonde is kiválasztotta saját ügynökeit. Besorozta a gonosz veremurakat, és kegyetlen vezérüket, Mannoroth-ot, a Pusztítót, abban a reményben, hogy az így felállított harcos elit felkutat neki minden életformát.
Miután Sargeras látta, hogy seregei összegyűltek és készen állnak rá, hogy teljesítsék minden parancsát, kivezényelte erőit a mérhetetlen Sötét Mélységbe. Egyre erősödő seregének a Lángoló Légió nevet adta, s mind máig tisztázatlan az a tény, hogy hány világot prédált és perzselt fel szerte az univerzumban a szentségtelen lángoló hadjárata során.