Ajánló

A nyugati part Bosszú Angyalai v2 23
Bosszú Angyalai

A nyugati part Bosszú Angyalai v2 23

Hozzászólások

  • Bran Galed 2017.11.21. 22:48
    Valahogy a táncos ereje nem tűnt meggyőzőnek. A Grimm tesók se. De eggyütt nem rosszak!

    Bővebben...

     
  • Inner Circle 2017.11.21. 18:17
    Kimaradt, hogy közben még elárulta a császárnőjét és lepaktált a trónbitorlóval :D Kissé tényleg ...

    Bővebben...

     
  • jclayton 2017.11.21. 09:55
    Ha konkrétan csak egy regényt szeretnél elolvasni, akkor az Ian Watsontól az Űrgárdista.

    Bővebben...

     
  • HeirToGrievous 2017.11.19. 13:01
    A cikk amúgy nagyon jó lett, gratula hozzá!

    Bővebben...

     
  • HeirToGrievous 2017.11.19. 13:01
    Az első képen nem a pofaszakálla miatt hullámos a maszkja? :) Hát, Agyarra nem kicsit járt rá a rúd.

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 164 vendég és 7 tag böngészi

  • Ághy
  • cndr
  • Demon555
  • lapeno
  • LtCubeBender
  • Tirpák
  • tyaptyap

II. fejezet: Az új világ (4/3)

A hét királyság

1200 évvel a Warcraft I. eseményei előtt

Strom továbbra is Arathor központja volt, de Dalaranhoz hasonlóan számos új városállam született Lordaeron kontinensén mindenfelé. Gilneas, Alterac és Kul Tiras voltak ezek az első városállamok és bár mindegyiknek saját szokásai és kereskedelmi hálózata volt, Strom egységesítő uralmát mind elismerték.

Tirisfal Őrzőinek éber felügyelete alatt Dalaran lett a világ minden tájáról érkező varázslók tanításának központja. A Dalarant uraló Magokraták megalapították a Kirin Tort, egy különleges rendet, amelynek feladata az volt, hogy írja össze és kutassa fel az emberiség számára akkoriban ismert összes varázslatot, mágikus ereklyét és varázstárgyat.

Gilneas és Alterac erős támogatói lettek Stromnak, seregeikkel felderítették Khaz Modan délre fekvő hegyes vidékeit. Ebben az időben történt, hogy az emberek először találkoztak a törpék ősi fajával és meglátogatták hatalmas csarnokokból álló földalatti városukat, Vaskohót. Az emberek és a törpék megosztották egymással a fémkovácsolás és a mérnöki ismeretek titkait, de az is hamar kiderült, hogy mindkét faj szereti a csatákat és a jó történeteket.

Kul Tiras városállama, amelyet Lordaerontól délre egy szigeten alapítottak, egy halászaton és hajózáson alapuló virágzó gazdasággá fejlődött. Nem sokkal később Kul Tiras már hatalmas kereskedőhajó flottával rendelkezett. Hajói bejárták az ismert tengereket, egzotikus áruk után kutattak, amelyeket máshol jó áron lehetett eladni. Bár Arathor gazdasága virágzott, legerősebb alkotóelemei mégis lassan rothadni kezdtek.

Idővel Strom urai elhatározták, hogy székhelyüket Lordaeron északabbra fekvő zöldellő vidékeire helyezik át és elhagyják a déli, terméketlen területeket. Thoradin király utódai, az Arathi vérvonal utolsó képviselői azonban vitába szálltak ezzel a döntéssel, azt mondták Stromot nem lenne szabad elhagyni, ezzel a véleményükkel pedig kiváltották a lakosság elégedetlenségét, akiknek tetszett a távozás gondolata. Strom urai végül mégis úgy döntöttek, hogy elhagyják ősi városukat, hogy a vad északi vidékeken találjanak rá a tisztaságra és megvilágosodásra. Dalarantól messze északra, Strom urai egy új városállamot alapítottak, amelyet Lordaeronnak neveztek el. Az egész kontinens ettől a városállamtól kölcsönözte később a nevét. Lordaeron a hívő zarándokok és a belső békét és biztonságot kutató vallásos emberek szent központja lett.

Az Arathik leszármazottai, akik az ősi Strom omladozó falai közt maradtak úgy döntöttek, hogy délre mennek, túl Khaz Modan sziklás hegyein. Útjuk sok hosszú évszakon keresztül tartott, míg végül letelepedtek annak a kontinensnek az északi vidékein, amelyet később Azerothnak neveztek el. Egy termékeny völgyben megalapították Viharváradot, amely hamarosan egy teljesen önálló hatalmi tényezővé vált.

A Stromban maradt maroknyi harcos úgy határozott, hogy maradnak és őrzik városuk ősi falait. Strom többé már nem volt a birodalom központja, de egy új ország jött létre belőle, amelyet Stromgarde-nak neveztek el. Bár mindegyik városállam külön-külön sikeres volt, de Arathor királysága gyakorlatilag összeomlott. Mindegyik ország kialakította a saját szokásait és hitvilágát, eközben pedig egyre inkább elkülönültek és függetlenedtek egymástól. Thoradin király látomása az egységes emberiségről végül teljesen elenyészett.

Aegwynn és a sárkányvadászat

823 évvel a Warcraft I. eseményei előtt

Miközben a hét ember királyság politikai ereje és a köztük folyó rivalizálás hol felerősödött, hol pedig meggyengült, az Őrzők folytatták a káosz elleni állandó harcukat. Számos Őrző váltotta egymást az évek során, de egyszerre mindig csak egy rendelkezett Tirisfal mágikus hatalma felett. A korszak egyik utolsó Őrzője az árnyék elleni küzdelem egyik leghatalmasabb harcosaként hatalmas elismerést vívott ki magának. Aegwynn volt az a tüzes lány az emberek közül, aki sikeresen teljesítette a Rend próbatételeit és elnyerte az Őrző rangját. Aegwynn fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy levadássza és elpusztítsa a démonokat, ahol csak rájuk talált, de gyakran megkérdőjelezte a férfiak által uralt Tirisfal Tanácsának döntéseit. Úgy hitte, hogy a tanácsban ülő ősöreg elfeknek és agg embereknek túl merev gondolkodásuk volt és nem láttak elég messzire ahhoz, hogy a káosz elleni küzdelmet végérvényesen lezárják. A hosszú érvelésekhez és vitákhoz nem volt türelme, csak arra vágyott, hogy feletteseinek bebizonyítsa rátermettségét, ezért sorsdöntő helyzetekben gyakran inkább a dicsőség, mintsem a bölcsesség által kijelölt utat választotta.

Ahogy Tirisfal kozmikus hatalma feletti uralma egyre nőtt, Aegwynn rátalált néhány igazán nagyhatalmú démonra, akik Északszirt jeges kontinensén ólálkodtak. Aegwynn elutazott a távoli északi vidékre és a hegyekig követte a démonok nyomait. Felfedezte, hogy a démonok az egyik utolsó túlélő sárkányraj tagjaira vadásztak, hogy az ősi lényekből elszívják belső mágikus energiájukat. Az óriási sárkányok - akik ide vonultak vissza az egyre inkább előretörő halandó társadalmak elől - közel azonos hatalommal rendelkeztek, mint a Légió sötét tagjai. Aegwynn szembeszállt a démonokkal és a nemes sárkányok segítségével sikerült felborítani az erőegyensúlyt, így a démonokat elpusztították. Ám ahogy az utolsó démont is kiűzték a halandó világból, egy hatalmas vihar söpört végig északon. Egy óriási sötét arc jelent meg Északszirt felett az égen. Sargeras, a démonkirály, a Lángoló Légió ura jelent meg Aegwynn előtt, pokoli energiáktól feltüzelve. Közölte az ifjú Őrzővel, hogy Tirisfal ideje lassan a végéhez közeleg és a világ hamarosan térdre borul majd a Légió hatalma előtt.

A büszke Aegwynn úgy gondolta szembe tud szállni a vészjósló istennel és minden hatalmát rászabadította Sargeras avatárjára. Aegwynn zavarbaejtő könnyedséggel gyengítette meg mágiájával a démonurat és sikerült megölnie fizikai megtestesülését. Attól tartva, hogy Sargeras szelleme esetleg hátra maradhatott, a naív Aegwynn a holttestet Kalimdor egyik ősi csarnokába zárta, amely a tenger fenekére süllyedt, amikor az Örökkévalóság Forrása felrobbant. Sosem tudta meg, hogy pontosan úgy cselekedett, ahogy azt Sargeras kitervelte. Akaratlanul is megpecsételte tettével a halandó világ sorsát mivel Sargeras anyagi formájának halálakor áthelyezte szellemét Aegwynn kimerült testébe. A fiatal Őrző nem tudott róla, de Sargeras ezután számtalan hosszú éven keresztül rejtőzködött lelkének legsötétebb zugaiban.

Szólj hozzá!

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta