Miközben Kil'jaeden felkészítette a Hordát az azerothi invázióra, Medivh tovább viaskodott Sargerasszal a saját lelkéért. Llane király egyre növekvő aggódalommal figyelte, amint a sötétség megfertőzte egykori barátja lelkét. Llane megosztotta félelmeit Anduin Lotharral, az Arathi vérvonal utolsó tagjával, akit helyettesévé nevezett ki a hadsereg élére. Akkor még egyikük sem sejtette, hogy a Medivhet lassan elnyelő őrület micsoda borzalmakat szabadít majd el.

Sargeras legvégső csalétekként óriási hatalmat ígért Gul'dannak, ha az beleegyezik, hogy a Hordát Azeroth ellen vezesse. Medivhen keresztül Sargeras azt üzente a boszorkánymesternek, hogy élő istenné válhat, ha megtalálja azt a tengermélyi sírt, ahová közel ezer évvel korábban Aegwynn Őrző elrejtette Sargeras megtört testét. Gul'dan beleegyezett és elhatározta, felkutatja a legendás kriptát, hogy elnyerje jutalmát, miután legyőzte Azeroth népét. Miután megbizonyosodott arról, hogy a Horda megfelelően szolgálja majd a céljait, Sargeras kiadta a parancsot az invázió megkezdésére.

Medivh és az Árnyék Tanács boszorkánymesterei közös erővel megnyitották azt a dimenziók közti átjárót, amelyet Sötét Kapunak neveztek el. A térkapu áthidalta a Draenor és Azeroth közti távolságot és elég nagy volt ahhoz, hogy egész seregek léphessenek át rajta. Gul'dan ork felderítőket küldött át a kapun, hogy mérjék fel a földet, amelyet nemsokára meghódítanak. A visszatérő felderítők biztosították az Árnyék Tanácsot, hogy Azeroth világa csak arra vár, hogy leigázzák.

Durotan meg volt győződve róla, hogy a Gul'dant romlottsága pusztulást hoz majd a népére, ezért újfent szót emelt a boszorkánymesterek ellen. A bátor harcos azt állította, hogy a boszorkánymesterek elpusztítják az orkok lelkének tisztaságát, és hogy az elhamarkodott invázió lesz a végzetük. Gul'dan nem merte megkockáztatni, hogy kivégeztessen egy ilyen népszerű hőst, ezért arra kényszerült, hogy Durotant és a Dérfarkas klánt az új világ egy távoli zugába száműzze.

Miután a száműzött Dérfarkasok átléptek a portálon, csupán egy maréknyi ork klán követte őket. Ezek az orkok gyorsan kiépítették táboraikat a Fekete Ingoványban, egy sötét, mocsaras vidéken, messze, keletre Viharvárad királyságától. Ahogy az orkok kirajzottak, hogy felderítsék az új földeket, szinte azonnal összetűzésbe keveredtek Viharvárad ember védőivel. Noha ezek az összecsapások nagyon rövidek voltak, mindkét rivális faj számára világossá tették erősségeiket és gyengéiket. Llane-éknek sosem sikerült pontos adatokat szerezniük az orkok számáról és csak becsülni tudták, hogy vajon milyen nagy sereggel is állhatnak szemben. Néhány év alatt az ork Horda jelentős része átkelt Azeroth világára és Gul'dan úgy látta eljött az ideje annak, hogy rámérjék az első csapást az emberiségre. A Horda teljes erejével lerohanta Viharvárad felkészületlen királyságát.

Mialatt Azeroth és a Horda csapatai királyságszerte egymással csatáztak, mindkét oldalon felütötték a fejüket a belviszályok. Llane király, aki úgy hitte, hogy a bestiális orkok képtelenek lesznek elfoglalni Azerothot, így túlzott magabiztosságában a fővárosban, Viharváradban tartotta a pozícióját. Sir Lothar meg volt győződve róla, hogy közvetlenül az ellenséget kellene támadni, így nehéz választás elé került: választania kellett meggyőződése és a királyhoz való hűsége között. Végül az ösztöneit követve Lothar megostromolta Medivh toronyerődítményét, Karazhant, a varázsló ifjú tanonca, Khadgar segítségével. Khadgar és Lothar, miután meggyőződtek róla, hogy valóban ő a bajok okozója, legyőzte a megszállott Őrzőt. Medivh testének elpusztításával Lothar és a fiatal tanonc akaratlanul is a mélységbe száműzte Sargeras szellemét, ennek következményeként Medivh tiszta és erényes szelleme is tovább élhetett... és hosszú éveken keresztül vándorolt ezután az asztrális síkon.

Bár Medivhet legyőzték, a Horda azonban lassan fölébe kerekedett Viharvárad védőinek. A Horda győzelmének közeledtével azonban Sorspöröly Orgrim, az egyik leghatalmasabb ork törzsfőnök szeme is felnyílt, és lassanként kezdte belátni, hogy valami elfajzott rontás uralkodott el a klánokon mióta elhagyták Draenort. Öreg bajtársa, Durotan visszatért száműzetéséből és ismét figyelmeztette Gul'dan árulására, mire gyors megtorlásként Gul'dan orgyilkosai végeztek Durotannal és családjával, egyedül csecsemő fiát hagyták csak életben. Durotan gyermekét, Sorspöröly tudta nélkül, megtalálta és rabszolgaként magához vette egy ember tiszt, Setétláp Aedelas.

Ez a bizonyos ork gyermek később népének valaha ismert legyobb hadvezéré vált.

A Durotan halála miatt feldühödött Orgrim, felszabadította a Hordát a démoni rontás alól és miután megölte Gul'dan korrupt bábját, Feketekezet végül elnyerte a Horda hadfőnöki címét is. Erőskezű irányítása alatt a könyörtelen Horda ostrom alá vette Viharvárad erődjét. A király súlyosan alábecsülte a Horda erejét és tehetetlenül nézte, ahogy királyságát eltiporták a zöldbőrű betolakodók. Llane királyt végül az Árnyék Tanács egyik legügyesebb orgyilkosa ölte meg: a félork Garona.

Lothar és harcosai Karazhanból visszatérve remélték, hogy útját álhatják a vérontásnak és megmenthetik egykor dicső hazájukat. Azonban elkéstek, és szeretett királyságuk helyén már csak füstölgő romokat találtak. Az ork Horda folytatta a határvidékek fosztogatását és elfoglalta a környező földeket. A bújdosásra kényszerített Lothar és követői elkeseredésükben megfogadták, hogy bármi áron visszafoglalják szülőföldjüket.

A viharváradi vereség után Lord Lothar összegyűjtötte Azeroth seregeinek maradványait és a tengeren átkelve visszavonult Lordaeron északi királyságba. Úgy tűnt, hogy a Horda az egész emberiséget leigázza, hacsak meg nem állítják, ezért a hét emberi királyság vezetői találkoztak és megegyeztek abban, hogy egyesítik erőiket, így született meg Lordaeron Szövetsége. Háromezer év után először történt meg, hogy Arathor szétszórt országai ismét közös zászló alatt egyesültek. A Szövetség haderejének főparancsnoka Sir Anduin Lothar lett, aki felkészítette seregeit a Horda közelgő támadására.

Hadyai, Uther a Fényhozó, Büszkemocsár Daelin admirális és Turalyon segítségével Lotharnak sikerült meggyőznie humanoid szomszédaikat is a fenyegető veszélyről. A Szövetség elnyerte Vaskohó sztoikus törpjeinek és egy kisebb csoport quel'thalasi nemeselfnek a támogatását is. Az elfek, akiket akkoriban Naplovas Anasterian vezetett nem akartak különösebben belekeveredni a konfliktusba, ám becsületük kötelezte őket arra, hogy segítsenek Lotharnak, hiszen ő volt az Arathi vérvonal utolsó képviselője, akinek az ősei segítséget nyújtottak az elfeknek korszakokkal korábban.

Az immáron Sorspöröly hadfőnök vezette Horda, ogrékat hozott át Draenorról és besorozta a seregbe az otthonuktól megfosztott amani erdei trollokat. A Horda nagyszabású hadműveleteket indított Khaz Modan törpe királyságának és Lordaeron déli vidékeinek elfoglalására, s közben minden ellenállási kísérletet letört.

A második háború epikus méretű ütközetei a tengereken vívott hajócsatáktól a levegőben zajló párharcokig terjedtek. A Horda valamiképp rátalált egy nagyhatalmú ereklyére, a Démonlélekre, aminek segítségével rabságba vetette az ősöreg sárkánykirálynőt, Alexstraszát. A Horda azzal fenyegette Alexstraszát, hogy elpusztítják tojásait, ezzel sikerült kikényszeríteniük, hogy a sárkány harcba küldje felnőtt gyermekeit. Így hát a nemes vörös sárkányok kénytelenek voltak hadbalépni a Horda oldalán.

Khaz Modanban, Lordaeronon és Azeroth egész kontinensén tombolt a háború. Északi hadjárata részeként a Horda sikeresen felégette Quel'Thalas határvidékein az elfek erdejeit, akik így már végleg és teljes odaadással csatlakoztak a Szövetség ügyéhez. Lordaeron nagyobb városait lerombolták és felprédálták a háború folyamán. Az erősítés hiánya és az ellenség létszámbeli fölényének ellenére Lotharnak és szövetségeseinek mégis sikerült feltartóztatniuk az ellenség előretörését.

A második háború utolsó napjaiban, mikor a Horda Szövetség feletti győzelme már-már karnyújtásnyira volt, nyílt viszálykodás kezdődött Azeroth két leghatalmasabb orkja között. Miközben Sorspöröly az utolsó, mindent eldöntő támadásra készült Lordaeron fővárosa ellen - a támadásra, amivel elsöpörhette volna a Szövetség megmaradt serőit - Gul'dan és követői elhagyták állomáshelyeiket és tengerre szálltak. A döbbent Sorspöröly, miután így Gul'dan árulásának köszönhetően elvesztette seregének felét kénytelen volt visszavonulni és feladni a Szövetség feletti teljes győzelem legyobb lehetőségét.

A hataloméhes Gul'dan, aki megszállottan istenné akart válni elkeseredetten kutatott Sargeras tenger mélyén pihenő sírja után, mert úgy hitte, ott megtalálja a végső hatalom titkait. Azok után, hogy az őt követő orkokat már arra kárhoztatta, hogy a Lángoló Légió rabszolgái legyenek, Gul'dan semmiféle kötelezettséget sem érzett Sorspöröly irányába. A Viharhozó és Alkonypöröly klánok támogatásával Gul'dan sikerrel járt és a felszínre emelte Sargeras Sírját a tenger fenekéről. Azonban mikor kinyitotta az ősi, vízzel telt kriptát, csak tébolyult démonok vártak rá odabent.

Hogy megbüntesse árulásukért a dezertáló orkokat, Sorspöröly elküldte csapatait, hogy öljék meg Gul'dant és hozzák vissza a renegátokat. Meggondolatlansága jutalmaként Gul'dant széttépték azok az őrült démonok, amiket szabadjára engedett a kriptából. Vezérük halála után a renegát klánok hamar elbuktak Sorspöröly dühödt légiói előtt. Bár a lázadást így sikerült elfojtani, a Horda képtelen volt feldolgozni a veszteséget. Gul'dan árulása nem csak reményt adott a Szövetségnek, hanem elegendő időt is ahhoz, hogy rendezzék soraikat és visszavágjanak.

Sir Lothar figyelmét nem kerülték el a Horda belviszályai, ezért gyorsan összegyűjtötte a seregei maradékát és dél felé szorította vissza Sorspörölyt, Viharvárad felprédált középső vidékei felé. Ott aztán a Szövetséges haderő körülzárta a visszavonuló Hordát Feketeszirt vulkanikus erődjében. Bár Lord Lothar elesett a Szirt lábánál vívott csatában, hadnagya, Turalyon az utolsó pillanatban a Szövetséges seregek élére állt és visszaszorította a Hordát a bűzös Bánat mocsarába. Turalyon hadai sikeresen elpusztították a Sötét Kaput is, az orkok világára, Draenorra nyíló misztikus átjárót is. Az erősítéstől íly módon elvágott, belviszályoktól szétszabdalt Horda végül teljesen összeomlott és elbukott a Szövetség erejével szemben.

A szétszórt ork klánokat gyorsan fogságba ejtették és szigorúan őrzött fogolytáborokba zárták. Bár úgy látszott a Hordát sikerült végérvényesen legyőzni, néhányan nem hitték, hogy a béke sokáig tarthat. Khadgar, aki immár maga is híres főmágus volt, meggyőzte a Szövetséges erők főparancsnokait, hogy építsék fel a Nethergarde erődöt, a sötét kapu őrzésére, így biztosítva, hogy Draenorról ne jöhessen át egy újabb inváziós sereg.