Ajánló

Túlforralva 02
HálóDark

Túlforralva 02

Hozzászólások

  • Kamiontauri 2019.09.19. 11:02
    Szia. Sajnos a letöltések sok képregénynél nem szuperálnak newgenen. :( Viszont én nem online szoktam ...

    Bővebben...

     
  • Sepi 2019.09.19. 07:00
    A Batmanek a NewGenen vannak fent, ahogy a Superman-Batman képregények is. Az viszont jó kérdés, hogy ...

    Bővebben...

     
  • Bran Galed 2019.09.18. 22:21
    Tényleg! Lehetne itt az oldalon a Batman filmképregények IS. (Az enyémek sajna eltűntek! :(( ...

    Bővebben...

     
  • HeirToGrievous 2019.09.18. 19:14
    A felsoroltak közül nekem egyedül az X-Men 2 képregényváltozata van meg, a többi kimaradt, köztük ez ...

    Bővebben...

     
  • solymosgyu 2019.09.18. 16:22
    Ezt megvettem anno. azthiszem.

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 442 vendég és 4 tag böngészi

  • compó
  • Darkness
  • dragonair
  • tyaptyap

MK vs. DC

Előző fejezet

Dark Kahn robbanása egy pillanatra elvakította. Mikor kinyitotta a szemét, Raiden sehol sem volt.

Amikor körülnézett, ismerős falakat látott. Darkseid erődítményének szívében állt, mellette a barátaival és a kelletlen szövetségeseivel. Győztek. A harci láz a múlté lett. És a világuk ismét ugyanolyan volt, mint annak előtte.

Vagyis mégsem. Ugyanis a trónterem végéből dühödt kiáltást hallottak, ám az nem Darkseid hangja volt. Egy koponyasisakot viselő, leginkább mongol hadúrra emlékeztető óriás állt velük szemben, aki láthatóan ellenségesen viselkedett. Ám bármit akart bevetni ellenük, az kudarcot vallott.

Nem volt szükség Luthor eszére vagy Batman nyomozókészségére, hogy rájöjjenek, az előttük álló alak volt Dark Kahn idegen dimenzióból származó alkotóeleme. És meglepő módon Luthor is egyetértett azzal, hogy egy ilyen fenyegetést nem hagyhatnak figyelmen kívül. Hamar megegyeztek abban, mit kell tenniük… egyetlen helyes megoldás maradt: a Fantomzóna.

Dark Kahn robbanása egy pillanatra elvakította. Mikor kinyitotta a szemét, Superman sehol sem volt.

Amikor körülnézett, ismerős falakat látott. Shao Kahn palotájának szívében állt, mellette a Kiválasztott Harcosokkal. Győztek. A harci láz a múlté lett. És istenként ösztönösen érezte, hogy a Birodalmak visszatértek a korábbi állapotukba.

Leszámítva egy apróságot. Dark Kahn helyében egy zömök, kőszerű alak állt, aki felszólította őket, hogy boruljanak térdre isteni hatalma előtt.

Raiden nem tűrhette ezt a beszédet, ráadásul volt egy olyan megérzése, hogy az ismeretlennek köze lehetett Dark Kahnhoz. Odalépett mellé és mielőtt az bármit tehetett volna, elvitte őt az Idősebb Istenekhez.

Azok pontosan tudták, kit vitt eléjük a Földi Birodalom védelmezője. És azt is, hogy mit kell tenniük vele.

Quan Chi láncai amúgy is üresen álltak…

Előző fejezet

A küzdelem nyomán az egyesülés jobban felgyorsult, mint gondolta. A harcosok nem sejtették, hogy a szülővilágaik már alig többek az ürességben lebegő törmeléknél. Ám még nem ért a végére. A két legnagyobb harcos még mindig talpon volt. Az ő összecsapásuknak kellett véglegesítenie az egyesülést, hogy aztán ő lehessen ennek az új univerzumnak az egyedüli ura. Ám igyekeznie kellett, mert az összeolvadás még mindig túlságosan ingatag volt. Harcolniuk kellett, és gyorsan, máskülönben minden addigi eredménye semmivé foszlott volna. Akármilyen erőteljesnek tűnt az egyesülés, valójában csak az ő akarata tartotta azt egybe. Nélküle az egész a gondolatnál gyorsabban vált volna semmissé.

Superman Darkseid tróntermének közepén talált rá Dark Kahnra. A szörnyeteg némán figyelte őt, mintha felmérné magának. Nem késlekedett, elindult felé, miközben érezte, ahogy lassan visszatér belé a harag. Gyorsan el kellett rendeznie ezt az ügyet. Ám amikor odaért, Dark Kahn képe semmivé foszlott, és az idegenek vezére tűnt fel helyette. Superman elméjében ekkor egy hang hallatszott… mindössze egyetlen szót mondott: Raiden. Ösztönösen érezte, hogy ez a vele szemben álló harcos nevét takarja.

Dark Kahn ott állt a császár egykori tróntermének közepén. Raiden érezte, hogy a harci láz lassan visszaférkőzik belé, ezért nem késlekedett. Odalépett a robusztus hadúrhoz, ám az ekkor eltűnt a szeme elől. A megszállók vezetője lépett a helyére, Raiden pedig valamiért tudta, hogyan hívják őt.
Superman.

Végre szemtől szemben állt az idegen katonák parancsnokával. Az utolsó akadályával, ami elválasztotta őt Dark Kahntól és a Föld megmentésétől. Nem habozott.

Ott állt, alig karnyújtásnyira a megszállók vezetőjétől. Már csak őt kellett legyőznie ahhoz, hogy elsöpörje Dark Kahnt és megmentse a felügyeletére bízott Birodalmat. Azonnal cselekedett.

A két isten küzdelme pontosan olyan volt, amilyenre számított. Hosszan tartó. Heves. Kiegyenlített. És folyamatosan táplálta az egyesülést. Egész birodalmak, világok estek az áldozatául, hogy aztán – miután minden eggyé vált – újjáteremtődjenek az ő akarata szerint. Az abszolút hatalom alig karnyújtásnyira volt. Ezért, amikor a küzdelem egy pillanatra alábbhagyott, dühösen kiáltott rájuk, hogy folytassák.

Raiden ereje a sajátjáéval vetekedett. Nem tudta, mióta küzdenek egymással. Mindketten fáradtak voltak, ám nem adták fel. Nem adhatta fel.

És ekkor meghallotta Dark Kahn hangját. Ez eszébe juttatta, miért érkezett. A szörnyeteg ellen fordult, ám az egyetlen intésével hátrarepítette őt.

Superman erősebb volt a legkiválóbb Kiválasztottnál, erősebb a legtöbb istennél. A küzdelmük egyre hosszabban húzódott, sehogyan sem bírt a másik fölé kerekedni. Ám maga a Földi birodalom sorsa múlott mindezen, és ez nagyobb elszántságot adott neki, mint előtte bármi.

Amikor meghallotta Dark Kahn hangját, egy röpke pillanatra összezavarodott. Superman csak fokozta ezt azzal, amikor a hadúrra vetette magát, aki hamar visszalökte őt. Raidennek végre eszébe jutott, hogy ki az igazi ellensége, és egy villámmal Kahnra támadt, ám az könnyűszerrel visszaküldte rá.

Nem Raiden volt az ellenfele. Ugyanúgy Dark Kahn ellen küzdött, mint ő. Nem ő volt a megszálló, hanem csakis egyvalaki: Dark Kahn.

Nem Superman volt az ellensége, hanem Dark Kahn. Az idegen nem leigázni akarta őket, hanem a közös ellenség ellen lépett fel.

A két isten küzdelme véget ért. Ezt nem tűrhette. Harcolniuk kellett, hogy az övé legyen a végső hatalom. Felszította bennük a haragot. Érezte, ahogy a lelküket elborítja a harci láz. Harcolniuk kellett!

A düh egyre fokozódott, arra sarkallta, hogy Raiden ellen forduljon. Ám ő erősebb volt ennél. Ő volt a Föld bajnoka. És végre tudta, tényleg tudta, mit kell tennie.

A düh végighullámzott rajta, ösztönözte, hogy végezzen Supermannel. De egy istennek nem parancsolhatott. Ő volt a villámok ura, a Mennyek egyik legkiválóbb harcosa. És a célja nyilvánvaló volt.

Ellenálltak a haragnak. Szembeszálltak az akaratával. Csakhogy a küzdelmet nem kerülhették el. Ha nem egymás ellen, akkor ellene. Nem számított.

A lényeg a harcban rejlett, nem abban, hogy kik harcolnak. Mindketten fáradtak voltak, így ketten együtt sem jelenthettek kihívást a számára. Közéjük lépett, és kezdetét vette a végső összecsapás.

A szörnyeteg részben olyan volt, mint Darkseid. Arrogáns, pökhendi, azt hitte, semmi sem győzheti le. Superman azonban jól ismerte Darkseidot. Tudta, hogyan vegye fel vele a küzdelmet. Ráadásul most komoly segítséget kapott. Dark Kahnnak esélye sem volt.

Hamar felismerte a monstrumban Shao Kahn jellemvonásait. Raiden évezredeket töltött a császár elleni küzdelemmel, jól tudta, hogyan nézzen szembe vele. És ezúttal egy vele egyenlő erejű segítőt is kapott maga mellé. Dark Kahnnak esélye sem volt.

Erősebb volt, mint Darkseid és Shao Kahn együttesen. A hatalma felülmúlt mindent, ami csak létezett. Mégis, két istenecske szembeszegült vele, és bárhogyan próbálkozott, mindent túléltek. Pedig minden azt diktálta, hogy győznie kellett. A végső diadal alig karnyújtásnyira volt, mégis egyre távolodott tőle. Vereségre állt két olyan harcossal szemben, akiknek az ereje messze elmaradt az övétől.

Mire rájött, hol hibázta el, már késő volt. Azért, hogy egymásnak uszítsa őket, a saját energiáját táplálta beléjük. Hagyta, hogy elöntse őket az a harci láz, amiből a hatalmát nyerte. Ezt fordították ellene… gyakorlatilag a saját fegyverével győzték le őt. Mégis, utolsó gondolata nem ez volt, hanem a nyers, színtiszta harag.

Ahogy elenyészett a testét összeforrasztó hatás, felkiáltott. A kiáltásában ott volt a dühe, a bánata, a csalódottsága. A legyőzőit azonban ez már nem érdekelte. A világaik megmenekültek, minden, amit addig elért, semmivé vált. Dark Kahn nem volt többé.

Következő fejezet

Előző fejezet

Lex Luthor vett egy mély levegőt. Nem hagyhatta, hogy az az ostoba harci láz újból meggondolatlanságokra késztesse. Így is megalázónak érezte, hogy mások tanúi voltak annak, amint egy ilyen nevetséges jelenség felülkerekedett a páratlan elméjén. Ám nem tehetett róla, Batman stílusa egyszerűen az agyára ment. És ebben a társa, Macskanő mélységesen egyetértett vele.

A páros egy harcművészeti iskolaféleségben állt. Luthor némileg kételkedett abban, hogy ez az épület szolgált annak a földalatti bázisnak a bejáratául, ahonnan pár órája megszöktek, ám a műszerei azt mutatták, hogy az energiajel a közelből származik. Ezért Lex úgy döntött, alaposabban körülnéznek.

A keresést két nindzsa zavarta meg. Az egyikük a földhöz fagyasztotta Macskanőt, majd kihívást kezdeményezett Luthor felé. Lex nem vágyott a társaságukra és bízott a harci öltözékében, ezért kiállt a kék ruhás alakkal; majd, miután eszméletlenre verte őt, a társával is. Miután velük végzett, egy hatalmas ugrással Macskanő előtt termett, és a lendületét kihasználva szétzúzta a nőt fogva tartó jégtömböt. Macskanőn látszott, hogy egy pillanatig azt hitte, Luthor az életére tör. Lex magában csak sóhajtott: hozzászokott ahhoz, hogy akkor se bíznak benne, amikor segíteni akar.

Folytatták a kutatást, ám sikertelenül, semmiféle bázis nyomát nem lelték. Ekkor Lex műszerei új célpontot fogtak be a bolygó túloldalán. Ha nem lett volna nála a kísérleti teleportkapu, akkor nagy bajban lettek volna, így azonban az egész út alig pár másodpercet vett igénybe.

Amikor megérkeztek, Lex tudta, hogy jó helyen járnak: a falak, a folyosók roppant ismerősek voltak a számára. És csakugyan, pár perccel később ott álltak az átjáró előtt. Lex öltözéke hamar kiderítette, a számos eszköz melyike hozza létre a dimenziókat átugró örvényt. Macskanő elment, hogy körülnézzen, ő pedig ezalatt az öltözékébe épített szerszámokkal eltávolította a gépezetet. Mielőtt azonban szólhatott volna Macskanőnek, felbukkant az a katona, aki korábban elfogta őt. Luthor nem hagyhatta, hogy egy ilyen lehetőség kicsússzon a kezéből, ezért viszonozta a szívességet… Miután az ellenfele eszméletlenül terült el előtte, megfordult a fejében a gondolat, hogy magával vigye a kibernetikus karjait. A technológia felettébb ígéretesnek hatott.

Ekkor bukkant fel Flash. A Villám napok óta az Alakulat fogdájában ült, miközben az elméjét egyre jobban elborította a harci láz. Ez akadályozta meg abban, hogy a sebességére koncentráljon: még a hangsebesség is nehézséget okozott számára, így esélye sem volt arra, hogy a megszokott módszerével, a molekulái fénysebességre gyorsításával kitörjön a fogdájából.

Ez így maradt egészen Macskanő érkezéséig. A tolvaj egy megérzéstől vezérelve kereste fel ismét a cellablokkot, és alaposan meglepődött, amikor ott találta a Villámot. Mivel az idegenek támadása miatt elvileg mind egy oldalon álltak, kiszabadította a száguldót, aki azzal hálálta meg a szívességet, hogy fejbe csapta őt, majd a nyakánál fogva egészen a portálteremig hurcolta. Itt találkozott Lexszel.

Luthor látta a Villámon, hogy annak elméjét teljesen elborította a harag, ezért nem habozott, és rögtön rátámadott. Szerencsére Flash nem számított erre, így Luthor gyorsan ártalmatlanította. Ezután fogta Macskanőt és visszatért vele Metropolisba. Majd – bár számos idegsejtje tiltakozott ellene – visszament a Villámért. Végül szólt Supermannek, aki pár percen belül megérkezett a Liga, továbbá Halálcsapás és a Batman által vezetett Joker társaságában. Luthor bekapcsolta a portálgenerátort, a csapat pedig elindult Apokolipsz és Dark Kahn felé.

Következő fejezet

Előző fejezet

A túloldalon egy holt világ köszöntötte őket. Ami önmagában nem lett volna meglepő, hiszen Apokolipszon a paradémonokat és a Darkseid rabigájában senyvedő lakosságot leszámítva semmiféle élőlény nem maradhatott életben. Ám most Apokolipsznak nyoma sem volt.

A portál a halott pusztaságra nyílt. A Külső Világ amúgy is egy kopár, kietlen helynek számított, mégse gondolták, hogy a helyét egy ízekre tépett birodalom vette át. A császár egykoron hatalmas világából csak pár, a semmiben lebegő kődarab maradt.

Egyikük se gondolt bele abba, hogy miként került lélegezhető levegő az űrbe. Túlságosan lekötötte őket a távolban magasodó erődítmény látványa. Mielőtt bármelyikük megszólalhatott volna, villanást láttak a fejük felett. Egy felettük lebegő, fejjel lefelé álló sziklára nyílt. A megszállók léptek át rajta.

Azonnal feltűnt nekik a császár palotája, ám az valamiképpen más volt, idegen. Ekkor Tsung felkiáltott: egy, hozzájuk képest fejjel lefelé lebegő sziklán már ott álltak Dark Kahn katonái.

Superman előrelépett. Remélte, hogy beszélhet az idegenek parancsnokával, jobb belátásra térítheti őt. Látta, hogy fogytán az ideje, mert a másik dimenzió lakosainak feltűnésével őt és a társait is elöntötte a harci láz.

Raiden látta, hogy a megszállók vezetője előrelép. Türelemre intette a láthatóan egyre haragosabb társait. Beszélni akart az idegennel, hogy kiderítse a szándékait. Remélte, hogy a lelkében gyülemlő düh még egy kis ideig kezelhető marad.

A két sereg vezetője ott állt szemtől szemben. Úgy tűnt, hogy az elméjükben tomboló láz ellenére össze akarnak fogni ahelyett, hogy egymással küzdenének. Márpedig küzdelem nélkül az egyesülés sem folytatódhat, és ezt nem tűrhette. Eljött az ideje, hogy megjelenjen előttük. Ha már mindkét csapat ilyen messzire utazott azért, hogy vele találkozhasson.

Marvel vette észre először. A szeme már sárgán izzott, ám még maradt annyi önuralma, hogy felhívja rá a társai figyelmét.

Először Liu Kangnek tűnt fel. Látta, hogy a többiek szeme egyre sárgábban világít a közeledtével, és ő is érezte magában a harci lázat. Raiden és a harcosok egyszerre fordultak az érkező felé.

Az össze harcos őt bámulta, ám egyikük sem szólalt meg. Nem kellett: a szemük elárulta neki, hogy a jelenléte önmagában elegendőnek bizonyult. Harcolniuk kellett. Nem számított, hogy egymással vagy egymás ellen, csak küzdjenek. Szinte érezte, ahogy gyülemlik bennük a düh. Csak egy szikra kellett ahhoz, hogy lángra lobbantsa. Egyetlen szó: „Harcoljatok!”

Superman nem gondolta volna, hogy pont a két leghiggadtabbnak gondolt társa veti magát elsőként a küzdelembe. Batman és Wonder Woman álltak a rohamozó hősök és gonosztevők élére, hogy köszöntsék a rájuk rontó idegeneket. Ő azonban a helyén maradt, farkasszemet nézett a vezetőjükkel. Érezte, hogy a játszmát valójában ők ketten döntik el.

Raiden szilárdan állt a helyén, miközben a többiek rárontottak a megszállókra. A Birodalmak legkiválóbb harcosai voltak, abban a pillanatban mégis inkább ágyútölteléknek tűntek a szemében. Ahogyan az ellenfeleik is. Kivéve az egyiküket. Aki ugyanolyan kimérten állt a helyén, mint ő. A harcos szemébe nézett. Látta benne, hogy bármi legyen a küzdelem végkimenetele, azt ők ketten fogják meghatározni.

A világok egyesülése azzal a kellemes mellékhatással járt, hogy az erőszintek kiegyensúlyozódtak. Egyik csapat sem kerülhetett fölénybe. Órákon keresztül nézte, amint egymással viaskodnak, és lassan, egyesével, sorra elhullanak. Már csak hatan voltak talpon, mindkét csapatból hárman-hárman. Ám közülük csak kettő volt érdekes a számára. Őket azonban a tróntermében akarta fogadni. Útnak indult hát, hogy előkészítse a palotáját az érkezésükre.

Superman órákon keresztül tűrte a másik tekintetét, miközben végig az agyát elöntő haraggal viaskodott. Ebből az állapotából Luthor zökkentette ki, aki váratlanul teljes erejével megütötte. Superman ekkor látta, hogy a küzdelem nagyrészt véget ért, és egyikük sem nyert. A csapatából egyedül Luthort látta még talpon, aki őt okolta a kudarcukért, azért, hogy Lex nem foglalhatta el a Földet, mert Dark Kahn megelőzte benne. Mielőtt Superman bármit mondhatott volna, Lex rátámadt.

Superman nem tért ki előle, hanem felvette a küzdelmet örök ellenfelével. A harcuk során a kevéske önfegyelme is lassan a harci láz áldozatává lett, így mikor Luthor végül a földre rogyott előtte, az Acélember azon volt, hogy egy ütéssel egyszer és mindenkorra véget vessen a viaskodásaiknak. Ekkor lépett közbe Batman. Superman egyetlen mozdulattal félresöpörte, ám a Denevérember kitartó volt. Végig az emberségéhez beszélt, emlékeztette őt arra, mit lesz akkor, ha Supermant is elragadja a harag: az a Föld, sőt, talán a világegyetem végét jelentené. A világnak szüksége volt Supermanre. Supermannek pedig arra, hogy megszabaduljon a harci láztól.

Nem volt könnyű. Az elméje jobban fájt, mint valaha. Az üvöltés segített.

Mire befejezte, úgy érezte, az agya kitisztult. Jól tudta, mit kell tennie. Dark Kahnnak nyomát sem látta, ám tudta, merre keresse. Útnak indult az erődítmény felé. És imádkozott, hogy elég erős lesz ahhoz, ami odabent várt rá.

Örökéltűként Raiden számára az idő keveset jelentett. Talán ezért nem tűnt fel neki, hogy órákon át méregették egymást a megszállók vezetőjével, miközben a Kiválasztottak sorra elbuktak mellette… az idegenekkel egyetemben.

Shang Tsung kiáltása zökkentette ki. A varázsló az ég felé mutatott, egyenesen a távozó Dark Kahnra. Raiden ekkor gyanakodni kezdett. Tsung soha életében nem hajtott végre egyetlen önzetlen tettet sem. Legyen az olyan csekély, hogy felhívja a figyelmet az ellenség távozására. Raiden egyre inkább úgy vélte, hogy Tsung egész végig Dark Kahn kezére játszott, ezért volt olyan készséges. Márpedig a Földi Birodalom védelmezőjeként nem tűrhette, hogy egy ilyen álnok csellel fenyegessék az általa őrzött világot.

Tsungot meglepte Raiden támadása. Más körülmények között halálos ellenségek voltak, Dark Kahn jelenléte sokkal nagyobb fenyegetést jelentett annál, mintsem hogy a korábbi ellentéteikkel törődjenek. Ezért nem védekezett időben, amiért súlyos árat fizetett. A hosszas küzdelem kifárasztotta, Raiden pedig kis híján végzett vele. A varázslót utolérte volna a végzet, ha Liu Kang nem avatkozik közbe.

Magát Liut is meglepte, amit tett, ám bármennyire gyűlölte Shang Tsungot, nem hagyhatta, hogy Raiden megölje. A viharisten volt az egyetlen igazi reményük, ki kellett józanítania. Csakhogy alig állt már a lábán, így ellenállást sem tanúsíthatott, amikor Raiden Tsung helyett felé fordította a dühét. Liu Kang pillanatokkal később eszméletlenül rogyott a többiek mellé.

Raiden elméjének mélyén ekkor fény gyúlt, ám nem az a sárgás villanás, ami a szemeiben tükröződött. Liu Kang szavai lassan elérték lénye legmélyét. Belátta, hogy a harci láz átvette felette az uralmat. Egy közönséges hadúr elérte, hogy a viharisten az ő játékát játssza. És ezt a villámok ura nem hagyhatta. Lehunyta a szemét, és összpontosított. Megkereste a sárgás fényt… lassan körülölelte, egyetlen pontba sűrítette… majd egy határozott gondolattal száműzte az elméjéből.

Ismét önmaga volt.

Tsung látta, hogy Raiden végre összeszedte magát. Sürgette, hogy induljanak útnak és végezzenek Dark Kahnnal, ám Raiden leintette. A viharisten attól tartott, hogy ha nem egyedül száll szembe Kahnnal, akkor azt kockáztatja, hogy visszatér a harci láz és megint Tsung ellen fordul a valódi ellenség helyett. Ezt a harcot egyedül kellett megvívnia. Egy villámlással otthagyta a varázslót, és egyenesen az erődítmény szíve felé vette az irányt.

Következő fejezet

Előző fejezet

Raiden egyre komorabbá vált. Sub-Zero épp pár pillanattal korábban vallotta be neki, hogy Quan Chi megszökött, és hogy a nindzsának is szerepe volt ebben. Bár a harcos esküdözött, hogy akarata ellenére történt, Raiden nem hitt neki, és ezen az se segített, hogy Liu Kang Sub-Zero oldalára állt.

Mintegy végszóra tűnt fel ekkor egy átjáróból Quan Chi Kitana hercegnővel. A hercegnő tekintete üres volt, Raiden hamar látta, hogy az elméje Chi uralma alatt állt. Amikor kérdőre vonta a nekromantát, az azzal védekezett, hogy Kitana elméjét magával ragadta a harci láz, beszámíthatatlanná vált. Raiden nem hitt neki és arra készült, hogy ismét elfogja a nekromantát, ám az ekkor szabadjára engedte Kitanát. A hercegnő alig pislogott egyet, máris Raidenékre vetette magát. Az isten természetesen hamar megfékezte őt, ám látszott, hogy a hercegnő elméjét elborította a vak gyűlölet. Ekkor Quan Chi odalépett hozzá, a kezéből pedig fura fények törtek elő. Mielőtt Raiden vagy a többiek közbeavatkozhattak volna, Chi hátrarogyott, Kitana tekintete pedig kitisztult.

Raiden nem értette, mi történt, Chi azonban elmagyarázta: az ereje maradékával megszabadította Kitanát a harci láztól, ám ezzel kiszolgáltatottá vált: remélte, hogy ez meggyőzi majd Raident. A viharisten továbbra sem hitt neki, ám Kitana szavai végül meggyőzték.

A hercegnő kiderítette, hogy nem Shao Kahn áll a támadás mögött, hanem egy bizonyos Dark Kahn, aki akkor született, amikor Raiden megzavarta Shao Kahn átkelését. Dark Kahn jelenléte okozta az univerzumok egyesülését, ami viszont a harci lázat. És ez egy öngerjesztő folyamatot eredményezett, ugyanis a harc maga fokozta a világok összeolvadását.

Liu Kang mondta ki azt, amit Raiden nem akart vagy nem mert: össze kellett fogniuk Dark Kahn legyőzéséhez. Szavait taps követte: kiderült, hogy Shang Tsung és két kísérője – Scorpion és Baraka – nemrég a templomba érkeztek és végighallgatták Raidenék beszélgetését. Chi örült a felbukkanásuknak, mert így előállhatott a javaslatával: a Fény és a Sötétség harcosainak egyesített erejével kellett felvenniük a küzdelmet a megszállókkal. Raiden belátta, hogy nincs más választásuk. Igazat adott Chinek abban is, hogy Dark Kahn előtt a katonáitól kell megszabadulniuk.

Raiden elküldte a két társaságot, hogy szedjenek össze mindenkit, hogy aztán másnap a templomában találkozzanak. Ekkor párokba sorolta az összegyűlteket – szándékosan összetette a legnagyobb ellenfeleket, mert tudta, hogy csak akkor lehet esélyük, ha azok megtanulják, hogyan tegyék félre a nézeteltéréseiket a közös cél érdekében.

Shang Tsung elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy Raiden Liu Kanget osztotta mellé. A párosítás érdekes eredményekkel kecsegtetett. Az ő célpontjuk az egyik legerősebb idegen harcos volt, aki értesüléseik szerint egy jeges pusztaságba épített erődben lakott. Tsung nyitott oda egy átjárót.

A túloldalon Kang rögtön elővett egy amulettet, hogy bejelentkezzen a hátramaradt Kitanának. Tsungnak azonban nem volt türelme ehhez, ezért csendre intette Kanget. És igaza volt, mert feltűnt a célpontjuk egy másik harcos társaságában. Tsung Kangre bízta az újonnan érkezőt, ő maga pedig szembeszállt a piros-kék ruhással.

Nem sokkal indulásuk előtt Quan Chi elmondta neki, hogy azért ő kapta ezt a bizonyos Supermant, mert az igencsak érzékeny a mágikus támadásokra. Tsung nem szívesen ismerte be, ám a nekromantának ismételten igaza volt. Superman hatalmas erőt birtokolt, ám az semmit sem ért Tsung mágiájával szemben.

Kang eközben egész jól haladt a saját ellenfelével, ám a késlekedése dühítette Tsungot. Odavetette, hogy Kang mesterei kevesebb gondot okoztak a számára, mint ezek az idegenek. Ekkor a bajnok elfordult az ellenfelétől, és a szemében izzó sárga fény tudatta Tsunggal, hogy mi következik. Máskor valószínűleg örült volna egy ilyen lehetőségnek, hisz a harag miatt játszi könnyedséggel elbánt a rárontó Kanggel. Ám bármennyire szerette volna, mégsem végezte ki, inkább a másik harcos felé fordult.

Kang meglepetten vette tudomásul, hogy Tsung nem ölte meg, sőt, bizonyos szempontból megmentette, amikor legyőzte a másik idegent. Liu felfogta, hogy ellensége hamarabb látta be a kényszerű szövetségük szükségét, mint ő, a Fehér Lótusz bajnoka. Ettől mélyen elszégyellte magát és bocsánatot kért Tsungtól, az azonban elhajtotta őt.

Mivel úgy látták, végeztek, Tsung nyitott egy újabb átjárót és visszatértek Raiden templomába. Itt meglepődve látták, hogy közel fél nap telt el a távozásuk óta: számukra ez mindössze egy-két órának tűnt. Kiderült továbbá, hogy Sonya és Kano kudarcot vallottak a saját ellenfeleikkel szemben. Tsung hangosan felnevetett, amikor kiderült, hogy azok egyike egy bohóc volt. Kano ezt természetesen zokon vette. Annyira, hogy őt is magával ragadta a harci láz, ám Tsung olyan verésben részesítette, amitől hamar észhez tért.

Tsung már éppen azon volt, hogy végleg lecsillapítsa ezt a veszett kutyát, amikor Sonya megragadta a karját. A nőn látszott, hogy egy része szívesen végignézte volna Kano halálát, ám a józan esze más belátásra térítette. Mielőtt bármit mondhatott volna, megszólalt a csipogója. Jax volt az, aki rossz híreket hozott: az idegenek betörtek az Alakulat bázisára és ellopták a portált. Jax úgy vélte, a Külső Világba tarthattak, a vezérükhöz, Dark Kahnhoz.

Ezt hallván Raiden azonnal rájött, hogy kifogytak az időből. Egy szempillantás alatt magával vitte Jaxet a templomába, majd átjárót nyitott Shao Kahn palotájához. Bár még tízen se voltak, tudta, hogy ennyi harcossal kell beérniük. A Birodalmak sorsa múlott azon, hogy sikerrel járjanak.

Következő fejezet

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta