Hozzászólások

  • Recsi 2019.09.14. 20:54
    Ez most nem én voltam, Sepi garázdálkodott bele a 2 soros hírembe :)

    Bővebben...

     
  • HeirToGrievous 2019.09.14. 13:59
    @Bran Galed: Ez a 2 részes történet leginkább azt bizonyítja, jó pár világ miért tartott ki a végsőkig ...

    Bővebben...

     
  • Bran Galed 2019.09.13. 22:19
    Így olvasva egyre hihetetlenebb hogy holmi elfeledett fiú, csempész, bőrdzsekis lázadó vagy ewok maci ...

    Bővebben...

     
  • czubacsi 2019.09.12. 11:31
    Köszi az infót!

    Bővebben...

     
  • Recsi 2019.09.11. 22:38
    A megoldás az időhiány (vagy a lustaság) Füzet formátumban több munka lenne feltenni, mivel 5-6 borító ...

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 495 vendég és 9 tag böngészi

  • 24747
  • bleek
  • bunyi73
  • grrrgo79
  • harlekinx
  • kardigan
  • Recsi
  • Zoltán
  • Zotyababy

MK sztori 08. rész

Előző fejezet

Nyolcadik fejezet: Visszavágás

Shujinko nem volt hajlandó feladni. Miután rájött, hogy becsapták, és egész életét hazugságban élte, megfogadta, mindent megtesz, hogy megakadályozza Onaga terveit. Útja során számtalan harci technikát sajátított el a legelterjedtebb harcművészeti ágaktól a legtitkosabb technikákig, miáltal olyan tudásra tett szert, ami még a birodalmak halhatatlanjai között is páratlannak volt tekinthető. Amint megtudta az igazat, elindult a Külső Világba, ám az odajutás a legkevésbé sem bizonyult egyszerűnek, köszönhetően a Külvilág Felügyelő Ügynökség áldozatos munkájának, amivel megszabadították a Földet majdnem az összes használható átjárótól. Shujinkónak mégis sikerült rátalálnia Észak-Kínában egy még működő portálra, de a túloldalra érve kénytelen volt belátni, hogy hiába igyekezett, ahogyan csak tudott, már elkésett. Onagának sikerült egy egész hadsereget gyűjtenie maga köré, közte több Kiválasztott Harcossal is. Shujinkónak életében most először segítségre volt szüksége. Egy egész seregnyi harcos segítségére.
Azonban még a Külső Világban sem volt nehéz olyanokra találnia, akiknek nem tetszett Onaga visszatérése, elvégre sokan féltek az egykori királyt övező legendáktól, melyek még Shao Kahnnal is rettenetesebb uralkodónak írták le őt. Shujinkónak csak meg kellett győznie őket arról, hogy a vezetésével lehetőségük nyílhat legyőzni Onagát. Ebben nagy segítségére volt a számtalan harcművészeti forma is, amivel még a legmakacsabb szövetségesjelölteket is sikerült meggyőznie arról, hogy Shujinkónak igenis van esélye a Sárkánykirály ellen. A kis csapat kivárta a megfelelő pillanatot, amikor a tarkaták nagy része már elvonult Onaga táborából, és a földi Kiválasztottak se tartózkodtak ott, majd megrohamozták az ott maradtakat. Amíg a többiek lefoglalták a tarkatákat és magukra vonták Onaga figyelmét is, Shujinko beosont a zűrzavar közepette a tábor közepére, Onaga szentélyébe.
És ekkor, a hatalom, amit Onaga azért adott neki, hogy megkönnyítse az Istenek fegyvereinek összegyűjtését, végül a Sárkánykirály vesztévé vált. Shujinko ugyanis idővel képessé vált anélkül is magába gyűjteni a harcosok erejét, hogy kiállt volna ellenük. Nagy koncentrációt igénylő, kockázatos vállalkozás volt tőle, de egyben az egyetlen esélye is, hogy véget vessen Onaga uralmának. Kihasználta, hogy egy kis időre teljesen egymagára maradt az odakinn tomboló csata kellős közepette is, majd összpontosított, és kiterjesztette a képességét egy akkora körre, amekkorára csak tudta. A próbálkozás meghozta az eredményét, Shujinko érezte, amint az összes környékbeli harcos ereje beléáramlik.
És ezekkel a mérhetetlen energiákkal a testében lesújtott a szentélyben sorakozó Kamidogukra. Az isteni ereklyék megrepedtek, majd darabokra hullottak a csapásai alatt. Onaga megérezte, hogy sebezhetetlenségének forrása kezd elenyészni, de hiába sietett vissza a Kamidogukhoz, már elkésett. Shujinko összetörte valamennyit. Már csak az Amulett maradt nála, de Onaga még tapasztalatlan volt annak használatában, így az semmit sem ért neki a Shujinkóban felgyülemlett hatalommal szemben. Az öreg harcos könnyűszerrel a Sárkánykirály fölé kerekedett, annak halandóvá vált teste hamar megadta magát az őáltala adományozott képesség valódi, még általa is meglepően nagynak vélt hatalma előtt. Ám abban a pillanatban, hogy Shujinko utoljára lesújtott volna, a Sárkánykirály alakja elenyészett... és az öreg ökölbe szorult keze Reptile élettelen, kifacsarodott holtteste mellett csapódott a padló hideg kövébe. A Sárkánykirálynak nyoma sem volt...

Következő fejezet

Előző fejezet

Kilencedik fejezet: Farkasokkal táncolni

Nightwolfot hetek óta ugyanaz az álom kísértette. Álmában egy hatalmas, sárkányszerű lényt látott feltámadni halottaiból. És a szörnyeteg lassan meghódította az összes ismert birodalmat, nyomában pedig csakis halál és pusztulás járt. És mindezt hat, isteni hatalommal bíró ereklyének köszönhette. Nightwolf érezte, hogy ez nem csak egy visszatérő álom, hanem egy látomás, ami egy közelgő, minden eddiginél hatalmasabb veszélyre figyelmezteti őt. De nem tudta, mit tehetne ő egymaga ellene.
Népe sámánjaként azonban olyan tudás is a rendelkezésére állt, ami másnak nem. Ez a tudás már egyszer megmentette a törzsét akkor, amikor a Külső Világ császára lerohanta a Földet, és mindenki lelkét elrabolta, de Nightwolf varázslatának hála az ő népe elkerülte ezt a sorsot. Most ugyanezekhez az ősi ismeretekhez fordult. És felfedezett egy szertartást, aminek a segítségével talán útját állhatja ennek az új gonosznak: a Bűnfaló varázslatát.
A Bűnfaló valójában a törzse sámánjai által feljegyzett legerősebb lélekmágia volt, amihez jóformán sose mertek fordulni történelmük során annak rettenetes hatásai miatt. A Bűnfalóval a sámán ugyanis a saját lelkébe olvasztja népe minden egyes tagjának valaha elkövetett összes bűnét, hogy aztán azt egyetlen lélekre és egyetlen pillanatra sűrítve örökre megbéklyózza azt. Ám az ilyesfajta összetett lélekvarázsoknak megvannak a maguk veszélyei. A Bűnfalót például sehol máshol nem lehet végrehajtani, csakis a pokolban, vagyis az Árnybirodalomban. Továbbá a varázslat halálos veszélyt jelent a használójára és mindenki másra is nézve, aki csak a közelében van. Nightwolf ezért úgy döntött, hogy nem próbálja meg annak a bizonyos viharistennek a segítségét kérni, aki Shao Kahn inváziójakor megjelent előtte, hogy segítségül hívja a megszállók ellen. Nem akarta ezen kívül kockáztatni a Föld egyetlen védelmezőjének életét sem. Így egymaga indult el erre a veszélyes útra. Nem is sejtette, hogy a megérzése ismét csak jó útra vezette, amikor nem avatta be Raident a terveibe...
Az Árnybirodalomból nem csak kijutni volt nehéz, hanem odakerülni is. A pokolba csakis a bűnös lelkek léphettek be. Bárkit, aki tiszta szívvel érkezett oda, a birodalom hamar kivetette magából. Nightwolf lelkét viszont nem szennyezték be bűnök. Pontosan erre kellett neki a Bűnfaló. Ahogy lassan magába gyűjtötte népe minden bűnét, rossz szándékát és gonoszságát, érezte, hogy az Árnybirodalomba vezető átjáró taszítása egyre gyengül, majd végül, meditációja végeztével azon kapta magát, hogy a Földről egyenesen a pokolba került. Ám az, hogy ott volt, még nem jelentette azt, hogy máris végzett volna a feladatával.
Nightwolf sokáig hordozta még magában népe bűneit. Érezte, hogy azok egyre jobban nyomják a lelkét, és félő volt, hogy lassan teljesen átveszik felette az uralmat. Mégis napokba telt, hogy elérjen a végeláthatatlan birodalom egy olyan pontjára, ahol zavartalanul hozzáláthatott a szertatás második feléhez. Gondos mozdulatokkal felrajzolt egy misztikus rúnát a földre, majd hagyta, hogy a lelkében lakozó gonosz kinyúljon, és magához vonzza azt a Külső Világban található legsötétebb lélek: Onaga lelke. Nightwolf érezte, hogy a Sárkánykirály lelke erős, erősebb mint hitte volna, túl erős ahhoz, hogy elszakítsa azt a testétől. Mielőtt azonban átengedte volna magát a szívét egyre hevesebben markoló kétségbeesésnek, megérezte, hogy Onaga védelme gyengül, a Bűnfaló varázslata pedig lassan kezdi körbefonni őt. Nem értette és nem is firtatta az okokat, hiszen igyekeznie kellett. Egyetlen erőteljes rántással elszakította a Sárkánykirályt a birtokba vett testétől, és egyenesen a lélekrúna kellős közepébe kényszerítette azt. A meglepett Onaga egy pillanatra nem értette, hol van és hogyan került oda, és Nightwolfnak csak erre a pillanatra volt szüksége. Hagyta, hogy a bűnök elhagyják a lelkét, és eggyé váljanak a lélekrúnával. A rá nehezedő bűnök súlya a mágikus jelnek köszönhetően még Onaga számára is túl nehéznek bizonyult. A Sárkánykirály érezte, ahogy lelke a rúna csapdájába esik, örökre az Árnybirodalom e kicsiny szegletéhez láncolva azt. Szembe akart fordulni ismeretlen támadójával, de annak hűlt helyét találta. A környéken nem volt senki sem... és nem is járt arrafelé senki még jó darabig.
Nightwolf számára a varázslat túl megterhelőnek bizonyult. Miután elhagyták a bűnök a lelkét, az Árnybirodalom kivetette őt magából, de ő ezt már alig érzékelte. Eszméletét vesztette. Mikor azonban felébredt, nem ott találta magát, ahonnan elindult, a Földi Birodalom helyett egy szürke ködbe burkolt helyet látott csak maga körül, ami pontosan olyan volt, amilyennek a törzse hite a túlvilágot írta le. És ekkor bukkantak fel mellette totemállatai, a farkasok...

Következő fejezet

Előző fejezet

Tizenegyedik fejezet: Ómen

Kitana fáradt volt. Fáradt és dühös. Élete több ezer évét orgyilkosságok elkövetésével, kémkedéssel, és - az utóbbi éveket is figyelembe véve - végeláthatatlan harccal és háborúskodással töltötte. Bár nem osztozott Kung Lao béke utáni vágyán, de szeretett volna legalább egy kis ideig nyugodtan uralkodni alig pár éve visszakapott szülőföldje felett. Pihenésre vágyott, jobban, mint élete során valaha.
De ez láthatólag nem adatott meg neki. Onaga uralma alatt ugyan olyasmiket követett el, amik amúgy soha meg se fordultak volna a fejében, de ez nem jelentette azt, hogy ne emlékezett volna arra, mit tett a Sárkánykirály befolyása alatt. Így a békesség helyett az egyetlen célja az volt, hogy felszabadítsa ismételten a hazáját az új elnyomás alól. De még egy ilyen egyszerű elhatározást sem olyan könnyű mindig véghezvinni.
A földiek búcsúja után Kitana magára maradt. Vagyis csak azt hitte. Most, hogy kitisztult a feje, feltűnt neki valami, egy érzés, ami valószínűleg már a Szövetség felbukkanásakor is ott motoszkált benne, de túlságosan lefoglalta a hadakozás, hogy odafigyeljen rá. És ez az érzés most egyenesen a romokban heverő tarkata tábor melletti erdőbe vezette őt.
Itt várt rá szerelme, a földi bajnok, Liu Kang szelleme.
Nem kellett magyarázkodásba bocsátkozniuk. Kitana olyan világból származott, ahol a mágia mindennapos volt, és a császár udvarában, nevelőapja és annak főmágusa társaságában bőven volt ideje ismerkednie a lélekmágiával. Felismerte, hogy Kang szelleme valójában az ő lelkéhez kötődik, miatta maradt még az élők létsíkján. Bár a bajnok életében szinte egyszer sem volt alkalmuk, hogy kettesben lehessenek, hisz vagy az életükért és a birodalmakért küzdöttek, vagy egyszerűen csak elválasztották őket a világok egymástól, most bőven maradt idejük behozni az elvesztegetett időt... még ha csak a beszélgetésre is kellett korlátozniuk azt. Kitana hagyta, hogy Liu lelke összeköltözzön a sajátjáéval.
A bajnok azonban nem csak az elmúlt éveket akarta bepótolni a hercegnővel. Ermac ugyanis, akinek a hatalma látszólag nem korlátozódott egyetlen birodalomra, tett egy olyan megjegyzést a szellemével és az azt a testéhez fűző láthatatlan kötelékkel kapcsolatban, ami, ha nem ölték volna már meg, halálra rémisztette volna Liut. Tudta, hogy amint lehet, vissza kell térnie a Földre kivizsgálni az entitás homályos figyelmeztetését, de ezt csak úgy tehette volna meg, ha Kitana, aki a lelkét az élőkhöz kötötte, visszatért volna oda vele. A hercegnő azonban tántoríthatatlan volt, mindenáron a népén akart segíteni előtte. Liu Kang végül beleegyezett abba, hogy amint közös erővel visszaállították a békét és a rendet Édeniában, visszatérnek a Földi Birodalomba.
Ám a jelek szerint bármit is határozott el Kitana magában, az arra volt ítélve, hogy sose teljesülhessen. Már az édeniai átjáró közelében járt, amikor szembetalálta magát egy olyan jelenéssel, amitől még ő is megrettent: egy három méter magas, izzó tűzelementállal, aki mintha pont őt kereste volna. Blaze, a rabság alól csak nemrég felszabadult óriás, ekkor figyelmeztette őt. Figyelmeztette arra, hogy mindaz, amit ő és a többi harcos eddig kiálltak, csak egy próba volt. A legvégső megmérettetés próbája. És most, hogy elérkezett a prófécia által megjövendölt idő, hamarosan mindenki, aki kiállta ezt a próbát, szembe kell, hogy nézzen a birodalmak legsötétebb napjaival.
Miután a tűzelementál magára hagyta a döbbent hercegnőt, az Liu Kang folyamatos unszolására belátta, hogy a békéről szőtt álmai helyett újabb küzdelmek várnak csak rá. Kelletlenül ugyan, de belátta, hogy figyelmeztetniük kell a Kiválasztottakat a veszélyre, akár valós volt, akár nem. Így, több nappal a földiek távozása után Kitana is a Föld felé vezető átjáró irányába vette útját. Arra számított, hogy a túloldalon egyesével kell majd felkutatnia a Kiválasztottakat, ám azok meglepetésére már összegyűltek, hogy megvitassanak valamit, ami Kitanát is legalább annyira meglepte, mint a többieket...

Következő rész

Előző fejezet

Tizedik fejezet: Hazatérés

Sonya, Jax, Kung Lao, Johnny Cage és Kitana arra tértek vissza Onaga táborába, hogy a Sárkánykirálynak megmagyarázhatatlan módon nyoma veszett, és mindenki egy öregembert, Shujinkót ünnepelt. Fogalmuk se volt, ki lehetett az a Shujinko, de ez nem is számított. Az volt a legfőbb, hogy sikerült megakadályozni Shao Kahn egykori urának visszatérését, akihez képest még a császár uralma is sokkalta elviselhetőbbnek tűnt a számukra.
Mivel immár tényleg nem maradt semmi okuk arra, hogy még tovább a Külső Világban tartózkodjanak, a négy földi elbúcsúzott a hercegnőtől, és mindenki elindult a saját világa felé. Az emberek hamar ráakadtak egy hazavezető átjáróra, a Földre érvén pedig mindenki ment a saját dolga után.
Johnny Cage visszatért Hollywoodba. Bár legutóbbi filmje nem éppen az elképzelései szerint alakult, azért reménykedett benne, hogy ez csak egy átmeneti visszaesés volt. Ám az új filmjének előkészületeit kénytelen volt elhalasztani, mert olyan jeleket kezdett el tapasztalni magán, amik kezdték kifejezetten megrémíteni őt...
Sonya és Jax nem tudta, mihez kezdjenek. A Külvilág Felügyelő Ügynökségből semmi sem maradt, és nem hitték, hogy a kormány rájuk bízna még egyszer egy hasonló szervezetet, miután hagyták, hogy egy áruló férkőzzön be oda, és felrobbantsa azt. Ám nem számoltak azzal, hogy a Fekete Sárkány által hátrahagyott hatalmi űrt máris betöltse egy másik szervezet. Méghozzá egy olyan, ami sokkal, de sokkal veszélyesebbnek bizonyult már a felbukkanását követő pár hónap alatt, mint a Fekete Sárkány valaha volt...
Kung Lao is hazatért a Wu Shi Akadémiára. Remélte, hogy most, hogy elhárították a leghatalmasabbnak tűnő fenyegetést, és hogy tudomása szerint Liu Kang mindkét gyilkosa odaveszett a viharisten robbanásában, békében meggyászolhatja a barátját, és folytathatja a növendékek kiképzését az eljövendő zavaros időkre. Ám amint belépett az akadémia falai közé, olyan látványban volt része, ami azon nyomban eloszlatta minden ilyen irányú reményeit...
A Halálos Szövetség elbukott, a szolgáik mind egy szálig Onagához csatlakoztak annak hadjárata során. Egyetlen szövetségesük volt csak, aki nem tette ezt: Mavado, aki, miután Chi nagylelkűen neki adta Kanót, és egy gyors, de kegyetlen küzdelemben kiütötte a renegát klán vezetőjét, ott hagyta a mágusokat. A Külső Világ hatalmi játékai hidegen hagyták őt, neki csak az számított, hogy Quan Chi az adósává vált - ami reményei szerint a jövőben még talán hasznosnak fog bizonyulni a számára - és hogy lehetőleg épségben hazajuttassa Kanót önmagával együtt. Nagy tervei voltak a félszeművel, olyasmik, ami után az könyörögni fog neki a haláláért... már persze, ha egyáltalán túléli a legelső beavatkozásokat.
Mavado legnagyob megkönnyebbülésére a Szövetség erődjének közelében akadt egy hazavezető átjáró, így nem kellett sokáig a hátán cipelnie áldozatát. És amúgy is már hetek óta abban az elátkozott birodalomban kóborolt, hogy a varázslók nevetséges feladatait teljesítse. Másra se vágyott, mint hogy hazatérhessen. De amint megnyitotta az átjárót - Chi egyik varázslatának segítségével egyenesen a Vörös Sárkány központjába – és áthajította rajta Kano még mindig eszméletlen testét, egy kés vágódott a hátába. Mavado a földre rogyott. Érezte, hogy lassan elszáll belőle az élet. Ekkor, bár már kezdte elveszíteni az eszméletét, azt hitte, elment az esze: Kabal térdelt le mellé. Az a Kabal, akivel személyesen végzett, és akinek a horogkardjai azóta is nála voltak trófeákként. A légzőkészülékes alak kárörvendően közölte vele, hogy mégse halt meg, és hogy amíg Mavado távol volt, ő elkezdte újjászervezni a Fekete Sárkányt, aminek a segítségével végleg le szándékozott számolni Mavado szervezetével. Majd megfordult, és magára hagyta a társaival együtt a haldokló férfit. Már nem látta, hogy a még mindig nyitva álló átjáróból egy kéz nyúlik ki Mavado felé...

Következő fejezet

Előző fejezet

Hetedik fejezet: Ősi tervek

Onaga évezredek óta várt már erre a pillanatra. Bár egykori tábornoka megölte őt, a lelke túl erős volt ahhoz, hogy bármelyik túlvilág csapdájába essen, ráadásul a bukása ellenére még a halála után is akadtak követői, akik hajlandóak voltak bármit megtenni azért, hogy uruk egy nap visszatérhessen. A Sárkánykirály testét egy kriptába helyezték, melynek pontos helyéről csak nagyon kevesek tudhattak, a seregét, ami neki köszönhette halhatatlanságát, még az új uralkodó hatalmának megszilárdítása előtt egy földalatti csarnokba rejtették, és végül Onaga szellemét áthelyezték egy sárkánytojásba, a legutolsóba, amit a birodalmakban még találni lehetett. A tojást aztán, hogy melegen tarthassák, amíg az évezredek múlva ki nem kel, egy lávatóba helyezték. Emellé még sikerült elfogniuk és a varázslataik segítségével a rabszolgájukká tenniük egy különleges teremtményt, egy tűzelementált, akit a rá bocsátott varázslat arra kényszerített, hogy addig ne hagyja el a lávatavat, amíg Onaga szelleme a mélyén pihen. Az már csak a sors fintora volt, hogy néhány ezer évvel később Onaga gyilkosa, Shao Kahn, ezt a lávatavat használta arra, hogy a Vaeternust, a vámpírok birodalmát a Külső Világhoz csatoló mágikus gömböt elrejtse újdonsült vazallusai elől.
Onaga szelleme ugyan a tojáshoz volt kötve, de az egykori mérhetetlen hatalmából megmaradt benne annyi, hogy lassan, apránként, több ezer év alatt elegendő erőt gyűjtsön magába ahhoz, hogy elszakadjon a Külső Világtól, és felkeresse a birodalmak keresztútját, a Földet. Ugyanis még a halálában se akart lemondani a terveiről. A tervről, hogy összegyűjtse minden legendák legősibbikét, a hat Kamidogut, az Istenek Fegyvereit, melyek, ha valaha is egy kézbe kerülnek, a birtoklójukat isteni hatalommal ruházzák fel. Onaga a mindenhatóságra vágyott. És a több tíz ezer év alatt megfogalmazódott benne egy terv, hogy hogyan érje el azt a teste újjászületéséig.
A szellemét ugyan nem küldhette a Földre, de a tudatát igen. Annyi ereje nem volt, hogy testet is alkosson magának, így kénytelen volt beérni egy fénylő gömb alakjával. De ez is megfelelt a céljainak. Ebben a formájában nyugodtan kiadhatta magát az Idősebb Istenek küldöttének az előtt az ifjú harcos előtt, akire már korábban felfigyelt, amikor még csak a halandókat fürkészte. A serdülőkorban lévő tanonc, Bo’ Rai Cho tanítványa, hiszékeny alak volt, nem volt nehéz rávennie arra, hogy hagyja ott a mesterét, és kutassa fel számára a Kamidogukat. Vagy legalább azt, hogy azokat hová rejtették el az alkotásuk óta eltelt számtalan év alatt. És hogy megkönnyítse a „bajnoka” dolgát, még azzal a képességgel is felruházta őt, hogy az azon nyomban megtanulja bárki harci stílusát, ha egyszer kihívja őt egy küzdelemre. Ez majdnem minden erejét felemésztette, és nem is tudott utána még évekig visszatérni a gömb alakjában sem a Földre, hogy szemmel tartsa az ifjút, de érezte, hogy hosszú távon nagyon is meg fogja érni neki ez az áldozat.

Ezt a bizonyos fiatalembert amúgy Shujinkónak hívták.

Miután az teljesítette a rábízott küldetést, Onaga felfedte előtte a valódi kilétét, és azt, hogy valójában a közel élethosszig tartó útja során az valójában csak lehetővé tette számára, hogy a feltámadása után még hatalmasabban térhessen vissza, mint amilyen életében valaha volt. Úgy vélte, Shujinko immár semmit sem tehet az ellen, hogy megakadályozza a visszatérését és a Kamidoguk hatalmának elnyerését. Ám ehhez előtte még meg kellett találnia magának azt a bizonyos új testet...
A szerencse Onaga mellé állt. Nitara, a vámpír, ekkoriban kereste fel először a barlangot, ahol Onaga lelke pihent - bár a nő nem őt, hanem a közelében fekvő varázsgömböt kutatta. Nem sokkal később egy kiborggal tért vissza, aki aztán alá is merült a lávatóban. Talán csak szerencséje volt, talán valaki vezette a kezét, de Cyraxnek sikerült először a varázsgömbre bukkannia anélkül, hogy megközelítette volna a sárkánytojást, és ezzel felébresztette volna annak őrzőjét. Onagának nem tetszett ez. Se a vámpírt, se a félig mesterséges szerkezetekből épített teremtményt nem találta alkalmasnak arra, hogy megszállhassa a testüket. Márpedig ő minél hamarabb ki akart jutni onnan, nem volt türelme kivárni azt az időt, ami a tojás kikeléséig hátra volt. És ekkor érkezett a Nitara után kutató Reptile.
A szaurin minden szempontból tökéletes volt. Ugyanúgy a hüllők közé tartozott, mint Onaga egykori teste, ráadásul ő is faja egyik legeslegutolsó képviselője volt, és még a szelleme megtörésével se kellett vesződnie, hisz Reptile elméje akkorra már jóformán teljesen megbomlott, ráadásul emiatt a teste is kezdett lassan leépülni, visszafejlődni még primitívebb állapotába. Onaga nem várt, kitört a sárkánytojásból, és megszállta a hüllő testét. Amint sikerült ezzel az élők világához kötnie magát, érezte, hogy visszatér lassan szívébe a varázsereje, és elkezdte átváltoztatni új testét olyanra, amilyen a régi volt: hatalmasra, erősre, és gyakorlatilag elpusztíthatatlanra.
Amint sikerült valamennyire kényelmesen elhelyezkednie új bőrében, rohamosan visszatérő varázshatalma segítségével nyitott egy átjárót a Nexusba, abba a birodalmakon kívül eső aprócska világba, ahová Shujinko összegyűjtötte neki a Kamidogukat. Tudta, hogy azok hiába kerülte egy helyre, az utolsó komponens nélkül nem egyesülhetnek, viszont a bennük lévő erő már ahhoz is bőven elegendő lesz, hogy jóformán sebezhetetlenné tegye őt mindenféle fizikai és mágikus természetű támadással szemben. Elhozta a Kamidogukat, de Shujinkóval nem sikerült végeznie. Még mindig nem volt tökéletes az uralma az új teste fölött, túlságosan lomha volt. De nem aggódott, hisz nem hitte, hogy az öreg harcos bármilyen módon árthatna neki, miután sikerült a Földre kergetnie.
A következő lépés a Kamidoguk elhozása után a régi haderő visszaszerzése volt. A körülmények ismét csak neki kedveztek. Kényszerű rabsága alatt megérezte, hogy valaki vagy valakik elkezdték friss lelkekkel feltölteni katonái mumifikálódott maradványait. Tudta, hogy amilyen ütemben haladnak a serege feltámasztásával, végezni fognak a folyamattal, mire odaér hozzájuk. És a katonái mellett érzett még ott valamit... valamit, amire legalább annyira vágyott, mint a hat Kamidogura: a Szent Amulettet. A sors a kegyelmébe vehette őt, hisz látszólag minden egy időben fordult az ő javára. És ezt még a Föld védelmezője, Raiden se tehette tönkre. A viharisten esszenciájának robbanása ugyan kényelmetlen volt a számára, de a Kamidoguk ereje még egyesítetlenül is éreztette a hatását: a robbanás, ami még a Lélekfolyót is elpusztította, jóformán meg se tudta karcolni őt. Bár az bosszantotta, hogy kénytelenné vált miatta új sereget keríteni valahonnan. Ám a szerencse nem akarta látszólag elhagyni, hisz rögtön maga mellé állíthatott öt kiváló harcost, a Halálos Viadalok veteránjait, és mellé még talált egy új, vérszomjas, csak a háborúnak élő hadat is a tarkaták személyében.
A hódítás jól haladt: az uralma alá hajtott Kitana segítségével sikerült megszereznie Édeniát, egykori gyilkosa, aki később magát Shao Kahnnak nevezte, tudomása szerint meghalt a saját szolgája keze által - ami már szinte ironikus volt a szemében - és a Kamidoguk egy része az egyesítésükhöz szükséges Szent Amulettel együtt már a birtokában volt. Minden a kedve szerint alakult. Vagyis csak majdnem minden. Volt ugyanis valami, ami az elért sikerei ellenére is egyre jobban bosszantotta.
A legendák szerint a Kamidoguk egyesítéséhez szükség volt a Szent Amulettre, arra az ereklyére, amit még az egykori Idősebb Isten, Shinnok alkotott az Egyetlen azóta semmivé foszlott, nyers energiáiból. De hiába volt Onagánál mind a hat isteni fegyver és az amulett is, azok csak nem akartak működni. Édeniában tartózkodása alatt a királyi palota irattárának legősibb iratai között talált egy homályos utalást arra, hogy a Kamidoguk egyesítéséhez azokat hat, bizonyos kívánalmaknak megfelelő, különleges egyénnek kell a kezükbe vennie, de az iromány ezen kívül semmi használható információt nem tartalmazott. Ezért utasította az egyik újdonsült szolgáját, a Baraka által eléráncigált édeniai volt nagykövetet, a helyiek szemében árulónak bélyegzett Tanyát, hogy az próbáljon meg az ősi édeniai szent helyek felkutatásával rábukkanni olyan iratokra, amikből kiderül, pontosan kikre lenne ég ahhoz szükség, hogy a Kamidoguk egyesülhessenek. Igaz, Onaga nem tartott attól, hogy bárki is az útjába állhatna, de sose volt éppen türelmes természet, nem tetszett neki, hogy a végtelen hatalom szó szerint ott van a kezében, és ő mégse éri el. Akkor még nem is sejtette, hogy valójában igenis volt egyvalaki, aki képes lehetett volna keresztülhúzni a számításait, aki ugyanolyan jól ismerte a Kamidogukat, és bizonyos szempontból őt magát is...

Következő fejezet

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta