Ajánló

A nyugati part Bosszú Angyalai v2 07
Bosszú Angyalai

A nyugati part Bosszú Angyalai v2 07

Hozzászólások

  • Sepi 2019.09.17. 06:59
    Elérhető az. ;) De ettől függetlenül nem tartjuk kizártnak, hogy ide is felkerüljön.

    Bővebben...

     
  • joustoe 2019.09.16. 18:11
    sziasztok! Az Inferno X-men-ben megjelent részei lesznek ezen a honlapon? Nitro oldalát sajnos nem ...

    Bővebben...

     
  • KiD1 2019.09.16. 15:43
    De imádtam, ezt a számot.

    Bővebben...

     
  • Recsi 2019.09.16. 11:14
    Emlékszem, amikor az első kósz hírek eljutottak hozzánk (felénk lehetett fogni az ORF adásait) ...

    Bővebben...

     
  • Intruder 2019.09.16. 11:02
    Uhh az a liftes jelenet nálam a mai napig egy 'WTF did i just watch?!'. :O

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 363 vendég és 1 tag böngészi

  • Urbanvoice

MK sztori 10. rész

Előző fejezet

Nyolcadik fejezet: Lélekcsapdában

Onaga helyzete roppant kényelmetlennek volt mondható. Halandó mércével mérve felfoghatatlan ideje egy tojásban kellett várakoznia, hogy feltámadhasson és bosszút állhasson a gyilkosán, Shao Kahnon, több évtizedig kellett néznie, ahogy az a kétbalkezes Shujinko próbálja összegyűjteni a Kamidogukat – szívesen bízta volna másra is, de senki se tűnt elég hiszékenynek és megfelelő módon ostobának ahhoz, hogy ennyi időn át becsaphassa őt – és hiába sikerült megszereznie a Szent Amulettet, a serege porrá omlott, a terveit meghiúsították, és akárhogy próbálta, sehogyan se tudta egyesíteni a Kamidogukat, amik a sérthetetlenség mellé jóformán korlátlan hatalommal ruházták volna fel őt a legendák szerint. És a sértés fokozásaképpen annak a féleszű Shujinkónak vénségére benőtt a feje lágya, és rájött, hogyan cselezze ki őt. Elpusztította a Kamidogukat, és jóformán agyonverte őt. De még talán onnan még meg tudott volna menekülni, ha egyszer csak nem találja magát az Árnybirodalomban, egy lélekcsapdában, amiből bárhogyan próbált, nem tudott kiszabadulni. Sovány vigaszt jelentett a számára, hogy a csapda alkotója a szeme előtt lehelte ki a lelkét. Onaga olyan kelepcébe esett, amiből lehet, hogy az idők végezetéig sem lesz képes kiszabadulni.

De az örökkévalóság néha igencsak rövidnek tud bizonyulni. Alig telt el néhány hónap, és felkereste őt valaki. Onaga felismerte a bukott istent, Shinnokot. Az pedig alkut ajánlott neki: kiszabadítja Onagát a lélekcsapdából, még azt is elintézi, hogy visszatérhessen az élők közé, sőt, visszajuttatja őt a Külső Világ trónjára is, a Sárkánykirálynak ezért cserébe pusztán egyetlen dolgot kell megtennie neki. Onaga legszívesebben azt üvöltötte volna, hogy ő senkit se szolgál, legyen az isten vagy halandó, de tudta, hogy ez lehet az egyetlen esélye kijutni onnan. És a szolgaság – nem, az átmeneti szolgaság még mindig elviselhetőbb, mint az örökké tartó raboskodás. Kelletlenül ugyan, de bólintott.

Shinnok pedig összegyűjtötte minden erejét, ami csak a pokolhoz volt köthető, és lassan, de biztosan megtörte a varázslatot, ami Onagát az Árnybirodalom egyetlen kicsiny szegletéhez láncolta. Az első ígéretét tehát teljesítette, de Onaga még mindig halott volt. Shinnok a feltámasztásáig kis türelmet kért, és addig is elmondta neki, hogy mit kér tőle.
Onaga nem értette, miért van az istennek feltétlen szüksége arra, hogy segítsen neki legyőzni egy közönséges tűzelementált, de különösebben nem is érdekelte. A kiszabadulása első pillanatától fogva legszívesebben azonnal darabokra szaggatta volna Shinnokot. Annak terve ugyanis egy olyan lépésre kényszerítette volna őt, amibe más körülmények között semmiért sem lett volna hajlandó belemenni. Egyetlen oka volt annak, hogy visszafogta magát. Tudta, hogy olyasmi van készülőben, ami még az ő figyelmére is méltó lehet. Hisz ha Shinnok titokban tényleg olyan nagy hatalmú harcosokat gyűjt maga mellé, mint amilyeneket említett, akkor bármi is legyen a terve, annak gyümölcse talán még a Kamidoguk hatalmával is vetekedhet. Így Onaga olyasmit tett, amit sárkányemlékezet óta nem: szerepet játszott. A kelletlenül ugyan, de engedelmeskedő szolga szerepét. És amint elhagyták a száját a beleegyező szavak, hirtelen minden elsötétült körülötte...

Onaga egy pillanatra azt hitte, máris elárulták, de ekkor hangokat hallott maga körül. Kinyitotta a szemét. A saját, régi testében találta magát, a kriptája mélyén. Körülötte pedig ott állt Shang Tsung, gyűlöletének célpontja: Shao Kahn... és Quan Chi, a nekromanta, Shinnok szolgája, akinek a keze sárkányvértől fénylett. És ahogy Onaga végigtekintett önmagán, észrevette, hogy a teste is merő sárkányvér. Sárkányvér, amiről nem tudta elképzelni sem, honnan származhat. Hisz ő volt tudomása szerint fajának egyik legutolsó példánya, és az ő elárulása után nem is maradt egyetlen élő sárkány se, szerte a birodalmakban.
De ez most nem számított. Számára csak azt volt a lényeg abban a pillanatban, hogy a Sárkánykirály ismét visszatért, és ezúttal nem kellett beérnie egy másodrangú testtel. Onaga újra a hatalma teljében volt.

Következő rész

Előző fejezet

Hetedik fejezet: Quan Chi túrája

Quan Chi nem tudta, hogy mérhetetlenül szerencsésnek vagy bosszantóan pechesnek gondolja-e magát. A kezében volt minden: megölte a Fény Kiválasztott Harcosait, legyőzte a viharistent, és még a „társa”, Shang Tsung is eszméletlenül hevert a lábai előtt, arra várva, hogy Chi végezzen vele... jobban uralta Shinnok amulettjét, mint valaha... a Sárkánysereg parancsait várva állt az erődje bejárata előtt... megállíthatatlan volt... erre minden, amit addig valaha elért, egyetlen pillanat alatt kicsúszott a kezei közül. Most se sereg, se amulett, se hatalom, se világhódítás. Mégis, ha az utolsó pillanatban nem veszi észre maga mögött, hogy Raiden mire készül, lehet, már nem is élne. Még most sem volt képes elhinni, hogy tényleg sikerült egy töredékpillanattal a robbanás előtt befejeznie a teleportációs varázslatot, és visszatérnie az otthonába. Viszont azt már nem tudta, hogy utána mihez kezdjen. A hatalmának forrása kicsúszott a kezei közül, és nem volt már senki sem, akivel összefoghatott volna...
És ekkor kereste fel őt Shinnok.
Egykori gazdája meglepő módon nem haragudott rá. Vagy nem tudta, hogy Quan Chi végig becsapta őt az amulettel kapcsolatban, vagy valamiért nem érdekelte őt. Shinnok pusztán annyit akart tőle, hogy fogadjon ismét feltétlen hűséget neki, mert az isten ismét hasznát tudná venni egykori legfőbb varázslója képességeinek. Chi ismerte már annyira Shinnokot, hogy tudja, egykori urában is legfeljebb annyira lehet megbízni, mint őbenne, de a viselkedéséből az is kitűnt neki, hogy a bukott isten forgat valamit a fejében, habár igencsak szokatlanul viselkedett.

Shinnok első megbízása Quan Chi számára egy kisebb körút volt. Chi feladata az volt, hogy keressen fel három személyt, akik létfontosságúak lehetnek ura terveiben. Bár hogy pontosan hogyan, hisz három teljesen különböző személyről volt szó, a nekromanta nem értette. Shinnok terve egyelőre teljesen homályos volt a számára.

Shinnok tisztában volt vele, hogy Quan Chi ereje jelentősen megfogyatkozott, ezért mellé adott két régi ismerőst is: Jataakát és Kiát, azt a két női démont, akik még akkor voltak Chi személyes testőrei, amikor az először megszerezte a Szent Amulettet. Chi nem tudta, hogy volt képes Shinnok feltámasztani a Sub-Zero által megölt démonokat, és még az emberi formájukat is visszaadni, de jelen helyzetében nem merte még kérdőre vonni az istent. Helyette elindult, hogy teljesítse a megbízását.

Az első, akit meg kellett keresnie, egy bizonyos Jarek volt. Chi annyit tudott róla, hogy ugyanabból a földi klánból jött, mint Kano, akit felajánlott nem sokkal azelőtt Mavadónak, és hogy mindenki halottnak hitte őt, miután Shinnok visszatérését követően nem sokkal az őt üldöző Kiválasztottak egyike lehajította őt egy szakadékba.
Jarek a késével tompította a zuhanását akkor. Túlélte, de így is évekbe telt neki, míg teljesen felépült. Ha nem Édeniában, hanem bárhol máshol történik vele az eset, biztosan ott pusztult volna, így azonban pár kedves helybéli befogadta őt, és felgyógyította. Jarek természetesen egy különösen kegyetlen halálnemmel hálálta meg a gondoskodásukat.
Sőt, onnantól fogva mintha egész életét annak szentelte volna, hogy a kivégzések minél kegyetlenebb és fájdalmasabb módjait próbálja meg kidolgozni vagy eltanulni. Ősi tekercseket kutatott, amik ezzel a témával foglalkoztak. És Quan Chi is egy ilyen ajánlattal kereste meg őt. Megígérte Jareknek, hogy bevezeti a legbrutálisabb kivégzések rejtelmeibe, ha az hajlandó Shinnok oldalán harcba szállni egy bizonyos csatamezőn egy előre megadott időpontban. Jareknek kedvére volt az ajánlat, elfogadta azt.

Az első küldetés könnyedén megvolt hát. A következő célpontja szintén Édeniában volt. Az ő előkerítése már nem ígérkezett olyan könnyűnek, mint a Jarek által hátrahagyott holttesthalmok követése, mert Rain, az édeniai áruló, még mindig bujkált a helyi hadsereg elől, mióta sikerült megszöknie Jade táborából. De Shinnok a jelek szerint tudhatott róla valamit, amit Chi nem, mert egész pontosan sikerült meghatároznia Rain helyzetét. Igaz, Chi így is napokig bolyongott az édeniai erdőségben, míg rátalált Rainre, de ha az ura nem mondja meg neki, hogy azon a környéken kell keresnie, talán sose akadt volna rá.
Rain bizalmát már nem volt olyan egyszerű elnyerni, de Shinnok azt is előre tudta, mit kell majd mondani neki. Quan Chi megmutatott Rainnek néhány ősi édeniai iratot, amik azt bizonyították, hogy Rain valójában nem hogy nemesi, de egyenesen isteni vérből származik: ő is Argus, Édenia egy ideje eltűnt védőistenének leszármazottja. És mint ilyen, neki is joga van arra az örökségre, amit az isten a két fiának, Tavennek és Daegonnak szánt. Chi elmagyarázta Rainnek, hogy egy közelgő csatában, ahol minden harcos össze fog majd gyűlni, Shinnok hajlandó lesz elintézni Rain számára, hogy elsőként jusson el a célig, ha az hajlandó szövetséget kötni az istennel. Raint, akit egész életében nélkülöztek, kecsegtette az ajánlat. Ígéretet tett Chinek, hogy ott lesz a megadott időpontban, de előtte még megpróbálja felkutatni az Ikreket, hogy biztosítsa, azok még véletlenül se érjenek el a céljukig...

Csak egyvalaki volt hátra, bár ő közel sem olyan szerepet kapott Shinnok terveiben, mint az előző kettő. Ám mielőtt Chi felkereste volna őt, a testőrei valami különös dologra hívták fel a figyelmét. Azt mondták, érzik, hogy a nővérük, Sareena, aki évekkel ezelőtt elárulta Quan Chit és Shinnokot, újra az Árnybirodalomban tartózkodik, méghozzá démoni alakjában. Chi nem hagyhatott veszni egy ilyen lehetőséget. Hazatért.
A pokolban csakugyan ott volt Sareena. Elmenekült, amíg képes nem vált visszanyerni az emberi alakját és visszamenni a Földi Birodalomba, a neki menedéket nyújtó Lin Kuei-hez. De minél tovább maradt ott, annál jobban érezte, ahogy a hely gonoszsága kezd visszatérni belé. És ekkor jelent meg előtte Quan Chi. A nekromanta megpróbálta rávenni őt, hogy csatlakozzon újra hozzá, és akkor mindent megbocsát neki. Sareena megpróbált ellenállni neki, küzdött saját természetével, nem akarta elárulni azt, aki segített rajta. De Chi befolyása és mágiája erősebb volt; visszaváltoztatta Sareenát emberi alakjába, és szembesítette őt a valódi természetével. A mágia hatott, Sareena megtört, és csatlakozott nővéreihez. Még a Lin Kuei átjáróját megnyitó amulettet is átadta Quan Chinek, hogy bizonyítsa hűségét.
A négyes útja ezután a Földre vezetett. De nem a Lin Kuei-hez, hanem egy olyan helyre, amiről Chi addig még csak nem is hallott. Egy földalatti bázisra, ahol ezúttal nem egy újabb harcost kellett toborozniuk, hanem egy informátortól kellett átvenniük egy lemezt. Az viszont üres kézzel érkezett a találkozóra. Azt mondta, attól félt, hogy rajtakapják, ezért a fejében tárolta el a kért információt. Quan Chi egyszerűsített a dolgán: letépte a technikus fejét, majd a hóna alá csapva távozott... volna, ha nem látott volna meg ebben a pillanatban egy szemtanút. Mivel Shinnok utasítása az volt, hogy senkinek sem szabad meglátnia ott őket, így utasította a testőreit, hogy gondoskodjanak a leskelődőről, majd visszatért a palotába az urához.

A három nődémon könnyű prédának hitte a magányos harcost. Nem tanultak a Sub-Zeróval történtekből. Igaz, ő egyesével győzte le őket, most pedig egyszerre támadtak az idegenre, az mégis föléjük kerekedett, igaz, a nővérek gondoskodtak róla, hogy ne legyen könnyű dolga. De a végeredményen ez se változtatott: Kia, Jataaka és Sareena is eszméletlenül hevertek a laborban. Quan Chi hiába várt rájuk az Árnybirodalomban, és végül kénytelen volt nélkülük útnak indulni a következő küldetésére. Shinnoknak nem tetszett ez, mert tartott attól, hogy a nődémonok ott rekedtek a bázison, ami esetleg kellemetlenséghez vezetett volna a terveit illetően. Ráadásul mivel Chit az idő sürgetése miatt egyedül kellett útnak indítania, így a biztos siker érdekében meg kellett növelnie annak hatalmát. Később ugyan Kia és Jataaka visszatértek a citadellájába, és a jelentésük szerint senki se vette észre őket – már csak azért is, mert akit csak láttak, mind halott volt -, de Sareenának megint csak nyoma veszett.

Következő fejezet

Előző fejezet

Ötödik fejezet: Isteni közbeavatkozás

Istenként Fujin sok mindennek volt már szemtanúja, közte még Idősebb Istenek meggyilkolásának is... de az, ami Raidennel történt, még őt is meglepte. Nem értette, mi történt barátjával, aki egykor még a Földet is rábízta, amikor egy évre csatlakozott az Idősebb Istenek sorához. Raiden ugyanis úgy viselkedett, mint aki megveszett. Szembeszegült az élet törvényeivel, és feltámasztott egy lélektelen holtat - ráadásul egykori pártfogoltja és barátja, Liu Kang holttestét - és arra használja azt, hogy lemészároljon mindenkit, akit veszélyesnek vélt. Akárhogy nézte, Raiden lelke sötétté vált, ami ellentmondott mindannak, aminek történnie kellett volna. Egy isten esszenciájának szétszóródásakor, amit sok halandó a halálának vélne, az energiái lassan visszatérnek az istennek otthont adó birodalomba, ahol aztán idővel újraformálják őt. De ilyenkor az előző élet minden emléke törlődik, az isten a jó és a rossz közötti vékony határmezsgyén áll, és a fejében csak a saját létének célja található. Ilyenkor kell eldőlnie, hogy a feladatát milyen módszerek segítségével hajtja végre.
De Raiden a jelek szerint mindenre emlékezett. Még olyasmire is, amit jobb lett volna, ha inkább elfelejt. És Fujint kifejezetten aggasztotta, amit Kanggel tett. Ezért felkereste a bajnok legjobb barátját, Kung Laót, aki Raiden után nem sokkal tért vissza a Külső Világból, és akit teljesen megdöbbentett, hogy a barátja holttestének hűlt helye, az pedig különösen, hogy a szerzetesek szerint azt Raiden vitte magával. Amikor Fujin megkereste őt, hogy fogjanak össze, és próbáljanak közösen utánanézni annak, mi történt Liu Kanggel, Lao azonnal csatlakozott hozzá.
Az útjuk viszont nem tartott sokáig. Még csak arra sem voltak képesek, hogy utolérjék a zombi Liut – akinek, mivel nem volt lelke, Fujin se érezhette, merre van -, mikor Lao hívást kapott Johnny Cage-től, hogy a birodalmakat fenyegető újabb veszély miatt azonnal keresse fel őt Shang Tsung szigetén. Kung Lao nem szívesen hagyott fel a kereséssel, de a kötelességérzete győzedelmeskedett, ezért a sziget felé vette az irányt. Fujin is vele tartott, sőt, a képességének hála sikerült elég hamar odaérniük.
A Kiválasztottak nagy része velük közel egy időben érkezett. Egyikük se tudta, miről lehet szó, ezért kivétel nélkül mind meglepődtek, amikor Johnny Cage eléjük terjesztette, hogy álmában meglátta, amint Shinnok valamit szervezkedik. Természetesen senki se akarta elhinni, hogy a színésznek látnoki képességei lennének. További kétkedés fogadta a szavait, amikor elmesélte, mit hallott magától Shinnoktól a szigeten nem sokkal az érkezésük előtt: az isten arról beszélt, hogy össze akarja gyűjteni Quan Chi segítségével a Sötétség erőit, hogy felkészüljenek egy harcra, aminek valahol Édeniában kell lezajlania egy kráter környékén, és amelyik harc győztese elnyeri a jogot, hogy istenné váljon... és egyben megakadályozza a birodalmak pusztulását is.Fujin, akárcsak a többiek, nehezen akarta elhinni ezt. Találkozott már Johnny Cage-dzsel amikor az visszatért az életbe, és nem alakultak ki túl jó benyomások benne a színészről. De ekkor megérzett valamit… valamit, amit először nem tudott hova tenni. Egy ismerős erőt... Argus erejét... de az mégse teljesen olyan volt, mint ismerte. Ráadásul Argust évszázadok óta nem látta már senki sem. Ekkor Fujinnak eszébe jutott, hogy az édeniai védőistennek volt két fia, akiknek azonban jóval az apjuk eltűnése előtt – sőt, ha jól emlékszik, jó pár évezreddel előtte – nyomuk veszett. Lehet... nem, biztos volt benne, hogy az egyiküket érezte meg. Vagyis... ahogy összpontosított, érezte, hogy ott van a másikuk is. Eddig valamiért nem tűnt fel neki, de most, hogy kereste, érezte, hogy ott van a másik testvér is valahol... valahol a bolygón. Vagyis Argus ide hozta őket akkor... valamiért. De miért?Argus felesége jósnő volt... sőt, ha Fujin jól emlékezett, Édenia történelmének legnagyobb hatalmú látnoka. Lehetséges lenne, hogy az isten szándékosan rejtette volna el őket a Földön, mert a feleségétől tudta, hogy valami be fog következni... valami, amihez két félisten kell, hogy megakadályozza... vagy éppen, hogy végrehajtsa? Túl sok volt a kérdés, a bizonytalanság. De az biztos volt előtte, hogy Johnny Cage szavai hirtelen mégse tűntek olyan valószínűtlennek. Ha tényleg közeleg az Armageddon, a birodalmak vége, azt olyan eseményeknek kell megelőzniük, amik felborítanak minden addigi egyensúlyt. Lehet, hogy Raiden is ennek az áldozata? Nem tudta. A legfontosabb az volt a számára, hogy kiderítse, mi áll az ikrek ébredése mögött. Ehhez viszont nem elég felkeresnie őket, több információra lesz szüksége, amiket talán megkaphat az istentársaitól. De előtte még szólnia kellett a többieknek.

Johnny Cage-et alaposan meglepte, hogy a sok hitetlenkedő között pont egy isten adott hitelt a szavainak. Vagy olyasmi. Fujin ugyanis megosztatta a jelenlévőkkel a felfedezését, és a gondolatai egy részét is ezzel kapcsolatban. Utasította őket arra, hogy biztos, ami biztos, gyűjtsék össze a Fény erőinek Kiválasztottait, és gyűljenek ők is össze Édeniában, a Shinnok által említett helyen. Ő azonban előtte még tett egy kis kitérőt, és felkereste az isteneket. És amit ott megtudott, attól úgy érezte, nem lett sokkal bölcsebb. Az istenek közül senki se tudta pontosan, mit akarhatott Argus a fiaival, az Idősebb Istenek pedig szokás szerint figyelemre se méltatták őt. Akárhogy is, Fujinnak több időre lett volna még szüksége, hogy alaposabban utánajárjon az ügy hátterének, ehhez viszont meg kellett akadályoznia, hogy a testvérek találkozzanak egymással. De érezte, hogy Taven egy átjáró segítségével Daegon közelébe jutott, úgyhogy ő is azon nyomban elteleportált oda, hogy – ha kell erőszakkal is, de – rávegye Tavent a távozásra.

Következő fejezet

Előző fejezet

Hatodik fejezet: A farkasok útján

Nightwolf meg volt győződve róla, hogy meghalt. De megnyugvást talált ebben a gondolatban, hisz az életét azért adta, hogy megmentse az otthonát és még ki tudja, hány birodalmat a rabszolgasorstól. A Bűnfaló varázslata működött, még látta, ahogy a Sárkánykirályt rabul ejti az Árnybirodalomban felállított lélekcsapda ereje, márpedig biztos volt benne, hogy még a legendás erejű Onagának sincs akkora hatalma, hogy kitörjön onnan. Ez volt Nightwolf utolsó emléke, mielőtt összerogyott volna a megerőltetéstől, amit a Bűnfaló magában hordozása okozott a testében és a lelkében.
De Nightwolf tévedett. Nem halt meg. Bár egy dologban nem tévedett, csakugyan átkerült a szellemvilágba, a helyre, ahol a törzsének védőszellemei lakoztak, és amit ő is felkeresett gyakran, amikor a sátrában meditált. A szellemek azonban, akik mint mindig, most is farkasok alakjában jelentek meg neki, megnyugtatták őt, hogy nem halt meg, mindössze annyi történt, hogy amikor a lelke megszabadult a törzse bűneitől, meg is tisztult egyben, márpedig az Árnybirodalom nem tűri meg magában a tisztalelkűeket, is kiveti őket magából. Viszont Nightwolf túl gyenge volt ahhoz, hogy egészen a Földi Birodalomig jusson, ezért megrekedt félúton, az otthona és a túlvilág között. A szellemek jó híre az volt, hogy segítenek neki kijutni onnan, hisz élőknek semmi keresnivalójuk a szellemek birodalmában. A rossz hír viszont az, hogy az út a saját világa ideje szerint és az ő szemszögéből is meghatározhatatlan ideig fog majd tartani. Lehet, hogy csak pillanatok fognak eltelni az eltűnése óta, és ő is pár lépés után otthon találja magát, de az is, hogy évekig velük együtt fog barangolni a végtelen szürkeségben.
Hogy saját szemszögéből nézve mennyi időt vett az út igénybe, később nem tudta volna megmondani. Volt, hogy úgy emlékezett rá, egy örökkévalóságig bolyongott, de volt, hogy csak annyi rémlett neki, hogy amint az utolsó farkasszellem is elhallgatott, máris odahaza találta magát. Annyiban viszont biztos lehetett, hogy a saját otthonában hónapok teltek el a távozása óta. És az útja még közel sem ért véget. Mert jóformán még csak le se pihent, máris meghallotta Johnny Cage, egy általa még csak a filmvásznon látott Kiválasztott Harcos hívását egy szigetre, amiről addig sose hallott, mégis tudta, hogyan jusson el oda.

A találkozón elhangzottak furamód ismerőnek tűntek a számára. Bár a megérkezésekor nem emlékezett ilyesmire, a színész, majd később a szélisten szavainak hatására felrémlett benne, hogy a szellemek figyelmeztették őt. Figyelmeztették arra, hogy harcosok gyülekeznek az egyik birodalomban, hogy megvívják a mindent eldöntő csatát, de mellett még valami olyasmire is, hogy a küzdelmük egyáltalán nem az, aminek látszik. Egy sokkal sötétebb erő áll a háttérben, de Nightwolf hiába gyötörte az agyát, nem tudta felidézni magában a szellemek pontos intelmeit.
Úgy tartotta helyesnek, hogy egyelőre nem említi ezt meg a többieknek. Ha valóban valaki más játékában játszanak mindannyian, nem lehet megmondani, az figyeli-e őket. Mindenesetre a jelek arra mutattak, hogy a szellemeknek minden tekintetben igazuk volt.
A találkozó után Nightwolfot megkereste egy szépséges, ismeretlen nő, aki Kitanaként mutatkozott be neki, és egy igen furcsa szívességet kért tőle. Azt, hogy vegye át tőle Liu Kang spirituális horgonyának szerepét. A halott bajnok szelleme ugyanis még mindig Kitanához kötődött, ám a hercegnő attól félt, hogy a szerelme kísértetének látványától nem lesz képes az előtte álló feladatra, az édeniai gyülekezőre, és egyben az otthona felkészítésére koncentrálni. Nightwolf tudta, hogy amúgy se vennék hasznát, amíg haza nem tér, hogy még jobban elmerüljön a sámánmágia tanulmányozásában, és annak segítségével utánajárjon, mi folyik valójában körülöttük, így teljesítette a hercegnő kérését. Liu Kang onnantól fogva Nightwolf szelleméhez kötötten tartózkodott a Földön.

Következő fejezet

Előző fejezet

Negyedik fejezet: Vámpírvadászat

Nitarát nem érdekelték a birodalmak között dúló hatalmi viszályok, se a Halálos Viadalok, ő csak annyit akart hogy a világa, Vaeternus, visszakapja a függetlenségét, és a Moroi-nemzetség, a vámpírok népe, nyugodtan élhessen úgy, ahogy ők akarnak. És úgy tűnt, hogy Shao Kahn bukása után egy sárga páncélos idegen – némi cselszövés árán megszerzett – segítségével ez sikerült is. Összetörte a mágikus gömböt, ami Vaeternust a Külső Világhoz csatolta, és legközelebb már arra eszmélt, hogy otthon van. Ám a hazatérése minden volt, csak örömteli nem.
Alig pár hét telt csak el a függetlenség visszanyerése óta, de a birodalom külső részeiből máris nyugtalanító hírek érkeztek. Vámpírok tömegeit mészárolták le, és a néhány túlélő állítása szerint ezért egyetlen nő volt a felelős. Nitara személyesen indult el kivizsgálni az esetet, és imádkozott az Idősebb Istenekhez, hogy az tényleg ne az legyen, amitől rettegett... hogy ne a régi legenda váljon ismét valóra.

Az Árnybirodalomban létezése óta rengeteg nagy hatalmú ereklye halmozódott fel. Azok java része mégse talált még új gazdára, köszönhetően annak, hogy bármennyien is voltak, az Árnybirodalom végtelen, ráadásul sok szintre oszló kiterjedése miatt annak valószínűsége, hogy bárki rátaláljon egyre, jóformán semennyi sem volt. Ám attól még időről időre mégis előfordultak ilyen esetek.
Ilyen volt a Szent Kriss is. Legalábbis Ashrah így nevezte a fegyvert, amit a pokol egyik bugyrában talált a földön heverve. Bár nem volt teljesen meggyőződve róla, de mintha az hívogatta volna őt.
Ashrah eleinte azt hitte, csak egy közönséges varázskardot talált, amivel megnövelte a túlélése esélyeit a fajtájától, az oniktól nyüzsgő birodalomban. Ám ahogy egymás után vágta le vele a démonokat, úgy érezte, egyre gyengül az Árnybirodalom hatalma a lelke felett. Mintha a penge megtisztítaná őt, ahogy sorra pusztítja vele a sötét lelkű lényeket. Végül eljutott arra a pontra, hogy úgy érezte, már csak egyetlen, lehetőleg minél gonoszabb démont kell megölnie, és a lelke végre elhagyhatja a poklot. És már tudta is, ki legyen az. Hallott róla, hogy a Külső Világ császára a lélekmágiája segítségével létrehozott egy szörnyet, egy lelkekből összefércelt lidércet, hogy az őt szolgálja. És ez a jelenés nemrég visszatért az Árnybirodalomba. Ashrah tudta, hogy itt a nagy lehetősége kijutni a pokolból. És ehhez csak el kellett volna pusztítania Ermacot.
Ám előtte meg kellett találnia őt. Nem sejtette, hogy az meg pont őt keresi. Ashrah áldozatai között ugyanis sok olyan démon és szellem volt, akik Shao Kahn szövetségeseinek számítottak, és a császárnak nem tetszett, hogy az egyre fogyatkozó támogatóit egy önjelölt démonirtó tovább ritkítja.
Lehet, hogy Ashrah és Ermac örökké elkerülték volna egymást, lehet, hogy hamarosan maguktól is egymásra bukkantak volna, de a lényeg az, hogy végül sor került a találkozójukra, hála az akkor épp ott kalandozó Shujinkónak. De az nem úgy alakult, ahogy elképzelték. Ashrah nem tudott Ermac fölé kerekedni, a lidérc telekinetikus ereje sok volt neki… de az se végzett vele, mert Ashrah-nak sikerült elmenekülnie előle. A lidérc végül feladta a hajszát és visszatért a Külső Világba, hogy ott aztán Shao Kahn a kudarcából okulva elbocsássa őt a szolgálatából. Ermac évtizedeken át céltalanul tévelygett eztán a világok között, mígnem egy nap végül belebotlott Kenshibe. Ashrah is hosszú ideig nyalogatta a küzdelmük során szerzett sebeit, és inkább megmaradt utána a kisebb hatalmú démonok vadászatával, de néhány évtized után ismét ráunt erre, és elhatározta, ismét megpróbál egyetlen, nagy hatalmú lidérc megölésével megszabadulni a Pokol fogságából. Új célpontot szemelt hát ki magának: az Árnyéktestvériség leghírhedtebb tagját, Noob Saibotot. De a fáradozása felesleges volt, mert mire az Árnyéktestvériség központjába ért volna, ahol sejtése szerint Noob tartózkodott, elég démont ölt meg ahhoz, hogy a penge izzani kezdjen a kezében, és ő egy ragyogó helyen találja magát csupa nagy hatalmú lénytől körülvéve. Azok bajnokuknak nevezték ki őt, és megbízták azzal, hogy tisztítsa meg a birodalmakat egy fajtól, ami nagyobb veszélyt jelent az élőkre, mint bármi más az ismert létsíkok között.
Ashrah gondolkozás nélkül elfogadta az isteneknek vélt lények ajánlatát, a következő pillanatban pedig egy sötét helyen, az örök éjszaka világában találta magát. És hozzálátott véres hadjáratának a Fény nevében...

Nitara sejtése beigazolódott. Valaki tényleg visszahozta a Datushát a pokolból, ahová megszámlálhatatlan évszázaddal ezelőtt vetették azt, és arra használta, hogy tömegével vágja le a vámpírokat. A penge régóta él a népének legendái között. Ez az egyetlen fegyver, amitől az egész vámpírnemzet retteg, mert egyetlen vágással képes végezni bármelyikükkel. De tudomásuk szerint csak egy vámpír képes forgatni azt, akinek aztán a fegyver beférkőzik a tudatába, és elhiteti vele, hogy amit tesz, valójában isteni lények megbízásából teszi a jó nevében. És nincs semmi, ami kizökkenthetné őket ebből az illúzióból.
Nitara felkereste a vámpírok legbölcsebbjeit, akikkel együtt áttanulmányozták a legősibb feljegyzéseket, amiket csak találtak még arról az időről, amikor az elátkozott penge Vaeternusban volt, mielőtt száműzték volna azt az Árnybirodalomba. De nem sikerült sokat kideríteniük. Az egyetlen utalás az volt, hogy a penge erejét meg lehet törni egy édeniai kráterben, köszönhetően az ottani különös mágikus – feltételezhetően az Idősebb Istenektől vagy még egy náluk is ősibb forrásból származó - energiáknak. Nitara ugyan felismerte a helyet a leírása alapján, de nem tudta, hogy az a bizonyos erő vajon ott van-e még ennyi idő után is. Mivel azonban nem volt más esélyük, útra kelt Édenia felé.
Az odafelé vezető úton azonban frissen megölt vámpírok garmadájába botlott. És egyben a gyilkosukra is, egy fehér ruhába öltözött nőre. Nitarát, bár tudta, hogy a küldetésén az egész népe sorsa múlhat, elöntötte a harag, és rátámadott a vámpírvadászra. Az azt hitte, újabb könnyű préda akadt az útjába, de akárcsak Ermacnél, most is csalódnia kellett. A női vámpír legyőzte őt, bár a fegyverét nem sikerült elvennie. A penge pedig hajtotta őt, hogy végezzen a vámpírral, ne hagyja őt elmenekülni. Ashrah üldözőbe vette Nitarát, és elhatározta, hogy addig nem nyugszik, amíg el nem kapja őt, bármennyi időt is vegyen ez igénybe. Nitara pedig közben reménykedett, hogy sikerült annyira magára vonnia a vámpírgyilkos figyelmét, hogy az csak vele törődjön, semmi mással. Ezzel talán sikerül elcsalnia őt Édeniába a kráterhez. Már csak azért kellett imádkoznia, hogy ne legyen ott nappal, amikor odaérnek az édeniai átjáróhoz...

Következő fejezet

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta