Ajánló

Hiúz 05
Marvel Comics 2 (MC2)

Hiúz 05

Hozzászólások

  • turkia 2019.09.20. 09:36
    De jó, köszi Sepi, kezdem is olvasni rögtön!! Egyébként ez a képregény nekem sem rémlik, nagyon ...

    Bővebben...

     
  • Sepi 2019.09.20. 07:27
    Sajnos én is tapasztaltam, hogy nem minden elérhető a NewGen oldalán. Én mindenesetre azt mondanám, hogy ...

    Bővebben...

     
  • Kamiontauri 2019.09.19. 21:12
    Igen, van más is letöltve onnan, meg még ezer helyről. Van majdnem 130GB képregényem (ebből vagy 50-60 ...

    Bővebben...

     
  • herschmi 2019.09.19. 20:39
    Pont a DC/Batman/Magyar kiadás/Egyéb nem tölthető le. Ha adok emailcímet, nekem is el tudnád küldeni?

    Bővebben...

     
  • Kamiontauri 2019.09.19. 11:02
    Szia. Sajnos a letöltések sok képregénynél nem szuperálnak newgenen. :( Viszont én nem online szoktam ...

    Bővebben...

Ki van itt?

Oldalainkat 235 vendég és 4 tag böngészi

  • Alavalel11
  • Grendar
  • Khalidar08
  • Urbanvoice

MK sztori 11. rész

Előző fejezet

Tizenegyedik fejezet: Armageddon

Shinnok terve nagyszerű volt. Talán a legügyesebben előkészített a Halálos Viadalok történelmében. És egészen az utolsó pillanatig minden pontosan úgy is zajlott, ahogyan azt eltervezte. Még csak el sem árulta senki sem előtte. Ám amikor a piramis megjelent, az jóval terebélyesebbnek bizonyult, mint gondolta volna. Az isten egész egyszerűen hanyatt esett a lába alatt felemelkedő építményen. És mire sikerült visszanyernie az egyensúlyát, a Kiválasztottak már ott tomboltak körülötte, igyekeztek elnyerni a jutalmat, ami valójában nem is létezett. Úgyhogy Shinnok kénytelen volt lemondani a meglepetés erejéről. Nem maradt más választása, csatlakoznia kellett a harcosokhoz, hacsak nem akart lemaradni az utolsó felvonásról.A küzdelem forgataga azonban hamar magával ragadta. Az, hogy alig haladt felfelé, bosszantó volt, de az, amit egy pillanatra látott a harcosok között, egyenesen megrémisztette...

Taven futott, ahogyan csak bírt. Ha a tűzelementálnak igaza volt, akkor a piramison verekedők előtt kellett Blaze-hez érnie, különben semmi sem akadályozhatta volna meg az Armageddon eljövetelét. A küzdő felek láthatóan két csoportra oszlottak. Taven reménykedett benne, hogy túlságosan is lefoglalják majd őket az esetlegesen régóta húzódó viszályok ahhoz, hogy vele foglalkozzanak. Részben igaza is volt. Bár a csúcsra vezető út nem volt éppen akadálymentes, az elmúlt napok végeláthatatlan küzdelmei – legyenek azok párharcok vagy tömegverekedések – kifizetődőnek bizonyultak. Taven keresztülverekedte magát a tömegen, ahogy az lassan, de biztosan egyre magasabbra ért. És odafönn már várt rá Blaze.A tűzelementál más volt, mint amikor elbúcsúzott tőle a toronyban. Például jóval nagyobb. Pontosabban szólva több ember magas és széles. És az első roham után Taven megtapasztalta, hogy az ereje is felért egy egész seregével. Azt hitte, hogy a testvére ellen vívott küzdelme volt élete egyik legnehezebb párharca, de az semmi sem volt Blaze-hez képest. És ezúttal még az anyjától örökölt tűzmágia sem ért semmit sem. Annyira volt csak jó, hogy ne égjen halálra rögtön, amint az izzó elementál megütötte őt.Az eltökéltség azonban olyan tartalékokat hozott felszínre benne, amikről nem is sejtette, hogy léteznek. Sietnie kellett, mert a többiek már nagyon közel jártak, hallotta őket a közelben hadakozni. És amitől félt, az hamarosan be is következett. Megjelent az első alak a csúcson, és Blaze akkor még mindig élt, sőt, mintha egyre hevesebben rohamozta volna. De Taven legnagyobb meglepetésére az alak megállt a küzdőtér szélén, és mintha a figyelmét nem rá, hanem az alatta lévőkre fordította volna. Amikor akadt egy szabad perce, odapillantott, és meglátta Shinnokot, amint az mindent megtesz, hogy távol tartsa tőle a többi harcost.

Shinnok attól félt, hogy a legvégén alig egy lépésre a céltól fog elbukni, de végül csak sikerült felérnie a piramis tetejére. És mérhetetlenül megkönnyebbült, amikor látta, hogy Taven még mindig nem győzte le Blaze-t. Nem tartott attól, hogy a fiú alulmarad, ugyanis tudott valamit, amit még Daegon elől is elhallgatott: a tűzelementál, ha akarta volna, se tudta volna legyőzni őket. Persze, nem lesz könnyű diadalt aratni felette, de bármi is történjék, végül Blaze fog alulmaradni a küzdelemben.Már ha a többi Kiválasztott odalenn marad. És Shinnoknak nem állt szándékában hagyni, hogy akármelyikük is feljusson oda. Igyekezett tartalékolni az erejét, de nem bizonyult túl egyszerűnek kordában tartani a több tucat Kiválasztott Harcost. Ám végül meghallotta, amire percek óta várt: hallotta, amint Blaze toronymagas teste egyetlen hatalmas puffanás kíséretében a padlóra rogy. Egy minden addiginál hatalmasabb energialökettel letaszította a magasból a csúcsot ostromlókat, majd megfordult, és rohant, hogy időben odaérjen Tavenhez. Végre elérkezett az ő ideje, már csak pár lépésre volt attól, hogy ismét istenné váljon... és futás közben még azt is látta, ahogy Taven beviszi a végső, halálos csapát Blaze-nek...

Ekkor azonban egy lökéshullám hátrarepítette. És bárhogyan próbálkozott, bármilyen trükköt vagy mágiát vetett be, képtelen volt akár egyetlen lépéssel is közelebb férkőzni az egyre fényesebben ragyogó félistenhez. Shinnok riadtan kezdte felfogni, hogy Argus gondoskodott róla, hogy senki se juthasson a fia közelébe annak átváltozásakor. És ez minden bizonnyal annak az átkozott látnok feleségének a műve volt...

Taven érezte, ahogy átjárja az isteni energia. Tudta, hogy most dől el, milyen végzetet hoz majd az alant várakozó Kiválasztottakra. És amint az energia áthullámzott a páncélján...

...semmi sem történt. A Kiválasztottak ugyanúgy álltak ott. Egyikük se halt meg, a hatalmuk se fogyatkozott meg egy hangyányit sem. Taven elnyerte ugyan a jogot, hogy ő legyen Édenia új védőistene, de a küldetése semmit se segített azon, hogy megoldja az egyre növekvő hatalmú Kiválasztottak által jelentett gondot. És miközben értetlenül lebegett a piramis felett, eltelve az isteni energiákkal, látta, amint az építmény lassan megnyílik alatta...

Előző fejezet

Tizedik fejezet: Isteni színjáték

Shinnok terve meghiúsult, méghozzá csúfosan. Maga se tudta már, hány ezer évet töltött azzal, hogy lassan visszanyerje az erejét, hogy megbosszulhassa a kitaszítását az Idősebb Isteneken, erre néhány nap alatt pár halandó legyőzte őt, megakadályozta minden tervét, és visszaűzte őt az Árnybirodalomba. És még a varázslója, Quan Chi is elárulta. Nem mintha nem számított volna erre, csak az lepte meg, hogy valójában már jó pár éve folyamatosan becsapta őt a saját maga által készített amulettel kapcsolatban. Még egy isten emlékezete sem lehet tökéletes.És most már biztos lehetett abban is, hogy az Idősebb Istenek szemmel tartják őt. És hiába nem tettek volna semmit se ellene, a múltban is vettek már rá halandókat, hogy teljesítsék az akaratukat, márpedig Shinnok megtapasztalta, hogy a halandókat a legkevésbé sem szabad alábecsülnie. Már csak egyetlen hely maradt, ahová az istenek se láthattak be: a saját elméje. Márpedig ott olyan tudás lakozott, amivel talán még esélye nyílhatott kijutni a pokolból. És lassan kezdett is összeállni a terve, hogy miként...

Évek teltek el, amíg a körülmények számára megfelelően kezdtek alakulni, de megérte várnia erre, mert alig néhány hónap leforgása alatt úgy tűnt, minden egyes darabka a helyére került a kirakósból, sok ráadásul az ő közbeavatkozása nélkül is. Shinnok elégedett volt: kezdett minden az ő kedve szerint alakulni. De a végső célja eléréséhez még hosszú út vezetett, ami rengeteg buktatóval volt tele.

Az első lépés az volt, hogy felvegye a kapcsolatot Daegonnal. Shinnok régóta tudott már Argus fiatalabb fiának ébredéséről, elvégre ő volt az, aki évszázadokkal ezelőtt elküldte őt Argushoz és Deliához. Persze csak miután néhány ügyes mondattal, na meg persze némi mágiával átlökte őt az épelméjűséget az őrülettől elválasztó vékony határon, amin az ébredését követően táncolt. Utána is segédkezett neki kisebb ügyekben, bár akkoriban túlságosan lefoglalta az amulettje utáni kutatás. De miután az a lehetőség pár éve elveszett a számára, ismét képbe került nála Daegon. Shinnok pontosan tudta, hogy az Ikrek jutalmául Argus a saját isteni hatalmát szánta, kombinálva az ikrekben fellelhető isteni energiákkal, amitől bárki közülük, aki elnyerte Argus jutalmát, igazi istenné válhatott volna. De azzal is tisztában volt, hogy ezt a jutalmat senki más nem kaphatta meg, csakis ők. Ám ha az elnyerése után közvetlenül, amikor még éppen csak próbálnának hozzászokni, „valaki” megölné őket, akkor az könnyedén megszerezhetné magának ezt a hatalmat, és ő léphetne a győztes testvér helyére. Persze, ezzel csak istenné, nem Idősebb Istenné válna, de az is előrelépés lenne az Árnybirodalomban raboskodáshoz képest. Ám ehhez az kellene, hogy bármelyikük is legyen kettejük közül a győztes, az egyedül legyen a jutalom megszerzésének pillanatában, márpedig Argus úgy intézkedett, hogy a testvérek közösen nézzenek szembe Blaze-zel. Az egyiküket – bármelyiküket – félre kell állítania az útból.

Ezen a problémán töprengett, amikor egyszer csak megérezte Blaze jelenlétét a birodalmában. És az láthatóan zavarodott volt, mint aki nem tudja, ki és mi ő, és mit kellene tennie. Shinnoknak ekkor jutott eszébe egy zseniális ötlet.Megjelent Blaze előtt, és mesélt neki a világvégéről, a Kiválasztott Harcosokról, és Argus nagy tervéről. Reménykedett benne, hogy sikerül elhitetnie mindezt a tűzelementállal is, mert ha őt nem tudja becsapni a meséjével, az egész terve azelőtt romba dől, hogy egyáltalán elkezdhetné az előkészületeit. De szerencséjére az elhitte a szavait. Bár Shinnok később különös módon nem tudott visszaemlékezni, hogy ezt a történetet ott helyben találta ki Blaze-nek, vagy már régebb óta tudomása volt-e ilyesmiről. És utána is különös érzése volt, ha visszaemlékezett erre a beszélgetésre. Mintha köd ülte volna meg az emlékeit. Ami elképzelhetetlen volt egy isten esetében.

Az elementállal való beszélgetését követően már csak az volt hátra, hogy megrendezze Blaze számára a frissen kitalált színjátékot. Ehhez viszont el kellett érnie valahogy, hogy az összes ismert Kiválasztott Harcos egybegyűljön egy adott helyen és egy adott időben. Ez pedig igen sok munkát vetített előre a számára. Ráadásul úgy, hogy a legtöbbjüknek még csak nem is volt szabad sejtenie, hogy Shinnok állt a gyülekező mögött.

A Fény seregeit volt a legkönnyebb riasztania. Csak találnia kellett egy megfelelően ostoba alakot közöttük, akinek beférkőzhetett az álmaiba, és elhitethette vele, hogy valami nagy dologra készülődik. Johnny Cage pontosan megfelelt a célnak. Túlságosan is. Az a féleszű sehogy sem akart hinni a saját látomásainak, így Shinnok végül kénytelen volt az erejét egy fölösleges útra pazarolni a Föld és a Külső Világ között álló szigetre, hogy ott megjátszhassa magát Cage-nek. Az végül csak bekapta a horgot. Utána már csak néznie kellett, ahogy a Fény harcosai ismét összesereglenek az újabb veszély hallatára. Túlságosan is kiszámíthatóak voltak. Szinte sajnálta, hogy nem pusztíthatja el őket, ott helyben. De szüksége volt rájuk.

Persze pár kósza alak mindig akad. Az édeniai hercegnő sose jelent volna meg a szigeten, ha Shinnok nem tereli felé finoman Blaze-t, aki szinte önkívületi állapotban mondott el mindent Kitanának. Shinnok kicsit sajnálta, hogy Argus régi parancsai is kezdtek felszínre törni a teremtményben, mert később már nem sikerült rávennie őt arra, hogy másokat is próbáljon meg a kráterhez csalni. De Argus parancsa az volt, hogy Blaze-en és az Ikreken kívül senkinek se lenne szabad ott tartózkodnia az adott pillanatban, és az elementál csökönyös módon tartani akarta magát ehhez. És aztán persze ott volt még az a vak kardforgató is, aki talán még mindig ott bolyongana abban a földi dzsungelben, ha Shinnok végül nem szól hozzá a kardján keresztül. Újabb eltévedt bárányt sikerült a helyes irányba terelnie egyetlen pofonegyszerű varázslat segítségével, amihez ráadásul csak az elméjét kellett használnia, tehát még az Idősebb Istenek figyelmétől se kellett tartania.

És ha már a Botan-dzsungel... meglepően sokan gyűltek ott össze, ami aggasztotta Shinnokot. Argus temploma ott volt valahol abban földi birodalmi őserdőben, és biztos volt benne, hogy Taven első útja oda fog majd vezetni. Márpedig az hiányzott neki a legkevésbé, hogy az találkozzon bármelyik Kiválasztottal, és elkotyogja neki az igazságot. Szerencsére a Daegon szervezetébe, a Vörös Sárkányba juttatott kéme hasznos szolgának bizonyult. Kiszivárogtatta a klán ellenségeinek az édeniai kráter helyét, és azok rögtön ugrottak is a hírre. Kivéve a Fekete Sárkányt és az ottani három Kiválasztottat, de e az ügy sem okozott végül különösebb nehézséget egy olyannak, aki egykori varázslójának hála több informátorral és hűséges szolgálóval rendelkezett szinte az összes jelentősebb birodalomban. Az egyik földi hűbéresének megjelent az álmában, és részletesen elmagyarázta neki, milyen üzenetet kell átadnia a Fekete Sárkány vezérének, hogy az biztosan azt tegye majd, ami a legjobban elősegíti Shinnok terveit. Ezzel gyakorlatilag két legyet sikerült ütnie egy csapásra: egy újabb csapattal gazdagította a dzsungelt kutatók hadát, és sikerült elterjesztenie a földi alvilági szervezetek között is az édeniai csatamezőről szóló pletykákat, hogy azt minél több földi Kiválasztott megtudhassa. A Különleges Alakulattal már több gondja volt, de végül azok mindenféle sugallat vagy cselszövés nélkül, maguktól is csatlakoztak Johnny Cage-hez.

A Fény erőinél még talán bevált az, hogy elhíresztelte köztük, hogy Shinnok, a bukott isten készül valamire, de a Sötétség harcosainál ez a módszer sose működött volna. Oda valami más kellett neki. A megoldás viszont szinte adta magát. Kivétel nélkül mindegyik hatalomra vágyott, hát csak azt kellett ígérni nekik. Az isteni hatalom megszerzése pedig mindegyikük számára kecsegtető lehetőség lett volna. Persze a Fény erőinek gyülekezése is fontos részlet volt, hisz ha nincs egy közös ellenség az áhított cél útjában, akkor azok egyszerűen egymás torkának estek volna, és a győztes egymaga próbálta volna meg megszerezni az áhított hatalmat. Shinnoknak az kellett, hogy a Sötétség egyetlen szövetségbe tömörüljön. Pont, mint Quan Chi és Shang Tsung esetében néhány hónapja.

És ha már Quan Chi... a nekromanta amilyen hamar eljutott az abszolút hatalom közelébe, olyan gyorsan bukott is el. Shinnok megérezte, amikor egykori szolgája elhagyta az amulettjét, és anélkül kötött ki az Árnybirodalomban. Bár legszívesebben ott helyben megkínoztatta volna, tudta, hogy Chinek remek hasznát veheti a terveiben. Ő a legtökéletesebb ügynök, aki anélkül összeszedheti a Sötétség erőit egyetlen közös zászló alá anélkül, hogy Shinnok neve akárcsak egyszer is szóba kerülne a tárgyalások során.De persze előtte még próbára kellett tennie őt. Három egyszerű küldetés pont megfelelt erre a célra. Shinnok Chi mellé adta két volt démontestőrét, akiket az évek alatt sikerült életre keltenie, és még az emberi alakjukat is visszaadnia, hogy azok szemmel tartsák a nekromantát, majd elküldte őket, hogy csalják a kráterhez Jareket és Raint. Előbbinél egyszerűen csak a bosszúvágyára kellett rájátszani, utóbbinál meg a származásából származó büszkeséget kellett kicsit felszítani egy ügyesen tálalt hazugsággal. Az utolsó küldetés a háromból pedig az egyetlen elvarratlan szál, a Vörös Sárkánynál szolgáló kéme likvidálása volt. Tudta, hogy Chi úgyis végezni fog vele, gondosan előkészítette a jelenetet, meg hát amúgy is ott voltak a démontestőrök, akiket Chi idő közben ügyesen három főre duzzasztott. Shinnok elégedetten vette tudomásul, hogy a szolgájának sikerült újra maguk mellé állítania Sareenát... bár sajnos nem sokáig. A nő ugyan a Vörös Sárkány barlangját elhagyva Édenia felé tartott, de nagyon úgy tűnt, hogy a Fény oldalán akar mindenáron harcba szállni. Kár.

A következő szövetséges megszerzését Shinnok az egyik legnagyobb sikerének tartotta. Igaz, jóval Quan Chi visszatérte előtt sort került már rá, de jó érzés volt visszagondolnia arra a percre, amikor a Földi Birodalomban, egy rég elhagyatott katakombákban rajtakapta Raident, amint a legsötétebb ismert varázslatokhoz nyúl, és egy kíméletlen, vérszomjas gyilkost szabadít imádott világára. Shinnok sejtette, hogy Onaga lelke valahogy megérinthette Raident, amikor felrobbant, és ez áll a titokzatos jellemváltozás hátterében. Bár persze lehet, hogy nem ez, hanem valami más, de ez nem igazán érdekelte. Ő csak annyit látott, hogy lehetősége nyílt megnyerni magának a viharistent. Felajánlotta neki, hogy segít megőrizni a Föld nyugalmát, ha Raiden cserébe segít majd neki a terveiben. Még mindig nem tudta elhinni, hogy az rögtön ráállt az alkura. Persze eleve nem szánt kulcsfontosságú szerepet Raidennek a tervében, de az az érzés, hogy a bukása okozója most a tudta nélkül az ő céljait fogja szolgálni, mindent megért a számára.A viharisten feladata végül tényleg roppant egyszerű volt. Taven kezdett egyre közelebb kerülni az útja végéhez, és bár Shinnoknak megvolt a terve a csapdába ejtésére, nem szeretett volna mindent egy lapra feltenni. Megkérte Raident, hogy akadályozza meg Tavent, hogy az eljusson Édeniába. De persze nem közvetlenül, nem. Shinnok élvezte azt a kis játékot, amit a mennydörgés istenével játszott. Azt javasolta inkább neki, hogy társuljon Shao Kahnhoz, kérje az ő segítségét Taven ellen. Raiden nem értette, a császár miért akarna alkudozni vele, de Shinnok megmondta neki, pontosan mit ajánljon miért cserébe. És a terve ismét bevált. Raiden nem említette őt, és a császár elfogadta a viharisten ajánlatát, amivel Shinnok elérte, hogy a mennydörgés ura immár két egykori esküdt ellenségével álljon le alkudozni. A bosszú nem csak a halandók számára édes...

De ha már a császárnál tartott a gondolataiban... Shinnok tőle tartott a legjobban. Remélte, hogy Chi meg tudja győzni őt és Tsungot az új Szövetség létrejöttéről. Ebben persze sokat segített, hogy Raident még a nekromanta előtt odaküldte, hogy ismertesse Shinnok tervét. A viharisten elhitette az uralkodóval, hogy sikerült kijátszania Shinnokot, és rájönnie a terveire, és ezek után ajánlotta fel, hogy fogjanak össze a „közös ellenség” ellen. Persze így a császár előre tudta, milyen ajánlattal akarja megkeresni őt a szolgája. És ami még szebb volt, hogy így még abba a hitbe is sikerült ringatnia ezzel a kettős csellel Kahnt, hogy az többet tud, mint amit Shinnok feltételezne róla. De persze az, amikor Chi Onagát ajánlotta negyediknek a csapatukba, még a császárt is meglepte. Shinnok tudta, hogy az kedvelni fogja a gondolatát annak, hogy az, aki a legjobban gyűlöli őt, ha csak átmenetileg is, de vele együtt fog harcolni. És igaza is lett.

Ám ehhez előtte még meg kellett győznie Onagát is. Amihez sárkányvérre volt szükség, az egyetlen ismert dologra, amivel fel lehetett támasztani Onaga egykori testét, amivel Shinnok jó alkupozícióba kerülhetett volna a Sárkánykirállyal szemben. De a sárkányok mindenki tudomása szerint rég kihaltak. Mind, kivéve kettőt: Carót és Orint, az Ikrek védelmezőit.

Caro vére hasznavehetetlen lett volna. Daegon kísérletei gondoskodtak erről. Shinnok nem értette, mi végre akarta Daegon keverni a sárkányok vérét az emberekével, de már megszokta, hogy Daegon túl irracionális ahhoz, hogy értelmes viselkedést várjon el tőle. Orin vére azonban még tiszta volt. Csak annyit kellet elérnie, hogy lefoglalja annyi időre Tavent, amíg Quan Chi és a démonok halálosan megsebesítik a sárkányt. Ehhez azonban már szüksége volt Daegon segítségére.

Shinnok csak annyit kért tőle, hogy csalja el valahogy a testvérét a Külső Világba, onnantól Shinnok majd átveszi. Daegon megtette ezt. Shinnok szemmel tartotta őt ezalatt, nehogy Daegon valami meggondolatlanságra szánja el magát, de az isten elégedetten vette tudomásul, hogy Daegon is a maga módján elég furmányos módot eszelt ki arra, hogy maga után csalja a bátyját. Ezután Shinnokon volt a színészkedés sora. Létrehozott egy sereg illúziót, köztük egy fiatal harcoslány, Li Mei pontos mását, és eljátszotta, hogy az meg akarja ölni őt, amikor látta, hogy Taven leér a hegyről, ahová Daegon átjáróját nyittatta. Remélte, hogy Taven nem hallott a bukásáról - ami akkoriban történt amúgy, amikor az Ikreket az apjuk a kősírjukba rejtette -, és igaza is lett. Onnantól már könnyű volt elhitetni vele, hogy kiűzték őt a saját citadellájából. Az épület maga amúgy egyetlen hatalmas próbatétel volt Taven számára. Shinnok kíváncsi volt, hogy ő miként teljesíti azokat a próbákat, amiket a testvére egyszer már kiállt. És meglepetésére igen jól. Sőt, érezhetően jobban, mint Daegon. Még a két shokan, Sheeva és Kintaro, a Halálos Viadalok harcosainak hasonmásait is hamarabb sikerült legyőznie, mint az öccsének. Shinnok eltöprengett, hogy lehet, rossz testvért támogatott. Lehet, hogy Tavennek nagyobb esélye lenne legyőzni a tűzelementált még azelőtt, hogy a Kiválasztottak bármelyike elérné azt. Márpedig ez volt a terv legkritikusabb része. Daegonnak vagy Tavennek kellett megölnie Blaze-t, hogy Shinnok megszerezze a hatalmukat, és ott helyben, egyetlen csapással végezzen minden lehetséges ellenfelével. Az egész terve ezen a mozzanaton állt vagy bukott.

De előtte még el kellett jutniuk odáig. A nődémonok még mindig nem jelentkeztek, ezért Shinnok kénytelen volt még aközben elindítani Quan Chit, hogy Taven a citadellájában küzdött a démonszolgáival. Shinnok nem szívesen adott még nagyobb hatalmat szolgája kezébe, de most kénytelen volt, mert őt is és a szolgáját is sürgette az idő. Shinnok nem mert sokáig eltűnni a tornyában hadakozó Taven szeme elől, és abban sem volt biztos, hogy Chi a frissen megnövelt hatalmas ellenére is képes lesz egyhamar végezni egy sárkánnyal. És helyesnek is bizonyult a megérzése, mert, mint később megtudta, Quan Chi így is éppen csak időben végzett a feladatával. Szerencsére elég sárkányvért szedett össze a távozása előtt, hogy feltámaszthassa vele Onagát. És mellé, kis szerencsével, Tavent is be tudták zárni a Földi Birodalomba. Ha Orin meghalt, nem volt, aki kivigye őt a barlang mélyéről, és mire önmagától kijutott volna, addigra már mindennek rég vége lett volna. De persze ennyire azért nem fordult minden Shinnok javára. De hát elvégre pontosan ezért javasolta Raidennek, hogy ajánlja a császárnak azt, hogy megakadályozza az Ikrek Édeniába jutását, ha az békén hagyja a Földet. Shao Kahn természetesen kifejezeten örült ennek az ajánlatnak, hisz ezáltal képes volt megszabadulni az egyik legveszélyesebb ellenfelétől egy üres ígéretért cserébe.

És már csak Onaga volt hátra. Taven távozása után rögtön a Sárkánykirály lelkét fogságba ejtő Lélekcsapdához sietett. Quan Chi ugyan már elkezdte Shang Tsung és Shao Kahn segítségével Onaga feltámasztásának szertartását, de amíg a lelket az Árnybirodalom tartotta fogva, addig természetesen hiába próbálkoztak. Shinnok tudta, hogy a büszke Onagát nem lesz egyszerű meggyőznie. A lelke kiszabadítása egy dolog, de valamivel be is kell majd tartatnia az ígéretét. Ehhez egy mese, ami a Kamidoguk erejével vetekedő hatalom megszerzését helyezte kilátásba, meglepő módon bőven elegendőnek bizonyult. Shinnok ugyan nem volt teljesen biztos benne, hogy Onaga eljátssza a szerepét, de ennyi kockázatot még hajlandó volt vállalni. Bár jobban örült volna, ha igen, mert a Sárkánykirály segítségével a Sötétség erőinek igen jó esélyei lettek volna kordában tartani a Fény seregét.

Hosszú előkészületekbe került, de végül csak készen állt minden. A két sereg Édeniában gyülekezett, és a testvérek is oda tartottak. Shinnok elhelyezkedett a kráter közelében, és várta, hogy a piramis kiemelkedjen annak mélyéről. Úgy tudta, Daegon is hamarosan megérkezik majd, hogy csatlakozzon hozzá. A terv onnantól már pofonegyszerű volt: Shinnok a hatalma segítségével – ami amúgy jóval nagyobb volt, mint azt bárkivel elhitette – utat vág Daegonnak Blaze-ig, a piramis tetején feltartja a többieket, és megvárja, amíg Daegon elnyeri a jutalmát, az isteni energiákat. És akkor majd eljön az ő ideje...

Következő fejezet

Előző fejezet

Kilencedik fejezet: Szemtől szemben

Taven már kezdte megszokni, hogy alig ért valamit abból, ami körülötte folyik. Alig néhány nap telt csak el az ébredése óta, de azóta úgy érezte, mintha mindenki vagy végezni akarna vele, vagy értelmetlen feladványokban beszélne.Most az előbbi eset állt fenn. Maga körül egy sereg nindzsát látott, akik a Lin Kuei ruháihoz hasonló öltözéket viseltek, de ők mind sárgát. És az arcuk nem egy halandó arca volt. Taven egy sereg lidércnindzsa között találta magát, akik mind az ő fejét akarták. És ahogy közeledett a kráterhez, útja végcéljához, azok egyre többen lettek. Akárhányat ölt meg, mindig ott termett a helyén kettő másik.És ez így is folyt, míg végül már csak egy állt vele szemben. Az viszont egész az utolsó pillanatig nem mozdult, szótlanul figyelte őt. Taven megpróbálta kérdőre vonni, hogy mi folyik körülötte, de az csak valami értelmetlenséget zagyvált az Idősebb Istenek árulásáról, és hogy bosszúból tesz róla, hogy Taven ne akadályozhassa meg az Armageddont. Majd Tavenre vetette magát, és a következő pillanatban Taven ismét az Árnybirodalomban találta magát. Feltételezte, hogy az idegen szándékosan teleportálta őket oda. De most már túl közel volt ahhoz, hogy egy lidérc feltarthassa őt. Szembeszállt a harcossal.

Blaze zavarodottnak érezte magát. A teremtője terve nem úgy alakult, ahogy annak lennie kellett volna. A lávatóból kikelve elveszettnek érezte magát, képtelennek arra, hogy teljesítse a célját. Tudta, hogy történt vele valami, de azt nem, hogy mi. Kétségbeesetten barangolt a birodalmak között. És az Árnyvilágban végül találkozott valakivel, aki segítséget nyújtott neki. A tűzelementál felismerte Shinnokot. Tudta, hogy a teremtője régi ismerőse, és... és... valami más is volt vele kapcsolatban, de Blaze nem tudta felidézni, mi az. Shinnok csodálkozva köszöntötte őt, amikor észrevette az eltévedt monstrumot, de Blaze legnagyobb megkönnyebbülésére az isten szavaiból hamar kiderült, hogy az tisztában van Blaze küldetésének céljával. Az elementál megkérte, hogy segítsen neki, emlékeztesse őt, mit kellene tennie.Shinnok erre mesélt neki a teremtője, Delia ősi jóslatáról, a birodalmak végzetét, az Armageddon eljövetelét megjövendölő látomásról, és hogy Blaze a kulcsa az elhárításának. A teremtői benne helyezték el minden hatalmukat, ami aztán arra fog öröklődni, aki legyőzi és megöli őt egy megadott helyszínen, nem sokkal a világok végének eljövetele előtt. Blaze létének célja az, hogy általa a teremtői ikerfiai eldöntsék, apjuk melyik megoldása lépjen életbe az Armageddon elhárítása végett a kettő lehetőség közül.

Az isten szavai nyomán Blaze úgy érezte, visszatérnek az emlékei. Tisztában volt a küldetésével, és immár azzal is, mit kell tennie. Elküldte a jelet a sárkányoknak, hogy azok ébresszék fel az Ikreket, majd elhagyta az Árnybirodalmat, felkereste a krátert és várt. Várta az Ikreket.

Az egyikük, a fiatalabb, hamar megérkezett. A bátyjára viszont még napokat kellett várnia. Ám amikor az felbukkant a közelben, Blaze érezte, hogy valami baj történt. Az idősebbik egyszer csak eltűnt, és Blaze érezte, hogy az Árnybirodalomba került. És ami még furább volt, hogy a fiatalabbik is rövid idő múlva követte őt oda. Ennek nem így kellett volna történnie. A testvéreknek nem lenne szabad találkozniuk, csak Édeniában. Blaze követte őket.

Taven sose gondolta volna, hogy egy élőholt ilyen kemény ellenfél lehet. Az Árnybirodalomban a hegyen sokkal egyszerűbb volt legyőznie a fajtáját. Ez itt azonban az kis híján megölte őt. Hihetetlen, milyen erőt tud kölcsönözni egy szellemnek a dühe. De egy félistennek is az elszántsága. Ami erősebbnek bizonyult Scorpion haragjánál, és végül a lidérc is a padlón végezte.Taven azonban hamar megfeledkezett a földön fekvőről. Ugyanis maga mögött lépteket hallott, és a terem ajtajában meglátta a testvérét. Az szomorúan vette tudomásul, hogy Scorpionnak nem sikerült megölnie Tavent. Remélte, hogy a lidérc megkíméli őt attól, hogy személyesen kelljen végeznie a bátyjával. De úgy tűnt, az összecsapás az összes próbálkozása ellenére elkerülhetetlenné vált. Daegon felkészült a harcra...

Ebben a pillanatban azonban egy tűzoszlop jelent meg kettejük között. Blaze, a tűzelementál a testvérek közé állt. Nem hagyta, hogy azok a kijelölt helyükön kívül szembeszálljanak egymással. Bár a teremtője terve nem egészen úgy sikerült, ahogy azt eltervezték, az még menthető volt. Ehhez viszont az kellett, hogy Daegon és Taven Édeniában, a piramis tetején találkozzanak csak egymással. Ott kellett volna szembenézniük Blaze-zel, hogy aztán valamelyikük legyőzze őt és elnyerje a jutalmat. Bár nem várt elemként a jelek szerint ezért az Ikreknek keresztül kellett verekedniük magukat egy egész seregnyi Kiválasztott Harcoson is, ami egyszer sem volt a terv része. De Blaze-t ez nem foglalkoztatta, számára a testvérek küldetése bírt csak jelentősséggel. Úgyhogy visszateleportálta magával együtt Édeniába őket, egy, a kráter szélén álló torony tetejére.

Taven tudta, hogy eljött az ideje, hogy a testvére megfizessen mindenért. A szüleik haláláért, Caro megkínzásáért, az embertelen kísérleteiért... az összes bűnéért. Daegon még hozzátette, hogy Taven kihagyta Orin halálát, amit Shinnokkal együtt terveltek ki, hogy Tavent csapdába ejthessék a Földön. És kimaradt még valami: Daegon ellopta a testvére kardját is, amit Argus Tavennek hagyott a templomában. És Daegon azokkal a kardokkal szándékozott véget vetni a bátyja életének. Kilenc évszázadnyi előnye volt vele szemben, hogy erősebbé, gyorsabbá és kitartóbbá váljon.

És önteltebbé és elbizakodottabbá is. Ébredése óta Daegon minden egyes küzdelmét megnyerte, de mivel a Vörös Sárkány Nagymestereként élete egyik legfőbb feladatául a rejtőzködést tűzte ki maga elé, így nagyon régóta nem volt egyetlen igazi ellenfele sem, csak azok, akiken gyakorlatozott. Így hiába volt erősebb vagy gyorsabb, Tavent az elmúlt néhány nap véget nem érő küzdelmei sokkal harcedzettebbé tették. Sikerült megszereznie a küzdelem során a saját kardját, majd végül azzal szúrta le az öccsét, a szüleik gyilkosát.

Amint Daegon a földre rogyott, ismét megjelent Blaze. Nem örült neki, hogy végül a testvérek tényleg idő előtt csaptak össze egymással, de még mindig elfogadhatóbb volt ez, mintha az Árnybirodalomban esett volna meg. Már csak annyi volt hátra, hogy Taven teljesítse a kötelezettségeit. Azt viszont már egyáltalán nem érdekelte a küldetés, ami elpusztította a családját, és látszólag ellene fordította minden egykori barátját, és mást se hozott a számára, csak szenvedést. De Blaze közölte vele, hogy amennyiben nem teljesíti a feladatát, úgy Taven lesz a felelős az Armageddon eljöveteléért is.Argus ugyanis az ikrekkel akarta eldönteni, hogy a Birodalmakat veszélyeztető hatalmú harcosokkal milyen módon számoljon le. A két fivér páncélja hordozta magában a megoldást. Amennyiben a Blaze halálakor elszabaduló energia az egyiken áramlik át, úgy a harcosok mind egy szálig el fognak pusztulni, bárhol is legyenek. Ám ha a másik páncél viselője győzedelmeskedik, úgy a harcosokat egyszerűen csak elhagyja az erejük, és jellemüktől függetlenül élhetik tovább az életüket. Taven tudni szerette volna, melyik páncél az övé, de Blaze erre nem tudott felelni. Ennek csak akkor szabadott volna kiderülnie, ha Blaze már elbukott. Ám most az a veszély fenyegette őket, hogy Blaze-t bárki legyőzhette. A Kiválasztottak ugyanis szinte kivétel nélkül mind egy szálig ott tolongtak a kráter mélyén, miközben két seregre szakadva próbálták eltaposni egymást a mérhetetlen jutalom reményében. És a végső csatát nem lehetett tovább halogatni, közeledett az óra, amikor el kellett dőlnie, hogy a birodalmak elpusztulnak, vagy – a Kiválasztottak élete árán vagy sem, de – megmenekülnek.

Taven nem értette, miért kell akkor harcolniuk. Hiszen ha Blaze egyszerűen hagyná magát, könnyedén megakadályozhatnák, hogy valaki más győzze le az elementált. De Blaze azt mondta, ez nem lehetséges. Csakis az Argus által megadott helyen lehet legyőzni őt, és csakis ebben a fókuszpontban lehet megakadályozni az Armageddon eljövetelét. De ez a fókuszpont, Argus piramisa, csakis akkor jelenik meg, amikor Taven elhagyja a tornyot.

Blaze ezzel a gondolattal hagyta magára a félistent, hogy egy teleportvarázslat segítségével átmenjen a számára kijeölt csatatérre. Taven átsétált egy boltív alatt, ami a toronyból lefelé vezető lépcső előtt állt. És amint átlépett alatta, fülsiketítő robajt hallott, majd a távolban megpillantotta, ahogy a kráterből lassan kiemelkedik egy sokszintes épület: az apja piramisa. Az épület aljánál még onnan is látta az ott összesereglett harcosokat, amint egyként tekintenek fel kérdőn a piramis tetejére. És ott Taven megpillantotta Blaze-t, amit az egyenesen ránéz... és felszólítja, hogy végezzen vele egy utolsó, mindent eldöntő Halálos Viadalon!

Következő fejezet

Előző fejezet

Nyolcadik fejezet: Isteni ajándék

Scorpion sose hitt az Idősebb Istenekben. Se akkor, amikor élt, se akkor, amikor halála után egy élőhalott lidércként kényszerült az Árnyvilágot járni. Találkozott ugyan egy istennel, látta, mire képes, látott halhatatlanokat, démonokat és élőholtakat, de az Idősebb Istenek, ezek a mindenek felett álló, a birodalmakon kívül lakozó, legendás lények létezésének nyomát soha, egyszer sem tapasztalta.És most ott állt előttük. Már amennyien még maradtak belőlük Shinnok tombolása után. Scorpion először azt hitte, hogy a Lélekfolyó, amit a Halálos Szövetség a Mennyekbe nyitott, őt is oda juttatta, de ismét csak tévedett. Az Árnybirodalomhoz kötött lelke nem tudott feljutni a mennyekbe, de valahova mennie is kellett a Lélekfolyóból, ezért egyenesen az Ürességbe, a Semmibe, a birodalmakon kívüli létsíkba jutott, ami létezik is és nem is... az Idősebb Istenek lakhelyére. És azok meglepő módon nem száműzték rögtön a betolakodót. Az istenek ugyanis bajban voltak. A birodalmak alakulása óta tartották magukat szent fogadalmukhoz, hogy bármi is történjék, nem fognak beleavatkozni a világok életébe. Igaz, ezt némileg megszegték, ha úgy vesszük, amikor Raidennek átmenetileg nagyobb hatalmat kölcsönöztek az áruló, Shinnok elleni csatájában, és áttételesen belefolytak a birodalmak közötti viszályokba is a Halálos Viadalok rendszerének létrehozásával, de közvetlenül az évmilliárdok alatt egyszer sem avatkoztak bele egyetlen halandó életébe sem. Most viszont, ha nem is teljesen, de erre kényszerültek.A fogadalmuk ugyanis nem zárta ki azt, hogy megfigyeljék a birodalmakat. Elvégre az istenek is unatkozhatnak. És kell valaki, aki felügyeli a halandók életét. Márpedig az Árnybirodalomban olyan események zajlottak, amik aggodalommal töltötték el őket.Shinnokot hosszú ideig nem tudták valamiért megfigyelni. Csak az isten visszatérése után jöttek rá, hogy az oka az áruló által készített amulett volt, ami még az ő látásukat is elhomályosította. Amióta azonban az elkerült tőle, szoros megfigyelés alatt tartották egykori társukat. Látták, ahogy az egyre több hatalomra tesz szert, és ez nem tetszett nekik. Még akkor se, ha legfeljebb az Árnybirodalomból tudott volna kitörni, amivel legrosszabb esetben is olyan tényezővé vált volna a birodalmak életében, mint Shao Kahn vagy a visszatért Onaga. De amit Shinnok most művelt, az sokkal aggasztóbbnak tűnt. Vagyis pontosabban, amit mondott. A volt isten azt terjesztette, hogy Édeniában hamarosan sor fog kerülni egy csatára, aminek a végkimenetele lehet, hogy a birodalmak pusztulása lenne. Az Idősebb Istenek érezték ugyan, hogy a Kiválasztott Harcosok ereje az utóbbi években rohamosan növekedni kezdett, és tudtak a Shinnok által említett ikrekről is, de ők úgy tudták, más áll az ő küldetésük hátterében. Igaz, Argus a fiai eltűnése előtt számukra is szokatlanul viselkedett. Az Idősebb Istenek tanácstalanok voltak. Lehetséges, hogy a bukott isten valami olyasmit tudna, mit ők nem? Vagy valami miatt ők nem láthatják azokat a jeleket, amiket a birodalmakban élők igen?

Ráadásul ott volt még Onaga is. A Sárkánykirály összegyűjtötte a Kamidogukat, és mellé megszerezte Shinnok amulettjét is. Szerencsére ennyi nem volt elég az egyesítésükhöz, de ha Onaga rájön, hogyan lehet elérni azt, azzal akaratlanul is tényleg elpusztította volna a valóságot, mindenféle prófécia és édeniai csatatér nélkül. Onaga nem is sejtette, hogy az Egyetlen - aminek az esszenciája az Istenek Fegyvereibe volt elzárva - nem mérhetetlen hatalommal ruházná föl a Kamidoguk egyesítőjét, hanem elpusztítaná azt minden mással egyetemben. Ez volt ugyanis az egyetlen lehetséges módszer arra, hogy visszatérjen, semmissé téve több milliárd év minden eseményét, és visszaállítsa a létezést abba az állapotba, amikor még csak ők heten léteztek: az Egyetlen és az Idősebb Istenek. Ezt pedig mindenféleképpen meg kellett akadályozniuk. Az Idősebb Isteneknek szükségük volt hát egy bajnokra.

És ekkor jelent meg előttük Scorpion szelleme.Az Idősebb Istenek tudták, hogy a lidérc tökéletes lesz a céljaikra. Felajánlották neki, hogy teljesítik egyetlen kívánságát, ha vállalja, hogy a bajnokuk legyen, és megteszi, amit kérnek tőle. Scorpion elfogadta azt. Végre teljesíthette régi vágyát, amire amúgy esélye se nyílt volna: azt kérte az istenektől, hogy támasszák fel a klánját. Azok beleegyeztek. Ezen kívül adtak Scorpionnak egy páncélt és egy kardot, majd visszaküldték a Külső Világba azzal a megbízással, hogy bármibe is kerüljön, akadályozza meg, hogy Onaga egyesítse a Kamidogukat. És amint ezzel végzett, derítsen ki mindent Shinnok terveiről és az Ikrekről, akik a bukott isten állítása szerint megakadályozhatják minden, köztük az Idősebb Istenek pusztulását is.

Igaz, hogy Scorpiont az Istenek úgy küldték vissza, hogy rögtön az érkezése után megszerezze a fegyvereket a Nexusból, de a lidérc nem szokott még hozzá az új felszereléséhez, és Shujinkónak sikerült elkergetnie őt onnan. De később a vénember rendbe hozta a hibáját, és elpusztította a istenek fegyvereit, sőt, még Onagát is legyőzte. Nightwolf pedig tett róla, hogy a Sárkánykirály ne jelentsen többé gondot. Scorpion ezek után visszatért az Árnybirodalomba, hogy teljesítse a második megbízását.Ott azonban csúnya meglepetés érte, ugyanis a klántagjai várták őt a pokolban. Az istenek ugyan betartották az ígéretüket és feltámasztották mindegyiküket... de nem úgy, ahogy Scorpion elgondolta. A Shirai Ryu minden egyes tagja ugyanolyan lidérccé vált, mint ő. Nem igazán élőkké, mint inkább élőhalottakká. Az istenek azt hitték, hogy Scorpion – mivel a poklot soha többé nem hagyhatta el, nem születhetett újjá – szívesebben töltené az örökkévalóságot önmagához hasonlóakkal, mintsem hogy azok újra halandókká váljanak, és a lidércnek idővel végig kelljen néznie az újabb, természetes halálukat. Ez is csak azt bizonyította, hogy még egy örök idők óta létező lény sem tudhat mindent...

Scorpion olyan dühös volt, mint léte során még soha. Jobban meggyűlölte az Idősebb Isteneket, mint Sub-Zerót és Quan Chit együttesen. Ahelyett, hogy azok teljesítették volna az ígéretüket, ugyanazzal az átokkal sújtották a klánját, mint amit neki kellett hordoznia az örökkévalóságig. Elhatározta, hogy bosszúból véget vet mindennek. Az Isteneknek, a klánja átkának, az egész világnak. És tudta, hogy ehhez mindössze csak meg kell találnia és megölnie az édeniai isten ikerfiait, Daegont és Tavent. És azt is, hogy hol találja őket, hisz előbb vagy utóbb mindkettőnek meg kell jelennie Édeniában, annak a bizonyos kráternek a környékén. Scorpion tehát fogta a klánját, akik szó nélkül engedelmeskedtek neki, és szétszórta őket Édeniaszerte. Lesben álltak, várták az ikreket. És hosszas várakozás után az egyikük meg is jelent ott.

Következő fejezet

Előző fejezet

Hetedik fejezet: Az új Halálos Szövetség

Onagát kötötte a Shinnoknak tett ígérete. Tudta, hogy csatlakoznia kell az új Szövetséghez, de az nem volt benne az alkuban, hogy azt készségesen fogja megtenni. Ezzel szemben Shao Kahn csak Quan Chi szavaira támaszkodhatott, aki azzal győzte meg őt Onaga feltámasztásáról, hogy ha sikerülne élve elfognia Shujinkót, akire Onaga jó eséllyel jobban haragszik, mint a császárra – legalábbis abban a pillanatban – és neki is elmondanák az okaikat a Szövetség létrehozásával kapcsolatban, sikerülne egy olyan szövetségeshez jutniuk, akinek a segítségével jelentősen megnövekedne az esélyük a győzelemre.

Hogy miféle győzelemre, azt Chi sose árulta el pontosan. Tsung és a császár azt hitték, csak titkolódzik, ami a magukfajtánál természetes volt. Még csak nem is sejtették, hogy az se tudja, mire megy ki a játék valójában. Ő pusztán csak az alapján próbálta létrehozni az új társulást, amit Shinnoktól hallott. Az pedig mindössze annyi volt, hogy a Fény erői tudomást szereztek egy helyről Édeniában, ahol hamarosan olyan események zajlanak le, mellyel egyetlen Kiválasztott harcos egy isten erejéhez juthat. Ezzel kellett meggyőznie a Sötétség erőit, hogy fogjanak össze, és szerezzék meg maguknak a jutalmat.

Onagának nem tetszett a társulás ötlete. Az sem, hogy a saját gyilkosával kellene összeállnia hozzá, az sem, hogy másokra kellene hagyatkoznia, amire hosszú időkre visszanyúló emlékezetében sem talált példát, de az különösen nem, hogy közösen küzdjenek egy olyan célért, amit végül csak egyvalaki nyerhet el. És ezzel mindannyiuk közös kétségét sikerült kifejezésre juttatnia.

De Quan Chi ekkor közölte velük azt, amit egyikük se mert kimondani: mind tisztában voltak vele, hogy csak az egyikük lehet a valódi győztes. De ha addig nem fognak legalább össze, amíg el nem söprik a Fény erőit, akkor egyiküknek sem lesz esélye eljutni addig, hogy elárulja a társait, és megszerezze magának a hatalmat. Onagát ez sem győzte meg. De Shao Kahn rávilágított, hogy Onaga sem lenne képes egyedül legyőzni a Fény harcosait, hisz még egyetlen öregemberrel se bírt el végül. Tsung azonban megjegyezte, hogy ha Onaga is csatlakozna hozzájuk, akkor legalább meglenne az esélye annak, hogy végül a Sárkánykirályé lehet a díj, amivel aztán könnyűszerrel visszaszerezhetné a trónt Shao Kahntól. Mindhármuk meglepetésére a császár azt felelte, hogy ezt a kockázatot örömmel vállalja egy ilyen jutalom reményében. Onagának tetszett ez a felelet. És amúgy sem merte tovább húzni a választ, mert egy isten türelmével még neki sem volt ajánlott játszadoznia. Csatlakozott a másik háromhoz.

Már csak az Ikrek kérdése volt hátra. Quan Chi azonban megnyugtatta őket, hogy az egyiküket sikerült a Földi Birodalomban csapdába ejtenie egy barlangban, ahonnan nincs kijutás, a másik pedig már Édeniában van, és nem késlekedhettek, ha még előtte oda akartak érni a kijelölt helyszínre. A négyes eltűnt egy átjáróban.

Taven addig hallgatózott az ajtóban, hogy végül arra eszmélt, az új Szövetség már Édeniában van. A még nyitva álló átjáróhoz rohant, de egy villámcsapás megállította. Ebben a pillanatban megjelent előtte Raiden, apja régi barátja. Taven jól ismerte Raident... de nem azt a Raident, aki előtte állt. Ez az isten érezhetően sugározta magából a gonoszságot, még a ruhája is sötét volt, a szeme vörösen izzott. És mielőtt Taven megszólalhatott volna, közölte vele, hogy a Shao Kahnnal kötött egyezsége értelmében nem hagyhatja, hogy Taven kövesse a Szövetséget Édeniába. Taven nem értette. Raiden mindig is a császár ellen küzdött. Az viszont felvilágosította, hogy Shao Kahn megesküdött, hogy békén hagyja a Földet, ha elnyeri a jutalmat, és cserébe Raiden megakadályozza, hogy az Ikrek bármelyike is eljusson az édeniai helyszín környékére. Taven az eddigi ellenfelei után most magával egy istennel találta magát szembe. Mégpedig egy olyannal, aki a jelek szerint nem habozott volna végezni vele. Fujin legalább érezhetően visszafogta magát a Vörös Sárkány barlangja előtt...

A harcuk hosszú volt és fárasztó. Taven alig állt már a lábán, mikor végre sikerült legalább annyira kizökkentenie Raident, hogy átfuthasson a még mindig nyitva álló átjárón. Az mintha csak rá várt volna, mert amint a túloldalon találta magát, bezárult mögötte. Taven úgy érezte, a világ kifordult önmagából, mialatt ő a kőoszlopban pihent. És ha már a pihenésre gondolt... muszáj volt leülnie és kifújnia magát a Raidennel vívott harca után. De éppen csak sikerült visszanyernie valamennyire az erejét, amikor egy árnyék jelent meg a feje felett...

Következő fejezet

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta