Ki van itt?

Oldalainkat 250 vendég és 0 tag böngészi

 A 2010-es év nem volt túl sikeresnek mondható az amerikai képregénykiadók számára. Habár a gazdasági válságot sokáig meglepően jól bírták még a szórakoztatóiparhoz képest is, és évente alig pár százalékkal szűkült a piac, ez a trend a válságból való kilábalással sem szűnt meg.
Pedig ebből év elején még nem sok látszott. A Marvel megelégelvén, hogy nem csinált egy teljes éven keresztül egyetlen olyan nagy eseményt sem, aminek a segítségével arcátlanul kifoszthatja a vásárlóit, bedobta a Siege nevezetű crossovert. A Siege Brian Bendis egy elég hosszú történeti szakaszát volt hivatott lezárni, ami gyakorlatilag egészen a New Avengers legelejétől indult. Persze a Siege egyben válasz is volt a DC-nek, amely kiadó a tavalyi év végén szó szerint legyalulta a Marvelt a toplista éléről a Blackest Night címre keresztelt eseményével, ami sorra döntögette a rekordokat.

Az év eleji nagy felhajtást követően aztán lenyugodtak a kedélyek. Már csak azért is, mert mindkét kiadónak megvoltak a maga belső gondjai. A DC-nél szárnyra kapott a hír, hogy az anyacég, a Warner, felülről nyúl bele a szerkesztőség működésébe és személycseréket hajt végre magas beosztásokban. Ez a hangulat aztán valószínűleg olyan feszültséget teremtett, amiben nehéz volt igazán kreatívan dolgozni. Jól mutatja, hogy Joseph Michael Straczynski – akit a Marveltől sikerült átcsábítaniuk magukhoz, miután a másik cég jóformán kiutálta őt onnan – hónapokig csak malmozott és a könyvét csiszolgatta, mielőtt bárkinek eszébe jutott, hogy foglalkozzon vele, hisz elvileg a Superman-címek feltámasztására szerződtették.
A tisztújítás aztán lezajlott, aminek a végeredménye az lett, hogy a DC-t 2000. környékén feltámasztó, ám az utóbbi években szó szerint elfojtó Dan DiDiót hivatalosan előléptették kiadóvá, nemhivatalosan pedig eltávolították a szerkesztőség közeléből. Megszűnt mellé Jim Lee alkiadója, a WildStorm is, melyet hasonló módszerrel adtak át a jótékony feledésnek.
DiDio helyére gyakorlatilag Geoff Johnst ültették, a cég aktuális nagy kedvencét – habár a főszerkesztői széket hivatalosan egy nagy veterán, Bob Harras foglalta el. Johns feladata lett hirtelen a teljes DC kreatív igazgatása, ami annyit tesz, hogy jelenleg ő felügyeli a cég képregényeinek történeteit. Legalábbis azokat, amikbe lehet beleszólása és nem olyan írók alá tartoznak, akik úgymond szabad kezet kaptak (mint pl. Morrison vagy Straczynski). Hogy ez most jó hír vagy rossz hír, az egyéni preferencián túl még az idő kérdése is.
Az viszont kétségtelen, hogy az év eleji lendületes indulásból az év közepét jellemző nagyon erős visszaesést egy olyan reneszánsz követte a DC-nél, amire sokan nem számítottak. Igaz, ennek a hajtóerejét össze lehet foglalni négy szóban: „Batman és Geoff Johns.” A Sötét Lovag visszakerült Grant Morrison irányítása alá, aki szó szerint elérte, hogy a nagy semmiből egyszerre vagy egy tucat havi sorozat szerepeljen immár a Batman-részlegben, melyek közül három vagy négy olyannyira feljött, hogy az év végére bérelt helyük lett a toplista élén. Persze ez az emelkedés nem tett csodát éves szinten, ám arra elég volt, hogy nagyon sok évnyi másodhegedűs szerep után 2010 decemberében utolérjék, sőt, bevételi arányban egy hajszállal meg is előzzék a nagy rivális Marvelt.

Amely Marvel a 2010-es esztendőt gyakorlatilag úgy töltötte, mintha nem is igazán tudnák a cégnél, pontosan milyen koncepciót kellene követniük. A Siege után varázsütésre kihirdették a Heroic Age, vagyis a Hősök korának eljövetelét, amiről annyit lehetett tudni, hogy a kiadó gyakorlatilag visszaforgatja a saját univerzumának óráját harminc évvel és megint olyan történeteket adnak ki, mint a nyolcvanas években. A baj csak az volt, hogy a jelek szerint az alkotók is mindössze ennyit tudtak róla, mert ez a nagy anakronizmus csak pár címen érződött, és azokon is többnyire átmenetileg.
Az érthetetlen koncepciótlanságot jelzi amúgy, hogy a kiadványaik elveszítették a kapcsolatot egymással, a vezetés pedig úgy tűnik, annyit határozott csak meg célnak, hogy „az van a Marvel-univerzumban, amit Brian Bendis kitalál az Avengers-füzeteiben”. Ami nem lenne egy alapvetően rossz ötlet, hisz a DC-t is egy ember, Geoff Johns határozza meg, ám van egy különbség közte és Bendis között: Johnsot érdekli, hogy mit írnak mások. Bendis sose foglalkozott ezzel, most se teszi. Ez nem lenne alapvetően akkora nagy bűn, ha nem ő állna most hivatalosan a Marvel középpontjában.
Ennek a vége persze az lett, hogy a Marvel az egész évet koncepció, irányítás, bármiféle konkrét elképzelés nélkül töltötte. De nem csak a Bosszú Angyalaihoz köthető címekben. Pókember talán még rosszabbul járt. Először megpróbálták kiterjeszteni a sorozatait és a havi 2-3 megjelenéses gyakoriságú Amazing Spider-Man mellé indítottak újabb havi sorozatokat, amik rendre mind bebuktak. Majd kitalálták, hogy visszaállnak a havi egy ASM-re, és a legnépszerűbb íróra, Dan Slottra bízták, aki előállt egy új status quo-val a cím számára, ami aztán meg is kapta a maga igen komoly média-felhajtását... mindhiába. A sorozat vergődik, és már a marketinges csapat se tudja, mihez kezdjen vele.
De nem jártak sokkal jobban a kiadó más nagy címei sem. Bendis Bosszúangyalai a középszerűségbe és kis híján a középmezőnybe süllyedtek, az író egyéb próbálkozásai a Marvel-univerzumon belül hónapok alatt totálisan megbuktak; a másik bástya, az X-Men pedig ugyan egész évben hozta az elvárható szintet, ám ők se tudtak erősödni, egymagukban pedig nem tudták elvinni a hátukon a céget, ráadásul ott is tapasztalható egy általános fogyás. Ekkor az utolsó mentsvárukhoz fordultak, Rozsomákhoz. A karakter füzeteit az elmúlt egy-két évben Daniel Way és az általa létrehozott karakter, Daken dominálta, annyira, hogy Dakennek egy időben több sorozata volt Wolverine név alatt, mint Rozsomáknak. Ezt egy tollvonással felülírták, és megpróbálták az eredeti Rozsomákot felfuttatni megint. Volt itt nekünk Wolverine: Weapon X, ami egy év alatt elvérzett; Wolverine v4, ami az egyik legnagyobb vásárlóvesztést könyvelte el egy hónap alatt; és nemrég egy Wolverine: The Best There Is c. sorozat, amiről a legpozitívabb olvasói és kritikusi vélemény az volt, hogy a nyomtatására fordított papír jobban járt volna, ha egészségügyi célokra használják fel inkább. Vagyis erőlködés volt, eredmény már jóval kevesebb. És ez még mindig egy jobb változat, mint az, ami Deadpoollal történt. A nagydumás zsoldos sorozatát nem vették ugyan sokan, mégis kapott négy másik önálló címet magának. Amelyeknek az év végi összesített példányszáma a közelében sem volt a listavezetőnek. És Deadpool jelenleg hivatalosan húzókarakter státuszban van a Marvelnél. Ennél jobban aligha jelezheti bármi, hogy ők se tudják, mit akarnak.
Hogy lesz-e változás, kiderül, egyelőre csak annyi a biztos, hogy a főszerkesztőt, Joe Quesadát elmozdították a helyéről és a helyére az X-Men eddigi szerkesztője, Axel Alonso ült. Talán ez egy hasonló tisztogatás előszele, mint ami képes volt új életet lehelni a DC-be, de meglehet, csak egy közönséges személycsere volt.

Habár mindkét cégnek megvolt a maga baja 2010-ben, ez az éves szintű toplistán természetesen nem érződik annyira. A Marvel és a DC továbbra is magasan a többi amerikai képregénykiadó fölé tornyosul, így a Diamond, a kizárólagos észak-amerikai képregényterjesztő által megjelentetett 2010-es 500-as toplistában alig van olyan füzet, ami ne tőlük származna. Ilyenek például a népszerű tv-sorozat, a Buffy folytatása a Dark Horse-tól kilenc füzettel; egy másik sorozat, a True Blood képregény-adaptációjának első része az IDW Publishingtől és a Warlord of Mars egy régi ponyva újjáélesztésének nulladik, egy dollárba kerülő füzete a Dynamite Entertainmenttől és szintén ugyanettől a kiadótól a Green Hornet c. sorozat Kevin Smith tollából, amelyben a rendező azt meséli el, ő hogyan vitte volna vászonra a filmet, ha nem utasítják el a forgatókönyvét.
A versenyt magát a Marvel nyerte az Avengers v4-es sorozat első számával, melyet az X-Men v3 indító füzete követ. Aztán vegyesen jön Blackest Night, Siege és Brightest Day, vagyis a nagy események főbb sorozatai, egészen a 12. helyig. Mindössze a New Avengers v2 és a Batman: Return of Bruce Wayne első számai törik meg ezt a sort.
A lista folytatása nem tartalmaz sok meglepetést, gyakorlatilag a nagyját a következő négy kategóriába lehet betenni: első számok és friss sorozatok/Batman/Zöld lámpás és Brightest Day/Bosszú Angyalai. Ezek olyannyira dominálták az egész évet, hogy az első 120 helyen ez a tendencia csak ímmel-ámmal törik meg.

A képregényüzletekben forgalmazott kötetek esetében már jóval vegyesebb a kép. Itt viszont igaz az, hogy ezek a teljes forgalom csak egy töredékét teszik ki, így többnyire a lista az első pár tucat helyet leszámítva legfeljebb érdekességképp hasznos, meg arra, hogy trendekre lehessen következtetni belőle a legnépszerűbb köteteket illetően.
Az éves listát itt nem meglepő módon a Walking Dead iszonyatos példányszámban, emiatt elég olcsón (tíz dollárért) árult tpb-je vezeti. A sorozat maga is erősen szerepel, a teljes listán mindenféle verziói összesen hússzor bukkannak fel, ebből tizenhat a felső százban. Mellette az idehaza is megjelent Scott Pilgrimek tekinthetőek még nyertes szériának. Az Oni Press sorozata – talán az amúgy megbukott filmnek is köszönhetően – teljes egészében bekerült az éves összesítettre, a legrosszabb helyezésük a 17.
A kötetek listájának egyik legerősebb tagja a DC. A Straczysnki által írt Superman: Earth One elég jól teljesített mindössze három hónap alatt ahhoz, hogy az ötödik helyre jusson, és bár a kiadó ezután egészen a 12. helyig nem képviselteti magát, onnan lefelé főleg a Blackest Nightnak, Batmannek és persze az örök könyvesbolti favoritjuknak, a Vertigo kiadványainak hála olyannyira belakják a listát, hogy az egyik legerősebb tényezővé válnak rajta.
Nem úgy a Marvel. Míg a DC több tucat kötettel képviseli magát a felső százban, a Marvelnek mindössze ötre futotta. Ebből a legjobb a magát második helyre felküzdő Kick-Ass, amely sikeréhez nagyban hozzájárult a film is. Annyira, hogy már nagyban készül a folytatása. Utána egészen a 40. helyig semmi, és ott is Mark Millar egyik történetét találjuk, az Old Man Logant, sőt, a következő helyezett is egy Millar-mű, az immár négy éves Civil War puhafedeles kiadása. Bendisnek a 111. helyig semmi híre, és ott is egy Ultimate Spider-Man tanyázik, a füzetekben sikeres Siege csak a 128. ill. a 154. helyre futotta.

A két nagy vergődése meglátszik az év végi összesített eredményeken is. 2009-ben még az volt az általános vélemény, hogy még nagyon érződik a válság, emiatt szűkült tovább a piac, így bár az eredmények nem voltak biztatóak, még nem volt ok az aggodalomra. 2010-ben viszont 2009-hez képest a képregényüzletekben eladott füzetek forgalma közel hat, a köteteké pedig másfél százalékot esett, a bevételek pedig ezzel együtt négy és fél, ill. egy százalékkal múlték alul a tavalyi esztendőt. Az összesített eredmény sem szívmelengető, öt és fél százalékos vásárlóerő-csökkenés mellett a bevételek is estek három és fél százalékot.
Ebből a két számból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a cégek a csökkenő forgalmat áremeléssel próbálták kompenzálni. A kisebb kiadóknál ez előtte se volt ritka, gyakorlatilag nem találni olyan IDW-füzetet, ami ne négy dollár lenne, ám a két nagy, közülük is a Marvel embertelen mértékben kezdték ezt alkalmazni, különösen a húzócímeken. A füzetes éves toplista első száz helyéből mindössze 44 darab volt még a régi áron, három dolláron kapható, ebből szumma négy darab volt a Marvelé, az összes többi DC. A Marvel pénzéhségét amúgy nem csak ez mutatta, hanem az is, hogy az év során minden egyes új kötetüket, legyen az puha- vagy keményborítós, öt dollárral emelték, aminek az eredménye a kötetes összesítőn már megmutatkozott: képregényüzletekben teljesen elbukták ezt a szegmenst.
Ennek ellenére a kiadó megőrizte 2010-ben is a piacvezető helyét. A forgalom 43, a bevétel 38 százalékát tették zsebre, a DC messze elmaradva kullog a második helyen 34, illetve 30 százalékkal. A Marvelnek ez az eredmény mégsem igazán jó hír, hisz több mint két százalékot csökkent a részesedési arányuk mindkét téren, ami éves szinten is gyengülő tendenciát mutatott. Ez kiegészülve azzal a ténnyel, hogy novemberben és a decemberben a DC utolérte, illetve részben meg is előzte, komoly aggodalommal töltheti el a cég vezetőit. Még akkor is, ha a Marvel Entertainment tulajdonosai 2010-ben ügyesen eladták a vállalatot a Disney-nek kicsit több, mint 4 milliárd dollárért.
Kevesen tudják, de a két nagy kiadó mögött igazi komoly küzdelem szokott folyni a három „legnagyobb kicsi”, vagyis a Dark Horse, az Image és az IDW között. Ők hárman lassan másfél-két éve hónapról hónapra keserves harcot folytatnak a harmadik helyért. Ezt idén, akárcsak előtte is, a Dark Horse nyerte meg az éves összesítésben a bevétel több mint 5%-ával, mögötte viszont megcserélődött a sorrend, és az Image – nagyban a Walking Dead eladásainak köszönhetően – visszavette a negyedik helyét az IDW-től, fél százalékkal megelőzve a riválist.
Az ő hármasuk mögött amúgy még egy triász található, név szerint a Dynamite, a Boom! Studios és a Viz Media. Az ő esetükben az erősorrend már nem ilyen kétséges, a Dynamite jó ideje folyamatosan próbálkozik betörni a DH-Image-IDW hármas közé, ám eddig a próbálkozásai még nem jártak sikerrel. A két vetélytársát azonban alaposan lekörözi, habár a Boom! Studios-ra folyamatosan jellemző, hogy időnként vannak erős kiugrásai, amiknél úgy tűnik, meg tudja szorongatni a Dynamite-ot, végül mégis mindig visszasüllyed a hetedik helyre, azzal vigasztalódva, hogy ő viszont a legsikeresebb mangasorozatokat kiadó Vizt előzi meg. Rajtuk kívül pedig már nincs olyan számottevő kiadó, amely legalább az egy százalékos részesedést elérné akár a bevételből, akár a forgalomból.

2010 összességében leginkább a két nagy hanyatlásáról szólt, ami aztán kihatott az egész képregényes szegmensre. Hogy most az ő belső gondjaik miatt fordultak el az olvasók tőlük és a válság csak az ő részükről mutatkozik, vagy esetleg pont fordítva, ők nem tudtak reagálni az egyre fogyatkozó olvasótáborra és visszacsábítani valahogy őket vagy új olvasókat toborozni... nem tudni. Tény, hogy a DC túljutott a saját krízisén, ám az is, hogy nem tud olyan eladásokat produkálni a listák élén, mint amik 2 vagy 3 éve voltak jellemzőek. És az is, hogy a stratégiájukat szinte csak Batmanre és Geoff Johnsra alapozzák, ami nem igazán tekinthető hosszú távú, stabil elképzelésnek. A Marvelnél pedig a koncepció hiánya vagy ha van is, a kidolgozása körüli hiányosságok egyre komolyabb válságba taszítják a céget, amiből lehet, csak olyan radikális lépések tudnák kirántani, mint amiket pont a nemrég elmozdított Joe Quesada vezetett be az évezred elején, és ami például elérte, hogy a múlt évtized tíz legnagyobb példányszámban elkelt képregényfüzete közül nyolcat a Marvel adott ki. A kisebb kiadók persze ennek örülhettek, hisz az ő helyzetük a nagyok gyengélkedése miatt némileg javult, ám azt még talán ők is belátják, hogy a klasszikus szuperhősös vonal, amit a Marvel és a DC képvisel, kihal, azzal pont az amerikai képregények legismertebb része tűnne el, ami pedig az összes kiadóra csak negatív hatással lehet. A megoldás talán tényleg a mozgóképben van, amivel egyre többen és többféleképpen próbálkoznak. Erre tényleg csak annyit lehet végszóként mondani, hogy az idő majd eldönti. Mindössze annyi a biztos, hogy a képregénykiadóknak tenniük kell valamit, ha nem akarnak egy újabb krachot, mint amilyen legutóbb másfél évtizede volt.
Erre már léteznek próbálkozások a digitális terjesztés formájában, ami tavaly egyes elemzők tippje 6-8 millió dollár közötti bevételt produkáltak. Mivel 2009-ben ez a szám valahol fél és egymillió dollár között volt, egyértelmű, hogy ez a terület hatalmas növekedést ért el egyetlen év leforgása alatt. Ugyanakkor ez leginkább a kisebb kiadóknak kedvez, ugyanis míg a képregényboltokban a két nagy a forgalom 77%-áért felelős, itt a részesedésük alig éri el a 30%-ot.
További kérdés ezen túl, hogy annak ellenére, hogy Joe Quesada a kötetes kiadást erőltette régebben, a Marvel mégis az utóbbi időkben szinte csak a füzetekre koncentrált, ami meg is látszott, mint az feljebb szóba került... tehát tesznek-e ez ellen valamit.
Másik érdekes konklúzió, hogy az év közel öt tucat legsikeresebb képregényeinek több, mint 90%-át három íróhoz lehet kötni: Brian Bendishez, Geoff Johnshoz és Grant Morrisonhoz, akik mind ismert és felfuttatott címeket vagy franchise-okat visznek jelenleg a hátukon. A köteteknél viszont dominálnak a szerzői sorozatok (Scott Pilgrim, Walking Dead, Kick-Ass...) és azok a címek, amik valamilyen másik médiumhoz is köthetőek. A digitális képregényeket pedig gyakorlatilag cask a szerzőiek viszik, esetleg felbukkan még mellettük néhány legendás hírnevű sorozat (Civil War, Sandman; Y, the Last Man). A három ágazat teljesen külön odafigyelést kíván hát, úgyhogy a lecke fel van adva az összes kiadónak: ki hogyan tud alkalmazkodni azokhoz a területekhez, ahol eddig gyengélkedett és miként tudja megőrizni a pozícióját ott, ahol már most jól teljesít. És mellé még ott van, hogy tenni kell valamit az általánosan fogyó vásárlóerővel. Érdekes időszak lehet a 2011-es évből, ha a kiadók is hasonlóan látják a helyzetet; vagy roppant unalmas és szenvedésekkel teli haldoklás, ha mégsem.

És mint az megszokható, a cikk végére a szokásos linkek:
2010. legsikeresebb képregényfüzetei
2010. legsikeresebb képregénykötetei
Az 1000 legjobb füzet és kötet egy listában
Kiadók piaci részesedése 2010-ben

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta