Ki van itt?

Oldalainkat 453 vendég és 0 tag böngészi

wizard-hirSziasztok! Sajnos ebben a hónapban is megcsúszott kicsit a szokásos Wizard Szemle, aminek az az oka, hogy egész egyszerűen nem találtam szkent, amiből tudtam volna írni nektek az újdonságokat. De egy kis segítséggel sikerült orvosolni ezt a problémát is, szóval nézzük is, hogy mit hoztam nektek erre a hónapra.

Először is itt van mindjárt egy kép a bal oldalon, egy nagyon dögös néniről. Aki esetleg még nem tudná, hogy ki ő, annak mondom, hogy a hölgy becsületes neve Sienna Miller és ő fogja játszani a Bárónőt, a hamarosan bemutatásra kerülő G.I. Joe filmben. Hát, mit mondjak, én speciel nem bánnám, ha engem is megkötözne és megkínozna kicsit…
Ha már G.I. Joe: az IDW kiadó nagyon ráfeküdt most a témára és sorra dobják ki a filmhez kapcsolódó és nem kapcsolódó képregényeket. Ha rám hallgattok, akkor a hivatalos film képregényt messze elkerülitek, mivel én elolvastam az első részt és szerintem igencsak élményrontó. Helyette olvassátok majd el inkább a…á, de nem lövök le semmi poént, majd két hét múlva kiderül mire céloztam.

Térjünk inkább rá az e havi számra és nézzük is rögtön a szokásos szavazást. Most az volt a kérdés, hogy az olvasóknak melyik a kedvenc kiadójuk, a két nagyot leszámítva? Íme az eredmények:

Dark Horse 38%
Image 31%
Dynamite Entertainment 14%
IDW Publishing 13%
Oni Press 2%
Fantagraphics 2%

Aztán, ha már az újságban is foglalkoznak vele, megemlíteném, hogy a múlt héten indult a DC új heti sorozata, a Wednesday Comics, amiben minden egyes számban tizenöt különböző, egy oldalas történetet találhatunk majd. Én az első számot már elolvastam, van benne minden féle cucc, Supergirltől kezdve, a Tini titánokon át, Kamandiig és hát egyelőre maradjunk annyiban, hogy meg várom még a következő számokat és egyelőre nem mondok véleményt a cuccról.

Nyilván sokan tudjátok (akik meg nem, azok most megtudják), hogy jön az Amazing Spider-man 600. száma! Ennek kapcsán mindjárt foglalkozom is a Wizard írásaival, de előtte egy kis lista azokról a Pókember történetekről, amik nagyon jól sikerültek és amiket mindenkinek olvasnia kellene. Legalább is a szerkesztők szerint…

Marvel Team-Up v1 79. (Vörös Sonja)
Avengers v1 236-37.
Punisher War Journal 14-15.
Spider-man v1 15.
Peter Parker: Spider-man 76-80.

Na és ha már a 600. számot emlegettem: ennek kapcsán összeszedtek pár dolgot, amik szerintük jó, hogy a One More Day után visszatértek a Pókember képregényekbe (pl Peter humoros beszólásai, Harry Osborn), illetve persze pár olyan dolgot is, amit nagyon nem kellett volna erőltetni (pl. Jackpot nem kellett volna, hogy annyira Mary Jane-re utoljon a kinézetével és a szövegével). De ami szerintem egy kicsit érdekesebb, hogy a Wizard magazin internetes honlapján megkérdezték a rajongókat, hogy a Klón történeteket vagy a One More Day történet fonalat tartják-e jobbnak? Nos, a válasz eléggé egyértelmű volt, mivel idézett 11 hozzászólóból kettő mondta azt, hogy az OMD szerinte jobb volt… 

De nem csak a közkedvelt Pókember éri el ezt a szép jubileumot, hanem a Hihetelen Hulk is! Ebből az apropóból a magazin összegyűjtötte nekünk azt a 10 alkotót, akik az idők során a leginkább hatással voltak a zöld góliátra. Íme a lista:

10. Bill Mantlo
9.  Ed McGuinness
8. Bruce Jones
7. Todd McFarlane
6. Dale Keown
5. Gary Frank
4. Herb Trimple
3. Greg Pak
2. Sal Buscema
1. Peter David

És akkor a személyes megjegyzések. A listával részben egyet értek, részben nem. Az természetes, hogy Peter Davidnek kellett az első helyre kerülnie, hiszen olyan hosszú ideig volt a sorozatnál és olyan remek történeteket írt, mint még senki sem előtte, sem utána. Még az is oké, hogy Greg Pak is ott a listán, még ha én nem is tettem volna őt feltétlenül a 3. helyre. Na de hogy Paul Jenkins nincs ott, de helyette ott van az a Bruce Jones, aki mindent tudott csak Hulkot írni nem, az már kicsit túlzás…

Ismét jöjjön egy szokásos rovatunk, nevezetesen az új tpb/HC megjelenések:

100 Bullets vol13: Wilt (19.99$)
Green Lantern: Rage of the Red Lanterns (24.99$)
Moon Knight vol5: Down South (19.99$)
New Avengers vol10: Power (19.99$)
Northlanders vol2: The Cross and the Hammer (14.99$)
War Machine: Iron Hearth (19.99$)
Batman: Whatever Happend to the Caped Cruseder? (24.99$)
The Marvel Art of Marko Djurdevic HC (49.99$)

A híres emberek mit olvasnak rovatunkban most Robert Kirkman van soron. Ezeket olvassa ő:

-Geoff Johns Superman történetei (szintén zenész…)
-az új Spawn
-Hulk, Ultimatum
-Solomon Grundy
-Savage Dragon
-Umbrella Academy
-The Sword

Vajon mennyit ér egy sorozat utolsó száma? Sokan tehetik fel ezt a kérdést, hát nézzük meg most két példán keresztül. Az egyik legyen a G.I. Joe sorozat, aminek az utolsó száma 2000-ben 26 dollárt ért, ma pedig 35-öt. A másik a Transformers, ami kicsit nagyobb utat járt be, ugyanis is 2 dollárról indult, ma pedig már 100 dollárt ér az első generáció utolsó száma.

És végül egy kis érdekesség: egy CGC 4.5-ös állapotú Avengers vol1 01. szám nemrégiben 1150 dollálért kelt el. Azt hiszem Fareknek van még mire gyűjteni…

Hát, ennyi lenne mára. De nyugalom, itt a nyár, most már nekem is több időm lesz írogatni ide, és lehet, hogy a következő cikk ide a Rendelőbe hamarobb jön, mint gondolnátok!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# talgaby 2009-07-14 19:13
Jenkins azért nincs ott, mert ő nem Hulkot írt, hanem egy általános tudathasadásos történetet, amiben néha egy nagy, zöld óriás is szerepelt néha (és szvsz erősen gyengék is voltak azok a részek, amikor valami "hulkosat" kellett csinálnia, hogy legyen értelme a címnek). Ő mér akkor Sentryt írt, csak akkor még nem engedték neki a külön karaktert. De ha megnézed, miről szólt a hulkos szakasza és miről a Sentry... gyakorlatilag egy az egyben ugyanaz a sztori, még a karakterek is felcserélhetőek.
# dr samson 2009-07-14 20:49
És téged ki kérdezett? :-)) Na jó, viccet félretéve Jenkis piszok jó Hulkokat írt, még ha igaz is, hogy nagyrészt egy tömény pszichoanalízis az egész. De könyörgöm, az a Bruce Jones, aki meg valami 15 számon keresztül írt egy maffia sztorit, mennyivel jobb? Jenkis történetei legalább jók voltak. Nem véletlenül fogom a Jones éra első 15 számát kapásból kihagyni majd. Utána is csak azért viselem el a sztorikat, mert az egyik kedvenc karakterem is szerepel benük... :-))
# keildavid 2009-07-14 21:04
Ez azt jelenti, ha a Hulk v3 Bruce Jones-éra első 15 számát ki fogod hagyni, akkor az nem is lesz honosítva? Vagy lesz, de csak egy távoli jövőben? És ha már Hulkról is eset szó. Te azt mondtad, hogy valami cikket akarsz majd írni a Hulkról. Azzal vannak valami terveid? Sok sikert kívánok neked.
# dr samson 2009-07-14 21:08
Igen, kb az első 15 szám ki lesz hagyva. Kicsivel több, mert a 32. szám után az 50. számal fogjuk majd folytatni a sorozatot. Amúgy igazából nem csak az a bajom, hogy Bruce mester írta azokat számokat, mert egy-két jó sztori van bennük, de még azok is abba a kategóriába esnek, amikről iszonyat rossz szkennek keringenek a neten, beszerezni pedig vagy nem lehet őket eredetiben, vagy olyan drágok, hogy annyit nem érnek meg nekem, és így nem tudom újra szkennelni őket...
Hulkos írás: igen, most már azt is megírom valamikor. Lehet, hogy holnap dél alatt azt is. Majd meglátom, hogy lesz kedvem. Meg jelenleg péntekre tervezek még valamit, egy kicsit terjedelmesebb írást. ;-)
# zozi56 2009-07-15 01:42
"De egy kis segítséggel sikerült orvosolni ezt a problémát is"

Szívesen. :-)

A Wednesday Comicsba belenéztem én is, nem volt valami nagy szám... Arra jó volt, hogy felkeltse az érdeklődésem Kamandi iránt.

Kirkmannek pedig érdekes ízlése van, hogy lehet egy lapon említeni a Swordöt a Hulkkal?
# dr samson 2009-07-15 12:08
Nekem a Supergirl tetszett belőle. :-)) Mármint a Wednesday-ből.

És te most egy kicsit kevered a dolgokat. Kirkman nem azt állította, hogy a Hulk ugyan olyan jó mint a Sword (az alapból nem lehet igaz, hiszen jobb...), hanem, hogy ő ezeket olvassa. Ennyi. Nem mondott ő olyat, hogy ugyan olyan jó lenne mind a kettő. ;-)
# zozi56 2009-07-15 12:20
És én hol mondtam olyat, hogy szerintem azt gondolja, hogy ugyanolyan jók? :P Csak érdekes az ízlése, hogy szereti mindkettőt.
# dr samson 2009-07-15 12:24
Miért, én is nagyon, de nagyon sok mindent olvasok, amik távol állnak egymástól. Pl Hellblazer és Tiny Titans-t. :-))
# talgaby 2009-07-15 13:58
Lehet, hogy Kirkman is azért olvassa, mint én az ASGBADGAT-ot (bocs, túl hosszú a teljes cím leírni): valami primitív perverzitás miatt ezzel kínozza magát, de legalább utána szinte bármi jónak tűnik. :-)
# Farek 2009-07-20 19:15
Eh, már meg tudnám venni azt a V1/1 Avengers. Csak még várok egy jobb állapotúra... :D
Meg gyanítom, utána egy darabig az összeg kajám egy zsíros kenyér fényképének nézegetése lenne... :S
# Farek 2009-07-20 19:16
Különben is, honnan tudod, hogy nem én vettem meg? ;-)
# dr samson 2009-07-20 19:32
Onna, hogy két külön üzenetet írtál... :-))
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta