Ki van itt?

Oldalainkat 577 vendég és 1 tag böngészi

  • SwireePaw
streetfighter-ii-01-hirA Street Fighter II címet viselő Udon-sorozat nulladik száma nem volt éppen eseménydús, de ezt a hatrészes mini maradékára nyugodtan elfelejthetjük. Az alkotók ebbe a sorozatba sikeresen belezsúfolták, ami még a játékok előzményéből kimaradt, és mellé még ami eredettörténetet csak lehetett, szóval kapaszkodjatok, mert ebben az első számban benne lesz Ryu, amint Indiába érkezik, és elkezdi győzködni Dhalsimot, hogy tanítsa őt - és nem mellékesen ismét összekerül egykori ellenfelével, Sagat-val -, Chun-Li némi pihentető bandaszétverés mellett készül az új megbízására, ami egy Cammyvel közös akciónak néz ki a távoli és rejtélyes Mexikóban (SF-fanok sejthetik, hogy ennek kapcsán melyik szereplő fog akkor hamarosan bemutatkozni), Guile immáron negyvenedszerre is megfogadja, hogy lekapcsolja a Shadaloo-t, és végre belepillanthatunk abba, pontosan honnan is lett Bisonnak ilyen brutális ereje. Szóval igazi első szám, felvezet mindent, amit csak lehet, hogy aztán majd egyesével végigmenjünk a különböző szálakon, és végigizgulhassuk a karakterek történeteit, amik elengedhetetlenül belefutnak lassan az Utcai Harcosok Bajnokságába, amiről ugye a címe alapján a sztori szólna.

És hát mi lenne a péntekekből MK-történet nélkül? Johnny Cage látomásai után a 10.3-as fejezetben visszatérünk a Külső Világba, ahol a nemrég elég komoly sikereket elért Millenának komoly gondja támad, pontosabban három komoly gondja is, és az egyikük maga az imádott apuci. Avagy egyensúly-helyreállítás császári módra, sok-sok fejtörés kíséretében. Mások fejének betörése kíséretében.

És ha mindez még nem volna elég (de telhetetlenek vagytok...), a múlt hónapról lecsúszott áprilisi amerikai képregényeladási lista rövid értékelése is megjelent a rovatomban.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta