
Persze nem csak egy önmarcangoló visszatekintésről szól ez a füzet, elvégre a mini címe Megsemmisülés: A Hódítás - Csillagúr, vagyis a Hódítás eseményeivel is kellene benne foglalkozni.
Quillt a prológusban láttuk utoljára, amint önhibáján kívül rászabadította a Falanxot a kree-k központi bolygójára, majd kirepült egy ablakon. Most egy tábori kórházban ébred, ahol nemsokára megtudja, abban a mérhetetlen megtiszteltetésben lehet része, hogy ő vezeti a galaktikus Piszkos tizenkettőt, akik nem piszkosak, mert az egyik tagjuk mániákusan megmos mindent, és nincsenek tizenketten, de minden más tekintetben megfelelnek ennek a névnek. Vagyis lesz itt kicsit messzire tévelyedett Univerzum kapitány, a Mikronautákból egyetlen legálisan kimentett karakter, Bug (vagyis Bogár), egy picit túlságosan is berzerkermódban ragadt siár, egy pirokinetikus mentát, és persze egy fa és egy mosómedve. Ha ennek látszólag semmi értelme... akkor olvassátok el a füzetet. Nem azt mondom, hogy több rációt találtok benne, de megbánni akkor sem fogjátok.
És mellé:
Tegnap kicsit sok volt a bunyó, úgyhogy áthoztam mára a szöveges változatát, vagyis mától olvashatjátok a Mortal Kombat történetének 11.5-ös fejezetét, amiben visszatérünk ismét Tavenhez, aki ezúttal a Külső Világba, ott is a császári palotába utazik, hogy felkutassa Quan Chit, aki megölte az őrzőjét és kis híján csapdába ejtette egy barlang mélyén. Persze a palota közel sem lakatlan, és számos akadály keresztezi hősünk útját, amik közül az egyik legnagyobb maga a tömlöc, ahol aztán Tavennek nem egy komolyabb kihívással kell szembesülnie.
Hozzászólások