Ki van itt?

Oldalainkat 722 vendég és 1 tag böngészi

  • Ubul

hirkep-frew-1079 copyIgaz, hogy már két Fantom frissítésen túl vagyunk (a Semic-féle 1. számmal együtt), de a hivatalos Fantom szezon ma indul. Az elmúlt időszakban jobbára a krónikás történetek domináltak, úgyhogy már ideje visszatérnünk egy kicsit a 21. Fantom hétköznapjaiba. Az első félév során elsősorban 21-es történetekkel jelentkezünk majd, de a dolog garantáltan nem lesz egyhangú. Első nagyobb blokkunk, amibe belevágunk a bengáliai választásokkal foglalkozik, a középpontba így természetesen Lamanda Luaga személye kerül, aki az elnökválasztás kapcsán fontos döntés előtt áll: hű marad önmagához ezzel kockáztatva a végső sikert, vagy felveszi a kesztyűt a mocskolódó Lubanga elnökjelölt elleni küzdelemben? A sztori hangulata erősen eltér a megszokottól, Claes Reimerthi (ugye, M?) és Hans Lindahl igazi remekművet hozott össze. Azoknak akik inkább a szárazabb, földhözragadtabb történeteket kedvelik, biztosan tetszeni fog. A téma azonban messze túlnyúl egyetlen szám keretein, így a történetfolyam egész évben jelen lesz majd a műsorban, sőt valószínűleg még a későbbiekben is.

Ami a további tavaszi szezont illeti, egy másik nagy horderejű trilógia-trilógiába is belekezdünk, ami a Fantom-eredet kérdését árnyalja majd kicsit. Idén is találkozhattok kalandosabb sztorikkal, történelmi vonatkozású történetekkel, lesz Zerit-fordításunk is, Kate Somerset-krónikánk és természetesen, ahogy azt Micho egy hete beharangozta, P.Erykának köszönhetően folyamatos Semic-frissítés is, azaz egy ideig minden csütörtökre jut egy kis Fantom sokak örömére. Jó szórakozást!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# Éjüvöltő 2013-02-14 17:53
ugye ez külön be lesz rakva a Fantom-pakkba? :S
# kit 2013-02-15 08:13
Mire gondolsz pontosan?
# Micho 2013-02-15 08:49
Hogy külön be lesz-e rakva a Fantom-pakkba.
:D
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta