Ki van itt?

Oldalainkat 1593 vendég és 0 tag böngészi

disney-tpb-11-hirAhogyan a pénteki múzeumos hír már felvezette, ma, immár hatodik esztendeje, gyermeknap alkalmából Disneyvel kedveskedünk a vidám, kalandos és minden korosztály számára egyaránt élvezhető történetek rajongóinak.
A tizenegyedik kötetünk egy átmeneti korszak terméke. Ha minden igaz, ez lesz az utolsó olyan év, amikor csak kettő válogatáskötetet adunk ki, egyben a szerkesztési elvük is átalakul valamelyest. A mostani kiadványban már láthatóak a változás előszelei. Ez a kötet már két borítóval bír, melyek közül az egyik egy általános, semleges fajta, amivel az Egmont régi kiadványainak arculatát elevenítjük fel. A másik pedig amerikai képregények módjára közvetlen valamelyik történethez, általában a fő attrakcióhoz társul.
Ez utóbbi szerepét a mostani számban az INDUCKS (a bolygó legnagyobb Disney-adatbázisa és rajongói gyűjtőhelye) toplistáján nagyon sokáig az első helyet foglalta el, míg egy hajszállal ki nem kapott egy másik legendás sztoritól. A Golden Helmetről, vagyis az aranysisak történetéről van most szó, Carl Barks számos nevezetes történetének egyikéről, amelyben Donaldék egy kincskutatós, tengerészes, történelmi kalandban vesznek részt, amelynek tétje nem más, mint Észak-Amerika sorsa!
Mivel egy ekkora horderejű történetet nehéz lenne felülmúlni, így a kötet további oldalait ettől eltérő, könnyed, egyszerű mesékkel töltöttük fel. Lesz itt otthoni kalamajka, egy újabb kincskeresés, felbukkan Mickey egyik ősellensége, hogy egy garantáltan feledhetetlen születésnapi ajándékban részesítse, illetve a végén visszatérünk Carl Barkshoz egy jóval földhözragadtabb rövid keretében.
Reméljük, a válogatás elnyeri a tetszéseteket, és ne feledjétek, még nincs vége a Disney-dömpingnek, holnap újabb csokorral jelentkezünk!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

+1 # Erik11 2013-05-26 12:07
Végre itt van!:)
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta