A gyereknap környéki nagy Disney-dömping utolsó felvonásaként folytatjuk a Dagobert McCsip életéről szóló történetfolyamot. Vagy lehet, hogy inkább elkezdjük, hiszen ma az első fejezetet tesszük elérhetővé mindenki számára, ami P. Eryka első beírását is takarja egyben. A füzet kirakására bő egy évet várt az elkészítése óta, ám reméljük, mindenki számára megérte ez a várakozás.
Az időpont 1877, Dagobert McCsip tizedik születésnapja, melyet a McCsip-klán örököse szülővárosában, Glasgow-ban tölt. A kiskacsa életében először keresi fel a klánja földjét, ami még mindig ott áll a család ősi, bár kissé romos vára, ahonnan századokkal ezelőtt űzték el őket. Rajta egy családdal, akik mindent megtennének azért, hogy száműzzék a birtok jogos tulajdonosait és végre megkaparintsák maguknak a földet.
Az első fejezet igen erősen indítja a sorozatot, hiszen Rosa belezsúfolta Dagobert őseinek tetteit, bemutatta a leendő milliárdos családját, közvetlen gyökreit, és még mellé betekintést nyerhetünk a későbbi mágnás leleményességébe, amely a világ leggazdagabb kacsájává tette őt. Mindent összevetve egy roppant sűrű sorozatindítást tekinthetünk meg most.
Dagobert bácsi élete: 01. fejezet
- Írta: talgaby
Hozzászólások
Királyság !