Ezen a szép és dögmeleg nyári héten egy is pókemberes keretet adunk a frissítéseinknek, avagy készülhettek egy meglepően csodálatos hétre. Ennek első felét a réges-régi Amazing Spider-Man 11. száma jelenti, melyet Usagi Yojimbóval együtt hoztunk el nektek. (Aki a nicknevét arról a figuráról vette, amelynek alkotója a ma délelőtti frissítésünk beírója volt. Látjátok, milyen szépen összeérnek a szálak széles e világon?)
A mai füzetünkben Pókfej ismét egy korábbi ellenségéhez tér vissza, akinek némileg több haja van az előző visszatérőnél, cserébe azonban akad rajta pár felesleges kilő és végtag. Oktopuszról van természetesen szó, akit ekkortájt halál komolyan Pókember legfőbb ellenfelének szántak (és erről igazából még sok-sok évig nem tettek le), és aki ebben a számban olyasmit művel, amelyre talán összesen fél tucat példa létezik az amerikai szuperhősös képregények háromnegyed évszázados történelmében: mindenféle trükk nélkül, legálisan, szabályosan távozik a börtönből. Tudom, tudom, ilyesmit garantáltan nem látott senki ebben a zsánerben az elmúlt negyed században.
Persze erre aligha lehetne egy ezüstkori kalandfüzetet építeni, szóval senki se aggódjon, lesz itt még turpisság Oki felől, amibe belekeveredik egy roppant átlagos és sablonos gengsztervezér is, hogy egy igen meglepő fordulatot hozzanak a hálószövő életében.

És most egy kis személyes hozzáfűzés: az Amazing Spider-Man igazából a főhős személyén túl nem sokban lógott ki az akkori felhozatalból, sőt, ha hozzávesszük, hogy Captain Marvel (manapság jogi vita miatt inkább Shazamnek nevezik) igen hasonló alappal bírt, akkor még azzal sem. Lehet, sőt, valószínű, hogy Stan Lee ekkoriban bízta egyre jobban Ditkóra a sztori kidolgozását, mert ez az a füzet, ahol a történet tényleg új vizekre evez és nyomokban olyasmit kezd el nyújtani, amit előtte csak a klasszikus, nagy nevű aranykori képregényalkotók hoztak el a (többnyire háborús) kalandcsíkjaikban. Talán ez az a pont, ahol a Marvel elkezdett valami korszakalkotót művelni. Nem Ditko hozta ezt el (mára klasszikus névnek számít, ám igazából olyan korban dolgozott, ahol még az ő munkássága is szinte mellékesnek tekinthető), ám a mostani füzettel végre láthatjuk, hogy próbált tevékenyen részt venni a nagy ezüstkori piacrobbantásban.

Kissé más vizekre evezünk a hír végén. Elkészült a májusi amerikai képregényes eladási lista elemzése, amelyet szokás szerint a rovatomban olvashattok el. A mostani sajna egy kissé megint blogszerű lett, nagyrészt inkább véleménynyilvánítás, mintsem egy úgy-ahogy objektív cikk, ám most már tényleg nem nagyon volt ötletem, mivel töltsem ki az amúgy eléggé egysíkú listáról szóló értekezést. (Így is feltűnően gyorsan lemegy a két nagy helyzete benne.)

Hozzászólások