Két hete bemutattuk nektek Robert E. Howard egyik kevésbé ismert hősét, Cormac Fitzgeoffrey-t, az ír származású keresztes vitézt, aki Európából a Szentföldre visszatérve szembesül a megdöbbentő ténnyel, miszerint hűbérura elvesztette a becsületét, majd egy sértett arab hadúr támadását követően az életét is.
Legalábbis ez a pletyka terjedt el, ám Cormac, aki még halála után is rendíthetetlenül hisz ura becsületében, nem fogadja el ezt és árulást szimatolva bosszút esküdött mindazok ellen, kiknek köze lehetett a nemes francia lovag halálához. S miután egy szerencsés véletlent követően fény derül az igazságra, az ír vitéz megtorló hadjárata kezdetét veszi, s a sivatag homokját hamarosan töméntelen vér fogja öntözni, hisz számára ez az egész immár Becsületbeli ügy...
Jó olvasgatást a második fejezethez!
És még egy rövid közlemény a végére:
A Grimm tündérmesék című sorozatunk a megdöbbentő mértékű olvasói passzivitás miatt egyelőre határozattlan időre jegelve lett, figyelembe véve, hogy a beleölt rengeteg időt és energiát számos más, komolyabban hiányolt szériára is fordíthatom. A sorozat folytatásától nem zárkózom el teljesen, de egyelőre alapos megfontolás tárgyát képezi, hogy mikor és milyen formában is történik majd meg a későbbiekben...
Hozzászólások
Az a digitális kép (JPEG), amiket a képregényfüzetekből készítenek az amerikai lelkes szkenelők, és amiket mi használunk a honosításokhoz.
Gyuri, ennyire azért még te sem élhetsz bezárt életet.