Ki van itt?

Oldalainkat 1389 vendég és 0 tag böngészi

avengers-annual-15-hirkepElérkeztünk a Bosszú Angyalainak 15. évszámához, ami egy 2 részes történet első fele, aminek a második része két hét múlva, a Nyugati Parti Angyalok 1. évszámának lapjain fog befejeződni. De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük, mit is kapunk ebben a füzetben! Mert az nem más, mint egy – a címben is említett – minden ízében hihetetlen történet.
Azzal kezdünk, hogy a keleti és nyugati parti Angyalok összejönnek, hogy hagyományteremtő célzattal játsszanak egy hihetetlenül izgalmas softball meccset. Hihetetlen pontok, hihetetlen ítéletek és hihetetlen izgalmak közepette zajlik a meccs, amikor is hívatlanul betoppannak a hihetetlen vendégek, a Szabad Erő (lánykori nevén Gonosz Mutánsok Testvérisége + Póknő) tagjai. Akik azzal a hihetetlen céllal érkeztek, hogy letartóztassák a Bosszú Angyalait, árulás vádja miatt. Persze várható, hogy az Angyalok mindezt nem veszik jó néven, ezért egy hihetetlen méretű csata veszi kezdetét, aminek a végkimenetele aztán teljességgel hihetetlen.
A csata után a hősök egy rögtönzött bíróság elé állnak, aminek elnöke az őket hihetetlen módon utáló Gyrich, aki nem is rejti véka alá hihetetlen ellenszenvét, és mindenáron rács mögé akarja dugni őket. Így hát, egy hihetetlenül hazafias Amerika Kapitány nagymonológ után, a Bosszú Angyalai kénytelenek a hihetetlen módon személyre szabott cellákban múlatni az időt, miközben azon töprengenek, hogy mely egykori vagy jelenkori tagjuk vetemedhetett ilyen hihetetlen gaztettre, hogy árulással vádolja meg őket. Persze nem várat magára sokáig a segítség, amely egészen hihetetlen helyről, a már korábban is hihetetlenül (idegesítő módon) szenvelgő és szenvedő, hihetetlen méretű lelkiismereti válságban lévő Póknőtől érkezik. Így hát az Angyalok egy hihetetlen menekülés után útra kelnek, hogy a következő részben felfedjék ezt a hihetetlen konspirációt, ami az elpusztításukra tör.
 
 
Ezt a hihetetlen történetet ismét Genzo és én hoztuk el nektek, remélem, hihetetlenül élvezni fogjátok.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# Péter Parkőr 2013-07-27 17:52
Hihetetlen :) Már hiányzott a BA gárda :D
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta